A Miskolci Holding együttműködésével egy izgalmas projekt van készülőben: szeretnénk közelebb hozni a miskolci főutca épületeinek történetét a város lakóihoz és az ide érkező turistákhoz.

Forrás: A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. - Dobrossy István: A miskolci Arany Korona Szálloda története

Ebben az írásban (is) két különleges történetet mutatok be. Először a miskolci Korona Szálló fénykorába kalauzol ez az írás, amikor Böczögő József munkájának köszönhetően az ország egyik legelismertebb vendéglátóhelyévé vált. Egy sikertörténet és egyben figyelmeztetés arról, hogyan emel fel – majd hagy magára – egy város egy kivételes embert.

A miskolci Pátria-tömb helyén egykor a város pezsgő polgári élete lüktetett, élén a legendás Rorarius kávéház közösségformáló világával. Ma már egy rideg tömb emlékeztet arra, hogyan lehet egy város múltját eltörölni – és vele együtt a közösségi emlékezet egy darabját is.

A Böczögő-korszak – a Korona aranykora

1907-ben új fejezet kezdődött a miskolci Korona Szálló történetében. A bérleti jogot Böczögő József nyerte el, aki korábban a Három Rózsa Szálloda üzletvezetőjeként már bizonyította kivételes tehetségét. A Korona fénykora egybeesett Miskolc városának aranykorával – nem véletlenül nevezték ezt az időszakot a „Böczögő-korszaknak”.

Böczögő József 1877-ben született Zala megyei Orosztonyban. Vendéglátós tudását Vas megyében és az ausztriai Ferringben szerezte meg. 1898-tól a miskolci Három Rózsa, majd az Abbázia Szálloda irányítója volt, 1907-től pedig a Korona Szálló és étterem bérlője lett. Munkája nyomán a Korona rövid idő alatt országos hírű hellyé vált.

Egészen új szemléletet hozott Miskolcra: a vendég számára a figyelem, az elegancia, a minőség volt az első. A Korona konyhája messze földön híressé vált, rendezvényei a pesti nagy szállodák színvonalát idézték. Nem véletlen, hogy elterjedt a mondás:

„Böczögő a legszerényebb ember, hiszen megél egy Koronából is.”

Grófok, bárók, hercegek, művészek és írók fordultak meg asztalainál. A pesti Gundel után az ország második legjobb vendéglőjeként tartották számon. Az Avason pincét vásárolt, Tapolcán az Anna vendéglőt vezette, és szőlőbirtokán házat épített – mindezt a szakma iránti szenvedély és a város iránti elkötelezettség vezérelte.

A hanyatlás nem az ő hibájából indult. A város a Korona felújítását vállalta, ám pénzhiány és politikai botrányok miatt a terhek Böczögő vállára kerültek. Saját vagyonából próbálta fenntartani és korszerűsíteni az épületet, miközben bevételei elapadtak. Bár országos sajtókampány és szakmai összefogás állt mellé, végül mindene ráment a Koronára.

1937-re csődbe jutott. A város megvonta tőle a bérleti jogot, a szállót mások kapták meg. Böczögő József – aki többet tett Miskolc idegenforgalmáért és hírnevéért, mint sok kortársa – megalázottan és elszegényedve hagyta el a várost. Kassán hunyt el 1946-ban.

Története nemcsak egy kivételes vendéglős sorsa, hanem figyelmeztetés is: hogyan bánik egy város azokkal, akik tehetségükkel és munkájukkal felemelték. Böczögő József neve méltán tartozik Miskolc legnagyobbjai közé – még ha életében ezt nem is kapta meg.

A Pátria-tömb 

Pátria-tömb létrejötte

A mai Pátria-tömb helye Miskolc belvárosának egyik legsúlyosabb történeti vesztesége. Itt nem egyszerűen régi házak álltak, hanem a város polgári életének ikonikus intézményei, amelyek közül kiemelkedett a Rorarius kávéház. Ez a hely nemcsak kávét szolgált fel, hanem gondolatokat, vitákat, találkozásokat is. A Rorarius a miskolci közélet egyik színtere volt: újságírók, ügyvédek, tanárok, kereskedők asztalai mellett formálódott a város véleménye és hangulata.

Fotó: Miskolc a múltban Facebook csoport 

A környező épületek kisebb üzletei, polgárházai, vendéglátóhelyei szervesen illeszkedtek a főutca ritmusához. Ez a városrész nem hivalkodó volt, hanem emberléptékű. A homlokzatok mögött életek zajlottak, mesterségek működtek, kapcsolatok szövődtek. Itt még érzékelhető volt az a régi miskolci világ, amelyben a város nem díszlet, hanem közösségi tér volt.

Mindez a 20. század második felének városrendezési szemléletében vált „elavulttá”. A régi házak eltűntek, helyükre pedig egy szocreál borzalom került, amely érzéketlen módon szakította meg a belváros történeti szövetét. A Pátria-tömb nem kapcsolódik, hanem elválaszt. Arányaiban, anyaghasználatában és szellemiségében is idegen test Miskolc történelmi belvárosában.

Ez az épületegyüttes nem a város múltjára épült, hanem annak eltörlésére. A Rorarius kávéház és társai helyén ma egy arctalan tömb áll, amely jól példázza, hogyan lehet egy városi emlékezetet betonba temetni. A veszteség nem csupán esztétikai: eltűnt egy olyan tér, ahol a miskolciság megélhető volt.

Amikor ma elmegyünk a Pátria-tömb mellett, nem nosztalgiázni kell, hanem emlékezni. Mert várost rombolni könnyű, de identitást újraépíteni szinte lehetetlen. Miskolcnak pedig épp ezekből az eltörölt helyekből kellene újra erőt merítenie – hogy többé ne fordulhasson elő hasonló öncsonkítás. 

Miskolc a múltban Facebook csoport