A legutóbbi Kvaterkán egy helytörténeti sétát vezettem a Bortanyáról a Margit pincéig - az avasi temetőn át. Arra gondoltam, leírom ennek az útnak a beszámolóját, hogy mindenki el tudja olvasni, miről is volt szó. Itt is szeretném megköszönni az óriási érdeklődést, ami a séta iránt volt!

Fotó: Kovács Judit

Az Avas

A történelmi Miskolc része, a város hegye az Avas, amely kultikus, sok legenda, emlék kötődik hozzá és természetesen minden pontján tapintani lehet a múltat, a régi idők hangulatát. 

Az Avas sem volt mindig Avas, Szent György-hegynek hívták talán a kezdetektől, amely egy kápolnára utal. Ez a kápolna valahol a hegy tetején állt valamikor réges-régen. Az Avas elnevezése - amely tilalmas erdőt jelent - csak a XVI. századtól használatos. 

Érdekesség hogy Avas nemcsak Miskolc mellett létezik, vagy található, hanem például a romániai Szatmár megyében Szentpáli István szülőfaluja mellett, Halmi mellett is magasodik egy Avas-hegység, és az tényleg hegység - ellentétben a mi dombunkkal.

Sassy Csaba

Kortörténeti múzeum a belvárosban 

Az Avas-hegy oldalában található az avasi református temető. Már a középkortól használják a miskolciak, bár erre írásos bizonyíték, ennek írásos nyoma nincsen. 

Dátummal ellátott sírkövek már csak a XVIII. századtól kezdődően láthatóak. A legrégebbi sírkövekről a temetői utakat szegélyezve sorban olvashatjuk a még látható feliratokat. Sok egyedi síremlék található a temetőben, amely Miskolc legrégebbi sírkertje. A harmincas években merült fel műemlékké nyílvánítása.

,,Ez a temető, úgy, ahogy van, maga egy kortörténeti múzeum." 

(Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas, 200.)

1920-ban a temetést ideiglenesen beszüntették, fel akarták számolni a helyet. Ekkor írták le, hogy a legrégebbi sírkő Bakos Balázsé, akinek homokkő sírkövén még olvasható volt az 1642-es évszám.

Gyulai Éva szerint is a kezdetektől fogva temetkezési helyként használták az avasi templom körüli területet.

,,Az 1817. évi kataszteri felmérésen (...) Domby Sámuel részletes térképet és hozzá kapcsolódó telekkönyvet szerkesztett. Az Avasi Templom körüli temetőt nem tűnteti fel, helyét üresen hagyja, míg a város többi temetőjét pontosan felméri (...) ami szintén ősiségére mutat, hiszen ez a terület a kezdetektől nem volt része a jobbágyi telekállománynak."

(Dobrossy István (szerk.): Miskolc története III/1, 92.)

Az 1526 előtti időszakról nincsen információnk az avasi temetőt illetően. Tegyük azért hozzá azt, hogy nagyon sok egyéb intézményről sem, tehát ez nem azt jelenti, hogy nem is működött korábban. A templomban a legrégebbi sír 1488/89-ből való - még a katolikus időkből -, Miskolczi Ambrusné Illavölgyi Katalinnak és fiának, Miskolczi Istvánnak állítottak emléket. 

Érdekesség, hogy az 1707. évi ónodi országgyűlésen a Rákóczi ellen lázadásra buzdító és ott lekaszabolt Okolicsányi Kristóf és Rakovszky Menyhért, Túróc vármegyei követek is itt van elhantolva a legenda szerint.

Miskolc legendás családjainak tagjai fekszenek a sírkertben. Az országosan ismert és elismert politikusok, Palóczy László, Szemere Bertalan és Horváth Lajos, a színészdinasztia alapító Latabár Endre, a híres történész Marjalaki Kiss Lajos, vagy a városépítő polgármesterünk Soltész Nagy Kálmán.

