Két tragikus esemény árnyékolta be Miskolc történelmét a 19. század közepén, majd az 1870-es–80-as évek fordulóján: tűz és víz. Két őselem, amely egyszerre ad életet és pusztít.

Miskolc 1840 körül 

,,A tűz, mely a várost felemészté"

Miskolcz

A város ég, dulong a vész;

A jajszó szárnyra kél,

Nem hangzik el pusztába, nem, -

A hon szerelme él!

A romboló tűz szerte csap;

Hatalma elterül,

Százezrek bánatos szemén

Részvét könnye ül.

A láng megkapja a szivet,

A keblek mélyiben,

És áldozatra lelkesül

Erénye kéjiben.

Gyuladjatok föl szent tüzek,

Miként a város ég:

Ott sujt a sors haragja, itt

Irgalmat oszt az ég.

Lobogj föl honfi szive, légy

Vész lánginál is hőbb:

Ott dul a tüz, e láng minél

Nagyobb, annál dicsőbb.

                                       Ney.

1843. július 19.

,,Legszegényebb néposztályunk s fejlődésnek indult kereskedelmünk és iparunk ment tönkre e rettenetes csapás hatása alatt."

Miskolc városának egyik legnagyobb elemi csapása történt a 19. század közepén. Pusztító erejét talán csak az 1878-as árvíz múlta felül. A hatalmas vész után városunk hihetetlenül gyorsan újjáépült az országos összefogásnak köszönhetően. Érdekesség, hogy erről az rettenetes katasztrófáról nem találunk annyi forrást, mint a nagy árvízről, pedig rombolása vetekedett vele. Szerencsére azonban emberéletben nem tett akkora kárt.

A londoni nagy tűzvész

Az Alsó-Papszeren ütött ki a tűz. A lakosság már-már megkönnyebbülten sóhajtott fel a megfékezése után, amikor a Piac utca felé fújta a szél a még parázsló szikrákat. A színház tornyát gyújtotta meg először, majd a hatalmas tűz, ami a tornyot emésztette szétterjedt, szétszórta erejét a városra. A különösen száraz idő és rekkenő hőség melegágya volt terjedésének.

A nagyobb tragédiát azért sikerült elkerülni, mert - a már többször említett nagy árvízzel ellentétben - nappal történt a katasztrófa, másrészt pedig az emberek az aratás körül foglalatoskodtak, vagy úton voltak az aznapi szikszói vásárba, ezért viszonylag kevesen tartózkodtak a városban.

,,Mivel a magasabb épületek, s köztük a zárda egyik tornya gyulladtak meg legelőbb, a közép égi tűznek, kénköves essőnek volt hajlandó tulajdonítani e szörnyű veszélyt."

A tragédia szerencsére "csak" hét ember életét követelte. Szücs Sámuel naplója még kevesebbet ír, szerinte “csak” két halálos áldozata volt a természet vad tombolásának. Érdekesség, hogy amikor a rabokat a tömlöcből kimenekítették az Avasra, egyikük - kihasználva az alkalmat - megszökött.

,,Leégett a Piacz utca, az északi oldalon a három rózsa fogadótól, a déli oldalon pedig a luczi-kocsmátol (ennek a helyén van a miskolczi takarékpénztár egy része) kezdve egész fölfelé, a vármegye, czikó, boldogasszony, klastrom, kádas (most Palóczy), nagy-hunyad, kis-hunyad, püspök, fazekas, major, nyakvágó-utczák stb. egészen. A vereshid, ujváros, posta (most Battyányi) tetemvár, szt.-györgy utczák nagy része, továbbá a bagaméri és szepesi sorok, a forrásvölgy és a bábonyi-bérczen mintegy hatvan, a tetemváron három pincze; nevezetesebb épületek közül a zárda, minden hozzá tartozó épületeivel együtt, a ref. uj egyház, ág. egyház, izraelita egyház (t. i. a régi) ágostaiak iskolája, paplaka, a reformátusoknak két paplaka, a kádas-utczai elemi leányiskola, a megyeház tömlöczével és minden épületével, a szinház, melynek kifestése épen most vala munkálatban, a városháza, az egri káptalan háza, (a mostani apácza zárda) korona-fogadó, postaház, (a mostani Battyányi utczán) lotteria, (a boldogasszony-utczán) katonatiszti lakok, (a mostani szinház és takarékpénztár helyén) kaszárnya, (a czikó-utczán) catholikusok normája, gymnasiuma, a görög nemegyesültek iskolája, paplaka, kórháza, a rabdolgoztató, kisdedóvóintézetek, casino, polgári egylet, könyvnyomda, a megyeház padján több égett meg ezer életnél."

