A közelmúltban egy előadást tartottam az Avas történetéről a Móra Ferenc Könyvtárban. Ennek az előadásnak a tartalmát szeretném most megosztani veletek.

Az Avas

Az Avas Miskolc kultikus hegye, sok legenda, emlék kötődik hozzá és természetesen minden pontján tapintani lehet a múltat, a régi idők hangulatát. Az avas egyébként egy régi magyar szó, jelentése ,,tilalmas erdő". Szent György-hegynek nevezték a középkor előtti időszakban, az Avas szó csak a XVI. században szerepelt először az írott forrásokban. Szakrális jelentősége volt minden korszakban.

Az Avas osztott címerében természetesen ott van a szőlőtőke, amely a hosszú-hosszú évszázados szőlőtermelő és kereskedő vidékre utal. A másik oldalán pedig egy vörös kereszt látható, amely ezüst alapon van, ezt hívják Szent György keresztnek. Ahogy fentebb említettem az Avas egykori neve a Szent György-hegy volt, illetve ezen a néven "ősidők" óta egy kápolna is állott az oldalában. Tölgyfaág és olajág öleli körbe a címert. A tölgyfaág a fizikai értékeket, az olajág a szellemi értékeket képviseli, ez a két szimbólum visszatérő Miskolc résztelepüléseinek címerében. A címer osztása azt fejezi ki, hogy a mai településrész területén egykoron két helység, Miskolc és (Hejő, Heő)Csaba osztozott.

A miskolci bor és borkultúra

Beszéljünk először a miskolci borkultúráról és a szüretről. Sokan elképzelni sem tudják milyen "bornagyhatalom" volt Miskolc az elmúlt évszázadok során. Lássuk, hogyan alakult át a szőlő borrá? Hogyan alakult át a kereskedőváros iparvárossá? Ezekre a kérdésekre is keressük a válaszokat ebben az írásomban. Ezeket az információkat nagyrészt Gyulai Éva nagyszerű történész, helytörténész gyűjtötte össze számunkra.

,,Itt az Avas, az Angyal-völgy, 's a' kedves Bábonyi-bércz Olly Kintset tart, melly könnyebben ád pénzt, mint az arany-ércz."

Ezek a szavak Strong Sámuel: Miskólcznak a javai című költeményéből valóak, 1800-ból.

A nagy-miskolci szőlők első említése 1313-ból való, amikor a Diósgyőri uradalom feje, István nádor - Ernye bán fia - szőlőt adományoz a diósgyőri pálosoknak. Természetesen nem ekkortól számíthatjuk a szőlőművelés kezdetét városunkban, hanem már ennél sokkal régebben termeszthették a környékünkön, de igazából a 14. század előtti dokumentumainkban, írott forrásainkban ezt nem jegyezték le, illetve kevés adattal rendelkezünk abból az időből.

Szóval ez a szőlő valahol a mai Csanyik környékén volt, az akkor még létező Csanyik (Chenik) község lakói művelték. 1315-ben pedig ismét szőlőt adományoz nádorunk a diósgyőri és a szentléleki pálos kolostorok számára.

Miskolcot konkrétan szőlőbirtok kapcsán 1325-ben, egy Fülöp nádor által írt oklevélben emlegetik, melyben Miskolc határleírásában egy köves út mellett, a Szécsi család szőlőbirtoka húzódik, valahol a Bábony és Keresztúr falvak határában, melyen szőlőt termesztettek.

Az első miskolci szőlő-adásvételt 1494-ből ismerjük. Dobó Ágota, Klára és Dorottya, Fülöp Tamásnak adják el anyjuktól örökölt szőlőjüket az Ágazat-hegyen. 1499-ben pedig Balázs Máté özvegye, Erzsébet és a Máté fivérek adásvételeről szól a fáma.

A városi fejlődés és a szőlőkultúra együtt járnak a XIV-XV. századi Miskolcon. Dr. Tóth Péter történész a borsodi mezővárosok 14. századi "átrendeződését" a gömöri bányavidék benépesítésével magyarázza. Szerinte ebben az időben bontakozott ki a fejlett szőlőkultúra a vidékünkön. A bányavárosok környékén több tucat agrárfalu is létesült, melyek élelemmel ellátták őket, viszont a borral adósak maradtak. A Putnok "fölötti" területen nem lehetett szőlőműveléssel találkozni, a várostól délre azonban komoly szőlőtermesztés bontakozott ki.

