A Miskolci Holding együttműködésével egy izgalmas projekt van készülőben: szeretnénk közelebb hozni a miskolci főutca épületeinek történetét a város lakóihoz és az ide érkező turistákhoz.
A Luther-ház. Fotó: Miskolc utcáin
Ebben az írásban két különleges történetet mutatok be.
Luther-ház, evangélikus templom és az Aranyszarvas patika – hit, tudás és gyógyítás a főutca múltjában.
Az evangélikus Luther-ház és a belvárosi templom
A Hunyadi utca 8. szám alatt álló, egykori evangélikus bérház és hivatali épület – közismert nevén Luther-ház – nem csupán a belváros egyik karakteres épülete, hanem a miskolci evangélikusság gazdasági erejének, szervezettségének és közösségi öntudatának látványos bizonyítéka.
Egy 19. század végi fényképen a mai kétemeletes épület helyén még földszintes ház áll, mellette elkerített templomkerttel. Az 1860-as évektől az evangélikus egyház „Aranykönyvet” nyitott azok számára, akik adományaikkal gyarapították az egyház és az iskola vagyonát. A pénzintézeti betétkönyvekben és kötvényekben felhalmozott jelentős összeg lehetővé tette, hogy az egyháztanács ingatlanvásárlásban és építkezésben kamatoztassa a tőkét.
A templom belső tere. Fotó:evangelikus.hu
1893-ban megvásárolták a lelkészlakástól nyugatra eső telket, és döntés született egy kétemeletes bérház felépítéséről. A „Luther-ház”-nak nevezett, „L” alaprajzú épület terveit Knoblauch Richárd bányamérnök, egyházi tanácsnok készítette Mende Ágost építészmérnökkel közösen.
Az épület főhomlokzata már eredetileg is aszimmetrikus: a bejárattól nyugatra öt, keletre négy tengelyt alakítottak ki. Írásban rögzítették, hogy a bérház és a püspöklak párkányai azonos magasságban fussanak, jelezve az egységes városképi gondolkodást. A bejárat fölött Luther Márton szobra jelenik meg, kezében Bibliával. A szobor 1933-ban, a reformátor születésének 450. évfordulóján került az átjáró ívébe; alkotója Kun József épületszobrász volt.
Egyháztörténeti feljegyzések szerint 1883-ban megszűnt az egykori gimnázium épülete a Kis-Hunyad utcában, így a Luther-ház nemcsak bérházként és hivatali épületként, hanem a közösségi és oktatási élet egyik új központjaként is szolgált.
A belvárosi evangélikus templom
A Luther-ház közvetlen közelében, a miskolciak által Luther-udvarként emlegetett belső téren áll a 1797-ben felszentelt evangélikus templom. Az épület kereszt alaprajzú, egyenes záródású szentéllyel; főhajója csehsüveg-boltozatos.
1817-ben – Miskolc első telekkönyvének készítése idején – villámcsapás érte a templomot. Tornya ekkor még nem volt, de a tetőszerkezet és a berendezés a tűz martalékává vált. Az 1843-as nagy tűzvész ismét súlyos károkat okozott: megsemmisült a tető, és sérült az 1819-től épülő torony és sekrestye is.
A ma is látható, a főhomlokzatból előreugró torony 1863-ra készült el. A torony felépítése után a westfáliai Bochumban megrendelték a két harang öntését: a nagyobb 1861 kilogramm, a kisebb 1005 kilogramm súlyú lett. 1881-ben adományból elkészült a harmadik, legkisebb harang is. A harangok Miskolcra érkezésekor és toronyba emelésekor a város valamennyi harangja zúgott – ritka, ünnepélyes pillanat lehetett.
1867-től toronyóra is ékesítette az épületet, amelyet egy miskolci mester készített. A templom fennállásának centenáriumán felújították a belső berendezést, és ekkor készült el az oltárkép is, amelyre a gyülekezet Székely Bertalan festőművészt kérte fel. 1902-ben bevezették a villanyvilágítást, 1997-ben pedig méltó módon ünnepelték a felszentelés 200. évfordulóját.
Csengey Gusztáv szobra az evangélikus templom előtt. Fotó: Wikipédia
Tanulságtétel kőben és közösségben
A Luther-ház és a templom együttese több mint építészeti emlék. Tanúságtétel hitről, megmaradásról és közösségi erőről. Az evangélikusság a 17. században vert gyökeret Miskolcon, és a hit itt nem csupán vallási kérdés volt, hanem erkölcsi iránytű és közösségformáló erő.
A 20. század viharai – háborúk, majd az államszocializmus évtizedei – különösen próbára tették az egyházi intézményeket. A Luther-ház azonban nem veszítette el szerepét: csendes, de kitartó jelenléttel szolgálta a gyülekezetet. Nem harsány jelképként, hanem biztos pontként állt azok számára, akik kapaszkodót kerestek.