A kicsit érdekes nyelvezetű és helyesírású szöveget csak azért írtam le, mert érzékelteti a kár nagyságát. Ráadásul el lehet böngészni a régi térképek között, hogy az akkori utcaneveket lecseréljük a maiakra.

A város ,,tetőbeli kára" 605 316 forint volt, az összes kár meghaladta a két millió és majdnem elérte a három millió forintot.

Négyessy Szepessy László első alispán szavai a másnapi megyei közgyűlési jegyzőkönyvben:

,,Első alispánunk elérzékenyedve előadá azon rendkívüli szerencsétlenséget, miszerint tegnap délelőtti 10 óra után támadt s hallatlan sebességgel elharapódzott tüzveszély által Miskolcz városának nevezetesebb része, az abban lévő templomok s középületekkel együtt, mintegy 6 óra leforgása alatt elhamvadván, számos lakosok lak és élelmektől megfosztva, szorgalommal és terhes fáradozással szerzett vagyonaik végső pusztulását, könnyező szemekkel s a kétségbeesés keserü könnyei közt szemlélik, - felszólitván a megye rendeit, hogy ily rendkivüli szerencsétlenség esetében szükségesnek látandó intézetek tételéről gondoskodni méltóztassanak."

A vármegyei közgyűlésen rendelkeztek arról, hogy szólítsák fel a megyei városokat, aki tud adakozzon a ,,nyomorúság enyhítésére."

A romok elszállítására a vármegye börtönében lévő rabokat is felhasználták.

Gencsy László főszolgabírót bízták meg a tűz okának kiderítésével. A nyomozás során arra jutott, hogy a tűz Levandovszky Antal Al-Papszeren lévő házából terjedt szét, ahol a cselédek kévekötegek készítésével foglalkoztak. Aki biztosítva volt, azokat próbálták a lehető leghamarabb pénzéhez juttatni.

A július 21-én tartott közgyűlésen báró Vay Miklós császári és királyi kamarás 1000 forintot ajánlott fel a károk enyhítésére, ezt Négyessy Szepessy László megtoldotta 100 forinttal.

Az asztalos czéh levele az ország összes czéhszervezetéhez:

,,Felső-Magyarországnak legjelesebb s kitetszőbb városai között álott Miskolcz városa, hol kereskedési élénkség, a nemzeti haladás, s a jólétet eszközlő mesterségi iparok szép lábon állásnál s gyarapodának - mindaddig, míg e folyó 1843-ik évi julius hó 19-ik napját, egy rendkívül gyászos eset, ezen nemzeti érdek tekintetibe legkitűnőbb magyar városra nézve, örökre gyászos emlékezetűvé tette; - mindaddig, míg ama közönségesen szabadon uralkodó sors, tűzzel fegyverkezve mintegy dühös ellenségképen rohana e városra, s négy szentegyházait, tanitó helyeikkel egyeteben, törvényhozó Sági épületeket, diszesebb lakházait 1945 számmal 6 órák lefolyta alatt elhamvasztván romba döntötte s több mint két milliomot haladó kárvallás mellett a ruházat, s élelemtől megfosztatott lakosokat a nyomor és inség martalékává tette:

A keresztény hit legmennyeibb szülötte a könyörületesség! Szálljon és szenteljen meg minden Istent és embert szerető felebarátokat e borzasztó csapás hallására! s buzditva inditson fel mindenkit az atyafiságos jótételre s adakozásra!"