Ha az ember csak egyszerű sétára indul a történelmi Avason, akkor is megfogja a hely szelleme. Érzi, hogy itt minden fában, fűben, macskakőben, minden síremlékben vagy kis pincében maga a történelem, a hely szelleme lakozik. A híres házsongárdi temető hasonló környezetben, hasonló adottságokkal rendelkezik, csak nagyobb léptékben. Annak csodájára járnak, ezt jelenleg inkább elkerülik. A védett sírok is az enyészet felé haladnak...

A követ titkos szerelme

Kezdjük a történetet az elején, amely éppen olyan szomorú, mint a vége. 1707-et írunk, Magyarországon a Rákóczi szabadságharc dúl. Az elszegényedett ország nyögi a szabadságharc terheit. Ebben az évben hív össze egy országgyűlést Rákóczi Ónod mellé. Érkeznek a követek, a vármegyék képviselői. 

1707. május 31-től június 22-ig tartott a gyűlés, a legfontosabb döntése a Habsburg-ház trónfosztása volt. Emellett megerősítették Magyarország és Erdély összetartozását és kétmillió forint adót vetettek ki az országra, amelyhez a nemességnek is hozzá kellett járulnia. Ez ellen és a fejedelem ellen szólalt fel két Turóc vármegyei követ.

Jókai regényes rajzaiban mutatja meg nekünk mi történhetett a sátorban ezekben a rendkívül nehéz percekben:

,,A két turóci követ pedig csak állt ott a középen. A rendíthetetlen szónok Rakovszky még most is gúnyosan mosolygott s csak a bajuszát rágta; de követtársa, Okolicsányi nagyon elsápadt, s tekintetével ugyan keresgeté azt a nyílást a sátor ponyváján, amelyiken keresztül tágasabb a világ."

(Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban; Az Ónodi országgyűlés)

A csendet Károlyi és Becsényi törte meg, akik gondolkodás nélkül elkezdték kaszabolni a két követet. Rakovszky ott helyben meghalt, Okolicsányi még a sátorból el tudott menekülni, de kint őt is elkapták, sebesülten került fogságba. A hatalmas zűrzavarban Túrócz megye jelen lévő nemeseit Rákóczi a testével védte a rájuk zúduló népharag elől.

Másnap a felvidéki megye delegáltjait - akiket Rákóczi előző nap még testével védett - börtönbe vetették, a megye jelképeit nyilvánosan megsemmisítették, területét pedig felosztották a szomszédos vármegyék között. Okolicsányi Kristófot pedig lefejezték - de előtte azért jól megkínozták - felségárulás címén. 

Érdekes, de szomorú történet, de hol van itt az Avas? - kérdezheti a kedves Olvasó.

A két követ testét temetetlenül hagyták egyes források szerint. Egy miskolci legenda azonban azt sugallja nekünk, talán mégsem. Miskolczy Simon János mesél arról, hogy a köznép pletykái szerint Okolicsányi Kristófnak miskolci menyasszonya volt, Dőry Zsófia személyében. 

Testüket az avasi temetőben temették el és állítólag felirat is volt a sírkövükön, csak azt a föld felé fordítva helyezték el, hogy ne látszódjon mi áll rajta. 1800 környékén kiemelték onnan, különböző munkálatok miatt, de utána visszatették a helyére. Miskolczy Simon János a XX. század elején a harangtorony közelében még látta az említett sírkövet úgy, félig betemetve. Manapság azonban már semmilyen emlék nem maradt róla, e miatt kesereg is Dobrossy István egyik írásában...

Fotó: Kovács Judit

Egy vicces történet a Latabár kriptával kapcsolatban 

,,A városban széltében-hosszában el van terjedve, hogy egy mulató társaság, mikor az Avasról lefelé tartott, a Latabár kripta előtt megállott és a társaság tagjai vidám nótázásba kezdtek és illuminált állapotban azt kiabálták: „Latabár, kelj fel!“ és erre valaki kijött a kriptából, amitőla beborozot társaság tagjai úgymegijedtek, hogy meg sem állottak az Erzsébet-térig. 