A miskolci polgárságot először Mátyás rendelete menti fel 1471-ben a borkilenced fizetése alól. Ezt eddig az uradalom központban kellett fizetni a diósgyőri várnagyok részére. 1503-ban ezt a kiváltságot Anna királyné is megerősíti. Ennek ellenére a diósgyőri várnagyok ezt a jogot számtalanszor megsértik, a kilencedet követelik a miskolci gazdáktól. Érdekesség, hogy a miskolci nemeseknek alig-alig van miskolci szőlőbirtokuk. A megye más településein azonban annál inkább, melynek termését a városi pincéikben őrzik. Emiatt gyakran kerülnek összetűzésbe az uradalommal, a kilenced mentessége kapcsán. Valamikor ekkor "nyílt meg" a Felvidék és a lengyel területek felé az a kereskedelmi útvonal, mely évszázadokon át fennállt.

A török rabiga alatt is folytatódott a borkereskedés, azonban a török nem itta a bort, nem kellett kilencedet fizetni.

1577-ben Miskolcon 14 szőlőhegyen, 627 gazdának volt szőlője. Ebből 117 az Avason, 105 a Bábonyibércen, 83 a Bedegvölgyön, a többi szerte a városban.

1694-ben jelenik meg először Miskolc cimerében a szőlőfürt. A miskolci kézműiparosok, céhek címerében is észrevehetők a borkultúra nyomai, jelesül a szőlőfürt - vagy venyige - és a hordó.

Érdekesek a szőlőhegyek elnevezései. Az összes ma is megvan, középkori eredetű bizonyítottan, de valószínűleg már a honfoglaló, ideérkező magyarság nevezhette el a városunkat körülölelő hegyeket, dombokat. A Szentgyörgy az itteni, középkori eredetű kápolna után kaphatta a nevét. A Győrfele, Bábonyibérc a szomszédos helységektől eredeztethető. A Likoldal, a Kerekhegy, a Nagy- és Kiságazat a területi formája után kaphatta a nevét. A Középszer a Csaba és Miskolc közötti határrész elnevezése. A Bedegvölgy elnevezést Pesty Frigyes a Nyári de Bedegh családtól eredezteti, de ezzel az elnevezéssel már akkor is találkozhattunk, amikor még ők nem voltak jelen a környéken. Valószínűleg a beteg szavunk után, valamilyen természeti vagy egyéb káresetből adódóan kaphatta nevét a terület. Az Örömhegy elnevezéséről többször írtam már, a tatárok elvonulását ott ünnepelte a város polgársága a legenda szerint. Az Istenhegy és a Kálnás elnevezés az idők homályába vész, valószínűleg szakrális eredetű, a Kálnás-Kánást a kánai menyegzőből is eredeztetik egyes forrásokban. A Ruzsin pedig akár a ruszin szóból is alakulhatott, ruszinok által művelt szőlőhegy gyanánt.

A szőlőművelés szakaszainak legfontosabbja a szüret. Az egykorú források alapján ez előbb volt Miskolcon, mit Hegyalján. Bél Mátyás szerint Lukács (október 18.) napon történt a szüret, persze ez eltérő is lehet sok esetben. A bor miskolci készítésére, kezelésére viszont nem állnak rendelkezésre források, ahogy a miskolci szőlőfajtákról sem, csak találgatni tudunk.

Szóval, a miskolciak a leszedett szőlőt még a helyszínen kinyomkodják - ezt tartják a legértékesebbnek, igazi bornak - majd az így maradt félig kisajtolt szőlőt még hazaviszik kisajtolásra. Tehát az első kinyomással nyerték a színbort, az otthon történő sajtolással pedig a sajtolás-bort - a lőrét -, ezt így nevezték abban a korban.

A borral szorosan összefüggött az üzlet megkötése utáni áldomásivás, mely az adásvételi szerződések elengedhetetlen kelléke volt. Vagy a vevő, vagy az eladó fizette az áldomást. 1639-től törvény is szabályozta az áldomás ivását.

A miskolci bor nemcsak azért volt híres, mert a szőlői jó minőségűek voltak, hanem azért is, mert a Miskolc környéki pincékben ideális körülmények között lehetett tárolni, érlelni a borokat. Miskolcon soha nem volt annyi bor, amely annyi pincét indokolt volna, amennyi a város területén található volt. Egy kereskedelmi központ volt városunk ahogy említettem, innen indultak útjukra a Felvidék és Lengyelország felé is a miskolci kereskedők.

,,A városban a borhoz kötődő sajátos szakmák is kialakultak az újkorra. Utóbbiakról a XVIII. századból maradt fenn a legelső ismert, írásos emlék. Ezen szakmák végzői voltak a borkorcsolyások és a talyigások. Előbbi elnevezés nem keverendő a mai 'desszert, ételféleség' jelentésű borkocsolya szóval. A borkorcsolyások feladata egy létraszerű tákolmánnyal a hordók felhelyezése és levétele volt a szállítóeszközökről, főképp a „talyigáról”. Az áruszállítók, borszállítók voltak a talyigások, akik viszonylag igénytelen, hosszában a tárolóterületüket könnyen megnövelhető, lófogatú szekereikkel könnyen járták be a dombos-lankás vidéket. A leírások alapján igen szerettek hatalmas szőrös gubába burkolózni, és kedvelték  a lacikonyhát."

(Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században)

A Borbíró is fontos szerepet töltött be egy város életében. Nemcsak a bor beszerzése volt a feladata, hanem a hordók mértékének ellenőrzése, a kocsmák működésének felügyelete.

A XVIII. században a borkereskedést a Miskolcon letelepedett "görög" kereskedők vették át. Ők lettek a kivitelünk közvetítői, illetve bortermeléssel is elkezdtek foglalkozni. 1722-ben a város rendelettel szabályozta, hogy a görög kereskedők ne a vidékről származó borokkal rakják tele a pincéiket. Ezekben az időkben jelentek meg a zsidó kereskedők is városunkban.

1817-ben 45 szőlőhegyen 1100 tulajdonosnak 1174 kat. hold szőlője volt. 1879-ben ez már 1613 holdat tett ki. A miskolci bornak különleges zamata volt, magas szesztartalommal, ebben az időszakban, ahogy említettem, aszúbort is termeltek városunkban. Állítólag a miskolci bor versenyre kelt a hegyaljai borral, némely helyen még gyógyhatásúként is emlegetik.

Lengyelország felosztása(i) után, a XVIII. század vége felé borkivitelünk csökkent. A miskolci bortermelés végét azonban nem ez, hanem a filoxéra járvány jelentette. Először a Bedeg-völgyi szőlőkben ütötte fel fejét a járvány. Hatalmas pusztítást végzett, amely után már nem tudott lábra állni a miskolci szőlőtermesztés.

A bort nagy mennyiségben fogyasztotta a lakosság is - minden időszakban -, azért is, mert a kutak vize rossz minőségű és fertőző volt. A borkultúrához hozzátartozott természetesen a kocsmáltatás joga is. 1767-ben 17 uradalmi kocsmát írtak össze. Megjelentek a jogtalan bormérések, az úgynevezett kurta kocsmák is. 1803-ban 107 ilyen zugkocsmát írtak össze.

A filoxéra

,,A filoxéra, szőlőfiloxéra vagy szőlőgyökértetű a rovarok osztályába, a félfedelesszárnyúak rendjébe és a törpetetvek családjába tartozó faj. (...)

Amerikából származó kártevő, más néven szőlőgyökértetű. A szőlő gyökerén ún. gubacsokat képez, ezzel megfojtva a növényt. Védekezés ellene főként filoxérarezisztens alanyok használatával lehetséges.

Európában először Franciaországban bukkant fel 1863-ban. Az itteni, európai szőlőket termesztő gazdák, nem ismerve fel a kártevő életkörülményeit, sokáig nem tudtak védekezni ellene. Nagyjából 30 év alatt a filoxéra elpusztította a kontinens kötött talajra települt, nagy múltú szőlőkultúráját. A termőszőlők mintegy 2/3 része esett áldozatul neki.

Magyarországon először 1875-ben észlelték először Pancsován. Az országban 1897-ig 666 820 kaszteri hold szőlőből 391 217 pusztult el." - írja a Wikipédia.

,,Az 1880-as évek közepén mind veszedelmesebben fellépő phylloxera vész a mi szőlőhegyeinket sem kerülte el. 1885-ben a nyári vizsgálat alkalmával a Bedeg-völgyi hegyen Taszner Ferencz szőllőjében a pusztitó rovar jelenléte megállapitatott. Csakhamar utána más három helyen is felfedezték azt s kiirtására a szén-kénegezés azonnal eszközöltetett. (...)

1890-ben a phylloxera pusztitása különösebben az észak-nyugoti oldalon fekvő szőllőkben rohamosan haladt s a védekezés nem mehetett azzal párhuzamos gyorsasággal. A védekezési módok körüli bizonytalanság visszatartotta a tanácsot és a szőllőbirtokosokat attól, hogy egyszerre nagyobb befektetéseket tegyenek. (...)

1891-ben a peronospora viticola is ellepte szőllőinket, s amit meghagyott a phylloxera, nagy mértékben pusztitott a peronospora. (...)" - írja Szendrei János a Miskolc története és egyetemes helyirata II. című könyvében.

A filoxéra járvány és az ezt követő peronoszpóra csaknem teljesen annulálta Miskolc félezer éves szőlőkultúráját. A károk mérséklése érdekében alakult meg 1890-ben az első miskolczi phylloxera egyesület. Kevés sikerrel...

1780-ban 1424 borospincét írták össze a városban, 1817-re ez a szám már 1779-re emelkedett. 1849-re a nagy tűzvész után 1438-ra esett vissza a pincék száma. Városunkban a 18-19. században komoly "pincekultúra" bontakozott ki. Ebben az időben tartotta magát az a mondás, hogy ,,nem is igazi miskolci az, akinek az Avason nincs pincéje."

