A titokzatos hejőcsabai zsebesakadémia
2019. október 15. írta: Reiman Zoltán

A titokzatos hejőcsabai zsebesakadémia

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy akadémia... Hejőcsaba ma csendes kertváros. Nyugodt békés településrész. Azonban nem volt ez mindig így. A múlt század tízes éveiben sok települést illettek valamilyen jelzővel - csakúgy mint ma -, ahogy a Reggeli Hírlap munkatársának írásából megtudtam. Szeged híres volt a paprikájáról, illetve a bicskáiról, Somogy megye a bicskásairól, Kassa a sonkáiról, Debrecen a civiseiről, Miskolc a csizmadiáiról, illetve a kocsonyájáról, Hejőcsabai pedig a zsebtolvajairól. Egykoron országos, sőt bizony Európa-hírűek voltak ők.

 

10704280_832759243427142_1650187139134884945_o.jpg

Ezen a XX. század elején készült képeslapon is megjelenik a csabai zsebtolvaj. Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport.

 

A csabai zsebesakadémia címmel a Reggeli Hírlapban jelent meg egy interjú Hejőcsaba jegyzőjével, Kellner Ignáccal a régi híres zsebtolvajokról beszél, akik a községben éltek. A nagy tiszteletnek örvendő Kellner bácsi szívesen mesélt a régi időkről.

Állitolag a századelőn, ha valakit megkérdeztek hová való, és ő azt felelte, hogy hejőcsabai, akkor a beszélgető partnere önkéntelenül is a zsebéhez kapott, megnézte megvan-e még a tárcája. Volt egy mondás is akkoriban: ,,Beíratkozom a csabai zsebtolvaj akadémiára..." 

A leghíresebb tolvajok a múlt század nyolvanas-kilencvenes éveiben éltek fénykorukat a településen. Az utolsó "nagy" éppen három évvel az interjú készítése előtt hunyt el, 1915-ben. Persze még ekkor, 1918-ban is élt egy-két olyan öreg, aki régen híres bűnöző volt, de róluk már a fiatalok nem tudták ezt, és amúgy is letagadták ezt a nem túl dícséretes epizódot életükből. 

1888-ban négy-öt híres zsebes család élt a községben. Ezen családok tagjai közül mindenki zsebtolvajlásból élt. Mezőkövesdről a pandúrok gyakori vendégek voltak a faluban... A zsebtolvaj családokat a csabai lakosság kiközösítette, külön társadalmi réteget képviseltek a településen, és semmi pénzért nem árulták el egymást, nagyon összetartóak voltak.

 

img_20191011_054731.jpg

 

Kellner bácsi először Hangler Károlyt említi. Ő a tolvajlásból szerzett vagyonából két házat tudott vásárolni, és ő élt a legtovább - ahogy fentebb már volt róla szó -, 1915-ben hunyt el, de a legnagyobb szegénységben, éhezésben. Elkezdett remegni a keze, így már nem tudta olyan magas szinten művelni a "szakmát" mint annak előtte és lassan felélte vagyonát. Híres volt Mézes Lajos, Mendelovics Márton, Deutsch Leopold, Grosz Bénis - állítólag ő volt a leghíresebb, legügyesebb -, és Schlezinger Salamon. Közülük csak Hangler és Deutsch hunyt el Hejőcsabán, a többiek elkerültek a településről. 

Deutsch Leopoldot a kocsmában késelték halálra, 1897-ben. Egy téli estén jött haza a tolvajlásból, majd leült kártyázni egy Guttmann Adolf nevű szabóval, akinek elnyerte az összes pénzét. Vita támadt, melynek hevében Guttmann leszúrta a kártyapartnerét. 10 évet kapott érte. 

A jegyző ezután Klein Náthánhoz irányította az újságírót, aki együtt nőtt fel a fent említett "hírességekkel". Szívesen mesélt róluk. Hangler fiatal korában rettegésben tartotta a falut, de jószívű ember volt. Deutsch csak egy pohár bort ment meginni a kocsmába, az lett a végzete. A Grosz Bónis volt a legügyesebb szerinte is, érte gyakran jöttek a pandúrok. Még a szegedi Csillag börtönben is ült. Egy alkalommal egy békéscsabai kereskedő azzal dicsekedett neki, hogy tőle bizony senki nem tudott még semmit ellopni. Pár perc múlva megkérdezte a Bónis, hogy hány óra? Az bizony már az ő zsebében volt... Amikor már öreg volt nem ment neki sem annyira a tolvajlás, de akkor is volt olyan, hogy egy részeg paraszttól 300 pengőt tudott lopni. A vér nem válik vízzé, mondta végezetül a rabbi, hiszen a 13 éves unokája a minap került a javítóintézetbe...

