Mesteredző a világ körül - interjú Tornyi Barnabással
2017. december 26. írta: Reiman Zoltán

Mesteredző a világ körül - interjú Tornyi Barnabással

Amikor először megkerestem Tornyi Barnabást, nem is mertem remélni, hogy személyes interjú lesz belőle, azonban ő időt szakított rám itthon tartózkodása idején. Nekem személyes kedvencem és azt hiszem, sokunknak sok szép emléket okozott edzősködése idején a városban. Ma is sokat tartózkodik nálunk, sok emléket őriz, nagy rajongója Miskolcnak. Ismerjük meg egy kicsit közelebbről családját, pályafutását és jelenlegi munkáját.

 

al_sadd_afc_champ_league_winner.JPG

Az ázsiai bajnokok ligája győztes szakmai igazgatója

 

- Első kérdésem a családoddal kapcsolatos, bemutatnád őket nekünk?

- Egy család mindig megbeszéli, hogy hol fognak élni. Egy olyan edzőnél azonban, aki cigányéletet él, nem tudja, hogy hová sodorja a szél, ezt nehéz kivitelezni. Ezért a családom alkalmazkodott ahhoz, hogy hol itt, hol ott élünk. Összeszámolni is sok, hogy hol, mennyi helyen laktunk. Az első házasságomból van egy lányom és két unokám, nagypapa vagyok. Már többszörös nagypapa. És van egy második házasságom, ahonnan egy 17 éves fiam van és velük élek most Orlandóban, Floridában. Előtte Katarban éltünk hat évig. A feleségem jött velem pici gyerekkel különböző városokba, különböző csapatokhoz. Egy ideig úgy tűnt, hogy Amerikában fog születni a fiam, de aztán Magyarországon született. Zalaegerszegi edző voltam, amikor terhes volt a feleségem, amikor gyerekkocsis, akkor már kispesti. Amikor kilenc hónapos lett, akkor Kuvaitban laktunk és már Katarban járt amerikai iskolába a Bende. Utána automatikusan jött, hogy a magyar iskolarendszerbe már nehéz lett volna beilleszkednie. Ez is szerepet játszott abban többek között, hogy amerikai helyszínt választottunk életterünknek, ahol egyébként már volt bázisom, hiszen dolgoztam már ott és Orlandóban volt egy ingatlanom. Úgy gondoltuk, hogy akkor odaköltözünk, ott folytatjuk életünket és utána elkezdtem építkezni is, mármint szakmailag.

 

 

- Gyermekkorod, iskolás éveidet hol töltötted?

- Békés megyében születtem, Gyulán. Ott laktak édesanyámék, nagymamámék. Az általános iskolát Biharugrán végeztem, Debrecenben voltam középiskolás. Nyíregyházán éltem amikor főiskolás voltam mert biológia-testnevelés szakos tanárnak tanultam. Az lettem! A testnevelési egyetemre már Budapesten jártam.

 

 

- Sportpályafutásod, edzői karriered hol kezdődött?

- Először igazolt játékos Debrecenben voltam, a főiskolai éveim alatt Nyíregyházán játszottam, majd mint diplomás tanár kerültem Miskolcra. A diósgyőri "aranycsapat" korszakában lehettem profi labdarúgó, bár az első csapatban nem léptem pályára, csak kupamérkőzéseken. Rengeteget tanultam Szabó Gézától is, már akkor tudatosan készültem az edzőségre. Nem voltam nagy játékos, így ''magamat kellett kitalálnom''. Az első feleségem itt volt kosárlabda játékos, Vasvári Erzsébet néven is lehet őt ismerni, meg persze Tornyiné néven is. Ahogy említettem, profi státuszt kaptam és Géza adta nekem a "lökést" az edzői pálya felé. Amikor megsérültem és visszavonultam, - hiszem alkalmatlan volt a térdem a pályafutásom folytatására - akkor a módszertani osztályra kerültem itt Diósgyőrben és jegyzeteltem a Géza edzéseit. A módszertani osztályon amúgy is hozzám tartozott a diósgyőri labdarúgócsapat. Aztán elkerültem Szekszárdra, ott lett először csapatom, majd sportiskola igazgató lettem, aztán jött Bonyhád, az első felnőtt csapat. Soha nem gondoltam egyébként, hogy felnőttekkel is fogok dolgozni, tanárember vagyok, annak tartom magam. Úgy érzem a mai napig, hogy a pedagógia, a pszichológia, a nevelés, a képzés, összességében ez áll a legközelebb hozzám. Egyik a másik nélkül nem képzelhető el az én értékrendem szerint és ezt vallom a mai napig is. Utána beindultam, elindult a karrierem, de az már innentől kezdve egy másik történet. A legfiatalabb NB1-es vezetőedző voltam, amikor először ülhettem első osztályú csapat kispadján Tatabányán.