Ez nemígy volt. A Latabár kriptát egy kőműves javította és déli időben bevonult a kripta ajtaja mögé pihenni. Javában aludt, mikor megeredt az eső, amely egy budapesti urat, ki az Avast volt megnézni, a kripta bejáratához szorított. A kőműves az ajtót előzőleg kitámasztotta, amit az odamenekülő pesti úr véletlenül meglökött, ez rádült az ott alvó kőművesre, aki nagy méltatlankodással vette az esetet és ugyancsak rámordult az illetőre, aki annyira megijedt a sötétben lejátszódó jelenettől, hogy rémülten menekült a kriptából és alig birtam vele megértetni, hogy nem támadt fel Latabár, csak a kőműves dolgozik a kripta belsejében."

(Miskolci Napló - 1925. április 12. - Beszélgetés Dobos bácsival a négymázsás asszonyról, a sírban talált ezer éves szilvóriumról, a higannyal balzsamozott emberről és egyéb furcsaságokról)

Szent Márton pihenőhely

A Szent Márton pihenőhely az avasi református temető nyugati oldalának kijáratától, a Latabár kriptától nem messze található. Szép kilátás nyílik onnan Miskolc belvárosára. A közelmúltban tudtam meg, hogy kinek köszönhetjük a helyet.

,,Szeretném megjegyezni hogy az írásban szereplő Szent Márton pihenőhely kitalálása és megalkotása a pihenőhellyel szemben lévő boros pince egykori tulajdonosa Szegeczky Gyula volt. A pihenőhely egy idős az Avasi Borút Egyesülettel, amelynek első és akkori elnöke volt Szegeczky Gyula barátom. A pihenőhely a Márton nevű fiáról lett elnevezve. Szegény Gyula elég korán távozott közölünk, emlékét kegyelettel őrizzük."

(Csík András - Miskolc Online komment)

A szőlő és a bor

Ha már kiértünk a temetőből, beszéljünk először a miskolci borkultúráról és a szüretről. Sokan elképzelni sem tudják milyen "bornagyhatalom" volt Miskolc az elmúlt évszázadok során.

Lássuk, hogyan alakult át a szőlő borrá? Hogyan alakult át a kereskedőváros iparvárossá? 

,,Itt az Avas, az Angyal-völgy, 's a' kedves Bábonyi-bércz

Olly Kintset tart, melly könnyebben ád pénzt, mint az arany-ércz."

Ezek a szavak Sztrogh Sámuel: Miskólcznak a javai című költeményéből valóak, 1800-ból.  

A nagy-miskolci szőlők első említése 1313-ból való, amikor a Diósgyőri uradalom feje, István nádor - Ernye bán fia - szőlőt adományoz a diósgyőri pálosoknak. Természetesen nem ekkortól számíthatjuk a szőlőművelés kezdetét városunkban, hanem már ennél sokkal régebben termeszthették a környékünkön, de igazából a 14. század előtti dokumentumainkban, írott forrásainkban ezt nem jegyezték le, illetve kevés adattal rendelkezünk abból az időből. Szóval ez a szőlő valahol a mai Csanyik környékén volt, az akkor még létező Csanyik (Chenik) község lakói művelték. 1315-ben pedig ismét szőlőt adományoz nádorunk a diósgyőri és a szentléleki pálos kolostorok számára.

Hiába a "késői" említés, a szőlő- és borkultúra akár a honfoglalással is egyidős lehet. Miskolcot konkrétan szőlőbirtok kapcsán 1325-ben, egy Fülöp nádor által írt oklevélben emlegetik, melyben Miskolc határleírásában egy köves út mellett, a Szécsi család szőlőbirtoka húzódik, valahol a Bábony és Keresztúr falvak határában, melyen szőlőt termesztettek. 

A városi fejlődés és a szőlőkultúra együtt járnak a XIVXVI. századi Miskolcon. Dr. Tóth Péter történész a borsodi mezővárosok XIV. századi "átrendeződését" a gömöri bányavidék benépesítésével magyarázza. Szerinte ebben az időben bontakozott ki a fejlett szőlőkultúra a vidékünkön. A bányavárosok környékén több tucat agrárfalu is létesült, melyek élelemmel ellátták őket, viszont a borral adósak maradtak. A Putnok "fölötti" területen nem lehetett szőlőműveléssel találkozni, a várostól délre azonban komoly szőlőtermesztés bontakozott ki.

