A Miskolci Holding együttműködésével egy izgalmas projekt van készülőben: szeretnénk közelebb hozni a miskolci főutca épületeinek történetét a város lakóihoz és az ide érkező turistákhoz.

A Miskolci Nemzeti Színház. Fotó: szallas.hu

Ebben az írásban két különleges történetet mutatok be.

Nemzeti színjátszás és a legendás Fekete kutya története – kultúra és városi emlékezet Miskolc szívében.

Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színház nem csupán egy épület a város szívében, hanem Miskolc polgárosodásának, kulturális öntudatának és történelmi ambícióinak egyik legfontosabb jelképe. A 19. század elején, amikor a magyar színjátszás még kereste állandó otthonait, Miskolc már felismerte: a színház nem luxus, hanem nemzetépítő intézmény.

Az igény korán megjelent. A Korona szálló udvarán felállított nyári színkör – amelyet joggal nevezhetünk a miskolci színészet bölcsőjének – már az 1800-as évek elején helyet adott előadásoknak, többek között az Erdélyi Színjátszó Társaság fellépéseinek, Wesselényi Miklós pártfogása mellett.

1815-ben Borsod vármegye közgyűlése történelmi döntést hozott: állandó színházat emel a Pestet elhagyni készülő Magyar Színjátszó „Theatralis” Társaság számára. A cél világos volt: a magyar nemzetet „a más európai pallérozott nemzetségek sorába” emelni.

1823. augusztus 24-én a Nagyboldogasszony (ma Déryné) utcában megnyílt az első állandó miskolci kőszínház. A társulat Éder György igazgatása alatt Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című darabjával avatta fel az épületet. Ez az esemény a magyar művelődéstörténet egyik sokat idézett pillanata lett.

A színház végleges színpada és berendezése 1828-ra készült el, jelentős támogatással Széchenyi István részéről. Ekkor A sevillai borbély került színre. Széchenyi 1827-ben a Miskolci Nemzeti Kaszinó alapítója és tiszteletbeli elnöke is lett, s ekkor írta: „ámbár nagyon szomorú az, hogy olly nagy Hazánkba csak Miskolcon áll egy olly intézet, a melly a nagy célnak megfelelend… mégis örült a szívem, hogy valahol már a kezdet megvagyon.”

Ez a „kezdet” valóban Miskolc volt.

Szemere Bertalan részvénytársaságot alapított a színház újjáépítésére. Forrás: Wikipédia

A színészet hőskorában számos kiemelkedő egyéniség kötődött a városhoz. Itt született 1817-ben Benke Judit, aki később Laborfalvi Róza néven vált a Nemzeti Színház ünnepelt művészévé, majd Jókai Mór feleségeként országos ismertséget szerzett. Miskolcon lépett fel először 1843-ban, az első színház leégése előtt, s 1883-ban itt búcsúzott a város közönségétől.

Az 1843-as tűzvész elpusztította az első kőszínházat. A város azonban nem mondott le róla. Szemere Bertalan vezetésével megindult az újjáépítés, s 1857. szeptember 3-án jelenlegi helyén megnyílt Miskolc második kőszínháza. Az új korszakot a dinasztiaalapító Latabár Endre és társulata nyitotta meg. A homlokzat és a belső tér kialakítása a kor igényeihez méltó, reprezentatív megjelenést biztosított az intézménynek.

A 19. század színházi életének meghatározó alakjai között említhetjük Szerdahelyi Kálmánt, Egressy Gábort, valamint Telepy Györgyöt, aki nemcsak színész és festő volt, hanem a színpadtechnika megújítója is. Az 1843 utáni újjáépítés során ő készítette az új színpad gépészeti és világítási berendezéseit, valamint a megnyitó előadás díszfüggönyét, amelyen a Bükk hegység, a Szinva-patak és a diósgyőri várrom is megjelent – mintegy szimbolikusan összekötve a várost és a színházat.

Az épület az évtizedek során többször megújult. Az első jelentős belsőtéri átalakításra az átadás után 45 évvel került sor. A 20. században Stimm Lajos, Adler Károly és Vágó László is dolgozott rajta. Az 1956–1958-as nagyfelújítást Bene László és Horváth Béla tervei alapján végezték el. A legnagyobb rekonstrukció 1991 és 1997 között zajlott a Bodonyi Építész Kft. tervei szerint.

Az átalakítások eredményeként Közép-Európa egyik legösszetettebb színházi együttese jött létre: a Nagyszínház, a Kamaraszínház, a Játékszín, a Csarnok és a Nyári Színház együttese ma is élő kulturális központ.

A Miskolci Nemzeti Színház története több mint kétszáz év tükre. Leégés és újjáépítés, lelkesedés és összefogás, művészi kísérletezés és polgári büszkeség rétegei rakódtak egymásra falai között.

Ma is azt üzeni: Miskolc nem pusztán nézője, hanem alakítója a magyar kultúrtörténetnek.