 

monik_bende_e_s_e_n.jpgFelesége Mónika, a fia Bende és Barnabás 

 

- Edzőség, első csapat, első sikerek.

- Szekszárdon igazgatói pozícióban és gyakorló edzőként dolgoztam, de megüresedett egy kispad és engem beajánlottak. Az elnökasszonytól egyet kértem, akárhogy végződik a felnőtteknél való kirándulásom, utána hadd jöhessek vissza és hadd folytathassam a munkámat. Ezt megígérték a Szekszárdi Dózsa Sportegyesületnél, és ezért bátorkodtam belevágni a bonyhádi feladatba. Igen ám, de nyolc játékos idősebb volt, mint én, bár a játékosok ott is "tanáruraztak", mert akkor már Szekszárdon ificsapattal is elértünk jó pár szép eredményt. Bonyháddal pedig bejutottunk a Magyar Kupa 16 legjobb csapata közé. Az Újpest vert meg bennünket 3-1-re. Kardos Józsi gól, meg Törőcsik gól kellett a búcsúztatásunkhoz. Kiestünk, de makacskodtunk. Ott éreztem meg először azt, hogy túl azon, hogy a fiataloknak el tudom hinteni a tudományt, vagy inkább azt mondom, osztani az észt, ott éreztem azt, hogy egy idősebb korosztályra is van ráhatásom. Tudom őket minden oldalon abba a mederbe terelni, ami szerintem eredményhez vezet. Amikor a bonyhádi időszak befejeződött, visszamentem Szekszárdra. Akkor hívott a Debreceni Kinizsi. Szedjem össze a csapatot, mert öt év alatt nem jutottak fel az NB3-ból. Sikerült, megnyertük az NB3-as bajnokságot. Ott lehettem volna először NB2-es felnőttedző, viszont a Temesvári Miklós hívott, hogy legyek a stábtagja a Lokinál (Debreceni VSC), amely akkor szintén az NB2-ben szerepelt. Hezitáltam, hogy legyek másodosztályú vezetőedző, vagy tanuljak a Temesvári Mikitől, mint pályaedző. Azért az ambicionált, hogy segítője legyek egy Temesvári Miklósnak, aki éppen hazajött külföldről. Közben megkeresett a Szarvas is, de velük nem jutottunk dűlőre. Ekkor jött az Oroszlány. Azt sem tudtam, hol van, most ezt idézőjelben mondom. Mondták, hogy a háromba benne vagyok, akik közül választanának. Menjek én 9-re, aztán jön a második, majd a harmadik és még aznap eldöntik, ki legyen az edző. Én mentem elsőnek és valami oknál fogva azt mondták, hogy akkor azonnal kezdhetek. Jól beszéltem, vagy ügyesnek tűntem, vagy mindkettő, azt nem tudom, de a másik kettőt már meg sem hallgatták. A harmadik pályázó egyébként Szabó Géza volt. Oroszlány 17 kilométerre van Tatabányától, minden egyes ifistát, aki nem tudta átlépni azt a szintet, hogy egyből felvegye őt a "nagy Tatabánya" abban a pillanatban szétszórtak. És Oroszlányba "szórtak" ilyen fiatalt vagy négyet-ötöt-hatot, mellettük lejöttek játszani még Pestről néhányan. A bánya eddig is fenntartotta a klubot és volt egy NB3-as csapata, amelyik feljutott az NB2-be. De a következő évben pedig elértük azt, hogy osztályozót játszottunk az nb1-ért. Ez volt az igazi nagy áttörés számomra. Szentmihályi Antal volt a Tatabánya edzője, vele közölték, hogy a következő szezont már mással képzelik el és én májusban tudtam, ősztől én leszek a Bányász edzője. Azért az oroszlányi ezüstérem is értékes. Az osztályozón az első meccsen a Szombathely ellen nyertünk 2-0-ra. A második meccsen a nyolcvanhetedik percig továbbjutásra álltunk, bár tudtuk, hogy nem vállalta volna Tatabánya árnyékában a klub az NB1-et. Újságcikkek is megjelentek utána, azt kérdezték, hogy akkor miért hajtottunk. De hogyhogy miért, hát sportemberek vagyunk, nem? Aztán, hogy utána eladják a jogot, vagy fuzionálnak, minket nem érdekelt. Mindig azt mondtam, az az edzői filozófiám, hogy tessék fölmenni a színpadra, a színpadon megmutatni és vagy jönnek erre az előadásra vagy nem jönnek a nézők. Ezen az előadáson vagy vastapsot kapsz, vagy felállnak morgolódva és fütyülnek. Ennyi a foci. És mi majdnem megcsináltuk. Az meg megint nem ennek a cikknek a témája, hogy bizony ellenszélben játszottunk. Semmi köze nem volt a magyar élvonalhoz az Oroszlánynak, ahol az öltözőből a pályára egy főúton keresztül lehetett eljutni, de a főúton a forgalmat le kellett állítani, hogy bejussanak a pályára a csapatok. A magyar labdarúgás érdeke az volt, hogy a Szombathely maradjon az NB1-ben, támogatták is elég szépen. Majd a könyvemben ezt is kifejtem részletesebben.