A miskolci polgárságot először Mátyás rendelete menti fel 1471-ben a borkilenced fizetése alól. Ezt eddig az uradalom központban kellett fizetni a diósgyőri várnagyok részére. 1503-ban ezt a kiváltságot Anna királyné is megerősíti. Ennek ellenére a diósgyőri várnagyok ezt a jogot számtalanszor megsértik, a kilencedet követelik a miskolci gazdáktól. Érdekesség, hogy a miskolci nemeseknek alig-alig van miskolci szőlőbirtokuk. A megye más településein azonban annál inkább, melynek termését a városi pincéikben őrzik. Emiatt gyakran kerülnek összetűzésbe az uradalommal, a kilenced mentessége kapcsán.

A török rabiga alatt is folytatódott a borkereskedés, azonban a török nem itta a bort, nem kellett kilencedet fizetni neki.

1694-ben jelenik meg először Miskolc címerében a szőlőfürt. A miskolci kézműiparosok, céhek címerében is észrevehetők a borkultúra nyomai, jelesül a szőlőfürt - vagy venyige - és a hordó.

A miskolci bor nemcsak azért volt híres, mert a szőlői jó minőségűek voltak, hanem azért is, mert a Miskolc környéki pincékben ideális körülmények között lehetett tárolni, érlelni a borokat. Miskolcon soha nem volt annyi bor, amely annyi pincét indokolt volna, amennyi a város területén található volt. Egy kereskedelmi központ volt városunk, innen indultak útjukra a Felvidék és Lengyelország felé is a miskolci kereskedők. 

Fotó: Kovács Judit

A XVIII. században a borkereskedést a Miskolcon letelepedett "görög" kereskedők vették át. Ők lettek a kivitelünk közvetítői, illetve bortermeléssel is elkezdtek foglalkozni. 1722-ben a város rendelettel szabályozta, hogy a görög kereskedők ne a vidékről származó borokkal rakják tele a pincéiket. Ezekben az időkben jelentek meg a zsidó kereskedők is városunkban.

Lengyelország felosztása(i) után, a XVIII. század vége felé borkivitelünk csökkent. A miskolci bortermelés végét azonban nem ez, hanem a filoxéra járvány jelentette. Először a Bedeg-völgyi szőlőkben ütötte fel fejét a járvány. Hatalmas pusztítást végzett, amely után már nem tudott lábra állni a miskolci szőlőtermesztés.

Európában először Franciaországban bukkant fel 1863-ban. Az itteni, európai szőlőket termesztő gazdák, nem ismerve fel a kártevő életkörülményeit, sokáig nem tudtak védekezni ellene. Nagyjából 30 év alatt a filoxéra elpusztította a kontinens kötött talajra települt, nagy múltú szőlőkultúráját. A termőszőlők mintegy 2/3 része esett áldozatul neki.

A filoxéra járvány és az ezt követő peronoszpóra csaknem teljesen annulálta Miskolc félezer éves szőlőkultúráját. A károk mérséklése érdekében alakult meg 1890-ben az első miskolczi phylloxera egyesület. Kevés sikerrel...

Borospincék

1780-ban 1424 borospincét írták össze a városban, 1817-re ez a szám már 1779-re emelkedett. 1849-re a nagy tűzvész után 1438-ra esett vissza a pincék száma. Városunkban a 18-19. században komoly "pincekultúra" bontakozott ki. Ebben az időben tartotta magát az a mondás, hogy ,,nem is igazi miskolci az, akinek az Avason nincs pincéje." Az avasi és a tetemvári pincékben vígalmi negyed alakult ki, asztaltársaságok alakultak írókkal, költőkkel, befolyásos emberekkel. Egészen különleges adottsága a városnak, hogy a Belvárostól pár percre, a város szívében helyezkednek el ezek a pincesorok. A több száz, akár több mint félezer éves pincék felé az 1880-as évektől kezdődően kérték borházakat építeni. 

