Kezdjük a történetet az elején, amely éppen olyan szomorú, mint a vége. 1707-et írunk, Magyarországon a Rákóczi szabadságharc dúl. Az elszegényedett ország nyögi a szabadságharc terheit. Ebben az évben hív össze egy országgyűlést Rákóczi Ónod mellé. Érkeznek a követek, a vármegyék képviselői.

Orlay Petrich Soma festménye az ónodi országgyűlésről

1707. május 31-től június 22-ig tartott a gyűlés, a legfontosabb döntése a Habsburg-ház trónfosztása volt. Emellett megerősítették Magyarország és Erdély összetartozását és kétmillió forint adót vetettek ki az országra, amelyhez a nemességnek is hozzá kellett járulnia.

Június 6-án a magyar lakosságot sújtó terhek és a az értéktelenedő rézpénz vitája közben szót kért Túrócz vármegye két képviselője Rakovszky Menyhért és Okolicsányi Kristóf. Bár ne tették volna...

Rakovszky volt a szószóló, aki elmondta panaszait, elmondta, hogy a vármegyéje mennyit szenvedett a háború során és már annak előtte is. Ráadásul Rákóczit korrupcióval, vagy legalábbis bűnrészességgel vádolta meg, amelyről persze már a fejedelem is hallott az országgyűlés létrejötte előtt is. Rakovszky egyébként a békepárti oldalt erősítette, a Habsburgokkal való megegyezés híve volt.

A két követ után Rákóczi emelkedett szólásra, aki elmondta, hogy sajnálja a helyzetet, de a közös teherviselés nélkül nem érhetjük el a szabadságunkat, illetve hozzátette, Túrócz vármegyénél nagyon sok vármegye sokkalta többet szenvedett az elmúlt években. Az is nagyon bosszantotta, hogy pénzek hűtlen kezelésével vádolták meg őt, aki a haza érdekében cselekszik.

Beszéde befejeztével nem jött a várt támogatás a hallgatóság soraiból, így a fejedelem lemondását is kilátásba helyezte, egyúttal felállt a helyéről. Ekkor a feszültség már tapintható volt az országgyűlési sátorban. Hangos szó nem hallatszott, de a dühös tekintetek mind a két követre irányultak.

Vajon melyik sírban nyugodhat Rakovszky és Okolicsányi?

Jókai regényes rajzaiban mutatja meg nekünk mi történhetett a sátorban ezekben a rendkívül nehéz percekben:

,,A két turóci követ pedig csak állt ott a középen. A rendíthetetlen szónok Rakovszky még most is gúnyosan mosolygott s csak a bajuszát rágta; de követtársa, Okolicsányi nagyon elsápadt, s tekintetével ugyan keresgeté azt a nyílást a sátor ponyváján, amelyiken keresztül tágasabb a világ."

(Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban; Az Ónodi országgyűlés)

A csendet Károlyi és Bercsényi törte meg, akik gondolkodás nélkül elkezdték kaszabolni a két követet. Rakovszky ott helyben meghalt, Okolicsányi még a sátorból el tudott menekülni, de kint őt is elkapták, sebesülten került fogságba. A hatalmas zűrzavarban Túrócz megye jelen lévő nemeseit Rákóczi a testével védte a rájuk zúduló népharag elől.

Másnap a felvidéki megye delegáltjait - akiket Rákóczi előző nap még testével védett - börtönbe vetették, a megye jelképeit nyilvánosan megsemmisítették, területét pedig felosztották a szomszédos vármegyék között. Okolicsányi Kristófot pedig lefejezték - de előtte azért jól megkínozták - felségárulás címén.

Érdekes, de szomorú történet, azt is kérdezhetné az olvasó: de hol itt a szerelem?

A két követ testét temetetlenül hagyták egyes források szerint. Egy miskolci legenda azonban azt sugallja nekünk, talán mégsem. Miskolczy Simon János mesél arról, hogy a köznép pletykái szerint Okolicsányi Kristófnak miskolci menyasszonya volt, Dőry Zsófia személyében.