A lakosság érzéseit és gyászos emlékeit Pilta Mihály írása szemlélteti leginkább.

,,Miskolcz vésznapja

Borzasztó a kép, ugymond mellyel naplómat megkezdem. Minden vonása a kétségbeesés, nyomor és inség bélyegét viseli: Fagyasztó dér, melly egy viruló sudárnak zöld lombjait elsorvasztja s remény gyümölcseit letépi: átok, melynek sulya alatt ezrek jajdulnak föl, s a megrepedt sziv fájdalma könyözönyt áraszt az irgalom oltárára. Ha mindez - egykori olvasóm nem indit meg, nem rázkodik meg kebled föllázadt érzelmeid viharában, nem lágyul mega szived a részvét szavára, melynek hódolnod embertársaid nyomasztó sorsa kényszerít, s szemeid a szemléléskor könyütlenek: Ugy - én vagyok a hibás. Ecsetem gyönge volt a rajz nagyszerüségéhez. De ne kárhoztass; az eredeti kép látásán megrendült lelkem, s elbúdult eszméletem csak kevés emléket bírt megtartani, melyből készithetném rajzomat.(...) Tűzben állott a lég, villanyként áthasítva szétcsapott lángok folyamától, melly a várost átkarolni látszott. Égő atomözön áradt el a légkörön, honnan tüzzápor hullott: rubinszinben borítva el földet s tündöklö fényt árasztva, vetélkedőt a napéval melynek sugarai aranynyal szinezék a roppant füsttömeget. De a füstfölleg ezer kebel panaszától terhelten csak lassan emelkedheték föl, s az irgalom elkésett segélyt nyujtani.

Az utczákon egy-két embert lehetett csak látni, kik futottak, mintha rossz szellemők által üzetnének, arczaikon a rémülés és kétség kifejezése ül, lábaik reszkettek, de futniok kellett, mert a hőség kiálhatatlan vala; kapuk alól, ablakokból segélykiáltozások hallatszottak, de minden szó, esdeklés, igéret siket fülekre talált, sőt korunk talizmána - a pénz elveszté bűerejét: mert a vész olyan kiméletlen volt, mint maga a halál. (...)

A lángfolyam zugása, égő anyagok recsegései, födelek s tűzfalak zuhanása s jajvezeklés olly borzasztóan hatottak rám, hogy öntudatlan futottam a parázs járdán egyik utczából a másikba, hol közelérdeklőim lakását gyanitám. Puszta s elhagyott volt minden hová betekinték.

Tünődéseimből hatalmas moraj ébresztett föl. A kettős tornyu egyházra tekinték s elszomorodtam. A tornyok elégett ablakain kigyózva tört ki a láng, s az eget látszott megtámadni. Harangzuhanás okozta a morajt, s tán azé, mellynek ezüst hangja érzelmeket költött föl ezrek keblében.

Mély elmerültemből ismerősim egyike rázott föl, s értesített, hogy rokonim az Avasra menekültek. (...)

Házsorok, közöknek, sőt egész utczáknak is csak rombadőlt nyomai látszottak, s visszaidézve lőn a gyászidő, melyben a mongolok városunk határán kivitt epochalis gyözelmük után rajta kegyetlenkedtek."

Az egész Monarchiában elterjedt Miskolc városának katasztrófája. Öt hónap alatt óriási összefogással majdnem teljesen felépült. A tanács segélykérő leveleire Bécsből, Gráczból, de még Trieszt és Montova városából is érkezett adomány, több, mint 100 000 forint értékben.

A város Halászy József szerkesztésében 1844-ben egy Szivárvány című albumot adott ki. A miskolci és megyei költők, írók verseit tartalmazó kis kiadvány bevételét a tűzvész károsultjainak megsegítésére fordították. Jelen írásomban szereplő két rövid vers is ebből a kötetből származik.

