Diósgyőrről mesélek ebben az írásomban. Az egykori Várfürdőről lesz szó először, másodszor a Diósgyőri vár történetéről mesélő novella lesz soron, majd a magyar labdarúgás egyik legnagyobb múltú csapata útját olvashatjátok a legmagasabb osztályba.

A diósgyőri Várfürdő története

A Diósgyőri vár tövében található egy festői szépségű terület, ahol egykor a Várfürdő üzemelt. Manapság a Lovagi Tornák Tere egy jelentős részét elfoglalja, a város vezetői és főleg a környékbeli lakosok - akiket sok-sok emlék köt a strandhoz - szeretnék, ha belátható időn belül újra megnyílna az egykori patinás strandfürdő.

A strand egykori területét állítólag már az Anjou-kortól használták fürdőzésre. Ezen a vár melletti részen több langyos vizű forrást is rejt a föld. A fürdő vizét a Szent György-forrás táplálta, amely a vár árkát is feltöltötte egykoron. Ez a régi fürdő valahol a mai Tapolcarét utcán, az egykori - vagy mai - vízmű területén volt.

1730 körül, egy híres magyar utazó, Bél Mátyás járt erre, és az egykori fürdő romjait is felkereste. ,,Királyné fürdőjének" nevezi. Az itt idejüket töltő királynék ,,gyönyörűségére" építették. Mátyás már csak a medence aljának maradványait találta meg. A szikla mellé volt építve, és még mindig elő-előtört a sziklából a forrásvíz, amely az egykori medencébe folyt. Vizét nitrátosnak, langyosnak írja le. Nem lehetett túl meleg már akkor sem, ugyanis azt írja hogy:

,,gyengébb testalkatúak csak felmelegítve fürödhetnek benne."

(Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. - Gyulai Éva: Bor és kenyér I. Miskolc-toposzok az újkori országismereti irodalomban, 360.)

Nem messze, 60 lépésre volt található tőle a Szent György forrás.

Bozena Nemcová, híres cseh utazó, a 19. század közepén itt is megfordult, ő így ír a területről:

,,A hegy tövében van a fürdő, amelyből itt-ott fehér sziklakövek állnak ki."

(Szlabóczky Pál: Miskolc fürdőinek történetéről, 87.)

Tehát még ekkor is volt valami a ,,Királyné fürdőjéből". Manapság azonban már nyoma sincs az uralkodónék egykori medencéjének.

A legújabb kori fürdő nyitásának pontos dátuma 1934, ekkor már biztosan működött az új strand.

A negyvenes évek végétől a szomszédos sportklub, a Diósgyőri VTK "vizes" sportolói tartották itt edzéseiket, a híres Bitskey Aladár vezetésével, ekkor működött a területén egy mozi is, Diadal fantázianévvel.

A hatvanas években a vízhozamot ugyan növelték, több új forrás bekapcsolásával, azonban különböző hibák miatt a víz hőmérséklete csökkent, így már csak 23-24 fokos volt.

A hetvenes években választották ketté az 1500 négyzetméteres medencét, víztakarékossági okok miatt. Szlabóczky Pál szerint:

,,A lakosság általános ,,elpuhulása" miatt a fürdő nyitvatartása csak a legmelegebb két és fél hónapra korlátozódik."

(Szlabóczky Pál: Miskolc fürdőinek történetéről, 87.)

2014-ben a Lovagi tornák terének építésekor bezárták. Azóta nem nyitott ki, jelen pillanatban még nem tudni mi lesz a sorsa. Miskolc nagy hagyományokkal rendelkező fürdője volt, gyönyörű környezetben, nagyon kellemes hangulattal. Kiszolgáló egységei azonban elavultak voltak és a vize is nagyon hideg. Teljeskörű felújítással lehetne újranyitni, melynek lehetőségét vizsgálják a város vezetői. A diósgyőriek nagyon szeretnék visszakapni egykori strandjukat, melyre egyre kevesebb az esélyük.

Az egykori fürdő területén található a Diósgyőr-tapolcai barlang, melynek különlegességét az adja, hogy közel ezer, a Szeleta-kultúrából származó őskőkorszaki lelet került elő belőle, valószínűleg eszközkészítő műhelyként használták. De találtak őskori, bronzkori és középkori leleteket is benne.

Bejárata az egykori Várfürdő területén van, külön engedéllyel látogatható. Szendrei János kutatásai szerint a környéken élők úgy gondolják, legendáriumuk része volt, hogy a barlang egy alagút, melyen át az egri várba lehet eljutni. Természetesen ezt a kutatások cáfolták.

1982 óta fokozottan védett. A barlang 87 méter hosszú,

,,A felső triász mészkőben kialakult, több bejárattal nyíló inaktív forrásbarlang 70 m hosszban ismert."

(termeszetvedelem.hu - Diósgyőrtapolcai barlang)

A fürdő megszűnése után Mentsük meg a Diósgyőri Várfürdőt! néven Facebook csoport alakult, amely azokat az embereket gyűjti/gyűjtötte össze, akik a strand újbóli megnyitása mellett vannak. A legutolsó hírek szerint egykori helyén nem lehet újranyitni az egykori strandot. A lehetséges új területen való megnyitását az önkormányzat jelenleg is vizsgálja...

Manapság ha az egykori fürdő területe felé sétálunk a Lovagi Tornák Tere mögötti kis utcán, láthatjuk az egykori medencét és az a mellett lévő épületegyüttest. A strand minden egykori épülete megvan még, de a területe jelentősen lecsökkent. A környezet ma is gyönyörű, azonban tényleg nagyon kevés hely maradt a fürdőzők számára. Ezen a helyen így tényleg valószínűtlen az újranyitás. Vajon hol lehet helyet találni az egykoron szebb napokat megélt strandnak? Hol van Diósgyőrben akkora terület, ahol meg lehet nyitni egy ilyen strandfürdőt? Érdemes másik helyet keresni neki?

 

A Diósgyőri vár végnapjai

1673-at írtak történetünk idején, nehéz idők jártak akkor is a magyarra. Bár a török egyre gyengébb, a Habsburg egyre kegyetlenebb. A Diósgyőri vár szinte romokban, hiába kérik a várkapitányok évtizedek óta rendbetételét. Hol van már Nagy Lajos király fényűző kastélya? Az osztráknak nem érdeke a rendbehozatal, a magyarnak nincs rá pénze. Az őrség azonban kitartott. De meddig még?