 

dfc_india_n2.JPGAz "indiánok főnöke" a DFC-III. ker TVE mérkőzésen 

 

- Írsz egy könyvet az edzősködéseidről? Az eddigi állomáshelyeidről?

- Az az igazság, hogy egy kicsit mélyebb lélegzetvételűbb lesz a dolog. Az edzősködésre mindenki emlékszik, de én ennek a hátterét szeretném megvilágítani. A gazdasági, társadalmi hátteret. A tolvajok kerüljenek azokra az oldalakra, ahová megérdemlik, akik ellopták az egyesületeket, akik manipuláltak, akik elnökként tönkretették sokak szórakozását.

 

- Akkor ez kemény lesz.

- Na de miben nem vagyok kemény?

 

- Beszéljünk egy kicsit a tatabányai időszakodról is.

- Ott a szurkolóknak abban az időszakban még jó dolguk volt. Az UEFA kupában játszott a csapat, a Stuttgart jött, Klinsmannal, sztárokkal meg minden. Volt minek tapsolni. Engem pedig lehet azért választottak, - talán áldozati báránynak – mert, hát ügyeskedett Bonyhádon és nagyon jól kezelte az idősebb játékosokat, Oroszlányban meg megcsinálta az általunk kiszórt játékosokkal azt, amit nem is vártunk tőle, az ezüstérmet és a bronzérmet az nb2-ben. És az tényleg szép volt. Akkor ő majd itt is megcsinálja úgy, hogy a Pilu (Vincze István, válogatott labdarúgó, a szerk.) már Olaszországban, Kipu (Kiprich József, válogatott labdarúgó, a szerk.) Hollandiában, Schmidt Németországban, elment a Dobesch, a Plotár, nyolcan-kilencen távoztak. '88-89-ben járunk, forradalmi hangulatban, az első évben mentünk úgy meccsre, hogy a taxisblokád miatt visszafordítottak bennünket. Ott akkor nagyon nagy jelentősége volt, kié a bánya, kié a munkás, kié a hatalom. Ezeket akarom én majd a könyvemben felszínre hozni. Ez megint olyan volt, hogy csináljál már izéből várat, de bocsánatot kérek, nem akarok senkit megsérteni. Én pedig Oroszlányból elhoztam azokat a fiatalokat, akiket oda "száműztek", és ezek a fiatalok makacskodtak. És volt egy ötödik helyezésünk, sokáig bronzérmes helyen álltunk, vertük a fradit az Üllői úton, stb. Jól mutatkoztam be az nb1-ben.

 

florida_up_va_logatottal_alabama_ban.jpgA floridai utánpótlás válogatottal Alabamában 

 

- Onnan milyen körülmények között távoztál?

- A második évben, hét forduló után álltunk nagyon rosszul. Volt a klubon belül egy ellenségem. Bár nem mondom, hogy ellenség, mert egy játékos, aki lehúzta ott az életét, nem lehet ellensége saját csapatának. De az biztos, hogy személyes ellentétünk volt, hiszen én mindig arra kértem a klub vezetését, de egyébként bárkit, a szertárostól kezdve, a masszőrön át mindenkit, egyetlen egy dolog lebegjen a szemük előtt. Mitől tudunk jobbak lenni. Namost mi attól tudtunk Tatabányán jobbak lenni, hogy mindenki végezte a munkáját. Azt kértem, hogyha pénteken megyünk összetartásra, - együtt aludtunk, taktikai értekezlet, közös vacsora, másnap átmozgató edzés, majd bajnoki meccs - legyen szíves elintézni, hogy abban a motelben, ahol megszállunk, biztosítva legyenek a feltételek. Legyen egy televízió, egy csocsó, egy biliárdasztal. Viszont ahhoz dolgoznia kellett a technikai vezetőnek, aki addig nem dolgozott. És én őt bizony csesztettem, mondtam az elnöknek, hogy valamit kezdjenek vele. Nekem az sem lett volna baj, ha az ominózus technikai vezető a lelátón ül és a főnököm lesz. Én csak azt kértem, hogy a technikai vezető az legyen az, teljesíti a feladatát. Nahát aztán rosszul sikerült a rajt, és ő úgy alámvágott, mint a macskának kilenckor. Kirúgtak, szó szerint.