A rendszerváltozást követően az épület újra nyitottabb szerepet vállalt Miskolc életében: kulturális, oktatási és közösségi programok helyszíne lett. Ma is azt üzeni, hogy hit és városi közösség nem választható szét.
Miskolc történetében az ilyen helyek adnak tartást – csendesen, következetesen, evangélikus módon.
Az Aranyszarvas Gyógyszertár. Fotó: minap.hu
Aranyszarvas gyógyszertár
Miskolc belvárosának egyik legikonikusabb intézménye volt az Aranyszarvas Gyógyszertár, amely több mint két és fél évszázadon át szolgálta a várost. Története a 18. század közepéig nyúlik vissza: a források szerint 1762-ben alapította Dr. Trangus Illés egri gyógyszerész. A város egyik első patikájaként nemcsak orvosságokat kínált, hanem a polgári élet fontos találkozóhelyévé is vált.
A „Aranyszarvas” név és a bejárat fölött elhelyezett, természetes nagyságú, aranyozott szarvascégér hamar fogalommá lett a főutcán. A kézzel faragott jelkép évtizedeken át meghatározta a városképet. Az eredeti szobor az 1950-es években eltűnt, de 1986-ban – lokálpatrióta összefogás eredményeként – új cégér került a helyére, megidézve a patika egykori rangját és szellemiségét.
A gyógyszertár 1897–1898-ban költözött mai, ismert helyére, az Erzsébet tér sarkán álló impozáns bérpalotába. Az épület azon a telken emelkedik, amely korábban a Miskolczi Fürdő Rt. tulajdona volt. A város Soltész Nagy Kálmán polgármestersége idején vásárolta meg a területet azzal a szándékkal, hogy amennyiben Miskolc önálló törvényhatósági jogú várossá válik, itt alakítják ki a mindenkori polgármester reprezentatív lakását.
A millenniumra készülő város egyik utolsóként elkészült, de annál hangsúlyosabb épülete 1898-ban, a Kossuth-szobor avatása előtt nyerte el végleges formáját. Az épület bővítése és arculatának kialakítása az 1849–1905 között élt Adler Károly tervei alapján történt. Nem véletlen, hogy sarokerkélye „szembenéz” az általa tervezett Korona szálló első emeleti erkélyével: a két kupola és erkély tudatos városképi kompozíció része volt, akárcsak a közeli fürdőépület kupolája. Az Erzsébet tér és a Széchenyi István szoborral hangsúlyos Városház tér hangulatát máig meghatározza ez a saroképület.
A patika történetében meghatározó szerepet játszott K. Rácz Jenő (1854–1907) okleveles gyógyszerész, aki 1888-ban nyitotta meg – illetve újította meg – a Miskolci „Aranyszarvas”-hoz címzett gyógyszertárat. Tanulmányait Miskolcon kezdte, majd Pesten és Bécsben folytatta. Az officina berendezése az ő elképzelései szerint készült, kivitelezését a Szőke Pál-féle bútorgyár végezte. A bútorzat – faragott szekrények, díszítőelemek, patinás pultok – nemcsak funkcionális, hanem művészi értéket is képviselt, és csodával határos módon egészen a 21. századig fennmaradt.
Rácz Jenő aktív közéleti szereplő volt: tagja volt a városi és megyei képviselőtestületnek, református egyháztanácsosként, iskolaszéki tagként, valamint a múzeumi bizottság és a városi Gyógyszerész Testület képviselőjeként is tevékenykedett. Nevéhez fűződik az 1900-ban előkerült mamutagyar restaurálása, amely ma a Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger kiállításában látható.
Szakszerű, korát megelőző állagmegóvó munkájának köszönhetően élete végéig kapcsolatban maradt a múzeummal; 1906-ban beválasztották a múzeumi bizottságba, ahol az állattan–ásványtan–geológia szakosztály munkáját irányította. Sírhelye a tetemvári Deszkatemetőben található. A patikát hosszú időn át a Rácz család vezette, nevük összeforrt az Aranyszarvas jó hírével. A kínálatban a gyógyszerek mellett piperekellékek, háztartási szerek és saját készítésű különlegességek is szerepeltek – valódi polgári intézményként működött.
Az államosítást követően hivatalosan más nevet kapott, de a miskolciak számára mindvégig Aranyszarvas maradt. A rendszerváltás utáni tulajdonjogi viták azonban megtörték a patika sorsát. Bár 2004-ben még egyszer újranyitott, 2015-ben végleg bezárt. A műemléki értékű bútorzatot 2021-ben elszállították; ma a Herman Ottó Múzeum őrzi.
Szinte hihetetlen, hogy egy több mint 250 évet átélt intézmény nem háborúk vagy természeti csapások következtében, hanem a modern kor jogi és gazdasági útvesztőiben veszett el. Az Aranyszarvas története így nem csupán egy gyógyszertár históriája, hanem figyelmeztető mementó is: városi értékeink csak akkor maradnak meg, ha közösségként is vigyázunk rájuk.
A gyógyszertár épülete manapság üresen áll. Fotó: minap.hu