Nem volt leányálom katonának lenni abban az időben sem, mint semmikor sem a történelem folyamán. Azonban sokan ezt a formát választották megélhetésük forrásának. De milyen emberek voltak ezek a katonák?

- Mi a helyzet barátom? - kérdezte Keszthelyi Sándor, a vár helyettes kapitánya, az éppen a környéket kémlelő társát a félig összedőlt torony tetején.

- Semmi különös. A környék nyugodt. Azonban nem sokáig. Két nap múlva megint rajtaütést tervez Korláth kapitány a diósgyőrieken, ezek a németek semmibe sem nézik a magyart.

- Már megint? Hiszen alig két hete volt a legutóbbi! - kilátott fel mérgesen Sándor.

- Sajnos se pénz, se élelem, megint nem küldte az appanázst a Telekessy. A németek pedig élvezik is, ha a magyart sanyargathatják. - mondta szomorúan Berzy tizedes. A múltkori rajtaütés során több erőszakos eset is történt, ez nem történhet meg újra!

- Ugyan mit tehetnénk? Annyit tudunk tenni, hogy nem veszünk részt benne! - mondta Keszthelyi és elindult lefelé a szálláshelyére.

A Diósgyőri vár őrsége vegyes összetételű volt ebben az időben (is). 100 német és 50 magyar szolgált a vár falain belül. A zsoldjukat ritkán kapták meg időben, így a vár alatt elterülő település, Diósgyőr lakosai tartották el őket. A magyarok kértek, az osztrákok elvettek. Nagyon elégedetlen volt a diósgyőri lakosság.

1673-ban Krajczár Péter gyalog kapitány "vezetésével" egy bujdosó kuruc csapat érkezett a vidékre - Szuhay Mátyás egykori katonái -, akik a Györkénél elszenvedett vereség után a szökevények életét élték. Haza nem mehettek, hiszen előtte a császári seregben szolgáltak, azonnali kivégzés jutott volna nekik osztályrészül.

Nem örült Diósgyőr lakossága az újonnan érkezőknek, azonban a panaszaikat megosztották velük. A falu öregjeivel sokat beszélgetett a négy rebellis kuruc vezető. A fent említett Krajczár Péter, Ónodi Kázmér hadnagy, Balla Ödön őrnagy és Tobákos Imre tizedes. Arról is beszéltek az öregek, hogy az erősség magyar katonái rendes, tisztességes emberek.

- Különösen a Keszthelyi Sándor ezredeskapitány, ő hevesi származású, de ennek ellenére nagyon értelmes, okos és jólelkű ember! Úgy hallom a várban komoly feszültség van a magyar és a német őrség között. - mondta Bűti Gábor, az egyik nagy tekintélyű öreg.

- Mi lenne, ha elfoglalnánk a várat? - kérdezte Kázmér, mire a többiek harsány nevetésben törtek ki.

- Hogy gondolod hadnagyom, hiszen nekünk nincs semmink egy ilyen ostrom végrehajtásához, ráadásul tízen vagyunk? - kérdezte nevetve Ödön.

- Hát nem is nyílt színi ostrommal, hanem csellel! Öreg, hogy tudnánk beszélni ezzel a Keszthelyi kapitánnyal? - kérdezte ravasz mosollyal az arcán Kázmér.

- Tudtok beszélni vele, minden este hatkor lejön a várból a templom melletti Füleki korcsmába egy körre. Talán hajlandó lesz beszélgetni, talán nem. Talán elfogat benneteket, talán nem.

- Rendben, holnap hatkor a Füleki-féle korcsmában leszünk. - mondta Krajczár.

Másnap Keszthelyinek nem volt jó napja, többször is összeszólalkozott Korláth kapitánnyal. Nem nézi másnak a magyart, csak földtúró állatnak, dünnyögött magában az alkapitány. Mindig öröm volt azonban számára a nap vége és az, hogy megnézheti a csinos Füleki kisasszonyt a helyi korcsmában.

- Hallod-e kisasszony, ha hozzám jössz feleségül felviszlek a vár mind a négy tornyába! - mondta Sándor büszkén.

- Minek mennék én oda kenddel, hisz' mindegyik torony romokban áll, még leomlana velünk együtt! - mondta Réka kisasszony, mire Sándornak le is fagyott a mosoly az arcáról.

Tetszett ez a látvány a kisasszonynak is, bár sokat csipkelődött Keszthelyivel, bizony megdobogtatta a szívét a jó kiállású, nagy bajuszú, derék magyar vitéz.

Eközben Kázmér, Péter, Imre és Ödön a kocsma sarkában figyelte az eseményeket. Szomorúan ballagott el egy kancsó jóféle avasi borral Sándorunk a kocsma végébe, éppen a barátaink mögötti asztalhoz ült.

Ödön volt az, aki odaült mellé. Meghívta még egy kancsó borra a kapitányt és beszélgetésbe elegyedtek vele. A harmadik kancsó után pedig már a "legjobb barátokká" váltak. Ödön, aki nagyon jól bírta a bort, lassan a tárgyra tért.

- Hallom, hogy a német őrség milyen rosszul bánik a helyiekkel... Nem elég a török.., még ez a kutya labanc is így bánik velünk...

- Igen, ráadásul ismét rajtaütést tervez a Korláth a helyieken. Mintha nem is magyar lenne, német vér folyik az ereiben...

- És ha az akció során a Rékának is baja esik? Látom nem közömbös iránta... Meg tudná ezt bocsátani magának? El kell foglalni a várat mielőbb, ezt nem hagyhatjuk! Vesszen a labanc, éljen a magyar! Ebben a zűrzavaros időben évekig birtokolhatjuk, senki nem fogja tőlünk elvenni!

- Kik maguk mégis, hogy így beszélnek? - kérdezte Sándor. Ha elkapnak, mindannyiunkat fellógatnak!

- Csak maga kockáztat, minket mindenképpen felkötnek, bujdosó kurucok vagyunk. - felelte Péter.

- Bujdosó kurucok... Szólnom kéne az őrségnek.. Tényleg nem tesz jót nekem az ital, még az ajánlatukat is meghallgatom, amelyben arra biztatnak, én is legyek dezertőr... Lehet, hogy az alkohol beszél belőlem, de meggondolom amit mondott. Holnap este ugyanitt. Beszélek a többiekkel, meglátom hogy állnak a dolgokhoz. - mondta Keszthelyi és lehúzta az utolsó pár deci avasi nedűt.