 

al_sadd_the_qfa_champion.JPGQFA győztes az Al  Sadd 

 

- Utána kerültél Diósgyőrbe és ugye a Tatabánya rovására maradtunk bent, kerültünk osztályozós helyre.

- Ilyen az élet.

 

- Ez volt az első diósgyőri féléved, sikeres osztályozó, bennmaradás. Miért nem maradtál a csapatnál utána?

- Volt egy új tulajdonos, Klicsu András. Jött az anyagi megszorítás, mindegy mi lesz, csak ne kelljen visszalépnünk, ne kelljen extrát fizetnünk, ne kerüljön sokba a csapat. Nyilván ez annak a hozadéka volt, hogy leállt a kohó, jött a privatizáció, nem tudtuk ki lesz a tulajdonos. Még Rezessel is találkoztunk egy fogadáson (a kassai vasmű tulajdonosa, a szerk.), hogy akkor majd ő megmenti az egész gyárat. Olyan kaotikus állapotok voltak, hogy nem tudtuk szakmailag biztosítani a következő évet. Én meg ugye makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy igaz, hogy most tapsolnak és bennmaradtunk, igaz, hogy sikeresnek ítélték meg a "beugrásomat", de annyira képben voltam, - nem féltem, félre ne értsen senki – normálisan átláttam a dolgokat, hogy ez a keret így nem alkalmas az újabb szezonban megfelelő teljesítményre. Be kellett volna fektetni, invesztálni kellett volna, az eredmény elérése érdekében. Ezt az anyagi hajlandóságot nem láttam a tulajdonosokban és mondtam, köszönöm szépen, de így nem. Mert ha eladunk és nem igazolunk, mert ha nem biztosítjuk a feltételeket, akkor nincs eredmény. De hát akkor arról szólt a történet, hogy száraz tarackos lesz a pálya, vagy öntözik, de ha öntözik, akkor nem lesz telefon az irodában. - Ki is esett a csapat egy csúfos soproni vereséggel. - Ott voltam személyesen, nagyon drukkoltam. Hát persze, azért mindenki tudja az országban, hogy nekem Miskolc a szívem csücske, vagy talán legnagyobb csücske a fociban, mert ott, ahol én játékos voltam, ott, ahol háromszor voltam edző, ott ahonnan a feleségemet ''elraboltam''..., szóval azért nekem Miskolc nagy kedvencem. Ugyanúgy jártam, járok a meccsekre, többek között ezen a szomorú soproni osztályozón is ott voltam személyesen.

 

hol_van_u_res_hely2.JPGA szurkolók dalba foglalták nevét

 

- Második korszakod Diósgyőrben, hogy kerültél újra Miskolcra?

