Az utolsó magyar polihisztor
2017. december 08. írta: Reiman Zoltán

Az utolsó magyar polihisztor

Herman Ottó, született Herrmann Károly Ottó, természetkutató, zoológus, néprajzkutató, régész, politikus. A "madarak atyja", polihisztor. Az őskorkutatás és a tudományos barlangkutatás megindítója. 

 

herman.jpg

 

1835. júniusában Breznóbányán született. Herrmann Károly és Hammersbergi Ganzstuck Franciska első fiúgyermeke. Négy kislány után érkezett a családba a "trónörökös". Németajkú családként az anyanyelve mellett csak 7 évesen kezdett magyarul tanulni. 12 éves koráig németül beszélt. 1847-ben apját - aki sebészorvos volt és mellette lelkes hobbi-ornitológus - Miskolc mellé, az akkori diósgyőri koronauradalom területére - Alsóhámorba - helyezték át. Ezért iskoláit már Miskolcon végezte. Itt gyermekkorában apjától elsajátította a madarak preparálását. 

Alegenda szerint amikor városunkba kerültek a Felvidékről még sokáig törte a magyart, így az iskolás leszek Miskolcon mondatot, iskola leszek Miskolcon-ként ejtette erős német akcentussal. A próféta szólt belőle! Vad és zabolátlan természetű volt, állandóan az erdőben "lógott", tele volt kisebb-nagyobb sebsülésekkel. Minden érdekelte, ami a természetben található. Már fiatal korában a pókok szerelmese volt.

1848-ban a szabadságharc alatt próbált bevonulni a honvédseregbe - azt hallotta a tüzérségnél a fiatalabbakat is beveszik -, de kora miatt hazaküldték. A szóbeszéd szerint halláskárosodását annak köszönhette, hogy egy ágyút mellette sütöttek el a harcok során Miskolcon. Nemzeti identitása egyértelműen magyar volt. A Herrmannról Hermanra változtatta a nevét, azért, hogy "magyarabbnak" tűnjön, a Károly helyett pedig az Ottót használta. A szabadságharc bukása után sokáig a helyét kereste, nagyon megviselte. Lakatosinasként kezdett dolgozni.

 

herman-otto-emlekhaz.jpg

A Peleház

 

Később Bécsben tanult. A császárvárosban rengeteg időt töltött a Természettudományi Múzeumban. Mérnök embert akart látni fiából az apja, de  az iskoláit halála miatt nem tudta befejezni. Egy rövid ideig géplakatosként dolgozott, hogy tudjon segíteni anyjának és hat leánytestvérének. Bécsben nem jelent meg a sorozáson, a nagyothallására hivatkozva, közben foga között morogta, hogy ,,osztrák alatt nem fogok szolgálni". Az első szerelem is itt érte, de a románcot megzavarta kényszersorozása.

Mivel nem jelent meg a sorozáson, szökevénynek minősítették. 1857-ben aztán nem volt kecmec, besorozták, - halláskárosodását szimulálásnak minősítették - két éves kiképzés után pedig Dalmáciába vezénylik. 12 éves katonáskodás helyett - ennyire ítélte a sorozóbizottság - szerencsével majd' öt év után szerelték le. Dalmáciában lett a tenger szerelmese. Hamar kiemelkedett társai közül értelmével, megfontoltságával. Az ezred parancsnokának a kedvence lett. Amikor őt Bécsbe vezényelték, kérdezte mit tehet érte. Ő azt kérte, hogy szereljék le. Parancsnoka eleget tett kérésének. 

Ezek után forradalmi helyszíneket látogatott, az ismét ébredező Európában. Olaszországban járt, majd Lengyelországban bukkant föl. Itt átlőtték kalapját, melyet haláláig őrizgetett. 

1863-ban egy fényképészműhelyt nyitott többedmagával Kőszegen. Közben Chernel Kálmántól rengeteget tanult a természettudományról. 