Testüket az avasi temetőben temették el és állítólag felirat is volt a sírkövükön, csak azt a föld felé fordítva helyezték el, hogy ne látszódjon mi áll rajta. 1800 környékén kiemelték onnan, különböző munkálatok miatt, de utána visszatették a helyére. Miskolczy Simon János a XX. század elején a harangtorony közelében meg látta az említett sírkövet úgy, félig betemetve. Manapság azonban már semmilyen emlék nem maradt róla, e miatt kesereg is Dobrossy István egyik írásában...

A Dőry-ház (Rákóczi-ház) Miskolcon

De nézzük a történetet egy regényes írás formájában:

Tragédia az ónodi országgyűlésen

Nagy ünnepségre készült a Dőry család 1707. júniusában. Borsod vármegye legszebb lányának, Dőry Krisztina Katának az eljegyzésére készült mindenki. A miskolciak körében is hónapok óta ez volt a téma, hiszen a nemes hölgy sok férfi szívét törte össze az elmúlt években.

Dőry András, Kriszta Kata édesapja mindenkinek azt mondta, hogy két lányt szeretett volna fiatal korában, de csak egy adatott meg neki. Ezért adott két nevet az egyetlen kincsének. De a Jóisten két lány szépségével áldotta meg Katát, aki kedvére válogathatott a férfiak között. Válogatott is, de nem azért, mert a jókedve így járta, hanem azért, mert egy igazán rendes embert akart maga mellé.

Végül nem sokkal a 24. születésnapja előtt találta meg a szíve választottját. Egy derék, jó kiállású, nagy bajusszal megáldott magyar ember volt a szerencsés. Budán ismerkedtek meg egy bálon. Katának a szeme rögtön megakadt a daliás férfin, és mint később kiderült Menyhért - merthogy így hívták az úriembert - is azonnal észrevette a Dőry család legszebb teremtését.

Ahogy teltek-múltak a hónapok sokat leveleztek a fiatalok és egyre komolyabb, bensőséges kapcsolat jött létre közöttük. Azért nem tudtak sokat találkozni személyesen, mert Rakovszky Menyhért Túróc vármegyében, Túrócszentmártonban élt a családjával. Fájt is szegény Kata feje, hogy a házasság után el kell hagynia szülőföldjét, szeretett városát, Miskolcot.

Ahogy említettem, megtörtént a lánykérés is, hiszen már az eljegyzés dátumát is meghatározták. Előtte azonban Rakovszky Menyhért az ónodi országgyűlésre ment, Turóc vármegye követeként.

Az esemény előtt egy héttel Dőryéknél vendégeskedett a Rakovszky család. Kata nagyon örült, hogy ilyen hosszú időt tölthetnek együtt, hiszen nemsokára már férj és feleség lesznek.

- Úgy örülök neked Menyhért, légy üdvözölve nálunk! - így fogadta széles mosollyal az udvarlóját Dőry András büszkesége.

- Nagyon örülök én is, hiszen nemsokára jegyben fogunk járni. Köszönöm, hogy vendégül láttok minket ebben az egy hétben - fogadta a kedves szavakat Menyhért.

A következő hét nap minden szabad percét együtt töltötték a fiatalok. Nagyon sokat beszélgettek a Pece-patak partján, vagy egészen a Szinva-forrásig lovagolnak. Kata három fiútestvérrel nőtt fel, szinte nem is különbözött közülük, mindent férfias dolgot megtanult velük együtt. Persze volt olyan tulajdonsága, amiben más volt. A hosszú fekete haja, az igéző fekete szeme, a selymes, hófehér bőre és a finoman ringó csípője megkülönböztette a testvéreitől.

A Látó-köveknél található ma is a Szerelmesek fája. Ez a hely sokszor volt találkozásuk helyszíne.