Az avasi és a tetemvári pincékben vígalmi negyed alakult ki, asztaltársaságok alakultak írókkal, költőkkel, befolyásos emberekkel. Egészen különleges adottsága a városnak, hogy a Belvárostól pár percre, a város szívében helyezkednek el ezek a pincesorok. A több száz, akár több mint félezer éves pincék felé az 1880-as évektől kezdődően kérték borházakat építeni.

A szőlőtermesztés hanyatlásában a filoxéra járványon kívül szerepet játszott a gyümölcsösök megjelenése is. A dinnye, az alma, a körte és a szilva termelése volt a legnagyobb számban. 1859-ben alakult meg a miskolcvidéki gyümölcsészeti társulat.

Jelenleg elenyésző a Miskolc környéki szőlők száma. Inkább a háztáji termesztés a jellemző. A borkultúra viszont újra éledőben van, az avasi borházak, a pincesor megmaradt nekünk. Jelentős eseménnyé nőtte ki magát a Borangolás nevezetű fesztivál, illetve a kisebb keretek között zajló Kvaterka is. A város is szárnyai alá vette a Kisavasi pincesort, egy jelentős beruházás van folyamatban a rendbetételükre, szeretnék, ha visszatérne a ,,jó értelemben vett vígalmi negyed" az Avas oldalába.

Lehet, hogy már szőlő nincs Miskolcon, az emberek bor iránti rajongása viszont ugyanúgy megmaradt, hiszen a ,,bor kedélyes lény, ha jól használják."

Tornyok a város felett - az Avasi kilátók története

A mai Avasi kilátó messziről látható kontúrját minden miskolci ismeri, de az országban is nagyon sokan felismerik. Kalandozzunk most az avasi kilátók történetében egy kicsit, mikor és miért építették az Avas tetejére ezeket a tornyokat?

Kell egy torony!

Az, hogy az Avas tetejére egy kilátót építsenek már a XX. század elején - 1901-ben - felmerült. A Borsodi Bükk Egylet szorgalmazta ezt, akik egy évvel korábban építették fel a Zsófia-kilátót, a Bükk első turistakilátóját Lillafüreden. Valamiért ez a vállalkozás nem jött létre, pedig az egyesület ezt nagyon szorgalmazta, még egy alapítványt is létrehozott miatt.

A Rákóczi-torony

Nemsokára azonban már egy ideiglenes kilátó magasodott az Avas-hegy fölé. 1906-ban épült a Rákóczi-torony - az Avas legmagasabb pontjára, az úgynevezett Horváth-tetőre -, a fejedelem hazatérte miatt, az ő tiszteletére alkották, természetesen fából készült. Az újratemetés körüli ünnepség szerves része volt a torony, feldíszítve, kivilágítva.

Ez a fejedelem tiszteletére épített kilátó azonban nem sokáig volt a helyén, tíz hónappal később elbontották. Egy verset is találtam a toronyról - és a lebontásáról - az Ellenzék című lap egyik Tárczájában.

A Rákóczi-torony

A vén Avas legtetején

Áll Rákóczi tornya.

Mintha bástya, mintha oszlop

Mintha kalap volna.

Nem tudni, hogy miért áll ott.

Megható-e? Szép e?

Elég az, hogy kegyelettel,

Égre meresztett szemekkel

Néz fel rá 10 hónap óta

Miskolc város népe.

Ködbe borult érte sokszor

Az Avashegy orma,

Mert a tornyon, dicső tornyon,

Nincsen emberforma.

Fából tákolták össze az

,,Ad hoc" felkért ácsok.

Vannak rajta csucsok, tornyok,

És művészeti szempontok.

Vannak rajta ablakok és

Vannak rajta rácsok.

Elneveztük kilátónak,

Mutogattuk képen.

Ráfogtuk, hogy karcsu, bájos,

S hogy megfelel éppen.

Azt hittük, hogy örök disze

Marad az Avasnak.

De mit hallok. Haj mit hallok!

Mit zörögnek a harasztok...

Egy zord urnak a szavai

Egészen meghatnak.

Ez a zord ur, a főmérnök

Szólt - bár ki sem kérte -

,,A városnak minden fára

Szüksége van télre."

S a Rákóczi tornyon már ma

Kopognak az ácsok.

Szétverik a diszt, a bástyát,

Az ablakot, a cirádát...

Szétverik a művészien

Megkostruált rácsot.

(Ellenzék - 1907. augusztus 24., 2. oldal. Sajnos a szerzőt nem említik)

Miután a tornyot elbontották, folyamatosan terítéken volt egy új és állandó kilátó építése az Avas tetejére.