Másnap Keszthelyi alkapitány eligazítást tartott a várban a magyar katonák részére. Az eligazítás után három bizalmi emberét, Vizyt, Nácsát és Berzyt behívta a lakrészébe.

- Uraim, a helyzet a következő: bujdosó kurucok ólálkodnak a vár körül. Tettek nekünk egy ajánlatot. Adjuk át a várat, vezessük közösen, éljünk békében. A németeket pedig kergessük el. Ne nézzetek rám ilyen szemekkel, a véleményetekre vagyok kíváncsi. - vázolta a helyzetet az alkapitány.

- Őrült vagy Sándor, ha ezt engeded! - mondta Nácsa.

- Pár hét és a katonák fellázadnak majd a zsold elmaradása okán. Teljesen mindegy. Sem a vármegyétől, sem a Hallertől, sem a Telekessytől nem remélhetünk semmi jót. Ezeket szolgáljuk tovább? - mondta Vizy.

- És Telekessy, a kassai kapitány mit fog szólni ehhez? Hagyja Diósgyőrt népfelkelők kezén? Ezt elhiszitek? - kérdezte Nácsa.

Az eddig sokat emlegetett Telekessy a kassai kapitány volt, a Haller pedig az uradalom vezetője.

- A jelenlegi állapotában a várnak és a legénységnek a harcérteke egyenlő a nullával. A török egy kis csapattal is könnyedén elfoglalná a várat! Telekessynek pedig nincs ideje Diósgyőrrel foglalkoznia, van elég baja. - válaszolta Berzy.

- Mi veled vagyunk, bárhogyan is döntesz! - kiáltották egyszerre Vizy és Berzy.

- Persze én is! - tette hozzá Nácsa.

- A magyar katonákat sem lesz nehéz meggyőzni ebben a nehéz időben. De a németeket kizárt, velük mi lesz? - kérdezte Vizy.

- Őket elengedjük. Hadd menjenek Isten hírével! - vetett véget a beszélgetésnek Keszthelyi.

Aznap este szokatlanul sötét éjszaka szállt az összeesküvőkre. A Füleki korcsmában csak pár asztalnál ültek, azonban lázadóink asztalát pipafüst borította. Keszthelyi messziről megismerte tegnapi beszélgetőpartnereit, bár kicsit fátyolosak voltak az emlékei.

- Na, mi a helyzet alkapitány úr? Vagy szólíthatom kapitánynak? - kérdezte nevetve Krajczár.

- A magyar vitézek igent mondtak. Pár hét múlva amúgyis lázadás lenne a vége. Elég rossz a helyzet. - mondta Sándor. Holnap reggel a németeket lefegyverezzük és átvesszük az erődöt.

- Bevallom, az Ödön barátom azt mondta, hogy katonákkal jön majd. De nem lett igaza, mindig pesszimista. Mi lesz a németekkel? - kérdezte Ónodi.

- Ezt meg sem hallottam. A német katonák mehetnek Isten hírével. - felelte Keszthelyi.

- Biztosan jó lesz ez így? - kérdezte Ödön.

- Mégis mit javasolnának? Nem akarom, hogy vér tapadjon a kezemhez. - felelte határozottan a leendő kapitány.

- Rendben, délben csatlakozunk az őrséghez, a vár kapujában várjuk a bebocsátást. - mondta Krajczár és kezet fogott a vár leendő vezetőjével.

Így is lett. A magyarok gond nélkül fegyverezték le a labancokat, majd útnak indították őket Kassa felé. Persze nem mindenkit engedtek el, Korláth kapitány, hét pap és egy jezsuita szerzetes a vár foglya maradt, bár a fogoly szó a papokra és a szerzetesre nem biztos, hogy helytálló jelző volt.

A tíz bujdosó kuruc mintegy másfélszáz fellázadt diósgyőrivel együtt csatlakozott a rebellis védőkhöz, így a vár katonasága kétszáz fölé nőtt.

Berzy tizedes meg aznap húsz jó lovassal kimenőt kért Keszthelyitől, aki ezt engedélyezte neki. Azt mondta, hogy vadászni mennek a Bükk erdejeibe.

Az egykori királyi kastély borzalmas állapotban volt. Falai omladoztak, két toronyába nem lehetett felmenni a négyből. A szobákban itt-ott már a fű nőtt. Ennyi embert nem tudott elszállásolni az erődítmény, éppen ezért a helyi, a lázadás mellé álló lakosok otthon maradtak, otthon lakhattak a családjukkal.

De hova ment Berzy tizedes? Vadászni indult, de nem vadra, hanem a labancra. Tudta, hogy Bedegvölgy felé vonul a kis csapat, megelőzte őket és rajtukütött. Mind egy szálig lekaszabolta őket, nem volt menekvés. Egyedül egy Hoffmann nevezetű öreg katona maradt életben, úgy, hogy egy lovas nagyot taszajtott rajta, beleesett a Pece medrébe pont egy olyan helyre, ahonnan az ájult katonát nem lehetett látni fentről és még a vízbe sem fulladt bele. Miután magához tért, ő vitte a hírt Kassára.

Berzy tizedes visszatérve Diósgyőrbe, de erről egy szót sem szólt Keszthelyinek, annyival tudta le jelentését, hogy a vadászat sikertelen volt. 

Telt-múlt az idő és a furcsa összetételű őrség összebarátkozott a helyiekkel, akikkel együttműködő viszonyt alakítottak ki. Nem sanyargatták őket, nem zsarnokoskodtak. Még a vár is épült-szépült a lehetőségekhez mérten ezekben az időkben. Haller Sámuel földesúrral is megegyeztek, a vár jobban működött, mint annak előtte.

Keszthelyi kapitány is egyre derűsebben látta a holnapot, mivel egyre közelebb kerültek egymáshoz Füleki kisasszonnyal. Már a közös jövőt tervezték. Sokat sétáltak a vár körül, beszélgettek, hamarosan az első csók is elcsattant az akkor háromszáz éves törvényfa alatt. Keszthelyit Apafi Mihály udvarába hívták és csábította magával a korcsmáros leányt is.

- Jöjj velem Réka, ott mindent megadhatok neked, nem kell félelemben élnünk, nyugodtak lesznek a mindennapjaink, akár családot is alapíthatunk. - ajánlotta fel Sándor.

