101% Miskolc - Interjú Hatvani Olivérrel
2017. augusztus 05. írta: Reiman Zoltán

101% Miskolc - Interjú Hatvani Olivérrel

Következő interjúalanyom Hatvani Olivér. Aki kicsit is ismerős Miskolc kosárlabda sportjában, biztos ismeri őt. Amikor elindult ez az interjú-sorozat, már akkor elhatároztam, hogy őt biztos megkeresem. Ahogy csillogó szemmel beszél városunkról és a kosárlabdáról, az elárulja mindkettő iránti rajongását, elkötelezettségét.

- A családodról mondanál egy pár szót?

- Sportszerető családban születtem. A Nagyapám volt a családban a fő sportos, akitől az Édesapám, a Nagybátyám és a Keresztanyám - a három testvér - örökölte ezt a gént. Nagyapám többek között nagyon jó sakkozó volt és több sportágban is jeleskedett. Édesapám a vizes sportok és a labdajátékok felé orientálódott, a Nagybátyám pedig kifejezetten jó úszó és vízilabdázó volt, később pedig OB1-es edző, illetve a háromszoros olimpiai bajnok, Biros Péter nevelőedzője többek között. Keresztanyám a városi sportirányításban dolgozott hosszú-hosszú évtizedeket és a kajak-kenu volt a specialitása. Ebbe a családba születtem, mint első unoka, és a sportnak a szeretete - ezen belül is a DVTK-é - belém ivódott. Nagyon hamar eldőlt a sorsom, mert ötévesen Édesapám kézen fogott és először ő vitt ki a Diósgyőri Stadionba, emellett sok más sporteseményre is, hiszen akkor még mindenfajta sport, - sok egyesülettel - volt a városban. Mi is Édesapám révén – egy testvérem van, Balázs, aki szintén óriási nagy Diósgyőr drukker - mindketten együtt tudtunk sportolni, ami a kispályás labdarúgásban nyilvánult meg. A családról még annyit, hogy nagy öröm, tavaly decemberben megszületett az unokaöcsém, - Balázs testvéremnek a kisfia - Botond, úgyhogy bővült a család. Sajnos Édesapám már nem élhette meg az unokát, a nagyszülők meg pláne, de a sors valahogy annyit visszaad, - így reméljük - hogy viszi tovább ő első körben a vérvonalat meg a családi hagyományokat. Én magam még egyelőre egyedülálló, független ember vagyok, de keresem az igazit és majd én is szeretnék családot.

 

1_9.jpg

fotó: google+

 

- Hogyan kerültél kapcsolatba a kosárlabdával?

- A kosárlabda egy nagyon érdekes dolog. Nagyon-nagyon sportszerető családunk volt, én magam is majdnem minden sportágba beleszerettem. Könnyebb azokat a sportágakat felsorolni, amiket nem szerettem nézni a TV-ben. A küzdősporton keresztül a labdajátékokon át a téli sportokig mindent imádtam és a magam szintjén ki is próbáltam őket. Büszke vagyok rá, hogy 10 éves koromtól igazolt játékos vagyok folyamatosan. A kosárlabda viszont egy kicsit kilógott. Általános iskolában, amikor megismerkedtünk a kosárlabdázás alapjaival, egy kicsit idegen volt nekem és nem is nagyon szerettem nézni. A döntő változás 1988-ban következett be, amikor középiskolás lettem. Nagyon meghatározó történet volt, hogy a Földes Gimnáziumba nyertem felvételt, ahol Osgyáni Zoltán vezetésével mindig is nagyon nagy kosárlabda élet és mindig is nagyon-nagyon jó csapat volt. A másik döntő dolog a kosárlabda mellett pedig az volt, hogy ekkor találkoztam az égi, műholdas csatornáknak köszönhetően az NBA-vel és ott a Los Angeles Lakers volt abban az időben a sztárcsapat. A Magic Johnson vezette Lakers játékát látva kicsit átalakult a véleményem. Akkor már el tudtam volna képzelni egy kosárlabda csapatban magam. Innentől kezdődött a kosárlabda iránti szerelmem.

 

8_5.jpg

Király Sándorral. Fotó: boon.hu

 

- Nagyon fiatalon lettél technikai vezető a DKSK-nál.

