Valamikor réges-régen, azt, amit ma Bükk-hegységnek hívnak egy bizonyos Konor uralta. Egy több településből álló királyság volt ez, melyet Cotinumnak neveztek. Körülbelül Borsod vármegyényi terület tartozott hozzá. A király szigorú és igazságos hírében állt, a népe gazdagságban és boldogságban élt. A mai Nagysánc területén még pénzverde is működött, ők voltak azok, akik a mai Miskolc területén először használtak - és készítettek - pénzt.

Fel hercegnő és a varázskő

A királynak egy lánya volt, nagy bánatára nem szült neki fiú utódot Corina királynő. Éppen ezért a leányát Felt, fiaként nevelte Konor. Harcos hercegnő lett a gyermekből, jobban forgatta a kardot mint sok férfi. 

Konor király központja a mai Diósgyőri vár helyén lévő erődben működött, innen a nem messze lévő rengetegben volt található egy kis tó, amely a hercegnő kedvenc helyeként vált ismertté. Ebben a tóban sellők is éltek, akik nagyon kedvelték a lányt.

Sorilla és Opál. Így hívták a két kis vízi tündért, akivel a legjobb barátságban volt Fel, akikkel a legtöbbet játszott a kis tó partján. Lehetett nagyon meleg, vagy éppen súlyos mínuszok is lehettek, a hercegnő gyakran meglátogatta pajtásait a csodaszép erdő közepén lévő tengerszemben. És ők mindig örültek a látogatásának, ez volt a napjuk fénypontja.

A sellők egyik alkalommal meglepő kéréssel fogadták barátjukat. Egy titokzatos, nagy varázserővel rendelkező követ találtak a tó mélyén. A kő minden kívánságot teljesített. A csodatévő tárgyat egy nagyon erős és hatalmas varázsló rejtette el itt száz esztendővel ezelőtt. Azért éppen itt, mert a számára világvégén lévő kis tóban úgysem találja majd meg senki. Ezt a követ nagyon rossz célokra is fel lehetne használni, ezért a sellők azt akarták, inkább maradjon távol az emberektől. Ők is csak a legendáikban hallottak róla, azt hitték mese, mindaddig, míg a minap meg nem találták a tó fenekén.

Azt tudni kell, hogy Fel hercegnőtől szebb és jobb királylányt még nem hordott a hatán e föld. Tiszta lelkű leányzó volt, aki mindenkinek a kedves oldalát mutatta, mindenkit jó szóval fogadott és illetett. Ezért az egész királyság kedvelte és szeretette, legtöbbször teljesen elbűvölte a környezetében élőket.

A sellőkhöz eljutott a híre annak, hogy a szomszéd királynak, Kirrannak valahogy a tudomására jutott a kő létezése, és mindent megtesz a csodatévő tárgy megszerzése érdekében.

A vízben élő kis csodalények arra kérték Felt, segítsen nekik és vigye el az erdő mélyén élő remetékhez a követ. A remeték el tudják rejteni mindenki elől és ezzel megakadályozzák a rossz kezekbe kerülését. 

- Kedves hercegnő, kérlek segíts nekünk! Ezt a követ biztos helyre kell vinned! Nem kerülhet rossz, gonosz emberek kezébe! Ugye segítesz nekünk? - kérdezte Opál.

- Persze, miért ne segítenék nektek? Elviszem a követ a remetékhez - mondta a hercegnő.

- Köszönjük szépen! De arra kérünk kedves királylány, hogy még az apáddal se oszd meg ezt a titkot, ne mond el senkinek, hiszen ha csak egy embernek elmondod, az már nem titok többé! - mondta Sorilla.

- Bízhattok bennem, nem mondom el senkinek! - mondta Fel és elbúcsúzott a barátaitól. Megígérte, hogy hamarosan megkeresi az erdő mélyén élő remetéket és elviszi nekik a követ.

Az egyik ködös reggelen a hercegnő korán elhagyta apja erődjét és a sellőkhöz sietett. A kis lények átadták neki a követ, Fel nem is habozott, elindult a remeték keresésére. Nem tudta, hol élnek, csak az irányt tudták megmondani neki a sellők. Másfél óra a sűrű erdőn keresztül - ennyi információt kapott.

Sorilla és Opál

Sokáig bolyongott Fel a rengetegben. Nem másfél óra lett, hanem majdnem egy fél nap is eltelt, mire megtalálta a remetéket a lány. A druidák kedvesen fogadták, majd elmondta Ariazának, a vezetőjüknek, hogy miért jött el hozzájuk.

- Ezt a tárgyat az erdei tóban élő sellők bízták rám. A kő minden kívánságot teljesít, veszélyes lenne, ha rossz emberek használnak. Azt mondták, ti el tudjátok rejteni mindenki elől.

Ariaza, ezt mondta a hercegnőnek:

- Myrddin varázsköve az, amit hoztál nekünk. Köszönjük. Valóban, nagyon veszélyes lenne, ha gonosz emberek a hatalmukat növelnék az erejével. Ez egy úgynevezett Látó kő, melyet a nagy varázsló hozott létre, de őt is megdöbbentette az a mágikus erő, mellyel rendelkezik. Ezért inkább elrejtette, de nem elég jól. Nem tudta, hogy a tóban sellők élnek, akik előbb-utóbb megtalálják majd. Gyere velünk, megmutatjuk, hová rejtjük el végleg, hogy elérhetetlen legyen mindenki számára.

A druidák vezetője elindult az erdő mélyére, ahová négy társa és a hercegnő követte. Egy fél órán keresztül gyalogoltak, amikor egy sziklához értek, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a messzi hegyekre. Ariaza hirtelen megállt, majd valamilyen varázsigét kezdett el mondani magában. Erre a sziklafal megnyílt előtte és a remete bevitte a követ a szikla belsejébe. Ismét varázsigét mormolt, mire a fal összezárult, örökre magába zárva a varázskövet.

- Ezt a követ soha többé nem fogja megtalálni senki - mondta Ariaza Fel hercegnőnek. - De, hogy a mai esemény megmaradjon az utókor számára, nevezzük el ezt a pontot Látó-köveknek, ez az itt élőket emlékezteti majd arra - mégha nem is tudják -, mi van a szikla közepébe rejtve.

- De vigyázz Fel, nehogy az ereje megbabonázzon a későbbiekben, ha erre jársz! - mondta búcsúzóul a druida a hercegnőnek.

- Mindent köszönök Ariaza! - mosolyogva integetett Fel és elindult hazafelé.

Ariaza

Persze először a sellőkhöz vezetett az útja, akiknek elmondta a jó hírt, miszerint a kő a legbiztonságosabb helyen van. Aztán már sietett haza, hiszen nagyon későre járt, a szülei már biztos aggódnak iránta - gondolta. És nem tévedett, a hazafelé úton egy kis csapattal találkozott, akik éppen az ő keresésére indultak. 

- Hercegnő, az édesapja nagyon aggódott, hála istennek, hogy megtaláltuk - mondta örömmel a katona, ahogy meglátta Felt. 

Hazaérve boldogan ölelte meg lányát Corina és Konor, akik nem is tudták, milyen veszélyes kalandba keveredett a lányuk.

A történet a képzelet szüleménye, helytörténeti elemekkel átszőtt mese, a valósággal való hasonlatossága csak a véletlen - és a szerző - műve lehet.