- Hagyjam itt az apai örökségem? Ez a szülőföldem, nagyon nehezemre esik elhagyni. Minden fát, minden fűszálat ismerek a környéken, mindegyikhez köt egy emlék. Engedd meg, hogy gondolkodjak még rajta! - válaszolta Réka.

Múltak a hónapok, Kassa felől semmi hír nem érkezett. Mintha elfogadták volna, hogy a várat lázadó elemek vették birtokba. 1673 tele kemény volt, az évtizedben a legkeményebb. Télen talán még jobban megmutatta szépségét a táj. Nemhiába szerelmesedett a környékbe Mária királyné, Lajos király lánya, nemhiába építették fel királyi pompával palotává az egykori erődítést. Persze ennek történetünk idején már nyoma sem volt, inkább emlékeztetett a vár egy romos, elhagyatott romvárra.

Nem is nagyon voltak kint a szabadban lázadóink csak ha muszáj volt, és egyre inkább elhitték - mint említettem -, hogy nem foglalkozik velük senki a peremvidéken. A németnek nem fontosak, a törököt nem érdeklik.

Egy napon azonban látogató érkezett a várba. Majnár Ferenc vitéz, aki a kassai várban szolgált. Debrecenbe indult egy fontos levéllel, de először Diósgyőr felé vette az irányt, hiszen tudta, hogy jó barátja, Keszthelyi Sándor a vár ura, nem lesz bántódása. Amikor meghallotta Keszthelyi, hogy Majnár jött látogatóba, örült, hiszen úgy hitte, információhoz jut a kassai eseményekről.

- Ferenc, de régen láttalak barátom! - mondta Sándor és kezét nyújtotta régi cimborájának.

- Örülök én is neked Sándor! Bár nem gondoltam rólad azokat, amiket tettél. A szemedbe akartam nézni és megkérdezni az igazat.

- Miről beszélsz Ferenc?

- A mészárlásról. Fegyvertelen embereket - noha katonák voltak - halomra ölni kegyetlenség.

- Milyen mészárlás? Milyen halomra ölés?

- A Bedegvölgyben a német őrség egy ember kivételével lemészároltatott. Hoffmann tudott egyedül eljönni valahogy Kassára hozzánk, de ő is két napra rá meghalt.

- De hát mi... De várj... A Berzy. Azonnal hívjátok ide Berzy tizedest! - harsogta Keszthelyi kapitány.

Berzy tizedes nem tagadta a vádakat.

- Hiszen azt mondtad vadászni indulsz! - kiáltott Keszthelyi.

- Úgyis volt, vadászni indultam. Állatokra. Kétszáz éve tűrjük, hogy ezek parancsoljanak, zsarnokoskodjanak felettünk. Láttam mit művelnek a magyarral. Gyermekkorom óta katonáskodom, nemzetünk érdekében tettem, sokakat megbosszultam! Mind megérdemelte! - válaszolt higgadtan Berzy tizedes.

- De így biztosan megtámadnak, nem tudunk velük megegyezni. Ferenc, hogyhogy nem jött még el Telekessy egy nagyobb sereggel? - kérdezte a kapitány Majnárt.

- Egyéb gondjai is vannak, voltak, de tavasszal az első dolga lesz a bosszú! Dührohamot kapott, amikor meghallotta az esetet, alig tudták lecsillapítani. - válaszolt Ferenc.

- Most..., most mit tegyünk? - kérdezte Sándor összetörten. Öltem embert a hazáért, a török ellenében, de ez más!

- Megvédjük a várat! - mondta csendesen Berzy.

- Hogyan!? Mivel és kivel? Hatvan katonánk van, a többiek földművelők, kiegyenesített kaszával. Lehetetlen. Biztosan lógni fogunk mind! - harsogta a kapitány.

- Menj barátom, fogadd el az erdélyi ajánlatod, vidd el Rékát és éljetek boldogan, megérdemlitek! - mondta Berzy. Mi ittmaradunk és felvesszük a harcot a némettel!

- Azonnal tömlöcbe kéne hogy vesselek! - mondta fenyegetően Keszthelyi.

- Nem tennéd meg... De nem is tudnád, hiszen az embereim mellettem vannak. Nekem ez a vár a sorsom, neked nem. - zárta rövidre a beszélgetést Berzy.

Másnap délelőtt Sándor elmesélte az előző nap történteket kedvesének és kérte, menjen vele Nagyszebenbe. Réka igent mondott neki, így este levelet küldött Apafi udvarába azzal, hogy hamarosan szolgálatra jelentkezik náluk. 

Két hónap múlva, 1674 januárjában Keszthelyi búcsút intett szeretett városának és várának. Füleki Rékával együtt költöztek Erdélybe. Előtte azonban egy óriási menyegzőt tartottak a várban, olyat, amelyet Ernye bán János nevű fiának esküvője óta nem láttak a diósgyőriek. Az ódon falak még egyszer mosolyogva néztek le a városra.

Sándor tanúja Berzy Mihály volt, jó barátságban váltak el.

- Isten veled barátom! Én még mindig azt mondom, gyertek velem Erdélybe. Nincs esélyetek a kassaiak ellen! - mondta Sándor.

- Tudom, hogy nincs, de a bedegvölgyi eset után vállaltam ezt, tudtam, hogy el fog jönni ez az idő. - felelte Mihály. Sok gyermeket, hosszú életet kívánok nektek! Soha ne felejtsétek el Diósgyőrt!

- Eljött az idő. - mondta Berzy kapitány magában 1674 március 16-án, amikor jelentést kapott a német sereg közeledéséről. Mintegy 1500 ember, ostromágyúkkal, ostromfelszereléssel indult útnak Kassáról Diósgyőr felé.

- Minden helyi lakos térjen haza a házába, nem várjuk el a harcot tőletek, nem várjuk el, hogy velünk haljatok meg. - mondta Berzy kapitány a vár népének összehívott beszéde alatt.

A százötven diósgyőriből egy sem mozdult meg.

- Nem tágítunk kapitány, együtt halunk meg! - kiáltották egy emberként a bátor földművesek.

Március 18-án érkezett a labanc sereg a vár alá. Megadásra szólította fel Telekessy kapitány a védőket. Ők azonban válaszra sem méltatták a felszólítást. Megkezdődött az ostrom.