 

19.jpg

 

,,Miért írunk magyarul? Amikor Brehm Alfréd, Az állatok világa híres könyv szerzője 1879-ben Budapesten járt, sehogy sem akarta elhinni Herman Ottónak, hogy a kékcsőrű kacsa nálunk is költ a Mezőségen. Csak a bemutatott pelyhes fiókák győzték azután meg. - Hát miért nem publikálja ezt - kérdezte - hiszen ez nagyszerű! - Régen megtörtént már. - Hol? - A Magyar Akadémia kiadásában. - Magyarul? - Igen. - Hja, akkor el van veszve. Miért nem írnak önök németül? - Én részemről azért nem - felelte Herman Ottó tréfásan, mivelhogy nagy híve volt különben a többnyelvű publikálásnak, - mert többet akarok tudni a németeknél. Mi tudniillik mindent tudunk, amit a németek írnak S azon kívül még azt is, amit magyarul írunk s amiről, mint ez a ruca is bizonyítja, a németeknek fogalmuk sincsen."

 

kc3a9pviselc591hc3a1z-elnc3b6ki-szc3a9ke-1886-k.jpg 

A műhely csődje után Kolozsvárra került, a helyi múzeum konzervátori állását nyerte el 1864-ben. Itt már tovább maradt, hét évet töltött el. A természettudományok több ágának szakértőjévé vált, nagyon sokat dolgozott és tanult. Az ornitológia rejtelmeibe is itt ásta bele magát, első tanulmányát is Erdélyben alkotta a Kabasólyomról. Kolozsvárott a színházi előadásokat nagyothallása miatt az első sorból figyelte. Szerelemre lobbant Jászai Mari iránt, - aki kezdő színésznő volt akkoriban - kinek kezét levélben meg is kérte. Ő 1872-ben állítólag igent mondott, a dologból mégsem lett semmi, Jászai Mari Pestre szerződött és kettejük kapcsolatát megszakította.

1873-ban Budapesten a Természettudományi Társulat megbízta Magyarország pók-faunájának leírásával, megírásával. Ez három kötetben jelent meg, magyar és német nyelven, nagy sikert aratott tudományos körökben. Egy példányt eljuttatott az - általa nagyra tartott - emigrációban elő, Kossuth Lajosnak is. 

1875-ben a Magyar Múzeum Állattárának őrsegédje lett. Előadásokat vállalt, - természettudományit - fővárosi újságokban írt politikai cikkeket, ez tette országosan is  ismertté, ez alapozta meg hírnevét. Első nagy port kavaró cikkét 1871-ben írta. Az Ellenőr, a Függetlenség és a Vasárnapi újság hasábjain publikált elsősorban. 

 

imgp5993.jpg

Herman Ottó szobra a Papszeren

 

1879-től Szeged, majd Miskolc és Törökszentmiklós országgyűlési képviselőjeként került be a parlamentbe. Korán felismerte a filoxéra vész veszélyeit is, a védekezést sürgette.

1885-ben nősült meg, az Avasi Református Templomban volt a menyegző. Felesége a húsz évvel fiatalabb Borosnyay Kamilla írónő lett. Házasságkötéskor vették a később híres lillafüredi nyaralót, amely Pele-lak néven vált ismerté. A Pele-lak elnevezés onnan ered, hogy a hámori gyerekek Pele bácsinak szólították életének alkonyán az öreg tudóst.

1888-ban Norvégiába is eljutott. Kedvenceit, a madarakat tanulmányozhatta. Erről előadásokat tartott, sőt könyv formájában is leírta tapasztalatait. 180 cikket és tanulmányt publikált haláláig, elképesztően termékeny volt. Könyvet írt a halászatról, a pásztorkodásról, ősfoglalkozásokról a fentebb említetteken kívül. Főiskolai, egyetemi diploma nélkül lett ismert és elismert tudós az országban, autodidakta módon tanult. 