- Nagyon szerettem sportolni, nem is voltam rossz sportoló sosem, de annyira kiemelkedő, olyan magas szintű profi, hogy válogatott játékos legyek, arra nem volt esélyem. Ezt fel tudtam mérni. A tanulmányok fontosak voltak, ez volt az első. Láttam, hogy amihez van érzékem, az a szervezés. Így kezdtem el amatőr tornákat, sporteseményeket szervezni. Büszke vagyok - sok más mellett - a 48-72 órás guinness kosárlabdára, aminek szervezője voltam, egy kicsit felfigyeltek rám, kapcsolatba kerültem a DKSK-val. Ekkor már letettem a játékvezetői vizsgát, zsűriztem, mindenes voltam a pálya körül. A MEAFC nagy csapata mellett statisztikát írtam, játszottam az ifiben és az nb2-ben. Játékot vezettem diákolimpián, picit kezdtem belekóstolni az edzőségbe is. Váratlanul jött, amikor 21 éves voltam és megcsörrent a telefonom, hívtak a klubtól, hogy technikai vezető pozícióban számítanak rám, ami óriási megtiszteltetés volt. Abban az időben koránt sem voltak ilyen fiatalok a szakmában. Mondhatom, hogy dupla olyan életkorú emberekkel kerültem szembe, amikor elmentem egy időpont egyeztetőre. A többi technikai vezető nem ilyen suhanc volt, az európai szintről nem is beszélve. Belecsöppentem a nagyon-nagyon mély vízbe, de jó kollégákkal, jó csapatba. Szóval sok kemény csörte után, - mert nyilván ez embert próbáló időszak volt azt meg kell hagyni – elfogadtak, beletanultam. Hiába beszéltem én angolul, ott kellett versenyhelyzetben először használni, ez teljesen más, mint angol órán. Ég és föld. A Boros Árpád - Király Sándor - Zékány Pista bácsi volt az én mentortrióm. Profi emberek nagy tapasztalattal. Ők szeretettel, de kemény kézzel átadták nekem a tudásukat. Király Sándorral is élmény volt dolgozni, ő is kemény ember, de következetes és igazságos. Ízig-vérig profi, egy új szemléletet hozott magával, ezért is tudott szintet lépni Diósgyőrben. Itt megjegyezném, hogy most hasonlót érzek Tamás (Bódog Tamás) érkeztével a labdarúgásban. Nincs pardon, nincs mellébeszélés. Történelmi idők voltak, történelmi személyekkel – most ebben is hasonlót érzek – a klubházban csupa olyan munkatársam van, aki szintén él-hal a klubbért. Ha különböző területeken dolgozunk is, - például pénzügy, szakma, sajtó - mégis ott segítjük egymás munkáját ahol tudjuk.

 

2_10.jpg

Triple Hatvani, Botond, Balázs, Olivér

 

- Úgy tudom, hogy Te tartottad a kapcsolatot az amerikai játékosok ügynökeivel is.

- Így igaz, az igazolásoknál. Amikor először telefonáltam, az szó szerint úgy volt, hogy semmit nem értettem. Ötvenhatszor kérdeztem vissza, töröltem a homlokomat, a szótár folyamatosan ott volt, akkor jött a fax, lefordítani, kiszótárazni néhány szót - elég speciális a sportnak a nyelvezete -, válasz, telefon. Aztán idővel megszokta az ember, belejöttem. Akkor volt jó, amikor megjött Judy. Vele is, amikor először elkezdtünk kommunikálni, vérköpés volt és körülbelül egy fél év kellett - mondták a lányok is -, hogy felvettem azt a fordulatot. Úgyhogy az az első fél év kőkemény volt. Mindent meg kellett tanulni a pénzügyi fegyelemtől, az elszámolásoktól, a szervezésektől kezdődően. Egy buszos út szervezése, egy étkezés, azt, hogy egy idegenbeli meccsen mire kell figyelni. Ezer ilyet tudok mondani. Például, hogy legyen jég, orvosi kapcsolat. Nyilván ha nem történik betegség egy úton, akkor nincs gond, de ha megrándul egy játékos bokája, akkor nekem egy percen belül jeget kell rakni a bokájára. Akkor még messze nem voltak ilyen profi körülmények, hogy külön főállású gyúró vagy fizioterapeuta legyen. Volt olyan, hogy amikor gyúró nem tudott jönni, szó szerint én kentem be a játékosnak a térdét azzal a pasztával, úgy, hogy semmilyen egészségügyi végzettségem nem volt.

- Olvastam, hogy a legutóbb, a DVTK előtt biztosítóknál voltál különböző pozíciókban, de előtte a MEAFC-nál is dolgoztál.