Szivárvány.

Isten népének, hogy özönvíz nem boritandja,

Tarka szivárványát adta kegyelmi jelül:

Rád Miskolcz! tűzvésze midőn nehezüle Szivárványt

Részvét s emberiség tettlegesitve derit.

                                                              Trucka Pál.

1878, a nagy katasztrófa éve

146 éve történt Magyarország legtöbb halálos áldozatot hozó természeti katasztrófája, a miskolci árvíz. Miskolcot óriási kár érte, a várost szinte teljesen újjá kellett építeni. Nézzük mi történt azon a végzetes napon!

A Szinva és a Pece több ága szelte át a várost, így Miskolc polgára lépten-nyomon hidakkal, gázlókkal és zúgókkal találkozhatott. E két patak és szerteágazó mellékvizeik egyszerre jelentettek áldást és átkot: hol az éltető erőt adták, hol romboló energiájukkal keserítették meg az itt élők mindennapjait.

A város földrajzi helyzetéből adódóan egy keskeny völgyben fekszik, így a hegyekből lezúduló csapadék évszázadok óta itt gyűlt össze és itt tombolta ki erejét.

A Bábonyibérc és az Avas-hegy között összeszorul városunk, ez a szoros, ez a szűk völgy volt az egyik okozója sok más mellett - például a szabályozatlan sok ágra szakadó kanyargós medrek, illetve a malmok és egyéb építmények, épületek mellett - a nagy miskolci árvizeknek.

Álljon itt egy hiteles szemtanú elbeszélése helyettem a viharról, Gyöngyösy Sámuel református lelkész tollából. Azért választottam Sámuel urat, mert az ő elbeszélése tűnik nekem a leghitelesebb beszámolónak arról, hogy mi történt azon a szörnyűséges éjjelen.

,,Augusztus harminczadika nem sokat különbözött más nyári napoktól; a megsürüsödött és villanynyal telt levegő tikkasztólag hatott a szervezetre, leverőleg a kedélyre; a nagy hőség legfölebb is záporesőre, vagy égi háborura engedett következtetni.

Közelgett az éjfél, és tizenegy óra után, mint sülyedő hajóról a vészlövés, eldördült a vastag fellegek serkentő ágyúja; tompán, morogva, kiterjesztett fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala, - az egymást pillanatonként fölváltó villámok tűzében azt lehetne gondolni, hogy az egész légkör meggyuladt. (...)

A vihar éjfél után elvonult, a morgás elcsendesült, az ég fáklyái kialudtak, s csak távoli halványuló fényök vetődött néha-néha vissza a koromsötét égre, mely borzalmasan terűlt el az alvó város fölött. Az emberek hálát adva Istennek, lenyugodtak ismét. (...)

Miskolcz (...) oly szerencsétlen fekvésü város, hogy a közelebb eső apróbb völgynyilásokat nem számitjuk is, három nagyobb völgynek a hegyekből lerohanó vize egyesül határain, melyek ily nagyobb mérvü felhőszakadás idején a Szinva és Pecze árkát azonnal betöltik; sőt mivel a szabályozatlan, jobbra-balra kanyargó medrekben, a szerencsétlen malmok által is feltartóztatva, a tóduló árnak rendes lefolyása nem lehet. (...)

A város lakói közül kevesen maradtak ébren a vihar elvonulása után; csak itt-ott őrködött egy-két családapa, midőn egy és két óra között a halál és pusztulás angyala megérkezett.

Zugva, bőgve hömpölygött elő a völgyekből a roppant áradat, utjában fölszakgatva a talajt, fölszedvén minden szemetet, szennyes iszap és keverékké sürüsödött; mindjárt a legelső házakat nagy erővel rohanta meg, vagy elsodorta, vagy ledöntötte; bezuzta az ablakokat, kivetette sarkaikból az bezárt ajtókat, menekülésről máshova szó sem lehetett, csak a padlásokra, vagy háztetőkre; szalmaszálhoz kapkodó menekűlés volt ez is csupán: a tomboló ár nekidőlt a gyenge alkotmánynak, feldöntötte, elsodorta a házat is, a tetőt is, a menekülőket is.