- Amerikában éltem, New Yorkban volt szerződésem. Hazajöttünk a családdal szabadságra, a Duna TV közvetítette a DFC osztályozó – Diósgyőri FC-Fehérvár-Parmalat'96 FC 2-2 (a szerk.) - mérkőzését, de sajnos nem sikerült a feljutás. Engem kértek fel szakkommentátornak, a mérkőzés után pedig megkerestek a diósgyőri vezetők és azt mondták, hogy egy edzői pozíciót szeretnének nekem felajánlani. Nagyon nagy bajban vannak, három év alatt hét edzővel nem sikerült az nb1-be jutás. Úgy gondolták, én meg tudom oldani a feladatot, ehhez szerződést is ajánlanak, ha meg tudunk egyezni. Közöltem, hogy ez egy összetettebb dolog ennél. Amerikában szerződésem, székhelyem van. És különben is, este EB döntő van és én nem megyek sehová, azt fogom nézni. Nem volt probléma, akár éjfélkor is találkozni akartak velem. Ekkor egy elnökség irányította a klubot, Kövy Zoli, Zombor Péter és a többiek. Úgy is volt, hajnali négyig beszélgettünk. Megállapodtunk mindenben. Akkor már elég tapasztalt voltam, sok csapatnál dolgoztam, megismertem sok kókler vezetőt. Az előzőekben beszéltek miatt, de beszélhetnénk a Rába ETO-nál eltöltött időszakról is. Mert egy pillanat, tessék szíves lenni megengedni, hogyha tejbegrízt akarok csinálni, legyen tej hozzá. Ez ilyen egyszerű. Feltehetem én a grízt, csak akkor szaga lesz, ha pedig tej is van hozzá, akkor egy finom, élvezetes illat. Szóval ennyire tapasztalt voltam már és érdeklődtem a vezetőktől, hogy tudjátok-e ezt biztosítani, azt mondták persze, tudjátok-e emezt biztosítani, azt mondták, hogy igen. Mindent elkövettek-e – és ebbe beletartozott természetesen a csapat és az edző anyagi finanszírozása is -, hogy alápakoljátok a csapatnak azt a hátteret, ami kell, a szakmai részét pedig én úgy karban tudom tartani akkor, hogy ebből legyen egy sikeres szezon. És úgy is lett. Nem voltam itthon, nem tudtam mennyit ér egy NB2-es edzői pálca. Mondtam nekik, rendben van, nem én mondom meg, kínáljatok meg, hogy mit tudtok biztosítani. És ebbe még akkor benne volt a telefonhasználat, a szolgálati autó, vagy az, hogy hol fogok lakni és a fizetésem, a prémiumom. Akkor közöltem, oké, rendben van minden, de ha sikeresen abszolváljuk ezt az évet, akkor ugye jut prémium az edzőnek is? Ohh, persze, hát természetesen. De ha NB1-esek leszünk, akkor szólhat úgy a szerződésem, hogy a következő évben is én maradhassak az edző, ne csak nyárig kössünk szerződést? Persze, természetesen, belevesszük a szerződésbe. Ha NB1-es edző leszek, ugye magasabb lesz a fizetésem, mint egy NB2-esnek? Ohh, természetesen. De ha nem esünk ki az NB1-ből, egy újonc csapatot benntartok, ugye jár prémium? Persze. De ha mondom tízben leszünk? Ha ötben leszünk? Ha dobogón leszünk? És itt jön a poén, amit a miskolciak sem tudnak, csak mindenki fennhangon szidja a Tornyit. Tessék szíves lenni nekem megmondani, hogy ki nem csinálta volna így? Az a lényeg, az alapja az volt, hogy nem én kértem, hanem ők adták, a másik pedig az, hogy ők mondták, - az első mondatuk az volt - hogy három év alatt hét edzővel nem sikerült. De ha velem mégis sikerül, tetszenek adni prémiumot nekem? Lesz pénz a keret megerősítésére, megengedik-e, hogy igazoljak játékosokat? Mindent megígértek. Jó, nyilvánvalóan hihették azt – ezt nem tudhatom, összenézhettek a hátam mögött -, hogy ez hülye, hát itt vagyunk három éve az NB2-ben, ő pedig arról beszél mi lesz az NB1-ben. Mi lesz, ha az NB1-ben benne leszünk az első háromban? Bocsánat, benne voltunk.

 

rau_l_gonzalez_barnabas_tornyi.JPGRaúl Gonzáles és Tornyi Barnabás 

 

- Viszont még abban az NB2-es szezonban - akkor én már jártam pár éve mérkőzésekre a szerk. – volt a leggyengébb a keretünk, ha a négy évet összevetjük. Mi a véleményed erről?

- Az, hogy ez a gyönyörű edzői munka. Azt megértetni 20, 22, 25 játékossal, hogy vegyétek azt alapul, hogy én ülök a bakon, kezemben van a gyeplő és ostorral ütöm a lovakat, te pedig vedd azt, lehet, hogy téged ütlek, de lehet, hogy mellettem ül három segítőm is és lehet, hogy olyan pozíciót kapsz a korod, a tudásod alapján, hogy beülsz a szekérderékba. Van, aki tolja, van, aki húzza, de ha valaki nem azzal az intenzitással csinálja, nem egyfelé toljuk – húzzuk, akkor nincs eredmény. Na ez volt az az évad.

 

- Igaz az a történet, hogy azon a bizonyos "kifestős" osztályozón – Diósgyőri FC - III.kerületi TVE 2-0 - azért lettek a játékosok indiánok, mert az egyik társuk az előző esti buli nyomait viselte?

- Nem tudtam erről. A mérkőzés előtti edzőtáborban bejött a játékosbizottság és közölték, hogy Mester, mi már annyira együtt vagyunk, annyira jól sikerült a ráhangolás, hogy szeretnénk ezt jobban kifejezni és mint az indiánok, úgymond harci díszben mennénk a küzdelembe. Egymásra néztünk a szakmai stábbal, igen, akkor mi is benne vagyunk! A játékosok tudták, hogy nekem ez az edzői filozófiám, hogy együtt vagyunk és szétszaggatjuk az ellenfelet és mellette még az eszünket is használjuk. Örültem ennek az önkifejezésnek. Rengeteg képem van róla.