- A MEAFC-nál voltam az első DVTK-s három év után. Nagy tervek voltak, és ott is technikai vezetői, klub menedzseri, marketing vezetői pozícióban voltam egy évet. Jó kihívások voltak. Sajnos ott a finanszírozás problémája miatt nem sikerült szintet lépni.

- Nemrég búcsúztál az aktív játéktól, igaz?

- Két éve volt ősszel, szeptemberben. Nagyon illusztris társaság jött össze. Nagyon szerencsés voltam, sok jó emberrel és játékossal játszhattam és dolgozhattam együtt. Nyilván a diósgyőri vonal - Zsolnay Gyöngyi, Fodor Csilla -, akkor volt játékos, amikor én technikai vezető, onnan a barátság. Botár Laciékkal még játszottam együtt, illetve a mostani csapattal - a kupagyőztes csapattal - kvázi abban az évben nyertünk kupát, amikor még nem is dolgoztam a Diósgyőrnél, de a nagyon jó kapcsolat megvolt. Igazából sosem távolodtam el a klubtól, mindig ott voltam, ha kellett be-besegítettem egy játékost lehozni a reptérről vagy éppen kiadó lakást felkutatni, egy kis kapcsolatrendszerrel, vagy egy kis munkával.

- Annak idején Zsolnay Gyöngyi tényleg sérült volt?

- Tényleg. Neki nagyon komoly térdproblémája volt, sajnos szerencsétlen dolog volt az, hogy ez a sérülés előjött. Ő is egy kicsit rosszul értelmezte a szerződését. Aztán kapott egy nagyon komoly injekció-kúrát és újra tudott játszani még pár évet Pécsett. Szerencsétlen volt a történet, mert ezt itt is meg lehetett volna tenni.

 

3_11.jpg

A Földes Miskolc KK csapata

 

- Most mi a pontos feladatod a DVTK-nál?

- Egy multisport-klubot építünk a régi DVTK mintájára. Restauráció folyik, több szakosztály csatlakozik jelenleg is. A kereskedelem és az értékesítés tartozik hozzám. Ez jelenti a külsős partnerek felé az aktív kapcsolattartást, a támogatói kör minél nagyobb arányú szélesítését, együttműködés kialakítását, mind az ajándékbolt, mind a kereskedelmi és DVTK logóval ellátott termékeknek a népszerűsítését.

- Nagyon felgyorsult a játék.

- Gondold el, hogy régen volt 30 másodperc támadó idő, most 24. Ráadásul gyűrűt kell érni a labdának, 22-nél el kell dobni. Most már az van, hogy teljes sebességgel át kell jönni, pár passz után már dobni kell, nem lehet, hogy felkocogunk, feljövünk, pihenünk, kifújjuk magunkat, járatjuk a labdát, aztán 28-29-nél valahogy eldobjuk, visszaszedjük és újra 30. Ha most vissza is szeded, 14 másodperced van! Kihozod a labdát, utána szinte egyből támadni kell. Régen, ha 10-re ment a támadóidő, úristen... Most meg leszeded a támadót, kiszabadítod, vissza az irányítónak, jó, nyugi, álljunk fel, játszunk. Hoppá, már megint 8. Dobni kell. Ha meg homályt dobunk, nincs új támadó idő. Még ha vissza is szerzem, azonnal dobási kényszer van. Nem is lehet már 5-6 emberrel végigjátszani egy meccset, mint régen. Nem lehet bírni, 8-9 emberes rotációk vannak. 8 alsóhangon, olyan, hogy valaki végig játsszon egy meccset - 40 percet -, az nagyon ritka.

 

4_9.jpg

A DKSK-Miskolc csapata a 2005-06-os szezon kezdetekor

 

- Bár Czank Tímea tavaly sokat játszott.

- Ő sokat szokott, igen. Maikel-nél fontos szerepe volt, de ott egyébként ki is jött, hogy ha a Timi is pár perccel kevesebbet játszott volna, még intenzívebb, még jobb lehetett volna. Nem merte lehozni a mester, annyira bízott benne, annyira fontos szerepet szánt neki.

- Tulajdonosa is voltál a csapatnak, igaz?