- Képzeld Menyhért - kezdte Kata - ennél a fánal sokezer évvel ezelőtt fogadott örök szerelmet egymásnak Fel hercegnő és Garadna herceg. Ezért a Szerelmesek fájának hívják azóta is.

- És, boldogan éltek, amíg meg nem haltak? - kérdezte nevetve Menyhért.

- Nem igazán - mondta szomorúan Kata - sajnos egy háborúban mindketten odavesztek. Remélem, te visszajössz hozzám.

- Miért ne jönnék? Nem háborúba megyek, ez csak egy országgyűlés. Van egy-két vitás kérdésünk a fejedelemmel, de ne félj, ezeket biztosan tisztázzuk

- Menyhért azonban látta, hogy a lányt ezek a szavak nem igazán nyugtatták meg.

- Na, figyelj szerelmem. Ott az a kis csillag. Az Esthajnalcsillag. Minden este, amíg távol vagyok tőled, nézz fel az égre. Ha látod, akkor biztosan jól vagyok és nincs semmi bajom. Visszajövök hozzád, ígérem.

- Minden nap nézni fogom. És várok rád - mondta könnyes szemmel Kata.

Másnap délben érkezett a Túróc vármegyei követek két hintója. Katán furcsa szorongás vett erőt.

- Ne menj velük, kérlek! - szinte könyörgött Menyhértnek a lány.

- Ne butáskodj, mennem kell szerelmem! Hamarosan találkozunk! - kiáltotta már a kocsin ülve a fiú.

 Than Mór képe az ónodi országgyűlésről. Rakovszky Menyhért megölése

A kocsiban az egyik jó barátja fogadta: Okolicsányi Kristóf. Ő Túróc vármegye alispánja volt, apja, Okolicsányi Pál társaságában utazott. Ketten ültek még a fogatban, Révay Ferenc főispán és Platthy Sándor.

- Mi a baja a kedvesednek? - kérdezte mosolyogva Kristóf.

- Félt engem. Azt mondta, hogy valami baj fog történik velem - mondta szomorúan Menyhért.

- Hát, a fejedelem most megkapja a magáét, az biztos. Számon kérünk rajta mindent! Lassan rosszabb sorsunk van mint, amikor itt volt a török...

Menyhért meglepetten nézett Kristóf dühtől eltorzult arcára. De álmos volt és csak egy órácska volt az út az országgyűlés helyszínének helyt adó Ónodig.

Kellemesen utaztak, végül aludni is tudott az úton. A körömi réten állították fel a sátraikat a túróciak. Maga a gyűlés is egy nagy sátorban, az ország sátrában került megrendezésre.

Június 4-én volt az első említésre méltó esemény az országgyűlésen, ekkor az elértéktelenedett rézpénz ügyét tárgyalták meg a követek és döntöttek az arra vonatkozó intézkedésekről. Heves vitákat generált már ez napirendi pont is.

Június 6-án tárgyalták a Túróc vármegyei követek ügyét. A két követ, Rakovszky Menyhért és Okolicsányi Kristóf egy jópár felsőmagyarországi megyéhez körlevelet írt és arra bújtogatta őket, hogy egyezenek ki a Habsburgokkal, illetve szakadjanak el a szövetségtől. Az okok között a magas adókat emlegették, illetve azt, hogy nem bírja az ország a török idők elmúltával az újabb hadviselést. A levél még azt is próbálta sejtetni, hogy a kuruc felső vezetés a saját zsebére dolgozik.

Ezért Rákóczi maga elé rendelte a két követet és azt kérte, számoljanak el a levél tartalmával, mondják el panaszaikat részletesen, és bizonyítsák be a valótlan állításokat benne. Rakovszky és Okolicsányi szavai alatt óriási hangzavar alakult ki a sátorban, szinte a hangjukat sem lehetett hallani, ezért a fejedelem még közelebb rendelte őket. Csak özönlött a sok panasz belőlük.