A védők hősiesen harcoltak, de esélyük sem volt. Sorra hullottak el az embereik. Ekkor Tősér Károly a jezsuita szerzetes kitűzte a fehér zászlót a vár falára. Meggyőzte Berzyt, hogy ne küldje a biztos halálba embereit.

Telekessy kapitány azonban csak abban az esetben volt hajlandó elfogadni a megadást, ha a fő bűnösök lakolnak, ráadásul halállal. Az egykori katonák pedig várbörtönbe kerülnek. Berzy elfogadta az ajánlatot, de csak úgy, ha a helyieket elbocsátják. Ez az ajánlat elfogadható volt a Habsburgok kapitányának is.

Az életben maradt százhúsz diósgyőri visszatérhetett családjához, a katonák - akiket nem akasztottak fel - azonban a tokaji várbörtönbe kerültek.

Így ért véget a Diósgyőri vár védőinek harca és így ért véget a Diósgyőri vár is. Leégett, védműveit lerombolták, még a vár templom harangját is magával vitte Telekessy Kassára. Ekkor veszítette el végleg harcászati jelentőségét az erődítmény.

Berzy kapitány tizennégy társával együtt - közte a hat életben maradt kuruc bujdosóval - a törvényfa alatt végeztetett ki. A helyiek azt mondták, a mogyorófa pontosan tizenöt ága - merőben szokatlan módon - virágzásnak indult 1674 márciusában az eset után. Így emlékezett a várvédőkre Mária mogyorófája, illetve így emlékezett rájuk a diósgyőri föld.

Emlékezzünk rájuk mi is!

A történet kitalált, a Diósgyőri vár kapitánya Kolláth - nem Korláth - és a kassai Telekessy valóságos személy volt, illetve ekkor történt ez a bizonyos ostrom is.

 

A diósgyőri labdarúgás útja a legmagasabb bajnoki osztályba

Ebben az írásban a Diósgyőri VTK útját mutatom be a profi ligába, illetve a magyar bajnokság legmagasabb osztályába. Sok-sok mérkőzés, jó csapat és szerencse is kellett a bravúr eléréséhez.

Vágyakozás a profi ligába

A DVTK történetének első évtizedeiben a kerületi bajnokságban szerepelt, ahol meghatározó szerepet töltött be. Ebben a bajnoki rendszerben utoljára az 1936/37-es bajnokságban indult, ekkor a bajnoki címet is megszerezte. Ez a teljesítmény, a bajnoki cím jogosította fel a vasgyáriakat arra, hogy az NB B osztályba kerülésért küzdjenek. Az NB B osztályt akkoriban profi ligának hívták és másodosztály szerepét töltötte be.

Először a PVSK elleni párharcot kellet sikeresen megvívniuk, amely sikerült is (1-2, 4-1), majd a Győri ETO gárdája következett. Itt az első mérkőzés után (1-1) sima vereséget szenvedtek (1-3), bár a mérkőzés krónikájához hozzátartozik az is, hogy két diósgyőri játékost (Gáspár kapust és Kőhalmit) még az első félidőben kiállított a játékvezető.

A szurkolók és a játékosok keseregtek, de a bajnoki rendszer változtatásának köszönhetően a következő szezonban már a másodosztály csapatai között szerepelhetett a vasgyári alakulat.

Nézzük egy összeállítást ebből az időszakból, mondjuk az ETO elleni vereséggel végződő találkozóét.

Gáspár - Szentindai, Felföldi - Kőhalmi, Bonyhai I, Szabó - Kalotai, Bonyhai II, Kertész, Sidlik, Turbéki

Három szezon a második vonalban

Egy megrendítő vereséggel kezdődött a másodosztályú szereplés (1937/38) Szolnokon (0-5). Az egyik miskolci újság tudósítója kétségét fejezi ki a csapat képességeit illetően. Tegyük azért hozzá, hogy kissé tartalékos összeállításban lépett pályára a DVTK a mezőny egyik legerősebb csapata ellen.

,,Ha ez a csapat öt góllal kapott ki Szolnokon, kevés keresnivalója van a DVTK-nak a profiligában. Nem az egy mérkőzés elvesztése, hanem az öt gól az, ami aggasztó."

(Magyar Jövő - 1937. augusztus 31.)

A második mérkőzésen, a Simontornyai BTC ellen már javították a fiúk az első fordulóbeli kisiklást (4-0), a találkozón Tóth szerezte csapata mind a négy gólját.

A DVTK a következő összeállításban lépett pályára:

Gáspár - Szentiday, Felföldi - Kőhalmi, Erdei, Szabó - Dévai, Kalotai, Tóth, Sidlik, Turbéki.

A bajnokságban végül a negyedik helyen végeztek. Ebben a szezonban került Diósgyőrbe a korábbi ferencvárosi Füzér János, aki a későbbiekben válogatott játékosa lesz a diósgyőri futballnak, ezúttal 18 mérkőzésen 29 gólt ért el.

A következő (1938/39) szezonban már a dobogón végzett a csapat, a bajnokság neve NB B Keleti osztályra változott. Ami ezeknél is fontosabb, hogy ekkor, 1938. augusztus 5-én egyesült a két diósgyőri klub, a DVTK és a DAC. Az új klub neve DiMÁVAG lett, és a piros-kék színkombinációt választotta.

A bajnoki szezon után avatták az új stadiont Diósgyőrben. A fővárosi ellenfél, a Kispest, egy komoly zakóval (6-2) utazhatott haza a mérkőzésről. Füzér már a 45. másodpercben megszerezte a vezetést a hazaiaknak.

Az 1939/49-es bajnokságban már minden adott volt az osztályváltáshoz, azonban ez nem sikerült. A DiMÁVAG mindössze kétszer vesztett pontot, két vereséget szenvedett. Ebben mindkétszer az őt megelőző Salgótarjáni BTC volt a ludas.

Ennek ellenére a feloszlatott Hungária helyére felkérést kapott a csapat, így a legjobbak között szerepelhetett a következő szezontól, történetében első alkalommal.

De beszéljük egy kicsit a csapat teljesítményéről is. A tavaszi szezonban két gárda is - a Nyíregyháza és a Beregszász - tíz kapott góllal távozott Diósgyőrből. A Salgótarjáni SE nyolc, az Ózd hat góllal "úszta meg", ennek ellenére a Salgótarjáni BTC elleni hazai rangadó négygólos vereséggel (0-4) zárult. Sok szurkoló sírt, volt, aki széttépte tagságiát és sokan azt mondták, nem mennek ki többet a vasgyári csapat meccseire.

