Csodatévő kút a város szívében
2017. november 17. írta: Reiman Zoltán

Csodatévő kút a város szívében

Egyszer még a Facebook oldalam létrehozása elején írtam egy pár mondatos bejegyzést a kútról, ami elég nagy sikert aratott. Most úgy döntöttem, jobban utánajárok a dolognak és egy teljes cikket készítek róla. 

 

23-04-01-jezus_kutja_1.JPG

 

Sokan nem ismerik még a miskolciak közül sem a kutat, pedig a város szívétől néhány percre található. Története több évszázados, csak pár évtizedig volt elhanyagolva, mégis majdnem a feledés homályába merült. A kútról számos legenda él a régi miskolciak emlékezetében.

Jézus kútját első írásos említésekor városi tájékozódási pontként emlegetik. A Jézus kútjánál, Jézus kútja mellett-fölött. 1670-ben, 1680-ban és 1702-ben találkozunk először említésével. Valószínűleg 16-17. századi, vagy korábbi keletkezésű. 1702-ben a kútnál és a kút környékén 558 pincét írták össze. 

A 18. században előbb városi, majd uradalmi tulajdonban lévő kocsma üzemelt mellette. 1745-ben, 1767-ben, 1775-ben is említik. 1832-ben az uradalmi összeírásnál azonban már nem, viszont a kutat igen. 

Vizét még a 20. században is gyógyító erejűnek tartották. A mai számozás szerinti helye a Toronyalja utca 79. szám előtt az Avas oldalában található. 

 

 

 

1909-ben teljes körűen felújították, ehhez a talapzatát szét kellett bontani. Az egyik kövön feliratokat találtak a népi elbeszélés szerint.

,,Vár(k)övek vízmestere"

Mellette név is virított, de vagy nem volt olvasható, vagy a népnyelv ezt már nem jegyezte meg. Ekkor a kút köré terméskőből egy kis házikót építettek. 

A házikó belsejében volt a kút ,,medencéje", melynek szélessége 120 centiméter, a víz mélysége pedig 300 centiméter és annyira kristálytiszta, hogy az aljáig, a forrásig lehetett látni. Az épület feléig a földben volt, mivel az Avas hegy oldalába építették.

,,1912-ben kulcsot kellett váltani azoknak, akik használni akarták."

 

img_20171102_225337.jpg

A felújított Jézus-kútja avatása...

 

Ezt a kulcsos rendszert sokáig alkalmazták, a víz tisztaságát óvandó okokból. 

1924-ben írta a Reggeli Hírlap, hogy Miskolcon mekkora kincs ez a tiszta víz és ehhez nem is olyan könnyű hozzájutni. A város ugyan megvette Görömbölytapolca egy részét, hogy biztosítson ivóvizet a lakosságnak, de onnan klórozott víz került a fogyasztókhoz.

,,Azonban nem olyan könnyű dolog hozzájutni ehhez a kitűnő italhoz, ami Jézus kútjából fakad. A kis házikó ajtaja kulcsos zárral van lezárva és csak azok meríthetnek belőle, akiknek kulcsok van. Valóságos kútgazdaság alakult a Gyöngyvirág utcán és környékén (...) A Martintelepről, a Szentpéteri kapuból és az Erzsébet kórház tájékáról is idezarándokolnak."

Annyira népszerű volt a kút vize, hogy próbálták hitelét rontani, mégpedig azzal, hogy vize a temető felől jön és a sírok között szivárog. Ennek ellenére továbbra is mindenki boldogan itta vizét.

1934-ben a környezetében élő nők külön mozgalmat szerveztek és együtt keresték fel a polgármestert, hogy tisztítására szólítsák fel őt és a várost. 

 

img_20171102_225235.jpg

...és felszentelése 1996-ban

 

A második világháború alatt és utána is karbantartották a még mindig nagyon bővizű forrást. A háború utáni évtizedekben valamikor volt egy gondozója a kútnak, egy bizonyos Augusztini Lajos, aki lelkiismeretesen végezte dolgát.

,,1956-ban is sorban álltak a környék lakói. A vadgesztenyefákkal övezett forrás-körüli kis liget enyhe üdülést jelentett a nyugalmat kereső és pihenésre vágyó, arra sétáló miskolci polgároknak."

Több legenda is fűződik a helyhez, íme néhány:

  • A beteg embernek 13 pohárral kellett innia belőle mire meggyógyult.
  • Egyszer egy gyógyulásra vágyó férfi felesége ment a korsójával a kúthoz, a víz pirossá vált a korsó töltése alatt és az illata is olyan lett, mint a véré. A beteg meggyógyult és így terjedt a híre, hogy Jézus vére gyógyította meg. A legenda magyarázói szerint a kút vörös vize a fölötte levő borospince lyukas hordójából eredeztethető.
  • Jézus vándorlásai során az Avas hegy alatt megpihenvén botját a hegy oldalába szúrta, ezen a helyen forrás fakadt, azóta hívják Jézus kútjának. 
  • Egy másik verzió szerint Jézus szintén a vándorlásai során ivott belőle és megáldotta azt.

 

jezus_kutja_avasalja_ks_1.jpg 

Állítólag a hetvenes években is felmerült a rendbehozása, akkor még  a  forrás is  aktív volt. A nyolcvanas években betemetett, majd lassan elfeledett kúttal elveszni látszottak egykori legendái is. 

A kilencvenes évek közepén, nem tudni kinek az ötlete alapján, de teljes körű felújításon esett át.

Hallgassuk meg Krisztik Pál tervező szavait:

,,Annyi biztos, hogy amikor körülnéztünk a feltételezett helyszínen, a kút helyett romhalmazt, szeméthegyeket találtunk. A fák, az évszázados gesztenyefák helyéből, elrendezéséből következtettünk rá, hol is buzgott egykor az időközben elapadt forrás. De az a fő, hogy megtaláltuk, feltártuk a maradványokat és a hajdani dísztelen épület helyén elkészülhetett terveim alapján a kút, úgy ahogy most látható."

1996. augusztus 11-én avatták, szentelték fel az új kutat. A régi forrás, ahogy olvashattunk, elapadt, ezért vezetékes víz folyik a kútból manapság. Illetve folyna, ha működne. 

A Szent Anna templom búcsújárási úticéljaként is újra használhatóvá vált az egykori forrás. A kút öntvény tábláján ez a felirat olvasható:

,,Az egykori forrás a legenda szerint Jézus emlékét idézi. A város e legtisztább kútjából az 1600-as évektől három évszázadon át gyógy- és ivóvizet merített a vándor és a helybéli polgár. Az emléket a honfoglalás 1100. évében állítatta Miskolc városa."

 

avasaljajezuskutja.jpg

 Jézus kútja a múlt század elején még a kis épülettel együtt volt látható

 

 

Források:

 

Megay Géza kutatásai

Török István visszaemlékezései

Dobrossy István: Miskolc története III/1

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2., 7.

Nagy István: Forrás az Avas alján

Szojka Ágnes cikkgyűjteménye

Dobrossy István: Miskolc a Millecentenárium évében 1.

Reggeli Hírlap

utazasok-szallasok.com

hellomiskolc.blog.hu

minap.hu

miskolcipince.brskft.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr4713146820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.