Hejőcsaba története
2017. augusztus 22. írta: Reiman Zoltán

Hejőcsaba története

A Soba (Csaba) névalakból eredeztetik a település nevét, a 12. században Caba, Chaba néven említik. 1067-ben már a Miskóc nemzetség birtoka, ez így is maradt 1256-ig, amikor Panyit lemondott róla Munkucs - aki a források szerint szintén Miskóc nemzetség tagja volt, ezért nem értem, hogy miért zárják le ekkor a Miskóc nemzetség uralmát - javára. A 14. századtól a Széchy családé, majd a király a diósgyőri koronauradalomhoz csatolja. 

 

5901358_7d2ee2bbc8c1d7ee27b9d9d90ef24626_wm.jpg

A cementgyár 

 

A középkortól malmok álltak végig a Hejő patakon és a pesti országút is azóta vezet keresztül a településen, amely szintén növelte jelentőségét.

Luxemburgi Zsigmond alatt a diósgyőri pálosok kapnak malmot a Hejőn és birtokot Csabán. 

A 14. században már állt a római katolikus templom. A pápai tizedlajstromok is említik ekkor Chaba néven. Érdekes a templom története. A reformátusok 1577-ben elbirtokolják, majd magára hagyták a majdnem teljesen elnéptelenedett község egyházi intézményét, újat építenek maguknak helyette. A 18. században az ellenreformáció idejében - 1762-ben, amelyet újjá kell építeni a 19. század elején - építenek újra katolikus templomot a községben.

 

177_1.jpg

A Bárczay kastély 

 

A törökök sokszor feldúlták, sok borsodi faluval egyetemben Csaba is majdnem teljesen elnéptelenedett a 17. század végére, 18. század elejére. A törökök hatalmas pusztítást végeztek az uralmuk alatt lévő - vagy a peremvidékhez tartozó - területeken. Sokhelyütt pótolni kellett a lakosságot - vagy ahol nem pótolták, ott a település megszűnt létezni - nagyrészt idegen ajkú szláv, más vallású telepesekkel. Itt ez nem történt meg, a település magától talpra állt. Az etnikai viszonyok felborításával, a magyar lakosság kiszipolyozásával, sanyargatásával a magukat humánusnak mondó, - máig ezt hangoztató - közben igazi megszállóként viselkedő törökök, az első lépést megtették nemzetünk trianoni összeomlása felé. 

 

miskolc_hejocsaba_1930_01.jpg

Hejőcsaba emblematikus épülete, az egykori gyógyszertár, ma lerobbant állapotban van. Ez a korabeli kép visszaadja egykori szépségét. Szintén a Bárczay család építtette. 

 

 

Ebben az időben a Szapolyai, Mindszenti egyház,  Gimesi Forgách család a főbb birtokosai és ekkor lép be Csaba történetébe a Bárczay család.

A 17. századtól gazdag szőlőbirtokai voltak a településnek.

1890-ben nyitja meg Csaba történetét száz évre meghatározó cementgyárát Weiskopf Adolf. Tapolcafürdőn kezdenek mészkövet bányászni. 

1910-ben a még önálló települést villamosközlekedés kötötte össze Miskolccal, a viszonylat 1960-ban szűnt meg. 

A huszadik század elejétől már 4 iskola működött Hejőcsabán. 

1945-ben Mindszent után, amely már korábban csatlakozott, Diósgyőr, Tapolca és Hejőcsaba is Nagy-Miskolc része lett. 

 

42206-5.jpg

A Bárczay emlékszoba avatója 

 

1873-ig Csaba, illetve Hő(heő)-Csaba. 1904-től pedig már a ma használatos Hejőcsaba (Martintelepet 1934-ben csatolták városunkhoz, addig Csaba része volt) nevet használja a városrész. 

2007-ben lett felújítva a Bárczay kastély, jelenleg a Gárdonyi Géza művelődési ház működik benne. A művelődési házban egy Bárczay emlékszoba is található. 

 

1406.jpg

 A római katolikus templom belső tere

 

Az utóbbi két évben felmerült a cementgyár újraindítása - miután a jogos tulajdonosa húsz év után jogerősen is pert nyert -, de a hejőcsabai lakosok és környezetvédők hevesen ellenzik ezt.

Források:

 

wikipedia 

Miskolc - Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére 

miskolcadhatott.blog.hu 

royalmagazin.hu

gardonyimuvhaz.hu

miskolc.hu

nagyvofely.hu

index.hu

koh7.hu

boon.hu 

kastelyok.com 

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr5412754702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zalcsi6 2017.08.23. 09:01:49

"közben igazi megszállóként viselkedő törökök, az első lépést megtették nemzetünk trianoni összeomlása felé." a mondat második fele zagyvaság, nem a török uralom vezetett Trianonhoz.

Reiman Zoltán 2017.08.23. 13:10:50

@zalcsi6: Így gondolod te, én pedig úgy, hogy az első lépést ők tették meg Trianon felé. Ha elolvastad, akkor tudod, hogy meg is indokoltam miért írtam ezt.