Tíz történelmi érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál Miskolcról - 1. rész
2017. szeptember 12. írta: Reiman Zoltán

Tíz történelmi érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál Miskolcról - 1. rész

Egy új sorozatot indítok útjára, remélem sokak tetszését elnyeri majd! Kellemes barangolást kívánok Miskolc (hely)történetében.

 

Miskolcfalva

Újszomolnok község a Felvidéken, az eperjesi járásban volt található, 1915-ben az orosz betörés során megsemmisült. Újjáépítésének teljes költségét Miskolc vállalta, Orosz hadifoglyokkal építették újjá a települést. Ezért hálából felvette a Miskolcfalva elnevezést. Sorsát nem kerülhette el, 1980-ban a sztarinai víztározó építése miatt lerombolták. 

 

starina.jpg

 A sztarinai víztározó 

 

 

Miskovec 

1919. áprilisában nemcsak a román, hanem a cseh hadsereg is támadásba lendült országunk ellen (most nem részletezném a történelmi eseményeket). Május elsején a város feladásáról döntöttek vezetőink, egy négy tagú küldöttség fogadta a cseh csapatok olasz ezredesét. Ekkor hivatalosan is Miskovec lett a város neve 19 napig, amikor végre sikerült visszafoglalni Miskolcot a magyar erőknek. 

 

355.png

 Miskolc pár hétig Cseh területen feküdt 

 

 

Bunker és hadikórház a tetemvári pincékben

Miskolc városában, a borkereskedelem fénykorában a Tetemváron és a Kisavason közel 1600 pince volt található. A tetemvári pincék is megvannak, bár kevésbé ismertek, mint a kisavasi testvéreik. A hidegháború alatt bunker, a világháború alatt hadikórház volt az ősi - némelyik pince akár 5-600 éves is lehet - járatokban. (A tetemvári pincékre hamarosan visszatérünk) 

 

20617092_1926212324300962_4704874115297704884_o.jpg

A magán kézben lévő tetemvári pincerendszer egyik pincéje (Forrás: Urbex Hungary)

 

 

Az igazság pohara 

Az igazság pohara legendája a török időktől él a miskolci kisavasi pincesorok tulajdonosai körében. Mindig más pincében volt a pohár, ezért bujdosópohárnak is hívták. Aki belőle ivott, meglátta az igazságot. A legenda szerint egy török pasa Murrat, fel akarta égetni a várost, de miután ivott belőle, jobb belátásra tért. Bél Mátyás is említi XVIII. századi geográfiájában. Még a XX. század közepén is találunk rá utalást, utána azonban nyomtalanul eltűnt. Ez az egyetlen nem történelmi tény a tízből, ugyanis Szunyogh László nagyszerű írását felhasználva a Csorba Piroska - Fedor Vilmos páros "legendásította" a kis novellát.

 

559051f82629f-tiffany-jellegu-boros-poharak-dbz0051-.jpg

Vajon hogy nézhetett ki a miskolciak igazság pohara?

 

 

Palóczy aranytolla 

Palóczy László városunk ikonikus alakja, 1832-36 között Borsod vármegye követe az országgyűlésen, melynek jegyzőkönyvét - saját javaslata alapján - Pozsonyban már magyar nyelven vezette. Ezért arany tollal jutalmazta vármegyéje. Felirata: ,,Borsod arany tollat nyújt ím számodra - Palóczy! Mert szívvel, tollal Hon s megye híve valál"

A toll megtekinthető a Herman Ottó Múzeum Papszeri képtárában. 

 

dsc_0042.JPGA híres aranytoll

 

 

Miskolc első labdarúgó csapata az első osztályban 

Miskolc városának első profi klubja a Miskolci Attila volt. 1926-ban az MLSZ osztrák mintára létrehozta a profi bajnokságot, ahol immár vidéki csapatok is szerepelhettek. A miskolci csapat a másodosztályba kapott besorolást, amit azonnal meg is nyert.

Pár évvel kksőbb - 1928-ban - kupadöntőt játszhatott (1-5) a Ferencváros ellen. 

 

logo_2238_01.png

 A Miskolci Attila címere 

 

 

Második kőszínház 

A miskolci kőszínház csak a második az ezeréves határokon belül. A kolozsvári két (1821) évvel megelőzte. A csonka Magyarország határain belül viszont az első, azért is szoktuk így emlegetni.

 

5424111121044223_nemzeti_szinhaz-2.jpg

A Miskolci Nemzeti Színház épülete

 

 

Első Kossuth- és Görgey-szobor az országban 

Az első teljes alakos szabadtéri Kossuth-szobor Miskolcon került felállítása. 1898-ban avatták fel. Az avatón a város vendége volt Kossuth Lajos húga, Lujza és Kossuth idősebbik gyermeke Ferenc is.

 

18671389_1557353167631231_2949409014023035817_o.jpg

 A Kossuth-szobor az Erzsébet téren 

 

De nem csak ,,Kossuth szoborilag" vagyunk elsők az országban. Görgey Artúrnak is először Miskolc állított szobrot. 1934-ben avatták fel, olvastam az egyik forrásban, hogy halálának 20. évfordulóján, de mivel Görgey Artúr 1916-ban hunyt el, ez érdekes megközelítés. Ez a szobor kalandos utat járt be. Az ötvenes évek elején eltűnt, '85-ig nem is találunk róla semmiféle dokumentációt. 1997-ben került mai helyére, avatóján Görgey ükunokája, Görgey Gábor is jelen volt. (Előtte a mai Café de Boucher előtt állt.) 

 

200px-gorgeiartur_sf.jpg

Görgey Artúr mellszobra 

 

 

A katolikus avasi templom 

Sokan nem tudják - vagy inkább nem gondolnak bele -, hogy az avasi református templom katolikus gyökerekkel rendelkezik. Az Árpád-korig nyúlik vissza a templom története. Szent István volt a védőszentje az avasi egyházi intézménynek. Egészen 1544-ig katolikus templom maradt, ekkor elpusztult, mert egy török sereg felégette a várost. Amikor 1569-ban(-re) újjáépül, már a reformátusok veszik birtokukba - ők is építik újjá -, mivel ekkorra már a város lakossága a reformációt felvette. (Javaslom az Avasi református templom különleges története című tanulmányt a blogon.)

 

masolat_fortepan_24197miskolc_avasi_ref_templom_somlai_tibor.jpg

 Az avasi református templom a múlt század második felében 

 

 

Országgyűlés az avasi templomban?

Ráadásul kétszer is. Mindkétszer a Ferdinánd-párti 13 vármegye biztosította őt hűségéről (1526, 1541). Sajnos ez az időszak sok viszálykodással járt, János király hívei ekkor pusztítják el a tapolcai bencés apátságot az addig féltve őrzött Miskóc nemzetség dokumentumaival együtt - vannak akik azt mondják, semmilyen dokumentumok nem voltak ott -, felbecsülhetetlen károkat okozva ezzel a miskolci helytörténeti kutatásoknak. 

 sdgst.jpg

Ha nem is ezekben a sorokban, de ezen a helyen zajlott a két országgyűlés 

 

 

 

Források:

 

wikipedia 

magyar-historia.blogspot.hu

miskolcadhatott.blog.hu 

miskolc.varosom.hu 

minap.hu 

kozterkep.hu

Miskolc várostörténeti kalendárium 

Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére 

Csorba Piroska - Fedor Vilmos: Miskolci legendák 

urbex Hungary 

magyarfutball.hu 

wikivand 

nagyvofely.hu 

kalauz.hu 

Serfőző Péter fotója 

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr9912793324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása