Következő interjúmat az Észak-Keleti Átjáró Egyesület tagjaival készítettem. Egyesületük 2014-ben megnyerte az Europa Nostra fődíját az Oktatás, képzés, szemlélet-formálás kategóriában. Céljuk Miskolc és a környező települések kultúrális és tudományos életének színesítése, élénkítése. Ismerjük meg az egyesület arculatát meghatározó tagjait!

- Attila azt mondta az imént, kérdezzem meg, hogy miért késtetek és ezzel bele is vágunk a beszélgetés közepébe. Szóval, miért is késtetek?

Mató Edina: - Van egy folyamatban lévő fejlesztésünk, kalandtúrákat szeretnénk a városban működtetni szolgáltatásként. Ezzel a hagyományos városnéző túrákat szeretnénk kicsit izgalmasabbá tenni. Három ilyen túra készül, amely egy-egy rejtélyre épül. Elindulnak a játékosok a város különböző pontjain és gyakorlatilag nyomoznak, meg kell fejteniük a rejtélyt, el kell jutniuk a végső megoldásig. Ennek lesz egy tesztje pénteken és ennek szervezése, próbája miatt késtünk most, ezt raktuk össze. Nem jó időt futottunk.

Darázs Richárd: - Az Utánam Srácok Fesztivál volt májusban, ott lehetett nyerni egy Koffertúra-részvételt egy fotókvíz által.

Balogh Attila: - A Koffertúra a márkaneve lesz a szolgáltatásnak. Ez olyan, mint egy szabadulószoba, amikor elmész turistaként egy másik városba, befizetsz azért pénzt, hogy egy ilyenben részt vegyél és két órát egy szobában rejtvényfejtéssel tölts. Persze azzal a különbséggel, hogy ez a városban, az utcán zajlik és helytörténeti, kultúrtörténeti sztorikra van ráfűzve. Épületek, szobrok, történések.

Darázs Richárd: - És ugye egy-egy csapat önmagában játszik. Korábban is voltak vetélkedőink, egyfajta interaktív helyismereti, helyiérték témájú vetélkedők, amikor hasonló útvonalakon több iskolás csapat versenyzett egymással. Vannak városi túráink is, azt már tudod, milyen, ismered, azon már vettél részt. Erre nem mondanám, hogy ezek ötvözete, inkább egy harmadik változat.

Balogh Attila: - Itt nincs idegenvezető, hanem a csapat az elején kap egy induló rejtvényt, melyet megfejtve újabb és újabb nyomok mentén haladva magától bejárja a város adott részét és felfedez egy történetet, egy legendát.

- Kíváncsian várom a kezdetét. De akkor kezdjük most az elején! Bemutatkoznátok az olvasóknak?

Balogh Attila: - Az egyesület egyszerű tagja vagyok, több projekt résztvevője. Egykor újságíró voltam, ma már nem, de talán az újságírókra jellemző általános kulturális érdeklődés él bennem tovább, mint az egyesület tagja.

Mató Edina: - Az egyesület egyik alapító tagja vagyok, a kezdetektől aktívan dolgozom benne. Angol nyelvtanári diplomám van, szociológiai szakon végeztem, itt a miskolci egyetemen. Nekem elindult egy karrierem az egyesülettől függetlenül is, Európai Uniós pályázatokkal foglalkozom immár 15 éve. Az egyesületi munkám vagy önkéntes, vagy mellékállásban történt a kezdetektől fogva és különböző projectekhez kapcsolódik. Az általános ügyvitel az, amit én viszek még, mert sajnos olyan nagyra nőttünk, hogy gazdaságilag igazgatni kell a szervezetet, nem "önjáró", mint az elején. Miskolcon születtem, nagyon szeretem a várost. Próbálkoztam Budapesten dolgozni és élni, de visszahúzott a szívem. Akkor kezdtük el az Átjárót is, akkor döntöttem el, hogy "idevaló" vagyok. Rájöttem, hogy itt akarok maradni és ez erősen kapcsolódott az egyesülethez is.

Balogh Attila: - Hadd csatlakozzam annyiból, hogy ezt a kört én is megfutottam. Egyetem miatt Budapesten éltem, de ha az ember miskolci, akkor örökre miskolci...

Darázs Richárd: - Nekem nem volt ilyen. Hosszabb időre nem költöztem el, sem Pestre, sem máshová, tehát nekem nincs ilyen problémám ezzel, hogy gyökértelenség, illetve elmenni, visszajönni. A kilencvenes évek végén elég nyomasztó volt Miskolcon fiatalnak lenni. Az a depresszió motivált az egyesület megalapítására. Pontosan azért, hogy legyen miért itt maradni nekünk is és akár a környezetünknek is ezt mutatni. Én nem vagyok annyira lokálpatrióta ebből a szempontból, ez nálam kényelmi szempont is. Nem szeretek ingázni sem naponta, sem hetente. Az egyesület elnöke vagyok, szintén alapító tagja, végzettségem szerint magyar nyelv és irodalom szakos tanár, illetve kulturális antropológus. Időnként tanítok is, ez attól függ, mennyi munkánk van az egyesületnél.

- Más civil szervezetekkel is szoros kapcsolatot ápoltok?

Darázs Richárd: - Több más egyesülettel is szoros a kapcsolat. Korábban a Factory Arénával, a komlóstetői kerékpáros egyesülettel volt szoros a kapcsolat. Perecesen a Bányász Kulturális Egyesülettel is, ott volt vagy hat-nyolc projekt. Volt, amikor közösen, volt, amikor csak a helyszínt adták, volt, amikor ők voltak a fő pályázók, volt amikor mi voltunk. Utóbbi években pedig az Avasi Borút Egyesülettel vannak közös projektjeink.

Balogh Attila: - Érdemes mögé tenni azt, hogy azért ezekkel az egyesületekkel léptünk kapcsolatba, mert a szervezetünket ezek a témák érdeklik. Például a Vasgyárnak a társadalomtörténete, vagy Perecesnek, mint az egykori bányavilágnak a históriája, vagy akár a történelmi Avasnak a krónikája. Ez indukálja ezeket a partneri kapcsolatokat. Attól függ, milyen témák, milyen városrészek izgatnak bennünket.

- Beszélnétek nekem az Észak-Keleti Átjáró Egyesületről? A történetéről, illetve, hogy hogyan, miért alakult meg. Mikor alakult hivatalosan az egyesület?

Darázs Richárd: - Hivatalosan 2007 februárjában alakultunk, de már 2006 második felében elkezdtünk "mozgolódni" és elkezdtünk szervezkedni. Egy baráti társaságból jött létre az egész és azokból, akik az egyetemen hozzánk csapódtak. 2006-ban elkezdtük a Varga Dáviddal közösen az első Kertek Alatt Fesztivál szervezését, ez volt az első projektje az egyesületnek, 2007-ben Gömörszőllősön. Az Átjáró elnevezését részben metaforikusnak gondoltuk. Az "Észak-Keleti" nyilván a régióra utal, az Átjáró pedig az átjárások különböző társadalmi csoportok, emberek között. Elég sok a kulturális antropológus, a szociológus az alapítók között, ezek a társadalmi problémák alapvetően izgattak minket. Mi nem helytörténettel foglalkozó csoport vagyunk, hanem társadalomtörténet, egyfajta alkalmazott antropológia, városantropológia az, amit mi csinálunk. Célunk a beavatkozás, a szemléletformálás, a helyi identitás fejlesztése.

- Miskolc, illetve a megye melyik történelmi időszaka a "fő profilja" az egyesületnek?

Balogh Attila: - Nem muzeológusok vagyunk, nem levéltárosok, vagy történészek. Nincs intézményi hátterünk, meg komolyabb eszközrendszerünk, tehát nem tudnánk 13. századi dolgokat tanulmányozni. Azt tudjuk, hogy a nagyapánkat meg tudjuk kérdezni, milyen volt negyven évvel ezelőtt, amikor dolgozott a gyárba. Részben praktikus okokból is, a 20. század és annak is a második fele a fő területünk.

Darázs Richárd: - A fő profil nem egy korszakhoz kötődik szerintem, hanem egyrészt a város problémái határozzák meg és a környező vidék, a régió problémái. A problémaorientáltság a fontos és az, hogy az, ami minket motivált akkor, az Acélváros projektben is, és az egyesület alapításában is, annak a lényege meglegyen a témáinkban. Az a volt gyárvárosi hangulat, illetve ennek a katasztrófája, és ebből egy kis depresszív önostorozó szemlélet, ami a helyiek hangulatára is rányomta a bélyegét. Országos szinten is van egy sztereotíp kép Miskolcról, ez "a kommunista acélváros". Ez egy olyan probléma volt abban az időben is, amit úgy gondoltuk, úgy lehet megoldani, hogyha például azt a korszakot - melyhez ez a sztereotíp kép kapcsolódik -megvizsgáljuk és ezt vissza is csatoljuk, majd beavatkozunk a város életébe kiállítások, kiadványok formájában. Megpróbáljuk ezt a sztereotípiát minden szinten támadni. Nagy tévedés például, hogy szocialista város vagyunk. Mit jelent az, hogy szocialista város? Ez egy szociológiai fogalom, a szocialista városok. Miskolc öt ismérve közül egyiknek sem felel meg, annak dacára, hogy abban az időszakban tagadhatatlanul volt egy nehézipari fejlesztés. Tehát ebből következett az, hogy a negyvenes, ötvenes években kezdtünk vizsgálódni interjúk alapján. Volt olyan interjúalanyunk, az Erzsi néni, aki még a harmincas évekről is tudott mesélni.

Balogh Attila: - Nem egy olyan esetünk volt sajnos, hogy találtunk egy embert, akit egy adott korszakról vagy témáról tudtunk volna kérdezni, de amikorra az interjúra került volna a sor, elhunyt, vagy súlyos beteg lett.

- Kama projekt. Mit kell tudni róla, mennyire népszerű ma a kamázás Miskolcon?

Mató Edina: - Van a kama játék és a Kama projekt, tulajdonképpen két különböző dolog. Ez egy mára már lezárult program. Egy Európai Unió által finanszírozott geo - zöld - projekt volt. Szerettünk volna egy olyan városi szemléletformálást elindítani, ahol közösségi játékokat játszunk egyrészt, másrészt teszünk a környezetünkért, hogy szebb legyen, és a fenntartható fejlődést is szem előtt szerettük volna tartani, az iskolákban, középiskolákban egyaránt. A lényege az volt a projektnek, hogy működő közösségek által lehet fenntartani egy várost, amihez hozzátartozik az, hogy környezettudatosan éljünk, kommunikáljunk egymással és hogy a gyerekeket kivegyük a számítógép elől. Erre különböző akciók indultak, mint például a fenntarthatósági vetélkedők, szemétszedés, faültetés, túrázás, aztán jött a kama is, ez a közösségi játékok vonalához kapcsolódott. Arra gondoltunk, hogy felélesztünk elfeledett játékokat. Nemcsak a kamát, hanem többféle játékkal próbálkoztunk, amit mi ismertünk, a fiatalok már nagy valószínűséggel nem. Egy volt közülük a kama, melyet mi gyerekkorunkban, kamaszkorunkban általános iskolában a kézilabdapályán játszottunk. Ez lett a projektnek is a neve, mely informális poén volt részünkről. Beszéltük, hogy majd kamázgatunk a Népketben egymással és az majd milyen vicces lesz. Egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy ez odáig jut majd, hogy nemzetközi kamabajnokságot fogunk egyszer szervezni. Azt hittük, olyan, mint az összes többi gyerekjáték. Azt hittük, nem csak miskolci játék. Elkezdtük ezen összegyűjtött játékok nyomait kutatni. Ennek keretében találtuk azt, hogy nem találtunk semmit, ennek a kamának nincsen semmi nyoma a népi játékok között. Egy olyan utalást találtunk rá, hogy Észak-Magyarországon van egy ehhez hasonló labdajáték, ami után az volt a feltételezésünk, hogy az fejlődhetett tovább kamává.

Darázs Richárd: - A Néprajzi Múzeumban sem volt nyoma, hogy ezt a kama játékot valaha űzték.

Balogh Attila: - Soha sehol nem találtuk nyomát. Sem szakirodalom, sem sajtó, semmit nem találtunk az elmúlt hatvan évre visszamenőleg. Egy fényképet sem. Ezáltal kiderült az - szinte 100 százalékos bizonysággal -, hogy a kama kizárólag miskolci játék, itt fejlődhetett ki. Hogy a sors hozta így, vagy konkrétan valahol valakik kitalálták, az kétséges, de teljes mértékben a városhoz kötődik. És az elmúlt hatvan évben esetleg innen terjedhetett el néhány megyebeli, vagy környékbeli településre. Alapvetően Miskolc város sportja. Kutatásaink alapján azt mondhatjuk, ha valahonnan ered, akkor ez az ötvenes évek Vasgyára.

Darázs Richárd: - Flashmobokat is szerveztünk, az első alkalommal azt beszéltük, hogy na, próbáljuk már ki ezt a kamát, végülis ez lett a projekt neve is. Az Erzsébet téren történt, vettünk két összeszerelhető kézilabda-kaput és ott kamáztunk.

A képen középen Mató Edina

Mató Edina: - Novemberben történt, arra emlékszem, hogy nagyon hideg volt.

Balogh Attila: - Nem volt sok járókelő, de valamilyen feltünést azért csak kelthettünk. Azt hiszem, páran be is álltak játszani.

Darázs Richárd: - Egy órán keresztül kamáztunk és azt mondtuk, hogy hú, ez nagyon jó volt.

Balogh Attila: - Azt kell mondanom, ha az Átjáró általi napjainkbeli újranépszerűsítés nem lett volna, akkor azt lehetne mondani, hogy ez a sport, ez a tevékenység kihalásra lett volna ítélve, illetve azóta már nem létezne. A rendszerváltás környékén kezdődhetett a kama zuhanórepülése, valószínűleg, ahogy most nem fociznak már a gyerekek - inkább a tévé és a számítógépezés - egyszerűen nem játszották tovább. Így tűnhetett el a kama.

Darázs Rihárd: - A projekt során többször voltunk iskolákban. Általános és középiskolákban is. Olyankor mindig megkérdeztük, hogy ki hallott már a kamáról. Középiskolai osztályokban ez 1-2 főt tett ki.

Balogh Attila: - Azt feltételezzük, a mai jobb arány már annak az eredménye, hogy az elmúlt években terjesztettük, akár tornaórára is bekéredzkedünk, bajnokságot rendeztünk és rendezünk.

Darázs Richárd: - A Waldorf iskolában - ott volt az első kamabajnokság még 2014-ben - példának okáért már tornaórán kamáznak és ez egyértelműen a mi hatásunknak köszönhető. 

Balogh Attila: - Sportként beszélünk róla, úgy, mint a többi labdás csapatsportról, de nincs róla semmilyen információnk, hogy ezt valaha tényleg sportként kezelték volna. Soha nem rendeztek kama bajnokságot, még egy iskolában sem. Nem találtuk nyomát annak, hogy a szabályokat valaki valaha leírta volna. Sportként, bajnokságban, szabályokkal csak az elmúlt évek munkájának köszönhetően működik.

Darázs Richárd: - Találtunk egy-két nyomot azért. Például a Vörösmarty iskolában az egyik tanárnő játszatta egy ideig. Egyre több helyről halljuk manapság a "feléledését", valószínűleg a mi munkánknak köszönhetően. Immár két éve a helyi Települési Értéktárba is bekerült a kama játék. Sőt, nemrég nyertünk egy pályázatot, úgyhogy ismét lesz egy projekt a közeljövőben kiállítással, kutatásokkal fűszerezve.

Balogh Attila: - Hivatalosan Miskolc önkormányzatának Települési Értéktárába került be, olyan nevezetességek mellé mint a Palotaszálló, a történelmi Avas, vagy a Diósgyőri vár. Van egy vicces filmünk a kama sportról és ennek történetéről. A települési értéktár bizottság ülésén ezt levetítettük és végül - talán ennek hatására is - megszavazták a tagok az értéktárba való felvételét.

Darázs Richárd: - Igazából egy külön egyesület kellene, amely foglalkozik a sporttal, ami most már egyébként van is, csak kéne két főállású ember, aki tudja ezt "hajtani". Van támogatása, néha kevesebb, néha több, de kéne, aki ezt igazán menedzselné.

Balogh Attila: - Megalakult a Zöld Meteor, a világ első kamaegyesülete.

Darázs Richárd: - Mi önkéntesen csináljuk a menedzselését gyakorlatilag és elég nagy energiákat elvesz ez tőlünk. Filmeket készítettünk róla, kupákat rendeztünk. Nem is maga a kupa lebonyolítása, hanem a szervezése vesz el sok energiát. Ezen kívül pályázgatunk is, és toborozgatunk, szeretnénk, ha tovább bővülne a kamázók köre. 

Balogh Attila: - Ne felejtsük el, ez az egyesület a sportág magyar szövetsége és a nemzetközi szövetsége is.

Darázs Richárd: - Az első nemzetközi kupánk is megvolt, voltak itt a rozsnyói partnereink. Ha minden igaz, októberben Rozsnyón lesz egy kétnapos rendezvényünk, és ha összejön, akkor ott is lenne egy kupa.

Balogh Attila: - Vannak már visszajelzések is. Voltak olyan külföldiek Miskolcon, akiknek megmutattuk a játékot, ők hazamentek és otthon elkezdtek játszani.

Darázs Richárd: - A Waldorfnak voltak itt finn partnereik. De tavaly voltunk a Sziget Fesztiválon és a Civil Szigeten kamáztunk. Oroszok, spanyolok, németek, franciák játszottak velünk. Igaz, ami igaz, nem rendes méretű pályán, mert nem volt helyünk rá.

Balogh Attila: - Valószínűleg arra mindenki ráharap, hogy az egyetlen labdás játék, ahol nem tudod kinél van a labda. Nem ismerünk semmi hasonlót, ahol úgy kell védekezni, hogy nem a labdást kell támadni, mert nem tudod kinél van a játékszer.

Darázs Richárd a kép jobb oldalán lent, az Átjárósok egyik rendezvényén

- Rozsnyót említettétek az imént. Mi az a Conin projekt, amin most dolgoztok? Mit jelent a Conin?

Mató Edina: - Elég prózai a Conin jelentése. Egy angol nyelvű pályázatot kellett készítenünk az Interreg számára. Amit támogattak, az a magyarországi és szlovákiai szervezetek közötti szakmai együttműködés, kapacitásfejlesztés. Tehát ezen belül van két civil szervezet, akik ezt megvalósítják. Az egyik mi vagyunk, a másik pedig a rozsnyói OZ Medza.

Balogh Attila: - A Conin rövidítés egy angol betűszó, és a Conin olyan mókásan hangzik, a Conanra a barbárra emlékeztet, nem véletlenül.

Mató Edina: - Készítettünk a projekthez egy logót és azonnal adta magát a Conin-Conan. Akkor legyen egy vasember, mert úgy kapcsolódott a két város együttműködése - története - egymáshoz, hogy szintén a nehézipar az, amely Rozsnyó múltját meghatározza. A két települést a Sajó köti össze, így lett a projekt neve: Conin - a Sajó-menti vasember.