Harc egy új toronyért

1909-ben nagyon közel álltunk ahhoz, hogy ismét egy állandó kilátót lássunk Miskolc fölött. Pontosabban eleink álltak közel hozzá... A város pénzügyi bizottsága 40 ezer koronát szavazott meg annak építésére. Radó Sándor újságíró a Miskolczi Naplóban kesereg azon tény miatt, hogy a kilátó még mindig nem épült fel, pedig a régi elbontása után mennyien megfogadták, hogy támogatják majd annak újjáépítését...

,,A Rákóczi hamvait szállítót vonat mintha magával vitte volna az ő emléke iránti lelkesedésünket; mintha a fatorony kialudt lángjaival kialudt volna a nagy és hazafias eszméért való lelkesedésük tüze is, oly közöny, oly nemtörődömség követte ezt a mi nagy felbuzdulásunkat."

(Miskolczi Napló - 1909. november 7., 1. oldal - Az avasi Rákóczi-torony)

A pénzügyi bizottság megszavazta ugyan a pénzt, de a város tanácsa vagy a közgyűlés nem fogadta el azt. Sajnos el sem kezdődött az új, állandó torony építése.

1911-ben is követelte Miskolc közönsége a kilátó építését. A tűzoltóegylet őrtornyát, mely a színház tetején volt - körbeépítették. Ráadásul a sok emeletes ház miatt már amúgy sem lehetett rendesen látni az őrtoronyból. A Weidlich-palota építése is probléma volt ebből a szempontból. Ezért az Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület két vezetője - Szombathy Sándor és Túri József - hosszasan ecsetelte az Ellenzék hasábjain azt, hogy mennyire hasznos lenne egy kilátó az Avason tűzvédelmi szempontból is.

,,A Borsodi Bükk-Egylet állandóan gyűjtést folytat a torony céljára s eddig mintegy 7000 korona gyűlt össze reá. Ugy tudjuk avárosnak is van valamely összege félre téve erre a célra."

(Miskolczi Napló - 1911. július 22., 1. oldal - A tűzoltó őrtorony sorsa)

Az ügynek nem tudjuk milyen folytatása lett - vagyis tudjuk, nem lett őrtorony belőle.

1914 áprilisában Hajós Alfréd és Villányi János budapesti építészek bemutatták terveiket a polgármesternek egy kilátóról, melyek kivitelezése 90 000 koronájába került volna a városnak. Valami azonban történt - talán drága volt? -, ugyanis nem az ő terveik nyerték el a város első emberének tetszését. Hanem másoké.

Ugyanis 1914. július 18-án Nagy Ferenc polgármester már mindent előkészített egy új kilátó megépítéséhez. Lux Kálmán lett volna a tervező, aki egy komoly programot tett le az asztalra, hiszen az avasi templom restaurálása és a torony felépítése is az ő feladata lett volna. Terveiben az avasi műemlékegyüttes és a kilátó komoly összhangban volt egymással.

Egy értekezletet is összehívott ennek kapcsán Nagy Ferenc, ahol jelen volt Lux Kálmán - ne feledjük, az ő tervei alapján épül majd fel a Palotaszálló -, műépítész, Tury József és Bloch Alfréd műépítész, Szűcs Sándor városi főmérnök és Báthory István városi mérnök. Sajnos az első világháború miatt ezekből a tervekből sem valósult meg semmi.

Rácz György-kilátótorony

Aztán csak megvalósult a miskolciak álma, mégha sokat is kellett várni reá. 1934-re épült fel az új Rákóczi őrtorony, amely - egy nemrégiben napvilágot látott levéltári jegyzőkönyv szerint - a Rácz György-kilátótorony nevet viselte.

Névedási ceremónia nem volt, és a papírt kiállítón - és pár benfentesen kívül - senki nem tudta ezt az országban. Ez azért fontos, mert a város egyik mecénása volt Rácz György, aki komoly összeget hagyott a kilátó felépítésére, azzal a feltétellel, hogy az ő nevét viselje majd. Eddig úgy tudtuk nem valósult meg a kérése (sem). Nos, úgy tűnik, ha nem is volt ismert a tény, de teljesült ez a végakarata a sok közül. Van még mit pótolnia a városnak.

1942-ben - az eddigi helyismereti kiadványok 1943-ról szólnak - a kilátótorony leégett. A teteje kapott lángra valamilyen okból és bizony jelentős károkat szenvedett.

Ekkor olyanok is hallatták hangjukat, akik szerint a ,,székely stílusú szörnyeteg" elrontja az avasi műemlékek együttes hatását. Szerintük jobb lenne, ha elbontanák az építményt.

Erre válaszolt Szeghalmy Bálint a torony tervezője, és ezzel a két részes cikkel a Magyar Élet hasábjain elhallgattatta a kétkedőket. Nem kevés iróniával és hatalmas "toronyelméleti" tudással ír Miskolc műszaki tanácsosa az ügyről. A végén pedig megígéri, hogy újjá fogják építeni a kilátót, hogy az régi fényében tündököljön.