 

 

- Ha megtalálod őket, küldesz nekem az interjú illusztrálásához?

- Mi az, hogyha megtalálom? Sűrűn nézegetem. Szóval kijöttek a sminkesek az edzőtáborba, valahová Bükkszentkeresztre, ahol nagy hókusz-pókusszal mindenkit kisminkeltek. Igen ám, csak jött a hír, hogy történt egy éjszakai esemény. Nem a csapaton belül történt atrocitás, hanem azon kívül. Annyira erős kohézió volt akkor már a játékosok között, hogy rossz lett volna egy ilyen balhé, de nem így történt szerencsére. Azonban ettől függetlenül ebből rendőrségi esemény lett. Ekkor összehívtam újra a bizottságot – ahol nem kértem számon ezt a húzásukat, mellyel titkolni akarták társuk renitenskedését – és mondtam, hogy ő nem játszhat a következő fellépésen, ez nálam az a szint, ami veri a lécet. Egész életemben azt az elvet hirdettem, - talán még példát is mutattam – hogy hogy lehet meghalni a másikért a pályán, ezért ezt büntetnem kellett, ezt nem nézhettem el. Ugyanakkor úgy ítéltem meg, hogy igenis ez az egymásért kiállás iskolapéldája és valahol még büszke is voltam a társuk iránt tanúsított lojalitásukra.

 

felese_gemmel.jpgMónika és Barnabás 

 

- Kocsmafoci. Honnan jött az ötlet?

- Hihetetlen lesz amit mondok, de a saját fejemből. Azt tapasztaltam, amikor játékosként itt voltam, - vagy később edzőként – hogy itt a közönségnek különleges kapcsolata van a csapattal. Ez az a közeg, ahol nem csak akkor szeretik a csapatot, ha eredmény van. Azt mondtam, hogy nincs pletyka, tények vannak. Akkor is, ha bajban vagyunk és kellemetlen kérdéseket tesznek fel nekünk, akkor is, ha jön a vastaps. Hol a legkézenfekvőbb helyet találni ennek a fórumnak? Egy kocsmában. Persze kocsmának neveztük, de inkább vendéglátóipari egységekben, éttermekben fordultunk meg. Például a Calypsóban, ahol kulturált körülmények között történtek a beszélgetések. Nem akartunk bujkálni a drukkerek elől, szedjenek szét minket, ha úgy akarják, vagy visszük a hírét a többieknek arról, hogy sikerünk volt, elégedettek a szurkolóink.

 

ju_rgen_kloppal.JPGJürgen Kloppal 

 

- Harmadik korszak. Erről mennyit, vagy mit szeretnél elmondani?