Darázs Richárd: - Ez a program egy műhelymunkára épül, Rozsnyón, illetve Miskolcon ülésezünk időnként, tanulmányutakon vettünk részt, közös kutatás is zajlik, és ennek több eredménye is van már. Lesz kiállítás Miskolcon és Rozsnyón, közös weboldal, dokumentumfilmek készülnek, és készül egy közös kisjátékfilm is. Kiadványok lesznek és egy Conin túra is létrejön majd.

Balogh Attila: - Merthogy itt az együttműködés a lényeg, filmkészítés és kiállításszervezés közösen.

Darázs Richárd: - Ami fontos még a projektben, hogy most vagyunk a finishben, és most jönnek a látványosabb dolgok. Egyrészt ugye a Koffertúrát teszteljük, még egy-két teszt várható és hamarosan hivatalosan, külön weboldallal elindul a kalandtúrás dolog. Együttműködünk a Herman Ottó Múzeummal és a Fazola Fesztivállal, a Fazola Fesztivál idején a múzeumban nyílik az egyik kiállításunk is. Konferenciával indítunk, megnyílik a Fazola Fesztivál szervezőinek kiállítása és utána nyílik majd a mi tárlatunk is, október vége felé. November végén pedig egy konferenciával zárul ez az együttműködés. Addigra a filmjeink is bemutatásra kerülnek, a kiadványaink is megjelennek. Decemberben zárul a Conin. Ez egy másfél éves projekt végét jelenti.

- Utánam Srácok Fesztivál. Milyen apropóból hoztátok létre és miért pont ezen a néven?

Balogh Attila: - Szerintem itt a két dolog kvázi véletlenül találkozott. Egyrészt ez a fesztivál-rendezési igény - volt a kezdetektől az Átjárónak a Kertek Alatt Fesztivál, az egy sorozat, egy brand, mely a legutóbbi időkig arról szólt, hogy kimenni Miskolcról valahová vidékre -, négy-öt éve merült fel, hogy egy más profilú fesztivált is kéne rendezni egy miskolci, érdekes helyszínre. Rá akartuk, akarjuk irányítani a figyelmet a várossal kapcsolatos munkánkra és szerettük volna ezek eredményeit bemutatni. Így jött létre egy másik fesztivál, minden évben, az Avasi kilátóban, amely akkor egy elhanyagolt hely volt, de mégis egy különleges helyszín. A névválasztás pedig onnan jött, hogy volt ez a tévésorozat. Egy sorozat a hetvenes évekből, a mi gyerekkorunkból származó híres film, ami Miskolcról szól. Ha miskolci filmet említünk, mindenkinek a Meseautó jut eszébe, mert az Lillafüreden játszódik. Az Utánam, srácok!-ról ez nem volt annyira előtérbe helyezve. Kicsit kutattuk is ezt, írtunk róla könyvet, meg egyebeket is, és egyszer csak adta magát, hogy ez olyan jó brand-nek hangzik, de lehetne egy projekt címe is, avagy egy fesztivál neve is.

Darázs Richárd: - Itt is volt egy ilyen nevű projekt. A Privát félmúlt Miskolcon könyvsorozattal indult, már akkor is kitaláltuk, hogy ez egy jó cím lenne, de ezt egy ideig tartogattuk magunknak. Később született meg egy projekt Utánam, srácok! címmel, a belvárosra és történetére koncentrálva. Közben megvolt az első kilátós rendezvényünk. Az első még nem ezen a néven futott, de a második már igen. A filmről annyit, Attila mondta, hogy ez egy sorozat volt, melyet alig ismertek a városban. Erre egyébként városmarketinget lehetne építeni, ezért erőltetjük ezt a dolgot. Tudatosuljon már, a miskolci identitásba verjen gyökeret. Az Utánam, srácok! az egy tök izgalmas, hetvenes évekbeli ifjúsági sorozat volt. A képek, a videók alapján a helyszíneket is be lehet azonosítani.