Feljutásával a tizenkettedik vidéki klub lett a DiMÁVAG, amely a legjobbak között szerepelhetett, mondhatnánk, hogy második miskolci az Attila után, de ekkor még nem tartozott Diósgyőr városunkhoz (mégis sok cikkben úgy említik, hogy például elhozta a DiMÁVAG a fradit Miskolcra, stb.).

Az első szezon a legjobbak között

Arról, hogy miért pont a Diósgyőri kérték fel először a feloszlatott Hungária helyére, Dr. Gidófalvy Pál miniszteri biztos beszélt a Sporthirlapban:

,,- Miért a DiMÁVAG került a Hungária helyére az NB1-be?

- A négyes bizottság is úgy vélte, hogy a DiMÁVAG képviseli a legnagyobb sportbeli és anyagi értéket a szóba jöhető második helyezett csapatok között az NB II.-ben Hatalmasan megalapozott, kimeríthetetlen sportbeli erőkkel rendelkező csapatot osztottunk be a DiMÁVAG személyében és reméljük, a beléhelyezett bizalomnak teljes egészében meg is fog felelni."

(Sporthirlap - 1940. július 17.)

Az első NB I.-es idény előtt természetesen a vezetőség a csapat megerősítésén dolgozott. A feloszlatott Hungária két játékosa is szóba került, de ők végül nem jöttek Diósgyőrbe. Jött viszont Turán a fővárosból, Lukács kapus és Turbéki Perecesről, Berecz pedig a Bocskaitól.

Pangrazio Bruno

Egy érdekes színfoltja lehetett volna az NB I.--es szereplésnek a diósgyőriek olasz légiósa. A tizenkilenc éves labdarúgó többszörösen kitüntetett ejtőernyős hadnagy volt, és érkezése előtt pár héttel szerelték le az olasz hadseregből.

Utoljára az FC Torino csapatában játszott, ahol egy sorsdöntő mérkőzésen a győztes gól megszerzése közben tört el a lába.

,, (...) azt szeretném, ha engem is úgy szeretne még a diósgyőri közönség, ahogyan én megszerettem csapatát."

(Magyar Élet - 1940. július 26.)

Pangrazio nem nyújtotta azt a teljesítményt, amit vártak tőle, nem is lépett pályára az NB I--es együttesben. Pár évvel később Kolozsvárott tűnt fel, majd a budapesti kerületi bajnokságban szerepelt.

A vasgyári csapat az első NB I.-es mérkőzésen (1940/41) a WMFC Csepelt fogadta - 7000 néző előtt -, akitől vereséget szenvedett (3-4). Mégis történelmi jelentőségű az összecsapás, melyre 1940. augusztus 25-én került sor.

A BSZKRT ellen

Íme a hazaiak összeállítása:

Lukács - Solt II, Felföldi, Bohus, Turán, Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Magyar.

A diósgyőriek első NB1-es  találatát Fazekas szerezte. A mérkőzés szünetében Bézner Károly, a vasgyár igazgatója is biztatta a játékosokat az öltözőben - mindhiába.

A második mérkőzésen már a győzelem ízét is megérezték a vasgyáriak, hiszen a BSZKRT ellen 6-4 arányban győztek a fővárosban.

,,Sikerült! Amit csak titokban mérték remélni, a Vasgyár idegenből hozta el az első értékes bajnoki pontokat."

(Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1940. szeptember 3.)

Szeptember 9-én a nagy hírű Ferencváros látogatott a diósgyőri stadionba. A vendégek sima győzelmet arattak (3-6) a csapatukat szüntelenül buzdító 13 500 szurkoló előtt, akik két tizenegyest is számon kértek Siklós játékvezetőtől. A Nemzeti Sport tudósítója teljesen el volt ájulva a nézőszám nagyságától és a diósgyőri szurkolók fanatizmusától.

,,Tizenháromezerötszáz néző - vidéken! Ccc!!! A multban még álomnak is szép lett volna!

(Nemzeti Sport - 1940. szeptember 3.)

A szombathelyi 3-3 után végre hazai pályán is sikerült győzni, a Szolnoki MÁV csapata egy fél tucat kapott góllal tért haza a Tisza-partjára (6-3). A 4000 néző előtt lezajlott összecsapáson ismét zúgott a hajrá DIMÁVAG! A találkozó után a Diósgyőr a hatodik helyet foglalta el a táblázaton.

Október 13-án Újpesten sikerült pontot szerezni, úgy, hogy a lila-fehérek már három gólos hátrányban is voltak, mégis kiegyenlítettek (4-4).

A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap tudósítója nagyon mérges volt, hiszen az előző mérkőzésen 6-1-es vezetés után sikerült két kapott góllal elrontani a gólarányt, ezúttal pedig háromgólos előnyt adott le a vasgyári tizenegy.

,,Ugy vannak vele, mint a gyerek a kerekes kúttal. Föl tudja húzni a vizet, de folyvást lötyögtet belőle s amikor ki akarja emelni, a maradékot is visszaejti a kútba!..."

(Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1940. október 1.)

Ezután a mérkőzés után következett a bajnokság gólrekordja, hiszen a Tokodi Üveggyár csapata 7-1-es vereséget szenvedett Diósgyőrben - 4000 néző előtt -, ezzel a csapat a negyedik helyre lépett fel a tabellán.

Kispesten aratott bravúros, 1-0-ás győzelmet a DiMÁVAG, ezzel az eredménnyel a második helyezettként várhatta a következő fordulót az újonc...

A Szegedi AK igencsak meglepte a piros-kékeket Diósgyőrben. 5-1-es győzelmet aratott. 4000 néző előtt szenvedett kínos vereséget a hazai csapat.

,,Kínos volt látni a hazai csapat vergődését, lassú, ólomlábas megmozdulásait. Mindent allítgattak, a labda elébe nem mentek, persze minden passz a vendégeké lett."

(Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1940. november 3.)

A Gamma otthonában fölényes, 4-0-as győzelmet aratott a Diósgyőr. Ez a siker az előző fordulóbeli nagy arányú vereség után gyógyír volt a drukkerek számára.