 

hasfelmetszo.jpg

Forrás: 24.hu

 

Mendelovics Mártont említi a Borsod-Miskolczi Értesítő is, 1897-ben táskát és ékszert lopott a kolozsvári pályaudvaron. Mendelovics valószínűleg szeretett az erdélyi városban dolgozni, ugyanis 1898-ban a Magyar Polgár nevezi meg őt, mint akit zsebtolvajlás miatt tartóztatták le újfent Kolozsváron. Ezek előtt, 1895-ben pedig a Budapesti Hírlap ír róla és Grosz Jakabról, akiket a sátoraljaújhelyi pályaudvaron kaptak el, Európa-hírű tolvajoknak nevezvén őket.

1911-ben egy rövidhírt közöl a Népszava, melyben rovott múltúnak említi Hangler Károlyt és Grosz Hermannt, akik egy rablóbanda tagjaként a felsőmagyarországi vasútvonalakon nagyon sok zsebtolvajlást hajtottak végre. 

1925-ben a Államrendőrségi évkönyv így ír a csabai zsebtolvajokról:

,,Miskolc bűnügyrendészeti érdekessége a hejőcsabai és mezőkövesdi zsebtolvajkolóniák közelsége. 

A hejőcsabaiak közt lakó zsidók egyrésze nemzedékek óta foglalkozik zsebtolvajlással. Hejőcsaba község itt van Miskolc tőszomszédságában, villamos jár oda ki Miskolcról. A hejőcsabaiak természetesen restellik községüknek ezt a különös hírét s azt állítják, hogy a régi, híres zsebtolvajok mai ivadékai becsületes szantóvetők már. A miskolci kapitányság bűnügyi osztályának azonban más a tapasztalata.

Ezek a hejőcsabaiak persze a foglalkozás hivatalos bejelentése szerint nem zsebtolvajok, hanem vásári árusok, lókupecek. Miskolcon sem ők, sem az egypár mezőkövesdi család tagjai ,,becsületből" nem dolgoznak. (...)

Ember élet ellen nincsenek sűrűn bűncselekmények, mint rendkívüli mértékben fejlett kereskedelmű városban, a vagyon elleni, s itt is az intellektuális bűnök száma a túlnyomó. (...)"

 

Hejőcsaba 

 

A Soba (Csaba) névalakból eredeztetik a település nevét, a XII. században Caba, Chaba néven említik. 1067-ben már a Miskóc nemzetség birtoka, ez így is maradt 1256-ig, amikor Panyit lemondott róla Munkucs javára. A XIV. századtól a Széchy családé, majd a király a diósgyőri koronauradalomhoz csatolja.

 

A középkortól malmok álltak végig a Hejő-patakon, és a pesti országút is azóta vezet keresztül a településen, amely szintén növelte jelentőségét. Luxemburgi Zsigmond alatt a diósgyőri pálosok kapnak malmot a Hejőn, és birtokot Csabán. A XIV. században már állt a római katolikus templom. A pápai tizedlajstromok is említik ekkor Chaba néven. Érdekes a templom története. A reformátusok 1577-ben elbirtokolják, majd magára hagyták a majdnem teljesen elnéptelenedett község egyházi intézményét, újat építenek maguknak helyette. A XVIII. században az ellenreformáció idejében építenek újra katolikus templomot a községben.

 

A törökök sokszor feldúlták, sok borsodi faluval egyetemben Csaba is majdnem teljesen elnéptelenedett a XVII. század végére, XVIII. század elejére. A törökök hatalmas pusztítást végeztek az uralmuk alatt lévő - vagy a peremvidékhez tartozó - területeken. Sokhelyütt pótolni kellett a lakosságot - ahol nem pótolták ott a település megszűnt létezni - nagyrészt idegen ajkú szláv, más vallású telepesekkel. Itt ez nem történt meg, a település magától talpra állt. Az etnikai viszonyok felborításával, a magyar lakosság kiszipolyozásával, sanyargatásával a magukat humánusnak mondó - máig ezt hangoztató -, közben igazi megszállóként viselkedő törökök, "elindították" nemzetünket trianoni összeomlása felé.

  

Ebben az időben a Szapolyai család, a mindszenti egyház és a gimesi Forgách család a főbb birtokosai a településnek, és ekkor lép be Csaba történetébe a Bárczay család is. A XVII. századtól gazdag szőlőbirtokai voltak, akárcsak a őket körülvevő városoknak. A szőlőtermesztés azonban nem a XVII. századig, hanem sokkal régebbre nyúlik vissza. 1890-ben nyitja meg Csaba történetét száz évre meghatározó cementgyárát Weiskopf Adolf. 1910-ben a még önálló települést villamosközlekedés kötötte össze Miskolccal, a viszonylat egészen 1960-ig fennállt. A huszadik század elejétől már négy iskola működött Hejőcsabán. 1945-ben Mindszent után, amely már korábban csatlakozott, Diósgyőr, Tapolca és Hejőcsaba is Nagy-Miskolc része lett.