Balogh Attila: - Ez egy büszkeség, egy kultúrtörténeti valami. Ha Egernek van az Egri csillagok és abból tíz ilyen sztorit csinál magának, vagy Párizsban a Da Vinci-kód mozis sikerére túrákat szerveznek, akkor ha Miskolcnak van egy negyven évvel ezelőtti sorozata, miért nem csinálunk belőle városmarketinget mi is?

-Mi a kedvenc helyetek a városban?

Balogh Attila: - Én a Győri kaput, a lakótelepet és az Aba utcát - ahol élek - nagyon szeretem és sokra tartom. Ha egyet lehetne mondani, akkor azt mondanám. Ezen kívül olyan pontok és épületek, melyeket szeretek és érdekelnek, van sok, de hozzám legjobban a tévétorony kötődik. Az annak a Miskolcnak, ami az enyém, mely bennem él, az annak a lelke.

Darázs Richárd: - Nekem is a kilátó az egyik kedvencem, leginkább azzal lett azzá, hogy elég sok rendezvényt szerveztünk oda. Érdekes helyszín volt és én megszerettem. De mondhatnám a Factory Arénát, Perecest úgy ahogy van, vagy a történelmi Avast, mely egy szerethető és nagyon izgalmas hely. Szeretem a belváros környékét is, konkrétabban az Erzsébet teret és a kissé rejtőzködő Deák teret. Régen nagyon szerettem a város peremterületeit. Nagyon más, nagyon furcsa helyek vannak azokon a részeken. A Tetemvár nagyon különleges, az Észak-Kilián, a kenyérgyár fölötti rész, Felső-Majláth, Berekalja mind-mind imádnivaló helyek szerintem.

Mató Edina: - Nekem beugrott egy konkrét spot. A Kisavason, a Mélyvölgy utcára néz egy kis utca, ott van egy pont, ahonnan lelátni pontosan a belvárosra. Gyönyörű panoráma tárul elénk.

Balogh Attila tartja a kezében A Célváros című Átjárós kiadványt

- És mit szerettek legjobban a városban?

Balogh Attila: - Én magát Miskolcot, úgy ahogy van, az egészet. Darázs Richárd: - Én azt, hogy olyan sokrétű és izgalmas, változatos, sokszínű. Persze megvan az érzelmi kötődés is.

Mató Edina: - Sajnos elloptad a szót, a sokszínűségre gondoltam én is. Azt gondolom, hogy ez egy abszolút élhető város, kulturálisan és szabadidős téren egyaránt. Amire nekem igényem van, azt itt megkapom. Szeretem a múltját, szeretem a miskolciságot, azt, hogy meg sem tudjuk fogalmazni azt, mégis mindenki tudja, ismeri az érzést. Szeretem ezt érezni, szeretem másokkal együtt érezni ezt.

- Milyen kiadványokat várhatunk tőletek a közeljövőben?

Darázs Richárd: - A Privát félmúlt Miskolcon újabb számait. A Conin projektről is lesz egy kis brossúra. Az Avasi Borút Egyesülettel közösen kiadott Avasi értéktár ötödik számának hamarosan lesz a bemutatója, és még novemberben a hatodik számát is bemutatjuk. A Városi túrák sorozatának az első részét kiadjuk angol nyelven. A Célvárosnak és az Utánam, srácok!-nak a folytatása is tervben van évek óta és egy kis kétoldalas kama-szabálykönyv is megjelenik majd. És megjelenik majd Bereczki Zolinak egy kis építészeti tankönyve, kézikönyve. Átjáró folyóiratunkat is lehet majd újra olvasni, elkészül a Conin-konferenciára. Nemrégiben volt egy felmérőtábor építészeknek a Vasgyárban, Tóth Viktor, a mi önkéntesünk is részt vett ezen, egy pesti egyetem képviseletében. Ebből is készül egy kiadvány a közeljövőben.

- Köszönöm szépen mindhármatoknak, hogy rendelkezésemre álltatok és további jó munkát és sok sikert kívánok nektek!