Két hazai mérkőzés következett, az Elektromos simán nyert Diósgyőrben (0-3). Az első gól, azaz Bohus öngólja egészen hihetetlen körülmények között született. A hátvéd nem nézett fel, csak "hazafelé" passzolt. Gáspár kapus azonban nem sokkal előtte kijött a kapujából, így a hazaadás akadály nélkül gurult a hazaiak hálójába.

,,A DiMÁVAG kondíciója legerősebb kritikát vonja maga után. Lumpol, éjszakázik a társaság, vagy tul van játszva? - nem tudjuk. A hibákra már a Szeged elleni mérkőzés után is rámutattunk, de sem a játékosok, sem a vezetőség nem akar okulni."

(Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1940. november 19.)

A Salgótarján viszont vereséget szenvedett (4-2) 5500 néző előtt a piros-kékek otthonában.

Az őszi idény a Törekvés elleni idegenbeli győzelemmel zárult (2-1). A DiMÁVAG csak rosszabb gólkülönbségem maradt le a dobogóról, de így is az előkelő, negyedik helyről várta a tavaszt.

Azt a tavaszt, ami nagyon jól indult, hiszen először a BSZKRT ellen aratott győzelmet a csapat (3-1), ami után ismét dobogó legalsó fokára állhatott fel a DiMÁVAG.

Ezután pedig a Ferencváros elleni bravúros, idegenbeli győzelem következett (1-0).

Az első NB I.-es bajnoki mérkőzésen az Üllői úton győzelemmel kezdett a Diósgyőr - nem kis meglepetést okozva. A későbbi bajnok zöld-fehéreket saját közönsége előtt fektették kétvállra.

Így ír a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap a diósgyőriek sikeréről:

,,A DiMÁVAG világraszóló teljesítménye!

- Budapesten legyőzte a Ferencvárost -

Megtörtént!... Amire a legvérmesebb izgulók is csak félve gondoltak - bekövetkezett! A DiMÁVAG remek együttese saját otthonában, saját publikuma előtt győzte le a a magyar futball dédelgetett primadonnáját, a bajnokságban nagy fölénnyel vezető és eddig még veretlen Ferencvárost. A DiMÁVAG oroszlánként küzdve felülmúlta önmagát és túlhaladva minden várakozás, fennállása óta legnagyobbat produkálva eddigi sikereire feltette a koronát."

(Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1941. március 4.)

A győztes csapat

Ferencváros - DiMÁVAG

0-1 (0-0)

Üllői út, 12 000 néző.

Ferencváros: Csikós - Szoyka dr., Tátrai - Sárosi III., Polgár, Lázár - Kalocsai dr., Kiss, Jakab, Sárosi dr., Gyetvai.

DiMÁVAG: Gáspár - Bohus, Felföldi - Kalocsay, Túrán, Barta - Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Turbéki.

A gól a 84. percben esett:

,,Tátrai egy pillanatig nem vigyáz Füzérre (egyetlen játékos sincs a Ferencváros térfelén). Füzér a Berecz által előrevágott labdára pompás lendülettel indul, a ferencvárosi hátvédek elmaradnak és Csikós most már hiába fut ki a csatár elé, csak érinteni tudja Füzér helyezett labdáját és az a kapusról lassan a hálóba pereg.

1-0-ra vezet a DiMÁVAG!"

(Nemzeti Sport - 1941. március 3.)

És nem csak vezetett, hanem győzött is ...

A nagy győzelmet egy kicsit csalódást keltő döntetlen követte hazai pályán a Haladás ellenében 1-1).

Szolnokról is hozott haza egy pontot a DiMÁVAG (0-0), így megmaradt a hazaiak hazai, a vendégek idegenbeli veretlenségi sorozata.

A szolnoki és az Újpest elleni hazai mérkőzések között bemutatkozott a válogatottban a diósgyőri futballtörténet első válogatott játékosa, Berecz István. Belgádban történt, a Jugoszláv válogatott ellen.

A következő hazai mérkőzésen az Újpest vitte el a két pontot Diósgyőrből (1-3).

12 000 néző várta a lilákat Diósgyőrben. A DiMÁVAG szerezett vezetést büntetőből. Érdekesség, a tizenegyest Gáspár kapust váltja gólra. Az Újpest még a félidő előtt kiegyenlített, de a közönség bizakodó volt, mert nagyszerű formát mutatott a hazai csapat.

A lilák durván és alattomosan játszottak, ebből kifolyólag Túrán nélkül fojtatta a második félidő derekától a Diósgyőr, hiszen a fővárosiak lerúgták. A fővárosiak vezető gólja után a közönség tüntetett, a 75. percben még a pályát is elhagyta a játékvezető - bemenekült az öltözőbe.

Miután kijött onnan, ott folytatta, ahol abbahagyta. Mindenki azt hitte, hogy a Diósgyőr egyenlített, csak a bíró nem, újrarúgatta a szabadrúgást... Küzdött, hajtott a hazai csapat, de végül a 87. percben a mindent eldöntő gólt is bevitték a vendégek.

A diósgyőriek nagyon jól játszottak, azonban a játékvezetőt csak abban lehetett megkülönböztetni a vendégjátékosoktól, hogy nem lila-fehér mezben játszott, hanem feketében. Gátlástalan módon csalta el a mérkőzést.

Tokodon ugyan győztek (1-0), de a Kispest - hazai pályán, 3000 néző előtt - (0-2), és a Szegedi AK (1-4) is jobbnak bizonyult a diósgyőrieknél.

,,Valami komoly, szervi baj emésztheti a vasgyári csapatot. Az őszi lelkes, eredményes, gólratörő játék és már-már harmadik ,,nagy csapatnak" elkeresztelt DiMÁVAG a szó szoros értelmében leállt. A Ferencváros ellen kivívott meglepő győzelemtől eltekintve a tavaszi évad egyetlen mérkőzésen sem váltotta be a vasgyári tizenegy a hozzáfűzött reményeket, az itthoni siralmas, vergődés számba menő játékok elidegenítették a csapat lelkes szurkoló gárdáját, a csapat átütő erejének pusztulása következtében a mult évben megszokott idegenben aratott győzelmek is elmaradtak, a bajnoki táblázat végén kullogó csapatok játszi könnyedséggel szedtek el pontokat a vasgyári ,,nagy csapat"-tól."

(Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1941. május 13.)