 

1873-ig Csaba, illetve Hő(heő)-Csaba. 1904-től pedig már a ma használatos Hejőcsaba nevet használja a városrész. 2007-ben lett felújítva a Bárczay kastély, jelenleg a Gárdonyi Géza művelődési ház működik benne. A művelődési házban egy Bárczay emlékszoba is található.                                                                                                                                                                                                                                Az utóbbi két évben felmerült a cementgyár újraindítása - miután a jogos tulajdonosa húsz év után jogerősen is pert nyert -, de a hejőcsabai lakosok és környezetvédők hevesen ellenzik ezt.

 

 

A huszonnyolcas város... Azért volt huszonnyolcas, mert a kalauz mindig elkiáltotta magát, ha a vonat a miskolci pályaudvarra ért: - Miskolc, huszonnyolc! - merthogy ennyit állt a pesti gyors a Tiszain. A vasúti dolgozó után a pandúrok kezdték el így nevezni városunkat, ők rengeteget jártak ide - bérletük volt a Miskolcra - a sok zsebes miatt. Ezért egy idő után a kétes alakokat is huszonnyolcasoknak hívtak...

És hogy a zsebesakadémia nem legenda volt, hanem történelmi tény, bizonyítja egy újabb interjú, ismét csak a Reggeli Hírlapban. Az újságíró ,,Sutyóval" készített interjút, aki Berlinből tért haza pár napra, és aki az akadémia utolsó "diákja" volt.

Egy jó útra tért miskolci bűnöző hozta össze a talalkozót, aki maga is nagy rajongója volt Sutyónak. Két kikötése volt a tolvajnak, az egyik az, hogy az eredeti nevét nem írhatta meg a tollforgató, illetve a szálloda nevét sem, ahol megszállt. Amikor először meglátta az újságíró a bűnözőt - Révész Jenő készítette az interjút - az volt a benyomása, hogy egy angol diplomatával áll szemben, mert egy simulékony modorú, kellemes úriember benyomását keltette.

 

img_20191011_054715.jpg

 

Sutyó, a ,,világ legügyesebb zsebese" ekkor hatvan éves volt, Berlinben élt, és már régen visszavonult, a pénze kamataiból élt. Miskolc külvárosában született egy szatócs gyermekeként. A "szakmát" Hejőcsabán tanulta. Már harminc éve elkerült Miskolcról, most azért jött haza, mert még utoljára látni akarta szülei sírját. Berlinben családja várja haza, két nagy, egyetemista fia van. Sejtelmük sincs mivel foglalkozott az apjuk, ahogy ő fogalmaz: ,,ők már csak a jólétet ismerik". 

Sutyó sokáig nem találta helyét a világban. Vagyonok úsztak el a kezei között, napok alatt. Évekig évtizedekig menekülnie kellett országról országra. Aztán negyven évesen rájött arra, hogy meg kell komolyodnia. Egy zsebesnek ötven évesen abba kell hagynia a "szakmát", hiszen ,,az elöregedett kéz, csak a fogház ajtaját fogja biztosan." Arra is büszke volt az idős tolvaj, hogy szegény ember amúgy is nyomorúságos életét nem nehezítette meg, csak a gazdagabb réteg állt tolvajlása központjában.

Arra a kérdésre, hogy került a zsebtolvajok közé, hosszasan válaszolt. Amikor második osztályba járt a középiskolában az édesapja meghalt. Pedig jó fejű gyerek volt, a tanárok nagy jövőt jósoltak neki. Azonban ekkor az anyja a család boldogulása érdekében szobafestő inasnak adta. Ezt sehogysem tudta megszokni, úgy érezte, ő többre hivatott. Ekkor ismerkedett meg egy hejőcsabai sráccal, akinek - mint később kiderült - az apja híres volt a zsebesnek között. Egy napon bekerült egy közösségbe, ahol nyolc-tíz fiatalnak tanította a szakmát a barátja édesapja. Szabályos elméleti és gyakorlati oktatás is volt. Először bábukon, majd egymáson gyakoroltak a tanulók. Itt rögtön megmutatkozott különleges tehetsége, felfigyeltek rá. 