Miután befejezték a beszámolót, Rákóczi megrendülten állt előttük és felháborodottan elutasította a követek állításait. Síri csend lett a sátorban. Mindenki figyelt a fejedelem reakciójára. Ő azonban azt hitte ez azt jelenti, hogy a jelenlévők közül mindenki egyetért a felbujtókkal.

- Ezt érdemlem meg tőled, óh hazám! Életemet, véremet, mindenemet éretted szenteltem, feleségemet, gyermekemet, szerencsémet megvetettem... Igazhívő voltam, magam hasznát nem kerestem! Ne szenvedd el édes hazám rajtam ezt a gyalázatot! - kiáltotta Rákóczi.

Ezek után meglepő dolgot tett a fejedelem. Lemondott a tisztjéről és hamarjában el akarta hagyni a helyszínt. Klobusitzky tanácselnök azonban nem engedte elmenni, megállította és kérte, hogy menjen vissza a helyére.

Amíg a közjáték zajlott, Bercsényi szólt az országgyűléshez:

- Hogyan? Kegyelmetek oly hálátlanok szabadítójuk iránt, hogy inkább távozni hagyják, hogy sem igazságot szolgáltassanak neki rágalmazói ellen? Nem! Nem! Inkább vesszenek el ezek az árulók!

Majd Rakovszkyt egy jól irányzott szúrással megsebesítette. Csatlakozott hozzá Károlyi Sándor és az Ilosvay testvérek is. Menyhért alig tudott kitántorogni a sátorból, testét rengeteg csapás és szúrás érte. Miután kiért a dulakodás helyszínéről, holtan rogyott össze a nagy vérveszteség következtében. Okolicsányit is súlyos sebek borították, őt is meg akarják lincselni, de a fejedelem közbenjárásának köszönhetően elkerülte ezt a szörnyű halált.

Sokkal jobban ugyan nem járt, hiszen pár nap múlva őt is kivégezték. Túróc vármegye zászlaját pedig helyben széttépték, a pecsétjét széttörték, területét szétosztották az őt körülvevő négy vármegye között. A megyei többi képviselőjét bebörtönözték. A két renitens követ holttestét temetetlenül hagyták, ruhájuktól megosztva egy gödörbe lökték...

Kata ígéretéhez híven minden este nézte az Esthajnalcsillagot. Ha látta, hogy szépen felragyog, nyugodtan feküdt le. Azonban június 6-án kora estétől, egészen reggelig borult volt az ég, este hat óra körül pedig óriási vihar támadt. Kata nyugtalan volt. Nagyon rossz érzés kerítette hatalmába.

Pár nappal később jött egy idegen, aki az apjával, Dőry Andrással akart beszélni. Nagyon sokáig, több mint egy órán át tárgyaltak zárt ajtók mögött. A beszélgetés után magához hívta a lányát az édesapja.

- Kislányom, ülj le, kérlek. Szomorú hírt hoztak nekünk. Menyhért meghalt. Az országgyűlésen vita támadt és a harc közben megölték.

Kata arca hófehér lett. Egy szót sem tudott mondani apjának. Nem, az nem lehet... Mindenféle gondolatok futottak át az agyán. De, hát ki és miért ölte meg az ő szerelmét? Zokogva szaladt ki apja szobájából. Soha többé nem akart tudni a világról...

A Dőry család címere

Később az apja elmesélte neki a történteket. Persze, ettől sem enyhült a fájdalma. Minden éjjel szerelméről álmodott. Álmában együtt voltak Menyhérttel, nevettek, a Bükköt járták - mint az utolsó együtt töltött szép napokban.

Egyik éjjel azonban Menyhért nagyon szomorú volt. Nem nevetett, nem szólt egy szót sem Katához. Szerelme hiába kérlelte, nem akart megszólalni. Egyszer csak hirtelen ránézett és fájdalommal teli arckifejezéssel csak három szót suttogott:

- Temess el, kérlek!