A rohanó viztömeg csakhamar a derékhad megérkezése után perczenként fél métert is növekedett. Midőn az első házak lakóinak vészkiáltása keresztül csengett a hullámok moraján, már a távolabbi házak is vizben állottak. Nemsokára irtózatos zaj vegyült a bábok zugásába; menekülők segélykiáltása, fuldoklók halálhörgése, az ostromolt épületek recsegése, az összedőltek zuhanása, az állatok orditása. Midőn a vészharang megkondult, egy még néhány óra előtt virágzó városban 2185 család küzdött a halállal."

(Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV. (Miskolc, 1911, Miskolc város közönsége), 8-17.)

Gondoljunk csak bele, hogy a vihar elvonul felettünk, megnyugszunk - és nyugodtan fordulunk a másik oldalunkra -, majd egyszer csak a semmiből tör ránk az ár. Alig éjfél után vagyunk és minden teljesen sötét, olyannyira, hogy semmit nem látunk. Sokan csak akkor vették észre a veszélyt, amikor már a víz kifordította a családot az ágyból. Aki nem tudott elmenekülni hirtelen, vagy nem tudott felmenni masszívabb háza tetőterébe, tetejére, azt a biztos halál várta. Mégis szerencseként kell említenünk azt, hogy amilyen gyorsan emelkedett a víz, olyan gyorsan le is apadt, ezzel sok száz embert mentve meg a biztos haláltól. Ugyanis sokan valamibe kapaszkodva, vagy a saját háza tetőterében, esetleg a tetején, már csak egy talpalatnyi földön áldogálva várta a vész elmúltát. Az ár erejére jellemző az is, hogy egy-két kivételtől eltekintve az összes Szinva és Pece hidat elsodorta.

Borzalmas olvasni a beszámolókat, nagyon megrázó, részletes leírások állnak rendelkezésre, jól dokumentálták a jelentéseket. Ezek szerint mindenhol rombolás nyomait láthattuk a városban, akármerre is tévedtünk. A főutca burkolatában hatalmas lyukak tátongtak, egyes helyeken a burkolatot magas torlasszá emelte az ár. A pincék megteltek vízzel, a rengeteg áru mind megromlott.

Szétszakított családok tucatjai keresték napokig egymást, hátha mégis megmenekültek szeretteik. A város majorságában hordták össze az áldozatokat az északi részen - ez a mai Tűzoltóság környékén volt -, a Kálváriához került az, aki a déli végen lelte halálát. Akit sikerült azonosítani, annak a lábára kis címkét kötöttek nevével ellátva. Különösen megrázó annak a pincelakás mentésének, szivattyúzásának leírása, ahol mind a 13 lakos egytől egyig a vízzel megtelt pincében lelte halálát. Borzalmas!

A nem összedőlt házakon látszottak a legmagasabb vízállás "vonalai." Rengeteg helyen magasabb volt a víz, mint az ajtók, ablakok felső részei, illetve sok helyen az eresz tetejétől, sőt majdnem a tetőtől is. Némely helyen pedig az 5-6 méteres magasságot is elérte. 2185 család küzdött itt az életéért. Kevesen voltak azok, akiknek családjában nem történt semmilyen tragédia.

Hamarosan megérkeztek az első felajánlások az ország minden részéről. Pénz, fizikai munkások, bányamunkások, katonák, rendőrök.

Szerencséje volt Miskolcnak, hogy olyan kiváló polgármestere volt abban az időben mint Soltész Nagy Kálmán. A városi képviselőtestület megválasztja és tejhatalommal ruházza fel a vészbizottságot. A bizottság élén természetesen Soltész Nagy Kálmán állt. Bódogh Albert megyei főorvossal kezdte meg működését az egészségügyi alosztály. Az építészeti alosztály Czakó Lajos királyi mérnökkel az élen kezdte meg munkáját. Az élelmezési bizottságnak óriási feladat jutott. Napokon keresztül százaknak osztották a beérkezett élelmeket. A torlaszokon dolgozott mindenki. Feltűnt Horváth Lajos országgyűlési képviselő, de Mihalovits Sándor rendőrkapitány is. Működtek a szivattyúk szüntelenül, takarították az iszapot is, mely mindent beborított.