A legnagyobb problémája a miskolciaknak - már azoknak, akiknek voltak egyáltalán problémáik - az volt, hogy székely stílusú az épület. Ez nem volt igaz, ezt Szeghalmy szépen levezeti a tanulmányában. A másik pedig az, hogy elrontja az avasi műemlékek összhatását. Nos, ezt is megmagyarázza a tanácsos, rámutatva arra, hogy mennyi hibája van az avasi műemlékeknek, és elmondja azt is, a torony csak emeli az öreg Avas fényét.

És, aki egyenesen Erdélybe - Székelyföldre - szeretné visszaküldeni a tornyot, annak is szellemesen válaszol Szeghalmy:

,,Ellenben annál kevésbé lehetne az avasi kilátót a Székelyföldre küldeni, mert egyrészt a stílusa a székelytől merőben eltérő, másrészt pedig onnan, Székelyföldről nem lehetne látni Miskolc városát. Márpedig a kilátótorony ezt a célt szolgálja."

(Magyar Élet - 1943. január 9., 4. oldal. Székely stílus - magyar stílus)

A torony négy tervből került kiválasztásra és a helyszínt is gondos mérlegelés után választották ki. Beton alapra került a kilátó, amely ebben az esetben is fából készült.

Sajnos az épület nem kerülhette el a sorsát, drámai vége lett, hiszen 1956-ban teljesen leégett. Az incidensnek két magyarázata terjedt el a miskolciak körében. Az egyik szerint a szabadságharcosok gyújtották fel, a másik szerint egy orosz tank lőtte szét. Tavaly a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, az Urbex Hungary és egy szemtanú segítségével tisztázták a megsemmisülés körülményeit. Egy tank a Villanyrendőr - vagyis akkor inkább még Megay sarok - mellől lőtte ki a kilátót, amely teljesen leégett, csak a betontalapzata és a lépcsősora maradt meg mutatóba.

Zólyomi Sándor felvétele

Avasi kilátó

A harmadik kilátót, a mait, Hófer Miklós és Vörös György tervei alapján 1963-ban építették fel. Egy avasi sétán elmondta Szunyogh László - Miskolc mai főépítésze ,- hogy különleges építészeti bravúr kellett a 72 méter magas torony létrehozásához.

Balogh Attila az Észak-Keleti Átjáró Egyesület oszlopos tagja - nagy kilátó fanatikus - hívta fel a figyelmemet arra, hogy a kilátó a történelmi Miskolc területéről mindenhonnan látható.

A kilátó felső részében egy kávézó működik - pár éve nyílott meg újra a nagyközönség előtt -, ahová mindenképpen érdemes betérni, hiszen kivételes panoráma nyílik onnan városunkra.

Az avasi temető titkai

A húszas években az avasi református temető harangozója/toronyőre nyilatkozott a Miskolci Naplónak, a sírkertben történt legmeghökkentőbb esetekről. Többek között a higannyal bebalzsamozott emberről, a négy mázsás asszonyról vagy az ónodi országgyűlés halottairól.

,,Dobos Ferenc bácsi, a közel évezredes Avasi templom és temető öreg gondozója, szives mesélője évtizedek élményeinek s mikor megmondom neki, hogy miért jöttem, egész természetesnek veszi, hogy felkerestem őt. Beszól a lányának a kabátjáért, panyókára veti és elvonulunk a forgalmas út mellől egy csendes helyre s kedvesen invitál, üljek le én is mellé, egyik tavaszosam langymeleg kriptapárkányra. Itt adom félórás beszélgetésünk magvát.

- Bizony régen őrzöm, gondolom már ezt a portát. 38 év alatt Simon János és több más újságíró többször felkerestek s segítettem kutatni, keresni nekik az öreg temető hantjai között. Olyant tessék tehát kérdezni, ami iránt másoknem érdeklődtek."

(Miskolci Napló - 1925. április 12. - Beszélgetés Dobos bácsival a négymázsás asszonyról, a sírban talált ezer éves szilvóriumról, a higannyal balzsamozott emberről és egyéb furcsaságokról)

És elkezdett mesélni Dobos bácsi, aki - bár ebben a cikkben erről nem volt szó - még Herman Ottót is sok információval segítette a munkája során.

Először egy négy mázsás halottról beszél, akit csak nagy nehézségek árán tudtak eltemetni.

,,- Még ilyen esetet talán a világ sem látott. Tóth Mihályné az Urak utcáján (a mai Petőfi Sándor utca, a szerk.) egy ügyvédnek volt a felesége s olyan kövér volt, hogy magunkfajta ember hat is kitellett volna belőle. Egymaga képtelen volt ültőhelyéből felkelni. A hónaljába egy „gurtnyi“ volt akasztva, amelyből két oldalt kötél mereszkedett a mestergerendába csavart csigába és azon húzta fel négy ember, ha fel akart állani.