Jelenleg elenyésző a Miskolc környéki szőlők száma. Inkább a háztáji termesztés a jellemző. A borkultúra viszont újra éledőben van, az avasi borházak, a pincesor megmaradt nekünk. Jelentős eseménnyé nőtte ki magát a Borangolás nevezetű fesztivál, illetve a kisebb keretek között zajló Kvaterka is. A város is szárnyai alá vette a Kisavasi pincesort, egy jelentős beruházás van készülőben a rendbetételükre, szeretnék, ha visszatérne a ,,jó értelemben vett vígalmi negyed" az Avas oldalába. Lehet, hogy már szőlő nincs Miskolcon, az emberek bor iránti rajongása viszont ugyanúgy megmaradt, hiszen a ,,bor kedélyes lény, ha jól használják."

A polgári kori Avas meghatározó szereplői

Az írásom ezen része elsősorban Porkoláb Tibor kutatásaira alapul. 

Az Avas mint olvashattuk, nemcsak természeti értékeiről, hanem a borkultúráról is nevezetes. A XVII-XVIII. században már országos híre volt annak, hogy nagyon jókat lehet mulatni Miskolcon a pincék között. Magát a borászatot mint tevékenységet Gvadányi József említi először 1793-ban. Természetesen kiemeli, a város közepén található egy kis hegy, ahol rengeteg pince található. 

Érdekesség, a miskolciak nem jártak sokat a Bükkbe kirándulni, vagy fürdeni Tapolcára, inkább felmentek az Alvásra szórakozni, piknikezni. Itt volt erdő, megvolt a természet közelsége. Pihenés, bor, mulatozás, kell ennél több? Tehát nem csak szakrális központ volt az Avas mint majd' ezer éven keresztül, hanem a kikapcsolódás központja is. Nemcsak a pincesorok, hanem a keleti lejtőn a Kálvária domb és a Népkert, ami akkor szerves egészet alkotott.

Sassy Csaba volt az, aki a legtöbbet írt az Avasról, őt nevezik a hegy poétájának is. De Miskolczy Simon János, Balázs Győző, vagy Kozma Andor nevét is mindenképpen meg szeretném említeni. A legtöbb esetben, egyszerű, vidám műveket olvashatunk, de vannak a halállal kapcsolatos gondolatok is Sassy Csabánál, illetve a rég nem látott Avas utáni vágy is jelentkezik például Kozma Andornál.

,,Nem is igazi miskolci az, akinek nincs az Avason pincéje!"

Érdekes, abban az időszakban inkább a Nagyavas területe a kedveltebb, ott vesznek pincét városunk meghatározó polgárai.

Ezen a területen van a híres Móra pince is, méghozzá a Középsoron. Egyébként valóban igazán csodálatos kilátás nyílik erről a területről a városra és ugyan most lerobbant állapotban vannak a pincék, de azért az látszik rajtuk, komolyabb épületek állnak itt mint a Kisavasi testvéreik.

Fotó: Kovács Judit

A Lévay asztaltársaság 

És itt volt pincéje Lévay Józsefnek is, városunk díszpolgárának, aki állítólag még 80 évesen is felballagott mindennap ide, meginni egy pár pohár bort. Ezért is furcsa az, hogy neki nincs olyan jelentős műve, ami az Avashoz köthető.

Bármilyen hihetetlen, ezeknek a nagy kaliberű polgároknak is hétköznapi problémáik voltak és bizony itt eresztették ki a gőzt, itt pihenték ki a problémáikat. Különböző asztaltársaságok alakultak, a leghíresebb és legtöbbet emlegetett asztaltársaság a Lévay-féle közösség volt.

Lévay József két híres barátját is elhozta az avasi pincéjébe: Arany Jánost és Gyulai Pált. De sokszor járt itt, és az asztaltársaság egyik híres tagja lett Tompa Mihály, aki Gömörben lelkészkedett, ennek ellenére évente többször eljött a találkozókra.