1892-ben kapta meg az egyik Bársony-házi szakócát, mellyel két évtizedes harc kezdődött annak elismeréséért. 1876-ban ugyanis Budapesten Nemzetközi Embertani és Ősregészeti kongresszust rendeztek és az addigi magyarországi leletek alapján a nemzetközi szakemberek nem ismerték el, hogy hazánkat már az ősember is lakta. 1893-ban csatlakozott be ebbe a vitába Herman Ottó. Véglegesen a Kadic Ottokár által talált 1906-os bükki leletekkel nyert bizonyítást, hogy a Kárpát-medence bizony az őskor óta lakott helyszíne Európának.

 

feleseg.jpgFeleségével Borosnyay Kamillával 

 

1893/96-ban Miskolcról országgyűlési képviselő. Parlamenti szerepvállalása aktívnak mondható. A forradalom eszméit képviselte, a kiegyezést nem fogadta el. Miután a hatalommal dacolt, ezért az MTA soraiba nem kapott és nem is kért felvételt. Mindvégig Kossuth híve maradt. A Függetlenségi Párt tagja volt. Többször meglátogatta Kossuthot külhonban, 1894-ben a temetésén ő is búcsúzott tőle többek között. 

1893-ban megalapította az ország első Madártani Intézetét és megalapítja a ma is létező Aquila madártani folyóiratot is. 

1906-ban kiadott könyve Madarak és fák napja Magyarországon címmel jelent meg. Ebben tájékoztatta olvasóit, hogy Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter az ő javaslatára az elemi iskolákban bevezették a madarak és fák napját, hogy felhívják a figyelmet a természet szeretetére és védelmezésére. 

Heves természete miatt gyakran keveredett vitába, gyakran perlekedett. Ebből következendően párbajokat is vívott! A leghíresebb Wahrman Mórral esett, miután a Parlament folyosóján összeszólalkoztak. Mór úrnak nagyon rossz volt a látása, a mi Ottónknak pedig a hallása, így kissé komikusra sikeredett a kettejük viadala. Sértetlenül úsztak meg a kalandot mindketten. 

1914-ben közúti balesetet szenvedett, melynek oka a süketségére vezethető vissza. Elütötte egy teherhordó szekér a Múzeum körúton. Nem volt súlyos a sérülése - lábtörés - de tüdőgyulladás alakult ki nála szövődményeképpen és ez által szívbénulásban elhunyt. 

Budapesten temették el, de 1965-ben, az akkori miskolci városvezetés - végakaratának megfelelően - hamvait elhozatta és a felsőhámori temetőben helyezte el. 

Nevét szinte minden magyar ismeri. Miskolcon gimnáziumot, múzeumot, tudományos díjat neveztek el róla és szobrot is kapott a lillafüredi függőkertben. Látogatható egykori nyaralója a Pele-lak, de készült róla emlékbélyeg, barlangot és tavat is nevezték el róla az országban. Budapesten a II. kerületben utca viseli nevét. 

 

herman_szobor_atado_130928ml_37.jpgA nagy tudós szobra a lillafüredi függőkertben

 

Források:

 

Szabadfalvi József: Herman Ottó a parlamenti képviselő

Wikipédia

Lambrecht Kálmán: Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor

Székely Sándor: Herman Ottó

Kis József: Herman Ottó élete és munkássága

stonedontwilt.blogspot.hu 

miskolc.hu

epiteszforum.hu

mek.oszk.hu

elismondom.wordpress.com

hermuz.hu

bigg.hu

tripadvisor.com

miskolc.hu

lib.ke.hu

libri.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr5613356165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Történetiró 2017.12.08. 22:35:38

Herman Ottó bámulatos életutat tudhatott magáénak. Története egyben egy korszak bemutatása is. Köszi a posztot!

Reiman Zoltán 2017.12.13. 22:35:33

Köszönöm, hogy elolvastad! :)