- 2005-2007-ben tértem vissza a csapathoz és az élet úgy hozta, hogy sajnos egy nagy támogatónk csődje miatt nehéz helyzetbe kerültünk. Válságmenedzseléssel foglalkoztunk nagyrészt, sokan kihátráltak mögülünk, a következő évben pedig jött egy pesti társaság, akik azt hitték, könnyebb lesz ezt nekik csinálni. Nyilván gyorsan kiderült, hogy nem. Egyszerűen nem volt más opció, én vettem meg a klubot. Több mint fél évig én voltam a tulajdonos. Próbáltuk életben tartani, becsülettel lejátszani a bajnokságot, ami sikerült is és ennek ellenére nyertünk egy bajnoki- és kupaezüstöt. Ez az időszak adott egy olyan bajtársiasságot az ott lévő vezető társakkal és játékosokkal, ami még ma is összeköt minket. Sajnos nem lett happy end a vége, de megadta az alapot arra, hogy négy év múlva egy új menedzsment, Szabó Tamás vezetésével felépítsen egy klubot. A romon virág nőtt és fel tudták támasztani az első osztályú kosárlabdázást. Csilla, Erzsó, Szabó Pisti és jómagam is ott voltunk két éve a kupagyőzelemkor, talán ez volt az elégtétel a sok igazságtalanságért, ami ért bennünket.

- Milyen lesz az idei kosárlabda csapat?

- Én úgy gondolom, hogy sok változás van. Gyakorlatilag Bach Bogin kívül minden játékos új, új edző van Stefan Svitek személyében. Bízom benne, hogy jó lesz! Annyi új tényező van, lehet, hogy nagyon jól összeáll, lehet, hogy kevésbé, lehet, hogy több idő kell. Az a szerencsénk, hogy a play off-ig van idő. Az Európa Kupa egy másik kávéház, de elsülhet jól is ez az újdonság, hiszen mindenkiben lesz egy bizonyítási vágy, motiváltság, és ha ezek a csapatrészek jól tudnak együtt funkcionálni, amiket a vezetőedző összerak - azért lesz 2 hónap a rajtig -, a csapat abszolút jó lehet, tehát ott lehetünk ugyanúgy az élbolyban.

 

5_9.jpg

fotó: boon.hu

 

- Akkor térjünk át Miskolcra! Mi a kedvenc helyed Miskolcon?

- Húú, nagyon sok. Talán azért is maradtam mindig Miskolcon... Az életemben volt egy pár lehetőség, pár 100 kilométerre nyugatra, de annyira szeretem ezt a várost, nem vállaltam. Nagyon sok kedvenc helyem van. Az egyik nagy kedvenc helyem a Földes Gimnázium, ahol érettségiztem, ahol később, mint NB2-es csapat, Földes Miskolc KK-val öreg diákként nyolc szezont lehúztunk. Tehát a Földes Gimnázium és környéke egy kultikus hely. Az Avason gyerekeskedtem, ott nőttem fel, tehát az Avas is. Az Avasi Kilátó szintén meghatározó az életemben. Tapolcán a futóedzések, a Diósgyőri stadion környéke, - ahol most újra a munkahelyem van - vagy a megszűnt Kossuth mozinál, az első diákszerelem, első randi emléke. Nagyon szeretem a várakat, ezáltal a Diósgyőri Várat, a sportcsarnokot, ahová szintén a Diósgyőr köt, vagy az Edda koncerteknek a hangulata. Ahogy Radnóti mondja: ,,Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály." Minden egyes négyzetcentihez valami emlék köt. Déryné utcához, a Nemzeti Színház. Miskolci Egyetem, ahol a diplomát szereztem. Szentpéteri kapu, ahol a nagyszülők laktak, nyári élmények kötnek oda. És persze a Lillafüredi kisvasútozás is felejthetetlen.

- Gondolom, hogyha el kell vinni egy légióst vagy egy vendéget, akkor van mit mutatni nekik.

- Igen. És az álluk esik le. Fogalmuk sincs, nem hiszik el. Be is kéne építeni a klubkultúrába, hogy tudják a játékosok, hová is jönnek. Nyilván városmarketing is lenne benne.

- Mit szeretsz a legjobban a városban?