A Gamma elleni Diósgyőrben történt siker (3-1) volt az utolsó győzelem a szezonban. A 3000 néző abban reménykedve tért haza, hogy a csapat ismét rátalál őszi önmagára, ez, mint tudjuk, sajnos nem így történt.

A Gamma elleni mérkőzés után két vereség következett:

Elektromos (1-2)

Salgótarján(1-2)

A Törekvés elleni hazai meccs volt az utolsó szezonban, amely 2-2-vel ért véget, 3500 néző előtt.

,,Hála Istennek, csakhogy vége - sóhajtotta a kb 3500 főnyi nézősereg, mikor a játékvezető befejezést jelzett és hanyat-homlok menekült a vasgyári sporttelep kínzókamrájából."

(Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1941. június 17.)

Ha a cikkíró sejtette volna, hogy az egyik legjobb helyezéssel járó NB I.-es szezon után írta ezeket a sorokat...

A teljesség kedvéért még el kell mondanom, hogy a csepeli vereséggel zárták a szezont a vasgyáriak (2-3).

Csapkay Károly edző értékelése a bajnoki évadról:

,,Csapkay Károllyal, a diósgyőriek jeles edzőjével beszélgettünk.

- 1939 februárjában jöttem haza Olaszországból - meséli Csapkay.

- Jó csapatot kaptam kézbe, hiszen az akkori csapat is alig-alig különbözik a mostanitól. Nem volt azonban szerencsénk és a fiúk idegekkel nem bírták a hajrát.

Az NB II-ben éppen akkor mondott csődöt a csapat az idegesség miatt, amikor a cél előtt álltunk.

Diósgyött az NB II-rangadón 4:0-ra kaptunk ki a SalgBTC-től, holott a szögletarány 17:2 volt a javunkra. Bán ezen a meccsen mellé rúgott egy 11-est. Amikor tavaly sem tudtuk kiverekedni az NB I-be jutást, bizony rosszul festett a helyzet, mert sokan kedvüket vesztették (...)

Csak két játékosra volt szükségünk: egy középfedezetre és egy jobbösszekötőre. Csonka, a régi középfedezetünk kivált a csapatból, de meg ő nem is tudta ellátni megfelelően a középhátvéd szerepét. Turán azonban tökéletes megoldást jelentett, amikor hozzánk került. Berecz is komoly nyeresége volt a csatársorunknak. Végeredményben azonban Turántól és Berecztöl eltekintve a régi gárda bizonyította be - az NB I-ben -, hogy sokkal több érték volt régebben is a DiMÁVAG-ban, mint amennyit mutatni sikerült.

Az NB I-ben már nem idegeskedtek a fiúk, nyugodtan játszottak és meg is lett az eredmény. A 6. hely a legvérmesebb szurkolót is büszkeséggel töltheti el. A csapat játékát talán legjobban a budapesti közönség szemüvegén keresztül lehet értékelni. A budapesti közönség minden pesti meccsükön tapsolt nekünk és pártolt bennünket, mint hajdanában a Bocskait. Ez annak az eredménye is, hogy csapatunk nem csak szépen játszott, hanem mindenkor sportszerűen is viselkedett. Nem mondom, végezhettünk volna előkelőbb helyen is.

Szerencsés esetben talán a második, vagy harmadik helyen köthettünk volna ki. Tegye azonban a szívére a kezét, aki azt meri állítani, hogy tavaly ilyenkor biztosra vette a csapat 6. helyét az NB I-ben. Hogy nem sikerült a 2., vagy a 3. helyre jutnunk, annak több oka is van - játékvezetői tévedések és más balszerencsés körülmények. Mindenesetre nem annyira a csapaton mulott a dolog.  (...)

- Most még azt szeretném, ha sérült játékosaink a nyár folyamán gyógyfürdőbe mehetnének. Kalocsai, Füzér, Turbéki, Fazekas az utóbbi időben drótozott-foltozott lábbal játszott és bizony gyógykezelésre volna szükségük. Remélem, hogy Némethy elnök úr módot fog találni a fiúk gyógykezeltetésére.

Befejezésül csak annyit: minden érdem az elnök úré és a fiuké. Fiaimmal tökéletesen elégedett vagyok nemcsak mint játékosokkal, hanem mint emberekkel is. Hűséges szurkolóinknak pedig ezt üzenem: Lehetséges, hogy jövőre még szebb helyezéssel fogjuk őket megörvendeztetni. Higyjék el, hogy mi is nagyon akarjuk ezt. Ne feledjék el azonban, hogy a labdarúgás egy kicsit szerencsejáték is. A labda szeszélyes, a játékos is tévedhet, a játékvezető is, talán az edző is, ne legyenek tehát elkeseredettek, ha mondjuk jövőre is csak a hatodik helyen kötünk ki.

(Nemzeti Sport - 1941. július 13.)

Így ért véget a diósgyőriek első NB I.-es szezonja. Ha most visszatekintünk rá láthatjuk, hogy az egyik legjobb szezonja is volt. Bárcsak ilyen játékkal és eredményességgel játszottak volna azóta is a fiúk...

 

Források:

 

Dr. Nagy János-Sike Gábor-Berecz Csaba: DVTK centenárium

Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja

Nemzeti Sport - 1937. augusztus 30., szeptember 6., 1940. augusztus 15., augusztus 26., 1942. november 2., 1943. augusztus 30.

Magyar Jövő - 1937. augusztus 18., augusztus 31.

Sporthirlap - 1940. július 17.

Magyar Élet - 1940. július 26., augusztus 2., augusztus 15.

Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1940. augusztus 27., szeptember 3., szeptember 10., szeptember 17., szeptember 24., október 1., október 22., október 29., november 3., november 5., november 12., november 19., november 26., 1941. február 25., március 4., március 11., március 18., április 1., április 22., április 29., május 13., május 20., május 27., június 10., június 17., június 24.

Nemzeti Sport - 1940. szeptember 3., 1941. június 6., július 13.

 

Képes Sport - 1941. december 23.

Szlabóczky Pál: Miskolc fürdőinek történetéről

természetvédelem.hu - A Diósgyőr-tapolcai barlang

Kuchta Gyula: A Diósgyőr-tapolcai barlang

miskolc.varosom.hu

termalonline.hu - Rossz hír azoknak, akik szerették a Diósgyőri Várfürdőt

Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. - Lovász Emese: A Diósgyőri vár rekonstrukciós és kutatási programja