- Mikor meghalt szegény - hírtelen halt meg -, volt nagy riadalom. Az egész megyét beszaladgálták koporsó után, de nem találtak sehol olyan széles koporsót, ami neki megfelelő lett, ki végre utolsó nap közönséges fenyőfadeszkából mi csináltunk neki egy hatalmas koporsót - de inkább láda volt az -, amelynek a szélessége 120 centiméter volt és abban helyeztük el a négymázsás halottat. A temetésével is szörnyű baj volt. Majd elfelejtem megmondani: a koporsót fekete bársonnyal vontuk be, azt szögeztük rá, hogy mégis nézzen ki valahogy.

- Mikor temetésre került a sor, eljött a fél város csudájára. Nyolc ember tartotta a koporsót, nyakukban „gurtnyival“ megerősítve. A Kardos-féle telek sarkán azonban megakadtak. Akkor kötelet kötöttünk a koporsóra és fölülről az avasi templom tövéből 20 ember húzta fel a partra a koporsót a nyolc emberrel együtt. A sirbatevésnél is baj volt. Négy kötélen tizenhat ember eresztette le a szörnyű terhet. De azért jól eltemettük. Három méter mély volt a sirja."

(Miskolci Napló - 1925. április 12. - Beszélgetés Dobos bácsival a négymázsás asszonyról, a sírban talált ezer éves szilvóriumról, a higannyal balzsamozott emberről és egyéb furcsaságokról)

Egy jeltelen sír volt a következő állomás, amiből sok bonyodalma származott Dobos bácsinak. Pár évtizeddel az interjú előtt elmondta ugyanis Miskolcz-Simon János helytörténész-levéltárosnak, hogy ott fekszenek Rakovszky Menyhért és Okolicsányi Kristóf Turóc vármegyei követek, akiket az ónodi országgyűlésen kaszaboltak le Rákóczi Ferenc hívei, miután a fejedelemmel ellentétben a labancokkal való megegyezés hívei voltak. Állítólag azért kerültek ide, mert ez egyikőjüknek miskolci szerelme volt, ő hozatta el ide a temetetlen tetemeket.

,,Egyszer irt erről Simon János is pár sort és akkor nagy baj, nagy kavarodás lett belőle. Még az akkori polgármester, néhai Soltész Nagy Kálmán is följött miatta a temetőbe. Egész sereg úr kisérte, megvizsgálták a sírköveket, kötelet kötöttek rá és a két emlékkövet levitték a múzeumba."

(Miskolci Napló - 1925. április 12. - Beszélgetés Dobos bácsival a négymázsás asszonyról, a sírban talált ezer éves szilvóriumról, a higannyal balzsamozott emberről és egyéb furcsaságokról)

De Dobos bácsi nem hagyta abba a mesélést, szinte "záporoztak" belőle a történetek.

,,- Itt alig pár lépésnyire van egy sír, most Varga Sámuel timármester nyugszik benne. Ennek is érdekes a története.

Ebben a sírban, mikor kiásták, megtaláltuk a higannyal bebalzsamozott embert. 1897-ben, mikor Varga Sámuel timármester meghalt, sírhelyet kerestek a hozzátartozók. Egy jeltelen, elsimult sirhant helyén jelölték ki a helyet, ahol az uj sirt meg kellett ásni. Hozzá is fogtak azonnal és mikor már három méter mélységnyire ástak, a sírásók rémes jajveszékelése és a kutyám rettenetes vonítása ütötte meg a fülemet. A sír felé szaladtam, de alig, hogy odaértem, vissza kellett fordulnom, mert borzalmas szag terjengett a sir körül. Hamar betömtem az orromat és fülemet fodormenta levéllel és leszállattam én is a gödörbe. Az elájult sírásokat alig tudtam kötélen kimenteni. Mikor némileg eloszlotta rémes szag újból lementem és szenzációs fölfedezést, tettem.

- Hatalmas, soha el nem képzelt, félméteres átmérőjű emberi koponyára akadtam, amelynek felső része még teljesen ép volt és az agyelő helyén folyékony higany csillogott. A koponyacsont egy 80 centiméteres átmérőjű, egy ceniméter vastag posztóju kalapban feküdt. Olyan volt mint egy esernyő. Fel is jegyeztem ezt a dolgot, hogy soha el ne felejtsem. Valószínű, hogy az illetőt a saját korában is csodálatosnak, rendkívülinek tartották és ezért balzsamozták be higannyal."