Amit a leírásokból megtudtunk, hogy Tompa Mihály és Lévay József is oda volt a mulatságért, a kártyáért, a barátokért, de a bort abszolút mértékletességgel fogyasztották. A társaság korhely szerepe inkább Sassy Csabára maradt 

Egy másik különlegesség is említésre méltó. Lévay barátja, egy bizonyos Tóth László az asztaltársaság részére 12 darab gravírozott poharat készített, mindenkinek lett saját pohara.

Lévay József, Tompa Mihály, Nyilas Samu, Bódogh Albert, Solymossy Sámuel, Kraudy József, Csernák István, Kun Ábrahám, Vágó József, Szobránczy Sámuel, illetve a társaság vendéglátója, Tóth László és az ő felesége alkotta a közösséget. A poharak közül először Tompa Mihályé maradt üresen, vagyis nem üresen, hiszen az volt a szokás, hogy aki elhunyt, nem lehet ott, annak a poharát is megtöltik. A pohár tartalmát nem itta meg senki, a földre öntötték. A Gömör vármegyei múzeumban kerültek megőrzése ezek a különleges tárgyi emlékek 1917-ben, és jelenleg is látható a rimaszombati múzeum Tompa szobájában.

Érdekesség: Krúdy Gyula Miskolci koszorú című írásában a szép nők és az öreg költők városának nevezni városunkat, és azt mondja, hogyha valaki a város költői közé akar kerülni, annak legalább akadémikusnak kell lennie, mert nagyon magas a színvonal az Avas alján.

Lévay József

Sassy Csaba, a legmiskolcibb

Az Avas poétája - ahogy Porkoláb Tibor is nevezi -, Sassy volt az a bohém jelenség, aki tényleg kiélvezte az Avas-hegy "adottságait", a levétől kezdődően a mulatságait és a hölgyeit is... Kellemes humora, bohémsága mindenkit mosolyra fakasztott. A miskolci századelő és a két világháború közötti időszak legjelentősebb figurája volt Miskolcon, a szellemi élet meghatározó alakja. A kiváló író, újságíró, költő, aki Miskolc első lokálpatriótájának neveznek, igazi zseni volt, megszámlálhatatlan írása jelent meg, könyvei mind helytörténeti kincsek az azzal foglalkozók számára.

Móra Ferenc és az Avas 

Nagyon sokkal leírták már, hogy Móra Ferenc először 1905-ben a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének közgyűlése alkalmából tett látogatás Miskolcon, ekkor ismerkedett meg Leszih Andorral. Pár évvel később baráti viszonyba kerültek, Móra a következő évtizedekben nagyon sokszor megfordult Miskolcon. Közönségtalálkozóit legtöbbször a Gazdakör és a Lévay József Közművelődési Egyesület szervezte. A miskolci közönség imádta, teltházas eseményeken vett részt, holott irodalmi esteken ez nem volt jellemző akkoriban városunkban.

,,Miskolcra nem vendégszerepelni jövök, ide egyszerűen haza jövök, és szívemnek minden szálával össze vagyok nőve a maguk kedves, megértő, intim városával."

(Móra Ferenc)

Sassy minden Móra látogatás alkalmával egy vicces, verses köszöntővel várta az írót. A két világháború közötti időszakban a szegedi író látogatásai általában úgy zajlottak, hogy először megtörtént a közönségtalálkozó, utána a múzeumban találkozott az úgynevezett belső kör. A Koronában szépen megvacsoráztak, onnan pedig, ha volt még erejük és kedvük, akkor az avasi pincesorra indultak.

Ez a belső kör többekből állt: Leszih Andor, a múzeum igazgatója, Marjalaki Kiss Lajos, történész, tanár, Tauszig Mária, irodalom rajongó tanár, Sassy Csaba, Bank Sándor, a Lévay József Közművelődési Egyesület elnöke.

Utolsó miskolci látogatása 1933 májusában történt, a halála előtt néhány hónappal négy napot töltött városunkban. Ez egyébként része volt a felvidéki felolvasó körútjának. Május 15-én a Zenepalotában beszélt a miskolci polgárokkal, majd utána a baráti köre által szervezett programokon vett részt. Természetesen voltak az avasi pincesoron borozni, tapolcai kiránduláson vettek részt - majd ebéden az Anna Szállóban, illetve Sassy Csaba szőlőjében flekkent sütöttek.