Erre az álomra ébredt Kata az éjszaka közepén. Csurom vizes volt a hálóinge, szíve pedig hevesen vert. Aznap éjjel már nem is tudott visszaaludni. Többet nem álmodott Menyhérttel...

Egy héttel később elmondta apjának, hogy szeretne elmenni Menyhért sírjához. Kérte, hogy derítse ki neki, hol van eltemetve. Az apja tekintete elkomorult.

- Kislányom, Menyhért teste temetetlenül fekszik a körömi mezőn...

- Apa, Menyhért arra kért álmomban, hogy temessem el őt - mondta az apjának a lány.

- Eltemetjük őt, kislányom. Megígérem - mondta szomorúan András.

És Dőry András intézkedett. Minden befolyását latba vetette, felkeresett mindenkit, csakhogy a fejedelmet elérje. Egy hét múlva elérte a célját. Így szólt a lányának:

- Megyünk Menyhért testéért kislányom!

Elindultak egy nagy kocsival és három jó emberükkel az ónodi táborba. Kata nagyon izgatott volt. Beniczky Gáspár, a fejedelem titkára várta őket a helyszínen. Késő este volt már.

- Rákóczi várja kegyelmedet - mondta a titkár.

Csak Dőry András és Kata mentek be hozzá. A fejedelem egy íróasztal mögött ült, gondterhelt arccal.

- Jó estét kívánok, felséges uram! Örülök, hogy újra találkozunk!

(A Dőry család látta vendégül a fejedelmet Miskolcon - kétszer is - pár évvel az eset előtt.)

- Már vártam magukat, üljenek le - mondta Rákóczi.

- Azért jöttünk, hogy szegény Rakovszky Menyhért uram testét elvigyük. A lányomnak most lett volna az eljegyzése vele. Tisztességesen szeretnénk eltemetni. Kata álmodott Menyhérttel is, aki arra kérte, hogy temessük el.

- Higyjék el, nagyon sajnálom az esetet. Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen megtörténhetett. Fogadják őszinte részvétemet. De lázadást szítottak ellenem és ezt nem tűrhették el az embereim. A két testet felrakattam egy kocsira. Úgy értesültem, Okolicsányi testét is elviszik.

- Igen, elvisszük.

- Isten áldja meg kegyelmeteket.

- Köszönjük feleség. Ezzel kimentek a sátorból. Beniczky Gáspár a kocsihoz vezette őket.

- Jó utat, vigyázzanak az úton! - mondta.

- És senkinek ne mondják, meg, hogy kiket visznek, ha jót akarnak.

Elindultak a sötét országúton. Kata szíve a torkában dobogott végig az úton, de meg is könnyebbült egy kicsit. Érezte, hogy szerelme is jobban érzi magát, bárhol is van a lelke. Egy óra múlva már az avasi temetőhöz értek. Minden elő volt készítve számukra. A harangtorony mellett volt egy nagy sír ásva. Ebbe mindkét test belefért. Egy régi sír volt, amit évtizedek óta nem látogattak. Egy nagy sírkő állt felette, a két család címerével. Ezt rátették a sírra, úgy, hogy fejjel lefelé legyen. Senki ne tudja meg, ki nyugszik itt, csak az, akinek tudnia kell.

Krisztina Kata, Borsod vármegye legszebb lánya soha nem ment férjhez. Ötven évig gyászolta a jegyesét. Sokan nem értették, miért jár ki Kata minden nap fékete ruhában egy jeltelen sirhoz. Amikor egyedül maradt a városban Dőryek közül, akkor már csak egy bogaras öregasszonynak tartották. Pedig ő csak élete szerelmét látogatta - élete végéig...

A történt a képzelet szüleménye, a valósággal történő hasonlósága csak a véletlen - és a szerző - műve lehet.

Források:

Balogh Bertalan (szerk.): A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum Budapest egyesület 1905/6. évi évkönyve - Miskolczy Simon János: Szerelmi históriák a régi Miskolc világából

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. - Az Avas a városképben

Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban; Az Ónodi országgyűlés