- Mindent, nekem nincs takargatnivalóm! Katarban két és fél évet dolgoztam, mint elnöki szaktanácsadó. Szakmai igazgatója voltam az Al-Wahrah nevű klubnak. Hazajöttünk szabadságra, akkor keresett meg a Nagy Béla által vezetett elnökség. Megint az volt, mint legutóbb, kétségbe voltak esve, kieső helyen állt a csapat. Ismertették velem, hogy nehéz lesz a sorsolás, az első öt meccsen az első öt helyezettel játszunk, de a feltételek adottak, segítik a munkámat. Persze nem lett volna Magyarország, ha nem írták volna az újságok azt, hogy Tornyit kirúgták Katarban, csak hazamenekült, de engem ez akkor nem érdekelt, csak a feladatomra koncentráltam. Soha nem felejtettem el, hogy magyar vagyok és remélem nem fogom sohasem! Igent mondtam, talán a saját magam meglepetésére is. Elkezdtük a munkát és ekkor is már több furcsaságot tapasztaltam. Csak egyet emelnék ki közülük. Felajánlottak az elnöknek öt győri játékost csomagban, úgy, hogy vagy mindegyikük kell, vagy egyikük sem. Nyilván volt olyan közöttük, akit szívesen láttam volna a csapatomban és volt olyan, akit semmiképpen sem. És mindezt úgy, hogy ezeket a játékosokat – mondván tudvalevő a Diósgyőr anyagi helyzete – előre ki kell fizetni hat hónapra, a szezon végéig. Szóval ki tudja milyen pénzek lettek akkor kiemelve Diósgyőrből, ezt szeretném a rendőrség által is megtudni. Az én "antennám" nagyon érzékeny az ilyesmire. A másik oldalon pedig volt egy Tóth László nevezetű, szakmai igazgató beosztásban lévő ''úriember'', aki nagyon szeretett volna NB1-es edző lenni. Nekem házon belül még nem vágtak alám annyira sohasem, mint ő akkor. Nála ármányabb emberrel még nem találkoztam. Nagy Bélával állandóan harcoltak, a játékosokkal borzalmas volt a viszonyuk. Én adtam a külföldi légiósnak ötszáz eurót, hogy el tudjon utazni az általam engedélyezett szabadságra, a Nyíregyházáról igazolt játékosnak én adtam pénzt, hogy a barátnőjét ne tegyék az utcára, mert az itteni albérletét még nem intézték el neki. És ehhez jött még az egyes játékosok hozzáállása. Amikor egész héten gyakorolsz valamit és nem látsz belőle semmit viszont a pályán, nem érted miért nem megy... Tizenegyes ártatlan szituációban a tizenhatos sarkánál...satöbbi, satöbbi..., de ebbe most ne menjünk bele. Tudomásom szerint soha nem játszottam bundameccsen, de ebben, az akkori időszak után már nem vagyok olyan biztos. Lelkileg nagyon megviseltek azok a hónapok. Légy szíves írd már le, hogy ha valaki erről tudott az öltözőben, keressen meg, álljon már mellém! Mondja már meg nekem, hogy Mester, maga hiába üvöltött ott a kispadon. Annyira szeretném, hogy azok a játékosok visszakapják mindazt, amit én átéltem akkor. Kikérem magamnak, hogy én, aki éjt napallá téve dolgozom azon, minden idegszálammal, hogy sikeres legyek én és a klub, és ahol kötelező is ezt megtenni a szurkolók és a város miatt, valaki minden lelkiismeret nélkül ezt teszi. Tessék már leültetni őket! Akiknek azt mondják, hogy mindegy mi van, csak úgy játssz, ahogy kell, aztán ott lesz a kupleráj, majd ott megbeszélünk mindent. Erkölcstelen, botrányos, gusztustalan. Nagy Béla nagyon gyenge kézzel irányított, inkább nem is irányított, csak sodródott az árral. Semmi másról nem szólt az egész, csak az egyes játékosok anyagi hasznáról. Én ezt soha nem tudtam volna megcsinálni senkivel. Ha úgy bukok meg, hogy nincs ez és könnyűnek találtattam, akkor más a helyzet. Volt olyan feltörekvő fiatal a klub alkalmazásában, aki az interneten szervezte azt, hogy az edzésen a szurkolók támadják meg a csapatot. Csak arra nem számított, hogy én nem szaladok be az öltözőbe, hanem eléjük állok és mondom, hogy kérdezzetek, vagy rúgjatok. Szóval ez az egész azóta is felkavar, nem hagy nyugodni. Sír a lelkem, ha erre az időszakra gondolok! És utána mi történt? Visszatértem Katarba, három és félévre. Ázsia kupát nyertünk, amit előtte még soha nem nyert arab csapat, a klub VB-n bronzérmet szereztünk, valami Barcelona nevezetű gyenge csapattól kaptunk ki 4-0-ra, így csak bronzérmesek lettünk. Utána felszeltük a tortát, ünnepeltünk, kaptam jutalmul egy versenytevét is. Katarban hat évet töltöttem el úgy, hogy a katari emír engedélyével, hiszen egy külföldi maximum öt évet tölthet az országban, ebben a pozícióban.

- Megbántad ezt az utolsó szerepvállalásodat?

- Nem bántam meg! A magyar foci szerelmese vagyok, bármit felrúgnék miatta, bármit borítanék! Amerikában azonban jól érzem magam, Floridában a szövetségi állam alkalmazásában válogatott edző vagyok, van két csapatom és csinálom a saját sportiskolámat is.

 

hol_van_u_res_hely1.JPGTömött lelátók a második korszakban. Ha jól látom az ETO ellen, csak nem az a meccs amikor letaszítottuk őket az első helyről?

 

- Mi a véleményed a jelenlegi DVTK-ról és Bódog Tamásról?