Az éhezők segítségére sietett Borsod megye is. Munkásokkal, száz meg száz élelmiszerrel megrakott kocsival jöttek az adományok. A városban 3000 katona dolgozott.

Szeptember másodikán óriási pánik lett úrrá a lakosságon, szerencsére alaptalanul. - A Taj - a Hámori-tó régi neve - átszakadt! - kiabálták a"felülről"jövők. Az alvégiek a Sajótól rettegtek - ami alapból képtelenség, ugyanis a víz nem folyik felfelé. Egyes feljegyzések szerint azonban néhány helyi azt kiabálta, hogy már a mindszenti paplakban van, ezért mindkét"vég"az Avasra futott.

Szeptember 27-én viszont megismétlődött az egy hónappal korábbi eset. A víz sok helyen ismét a házakban volt. A katasztrófát egyrészt azért kerülte el városunk, mert a Szinva-meder már tiszta volt, így a víz akadálytalanul folyt le, másrészt pedig a Pece árhulláma előbb folyt le, mint a Szinváé. Pedig nagyobb vízállást mértek lent a vasútnál, mint augusztus 31. borzalmas éjszakáján...

Az eset után a város újjáépítése, a Szinva és a Pece szabályozása lett a legfontosabb feladata a város irányítóinak. Az újjáépítés során sok adomány és gyűjtés érkezett városunk javára, de közel sem annyi, mint Szeged részére egy évvel később, amikor az alföldi várost szinte teljesen újjáépítették az őket sújtó pokoli árvíz után.

A károk mértéke:

Épületekben 471 849 forint volt a kár keletkezett, értéktárgyakban, ingóságokban 508 341 forint, jószágokban pedig 759 581 forint. Ez mindösszesen 1 739 771 forint. A megsemmisült, lerombolásra, illetve felújítást igénylő házak száma összesen 2185, ebből 697 vált lakhatatlanná. 277 emberéletet követelést a pusztító ár.

A mentésben nemcsak a helyi tűzoltók, hanem az itt állomásozó katonák is részt vettek. Az árvíz által meglepett honvédek egymást mentették a rájuk törő veszedelemben, majd alig fellélegezve újabb segélykiáltásokra lettek figyelmesek.

Özvegy Kronovics Lipótné kért segítséget: őt, valamint a nála megszállt férfit és nőt – Kronovicsné öt, a vendégek két gyermekével együtt – sikeresen kimentették. Megmentették továbbá Zsóry Dánielt is, feleségével, cselédjével és gyermekével együtt, az összedőlt házuk romjai alól.

A gyászos éjszakát követően pedig még öt napon át részt vettek az áldozatok felkutatásában és a károk helyreállításában.

Források:

Szücs Sámuel naplója 1.

Dobrossy István: Miskolc története III/1

Kárpáti Béla: Miskolc várostörténeti kalendárium

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2.

Dr. Szendrei János: Miskolc története és egyetemes helyirata 4.

hellomiskolc.blog.hu

gyujtoforras.hu

Bodovics Éva Judit: Árvízi hangok. Az 1878-as miskolci árvizet megélt személyek történetei.

Bodovics Éva Judit: Árvíz a városban - árvíz a sajtóban. A miskolci (1878) és a szegedi árvíz (1879) verbális narratívái a Vasárnapi Újságban

Bodovics Éva: Árvizek és árvízvédelem Miskolcon a 19. század második felében

Dr. Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV.

Vasárnapi Ujság 1878. 38. az. - A Miskolczot elpusztitott vihador

BAZ Megyei Levéltár IV. 1923 4. doboz