 

A tolvaj társadalom 

 

,,A zsebtolvajokat két csoportra oszthatjuk. Az egyik csoportba tartoznak a toprongyos tolvajsuhancok, akik vásárokon, a városligeti mutatványos bódék között vadásznak szakácsnék, mesterlegények erszényei után. A másik csoport viszont úrnak öltözve, disztingvált külsővel indul "dolgozni". Az ő célcsoportjuk már az úri középosztályból kerül ki. Mindkét csoport tagjainál elengedhetetlen "munkaeszköz" a hajlékony kéz, a hosszú ujjak. Az óra és pénztárca kiemelésénél kizárólag a mutató és középső ujjukat használják, hosszan, villaszerűen kiegyenesítik, így horgásszák ki a zsákmányt az áldozat zsebéből. A zsebmetszés már magasabb képzettséget igényel, mert ők tényleg ki kell hogy metsszék az áldozat zsebeiből az aranyórát vagy a pénztárcát. Náluk az alapfelszerelés része egy kicsi, rendkívül éles ollócska vagy rövid, hegyes kés, amelyet a tolvaj gyakran a pecsétgyűrűjében vagy a karperecében rejteget, és rugóval hoz mozgásba. Vannak, akik egy éles csíptetővasat hordanak maguknál, amivel a zsebórákat tudják meglovasítani.                                                                                                                                                       Így dolgoznak                                                                                                                                                                                                                Általában ketten-hárman összedolgoznak, és lételemük a tolongás. Különösen szeretik a pályaudvarok világát, ahol könnyű nekiütközni a vonatról le- és felszállóknak, és a "véletlen" érintkezés során egy pillanat műve ellopni egy-egy tárcát. Vannak, akik már a pénztárnál kilesik, melyik utas pénztárcája dagad a bankóktól. Követik a delikvenst, egyikük udvariasan figyelmezteti, hogy sáros a kabátja, és előzékenyen porolgatni kezdi. Amíg a szerencsétlen megköszöni a segítséget, az "udvarias" tolvaj társa villámgyorsan kikapja az áldozat zsebéből a pénztárcáját."

(szeretlekmagyarország.hu - Így dolgoztak. tolvajok egykor Budapesten)

 

 

Miután kitanulta a mesterséget a zsákmány egy részét be kellett szolgáltatnia az "iskolának". Szegény édesanyja viszont soha egy fillért nem fogadott el tőle, mert becstelen úton szerezte pénzét. Egy idő után önállósodott - bár visszatért még Hejőcsabára, de már csak oktatóként. Bejárta a világot és nagyon kevésszer, és rövid időre került a rács mögé.

Az utolsó kérdése az újságírónak Sutyó felé az volt, hogy mondja el legnagyobb, leghíresebb fogását.

 

601685_10202037660812815_1338385625_n.jpg

Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport

 

,,A montecarloi tréfa

- Montecarlóban történt 1916-ban. Két zsebtolvaj barátommal megtudtuk, hogy konkurens érkezett a városba. A világhírű német Krausz jött azzal a céllal, hogy belenézzen a rulettezők pénztárcájába. Tudtuk, hogy néhány nap alatt nehéz dohányt vágott zsebre. Mindenáron ezt akartam tőle megszerezni. Sikerült is. Éppen akkor, amikor áldozatot keresett a játékteremben, elcsentem a mások pénzéről duzzadó pénztárcáját. Egész vagyon volt benne.

- Évekkel múltán megismerkedtem Krausszal, aki haláláig sem tudta elfeledni a montecarloi tréfát. Sokáig ezen a stiklin mulatott a zsbtolvaj-világ, amelyeket akkor is és különösen most dróttalan hálózat köt össze, amely szinte órák alatt rezonál az egész világon."

(Reggeli Hírlap - 1931. április 9.)

A beszélgetés után Sutyó sietett a pesti gyorshoz, a fővárosba ment, ahonnan visszatért második hazájába, Berlinbe. 

Ez a híres hejőcsabai akadémia története. Manapság a Miskolcon, vagy a városrészben senki sem tudja már miről volt híres egykoron a később a cementgyáráról ismert településrész. Remélem ezúttal is sikerült egy meglepő, különleges történetet megosztani veletek!

 

Források:

 

Reggeli Hírlap - 1918. október 15.

Reggeli Hírlap - 1931. április 9.

M. Kir. Államrendőrségi Évkönyv 1925

Népszava - 1911. július 21.

Magyar Polgár - 1898. augusztus 16.

Budapesti Hírlap - 1895. szeptember 7.

Borsod-Miskolczi Értesítő - 1897. április 14.

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Hejőcsaba története 

szeretlekmagyarország - Így dolgoztak egykor a tolvajok Budapesten

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr9615216762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.