- Bódog Tamást utoljára akkor láttam személyesen, amikor Pécsett volt a válogatott meccs, ott voltam a lelátón, akkor ő, ha jól emlékszem, megsérült. Azóta nem láttam, de úgy, mint mindenkinek, a pályafutását nyomon követem. A PRO liszenszes diplomamunkám egyik részét a Mainz csapatáról írtam, ott vizitáltam, ott volt játékos Tamás is. Örültem Jürgen Klopp mondatainak, mert nagyon dicsérte Tamást, és kitűnő embernek titulálta. A sportban "bennelévőként" mindenkit ismerek, viszont nem ismerem az edző Bódog Tamást, de nagyon úgy tűnik, van benne spiritusz. Úgyhogy csak olvasatból ismerem, soha nem találkoztunk. Lehet azonban, hogy mire ez az írás megjelenik, fogok, mert kimegyek edzésükre, hogy ha megcsináltam a munkámat. Úgy látom, hogy minden szálat megfog, magyarul jó kezekben van a gyeplő. Az meg senkit ne érdekeljen, hogy én irigylem-e vagy nem, a jelenkori magyar labdarúgásban dolgozókat most, hogy ilyen lett az infrastruktúra, mert azokban az időkben, amiről mi most beszélünk, nagyon más volt, nem is nagyon más, hanem katasztrófális. És akkor mindjárt itt lesz a Kánaán is, az elkészült stadion, az ékszerdoboz.

 

puska_s_ferenccel.jpg

Puskás Ferenccel

 

- Fogsz még ülni nb1-es csapat kispadján?

- Szerintem nem, nem hiszem. Kategóriákat alakítottak ki, különböző "kalapokba" kerültek az edzők, az én "kalapomat" úgymond lesavazták. Ebben a "trendbe", ami ma Magyarországon van, nem hiszem, hogy beleférek, lenne szerepem ebben. Azt igen, azt elképzelhetőnek tartom és nyilván vágyom is arra, hogy szakmai igazgatói pozícióba kerüljek. Aki utat mutat, aki azt mondja, hogy mit merre hogyan, segítő szándékkal. Ez még nincs lezárva, hogy egy ilyen feladatot szívesen vennék. A kérdésre válaszolva pedig, mindez nem jelenti azt, hogy nem vállalnék NB1-es edzőséget, ha felkérnének.

 

A felvétel minősége nem a legjobb, de érdemes megnézni. Aki ezen a mérkőzésen ott volt, soha nem fogja elfelejteni.

 

- Utolsó kérdésem városunkkal kapcsolatos. Kedvenc helyed, vagy helyszíned Miskolcon?

- Az emlékeimet nem lehet kitörölni, azokat, amiken én keresztülmentem itt. Csak jó emlékeket őrzök a városról. Amikor idekerültem, megéreztem a „Diósgyőrizmust”, mint mondtam, ez az a hely, ahol a csapatot szeretik, nem az eredményt. A csapatot, a szívet és a várost. Ha visszanézed az interjúimat, amiket adtam az elmúlt években, ezt mindenhol elmondtam. A másik nagy kedvencem a Bükk. Nem tudom újat mondok-e azzal, hogy a Bükk az Bükk, a Tapolca az Tapolca. A Bükk-fennsíkon van egy tisztás, ahol több tíz éve kiírtották a fákat és a tisztáson van egy nagy fatuskó, melynek a törzse is áldozat lett. Ide jártam ki játékos koromban és később edzősködéseim idején is relaxálni. Leültem és szotyiztam, bocsánat, makukáztam és azon tűnődtem, hogy hány nap alatt érnék át a völgyön keresztül a sziklákig. Titokhely! Ez a mai napig megvan. Egyszer megtörtem a titkot és megmutattam a feleségemnek a helyet, amikor terhes volt, megmutattam, hogy hová szoktam elmenni a mérkőzések után. Rengeteg fotót is készítettünk. Ez a legjobb helyem, de ugyanúgy a Pisztrángos, a sípálya Bánkúton, minden-minden, mondhatnám a Belvárosban a sétálót is. Deutsch Mikinél a Calypsóban nem volt olyan időszakom, amikor levest nem ehettem ingyen, mert mindig meghívott, tudja, hogy levesmániás vagyok. Itt vannak a teniszpartnereim, barátaim - a minap is összecsaptunk. Feleségem miatt családi kötődés is van most már. És ez nagyon jó..., a legjobb.

 

kaka_val.jpgKakával, aki éppen nemrégiben hagyott fel a labdarúgással

 

- Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok és remélem sokszor találkozhatunk még veled szeretett városunkban!

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr3313427673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Regelek 2017.12.27. 20:24:41

Nagyon jó cikk, én a Tornyi-időszakban kezdtem meccsre járni, azóta is tart a szenvedély. Máig tisztelem és köszönöm neki azt a csapatot.

Reiman Zoltán 2018.01.05. 09:36:39

Köszönöm, hogy elolvastad! :)