A Fekete kutya cégér a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

A Fekete kutya és a Weidlich-palota

A Fekete kutya története jóval több, mint egy régi bolt cégére. Miskolc polgárosodásának, kereskedelmi öntudatának és emberléptékű világának jelképe. Egy olyan városé, ahol a bolt nemcsak árut, hanem bizalmat is adott – és ahol egy fekete kutya szobra generációkon át vigyázta a tisztességes munkát.

A név mögött egy ember áll: Weidlich Pál.

Az 1862-ben született kereskedő 1881-ben érkezett Miskolcra. Pályáját a legendás Máhr Károly fűszerboltjában kezdte üzletvezetőként. Tehetségére korán felfigyeltek: Baross Gábor kereskedelmi miniszter külföldi tanulmányútra küldte. Belgrád, Athén, Kairó, Alexandria, Szmirna és Konstantinápoly – nemcsak városok voltak számára, hanem iskolák. Később Bécsben, a híres „Schwarzer Hund” drogériában dolgozott, ahol komoly kémiai ismereteket szerzett. Innen eredhetett az embléma is: a Fekete Kutya.

1891-ben átvette Máhr Károly 1756-ban alapított üzletét, amelynek neve már akkor is Fekete Kutya volt. A cégér – amely ma a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményében található – idővel fogalommá vált a városban. A holland vetőmag, a svájci sajt, a kassai sonka azt üzenték: Miskolc felzárkózott Európához. Az üzlet egyik büszkesége a vetőmagkereskedelem volt; ezzel Weidlich az 1900-as párizsi világkiállításon is elismerést szerzett.

A Fekete kutya azonban nemcsak kereskedelmi márka volt, hanem erkölcsi jelkép is. A legenda szerint egy betörőt éppen a hűséges eb leplezett le, s ezzel a kutya a biztonság és a becsület szimbólumává vált. Hogy a történet minden részlete igaz-e, ma már nehéz bizonyítani – de a városi emlékezet számára a kutya mindig ott állt az üzlet előtt, őrizve a rendet.

1911-ben új korszak kezdődött. Felépült a Weidlich-palota, a város akkori legnagyobb bérháza. Tervezője nem más volt, mint Hajós Alfréd. A négyemeletes épület a magyar városi későszecesszió jellegzetes példája: szimmetrikus homlokzatát lekerekített sarkú toronypár koronázta, közöttük törtíves timpanonnal lezárt középrizalit emelkedett. A földszint és az első emelet elegáns portálszerkezetet kapott, a felsőbb szintek pedig egy valódi nagyvárosi bérpalota tömegalakítását követték. A homlokzat a maga korában is eklektikusnak számított, mégis egységes művészi szemlélet – az úgynevezett Gesamtkunstwerk – jellemezte.

A palota két középkori telek összevonásával épült. 30 lakás és 24 üzlethelyiség kapott benne helyet. Az udvari bejárat jobb oldalán működött a Fekete Kutya „Fűszer-, bor-, ásványvíz és magkereskedés”. A bejárat bal oldalán a „Fehér Galamb” divatáruház nyitotta meg kapuit. A házban működött bútorgyár bemutatóterem, agrárbank, biztosítótársaság, litográfiai műhely, könyvnyomda, cipész, borbély, szabó és dohánykereskedés is. A Schweitzer-bolt alatti pincében még az Apolló mozgókép-színház is helyet kapott, amely később a Korona Szálló nagytermébe költözött, s Kossuth Filmszínház néven vált ismertté.

A kutya kartonja a múzeumban

Weidlich Pál a két világháború között a város legtöbb adót fizető polgárai között szerepelt. Üzlete nem hivalkodott, de minőséget jelentett. A legjobb borokat nála lehetett kapni, s a bolt neve egyet jelentett a megbízhatósággal. Az 1960-as évek „városképjavító” beavatkozásai azonban megcsonkították az épületet: eltávolították a jellegzetes tetőtornyocskákat, a homlokzati feliratot és több díszítőelemet. A főutca lecsupaszítása során a patinás palota elveszítette meghatározó városképi szerepének egy részét.

A fűszerüzlet 1983-ig működött a kapubejáró jobb oldalán. A Fekete kutya szobra idővel eltűnt a városból. Évtizedek múltán – ha nem is eredetiben, de hiteles másolatban – visszatért. Ez a visszatérés nem puszta nosztalgia, hanem jelképes gesztus: emlékeztet arra az időszakra, amikor Miskolc a saját polgárai erejéből, tudásából és munkájából építkezett.

Ma a Weidlich-palota falai között már más üzletek és intézmények működnek. A tornyok nem magasodnak úgy az ég felé, mint egykor. De a történet megmaradt. A Fekete kutya ma is azt üzeni:

Miskolc akkor volt igazán erős, amikor hitt a saját értékeiben.

A mi kutyánk. A mi történetünk.