(Miskolci Napló - 1925. április 12. - Beszélgetés Dobos bácsival a négymázsás asszonyról, a sírban talált ezer éves szilvóriumról, a higannyal balzsamozott emberről és egyéb furcsaságokról)

1903-ban Lovász Imréné temetésére ásták a sírt, amikor három méter mélyen egy palackra bukkantak. A palackban jó minőségű szilva pálinka volt, a sírásó meg is kóstolta. Minden bizonnyal szerette a házipálinkát az elhunyt.

,,A legvastagabb koponyáju ember sem utolsó eset. Barczikai István vármegyei tisztviselő, akit 1882-ben temettek, szerelem féltésből öngyilkosságot követett el. Egy vadászpuskából szarvasnak szánt golyóval a szájába lőtt. Az öngyilkosság után még tizenöt napi élt és mindenki csodálkozott rajta, hogy a hatalmas lövés nem jött ki a koponyáján. Akkoriban lefürészelték a koponya felső részét - ma is a kórházban tartják spirituszban.

Idő múltával, mikor egy rokonát temették ugyanebbe a sírba, kiváncsi voltam, hogy tényleg igaz-e Barczikai István koponyájáról elterjedt hír. Megmértem a lefürészelt koponyacsont vastagságát, 15 miliméter volt."

(Miskolci Napló - 1925. április 12. - Beszélgetés Dobos bácsival a négymázsás asszonyról, a sírban talált ezer éves szilvóriumról, a higannyal balzsamozott emberről és egyéb furcsaságokról)

Egy diákról mesélt először Dobos Ferenc, aki szíven lőtte magát a templom tövében. Szerelmes volt egy lányba, utolsó szerelmi vallomását a templom falára írta piros ceruzával. A toronyőr kíváncsi volt, hogy a leány feljön-e megnézni a neki szánt üzenetet, de hiába állt lesben, nem látta, nem jött a hölgy, az üzenetet pedig végül lemosta az eső...

Benedek Miska mészárosinas azért jött a miskolci vásárra, hogy eladja a borjút, melyet rá bíztak. Az üzlet sikeres volt, a pénzt azonban elvesztette a szegény fiú. A temető környékén kóborolt, nem mert hazamenni. A vásár másnapjának reggelén a Latabár kripta mellett felakasztotta magát...

Végül nemrégiben általam is megírt Latabár kriptában történt furcsa esetről mesélt az öreg harangozó.

,,A városban széltében-hosszában el van terjedve, hogy egy mulató társaság, mikor az Avasról lefelé tartott, a Latabár kripta előtt megállott és a társaság tagjai vidám nótázásba kezdtek és illuminált állapotban azt kiabálták: „Latabár, kelj fel!“ és errevalaki kijött a kriptából, amitőla beborozot társaság tagjai úgymegijedtek, hogy meg sem állottak az Erzsébet-térig.

Ez nemígy volt. A Latabár kriptát egy kőműves javította és déli időben bevonult a kripta ajtaja mögé pihenni. Javában aludt, mikor megeredt az eső, amely egy budapesti urat, ki az Avast volt megnézni, a kripta bejáratához szorított. A kőműves az ajtót előzőleg kitámasztotta, amit az odamenekülő pesti úr véletlenül meglökött, ez rádült az ott alvó kőművesre, aki nagy méltatlankodással vette az esetet és ugyancsak rámordult az illetőre, aki annyira megijedt a sötétben lejátszódó jelenettől, hogy rémülten menekült a kriptából és alig birtam vele megértetni, hogy nem támadt fel Latabár, csak a kőműves dolgozik a kripta belsejében."

(Miskolci Napló - 1925. április 12. - Beszélgetés Dobos bácsival a négymázsás asszonyról, a sírban talált ezer éves szilvóriumról, a higannyal balzsamozott emberről és egyéb furcsaságokról)

Források:

Miskolci Napló - 1925. április 12. - Beszélgetés Dobos bácsival a négymázsás asszonyról, a sírban talált ezer éves szilvóriumról, a higannyal balzsamozott emberről és egyéb furcsaságokról

Turisták Lapja 1902, XIV. évfolyam

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1.

Magyar Élet - 1942. november 19., 1943. január 8., 1943. január 9.

Miskolczi Napló - 1909. november 7., 1911. július 22., 1914. július 18.

Ellenzék - 1907. augusztus 24.

Világ - 1914. április 18.

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Az Avasi kilátó, Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala Miskolc és Borsod vármegye érintésével

Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században

Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata I-V.

Leszih Andor - Halmay Béla: Miskolc és Borsod-Gömör-Kishont megyebeli községek miskolciborbaratok.hu

hellomiskolc.blog.hu

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7.

Dobrossy István: A miskolci Avas

Nagy Magdolna: Miskolc gazdálkodása a XVIII. század első felében

avasiborut.hu

A Miskolc a múltban facebook csoport képei

borsodhonismeret.lapunk.hu

Dobrossy István - Somorjai Lehel: Az igazi Miskolc

miskolcma.blog.hu