Marjalaki Kiss Lajos pincéjében készült az a kép, amely máig legendás. A képet Tauszig Mária készítette, szerepel rajta Leszik Andor, Sassy Csaba, Rimóczy József, Rónai György, Imre József és Gáspár Mihály.

1933. május 16-án volt utoljára Miskolcon Móra, egy évvel később már emléktáblát állítottak a tiszteletére. A táblán az is szerepel, hogy itt volt utoljára gondtalan és boldog Móra Ferenc. Az eredeti tábla ugyan nincs meg de most is kint van egy, amely emlékezik a nagy írónkra.

Móricz Zsigmond és Miskolc

Móricz Zsigmond Marjalaki Kiss Lajos történész révén került be a baráti társaságba.

Megismerkedésük úgy történt, hogy Marjalaki 1929-ben egy, a magyarság eredetét új feltételezésekre épülő elméletet publikált, és erre reagált Móricz. Marjalaki szerint a magyarság az ugor és a bolgártörök népek keveredéséből jött létre. Ez az ismeretség az évek alatt baráti rangra emelkedett. És, mivel Móricz leánya Lili 1934-ben a miskolci színház színésznője lett, ezért az író sokat látogatott hozzánk.

A nagy író sokszor megfordult a múzeumban is, ezért Leszih Andorral is jó barátságot kötött. Ő volt az, aki először leírta, hogy milyen különleges a hangulata a múzeumnak - ez a Papszeri épület -, amit mi miskolciak persze tudunk, de egy idegennek ez meglepő lehet. Sőt a későbbiekben egy verset is írt a múzeumhoz. 

,,Miskolc karaktertelen kis nagyváros. Utcái régiek, görbék az óvárosok nemes patinája nélkül, élete mozgalmas hemzsegő, a világvárosok nagy aránya nélkül."

(Móricz Zsigmond)

Ennek ellenére - vagy ezzel együtt - imádott Miskolcra járni, és minden alkalommal útba ejtette az avasi pincék látogatását. Természetesen a Móra pincében is járt számtalan alkalommal. Többször szóba került, hogy Móricz Zsigmond ír egy színdarabot Miskolcról, mégpedig az avasi kőkori ember életéről. Sajnos ez végül nem valósult meg.

És a legendás mondatot, ami mondott, mindenki ismeri:

,,Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város"

(Móricz Zsigmond)

Móricz Zsigmond

Az igazság pohara 

Az igazság pohara legendája a török időktől él a miskolci, kisavasi pincesorok tulajdonosai körében. Mindig más pincében volt a pohár, ezért bujdosópohárnak is hívták. Aki belőle ivott, meglátta az igazságot. 

A legenda szerint egy török pasa Murrat, fel akarta égetni a várost, de miután ivott belőle, jobb belátásra tért. Bél Mátyás is említi XVIII. századi geográfiájában. Szunyogh László nagyszerű írását felhasználva a Csorba Piroska - Fedor Vilmos páros "legendásította" a kis novellát.

Móra Ferenc 

Források:

Turisták Lapja 1902, XIV. évfolyam

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1.

Magyar Élet - 1942. november 19., 1943. január 8., 1943. január 9.

Miskolczi Napló - 1909. november 7., 1911. július 22., 1914. július 18.

Ellenzék - 1907. augusztus 24.

Világ - 1914. április 18.

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Az Avasi kilátó, Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala Miskolc és Borsod vármegye érintésével

Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században

Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata I-V. 

Leszih Andor - Halmay Béla: Miskolc és Borsod-Gömör-Kishont megyebeli községek

miskolciborbaratok.hu

hellomiskolc.blog.hu

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7.

Dobrossy István: A miskolci Avas - Porkoláb Tibor: Az Avasi irodalma - irodalom az Avason

Nagy Magdolna: Miskolc gazdálkodása a XVIII. század első felében

avasiborut.hu

borsodhonismeret.lapunk.hu

Dobrossy István - Somorjai Lehel: Az igazi Miskolc

Miskolci Napló - 1925. április 12.