- Az embereket. Van egy utánozhatatlan hangulata a városnak, pont ezeknek a helyeknek a kisugárzásából adódóan. Elmegy az ember a kilátóba és szétnéz, érzi, hogy ameddig a szem ellát, az a miénk. Sétál a főutcán, megáll a Villanyrendőrnél, az érzést nem lehet leírni. De nyilván az embereket, akik alkotják, hiszen mi vagyunk a város. Azt az odaadást, azt a hűséget, ami én úgy gondolom - lehet, hogy hazabeszélek -, bennünk miskolciakban, borsodiakban, borzasztóan megvan. Az a lokálpatriotizmus és büszkeség, ami máshol nincs. A sporteseményeknél is látszik, a viselkedésen. Mi nem bántjuk a csapatot, ha gyengébben megy, ellentétben jó pár csapattal. A Miskolcról elszármazottak is annyira büszkék a kötődésükre, az országban pedig azért van egy fokú tisztelet is irántunk. Azt szeretem a városban, hogy ilyen emberek lakják, sőt ragaszkodnak hozzá akkor is, ha most nem itt laknak. Érdekes, hogy Pécsett van egy nagyon szűk mag, Miskolcról elszármazott Pécsett élő drukkerek és a fiaik jönnek a meccsre. Semmilyen kötődésük nincs a fiúknak - csak a szülő, vagy szülők révén -, de ők Diósgyőr szurkolók, és a Diósgyőr-Pécs meccsen teljes erővel a Diósgyőrt éltetik, mezbe, pólóba, úgy, hogy Pécsett születtek. Ki se tette a lábát Pécsről, de ő akkor is Diósgyőr drukker. A kérdésre válaszolva, a város is küzd, mi magunk is, minden egyes nap kemény, de vállvetve küzdünk. Nem lehet papírra vetni ezeket az érzéseket. Klasszikus, amikor jön az ember haza - akár IC-vel, akár autópályán - Pest felől és meglátja a mi Chicagónkat, az egy pulzusemelkedés, ez a szerelem. Mi, miskolciak, szeretjük a városunkat, ez nem divat, ez így van. Ezt tanultuk őseinktől, a szülőföld szeretetét, nekünk ez a kötődés az, ami megnyilvánul sok mindenen keresztül.

 

6_8.jpg

A körzeti bajnokságban induló DVTK SE Olivérrel a soraiban

 

- Sokan jönnek haza külföldről is mostanában.

- Igazából a pénz miatt megy ki mindenki. Ha a pénz megvan, ha a lakás megvan, a hitellel nem kell törődni és van egy kis tartalék - és két kereső -, akkor azért élhetőbb a dolog. Persze mindig van több, mindig van feljebb, de ha kint van az ember, nincs Edda koncert, nincs Diósgyőr meccs, nincsenek meg a barátok és ezeket az érzéseket nehéz csengő forintokká váltani.

- Ki volt a legjobb játékos a DVTK csapatában?

- Lady Hardmon. Az a Lady Hardmon, aki '95-96-ban játszott. Aki két év múlva visszatért ide, már egy teljesen más személyiség volt. Nálam ő viszi a pálmát.

 

7_6.jpg

A DVTK SE igazolt játékosaként

 

- El tudnád mondani az álom ötösödet?

- Annyit hagy kérjek, hogy ne álom ötös legyen, hanem tizenkettes keret, annyi jó játékossal dolgozhattam együtt, hogy ez egy kvázi all-star csapat lesz.

Hátvédek: Lady Hardmon, Czank Tímea, Zsolnay Gyöngyi, Bukovszki Mónika, Fűrész Diána

Kiscsatárok: Fodor Csilla, Takács Daniella

Erőcsatárok: Szabó Petra, Bálint Réka

Centerek: Judy Mosley, Tasnádi Krisztina, Ambrus Erzsébet

- Köszönöm a beszélgetést! A miskolci kosárlabdázás sokat köszönhet Neked, remélem még sok-sok éven át számíthat rád a csapat!

- Végezetül hagy mondjak még el egy jó sztorit, ami Törökországban történt velünk. A Ronchetti-kupában - a mostani Európa-Kupa elődjében - játszottunk Isztanbulban meccset. A mostanihoz hasonlóan az volt a gyakorlat, hogy meccs előtti nap utazás, meccsnap délelőtt dobóedzés, másnap visszaút. A délelőtti edzésen pillanatok alatt kiderült, hogy a két gyűrű nem a szabályos 305 cm magasságban van, hanem lejjebb, ezt rögtön szóvá is tettük a helyi klubvezetőnek, aki azt válaszolta, hogy ez már az ázsiai oldal, itt nem érvényesek a FIBA előírásai. Mondtuk, hogyha este nem lesz normál magasságon, nem játszunk. Mit ad Isten, este szabályos volt a beállítás, s a törökök hiába dobtak be trükköt, simán hoztuk a meccset.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr8112720822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.