A Miskolci Holding együttműködésével a Kőbe írt történetek projekt hamarosan folytatódik. Ezzel a projekttel szeretnénk közelebb hozni a miskolci főutca épületeinek történetét a város lakóihoz és az ide érkező turistákhoz. Az újabb tíz helyszín közül ezúttal az egykori Wahl- és Schweitzer-épületek történetével ismerkedünk meg.

Aki végigsétál Miskolc főutcáján, talán észre sem veszi, hogy a Széchenyi István utca 82–84. szám alatt álló épületek milyen különleges múltat rejtenek. Pedig ez a hosszú, keskeny telek nem csupán kereskedőknek és üzleteknek adott otthont, hanem itt született meg Miskolc egyik legizgalmasabb, végül soha meg nem valósult építészeti terve is: egy korszerű filmszínház álma.

A telek északi végén álló egyemeletes lakó- és üzletház a 19. század végén, feltehetően az 1880-as években épült. Az építtetők a Schweitzer testvérek voltak, akik koruk ismert miskolci kereskedői közé tartoztak. Az Első Magyar Varrógépgyár Rt. kizárólagos helyi képviselőiként működtek, emellett amerikai, angol és német varrógépeket, valamint alkatrészeket is forgalmaztak. Reklámjaik rendszeresen feltűntek a korabeli újságokban, üzletük pedig hamar ismertté vált a városban.

A földszinten működött a Miskolczi Árucsarnok, ahol szinte mindenféle háztartási és iparcikket meg lehetett vásárolni. Az üzlethelyiségek folyamatosan pezsgő kereskedelmi életet biztosítottak a háznak, amely hamar a főutca egyik ismert pontjává vált.

Az első világháborút követően új tulajdonos érkezett. Az épületet Weisz József bőrkereskedő vásárolta meg, aki saját bőráruüzletét rendezte be itt. Később fiával, Weisz László szállítási vállalkozóval közösen birtokolták az ingatlant. A család neve hosszú időn keresztül összeforrt a házzal.

Az épület külső megjelenése egészen az 1950-es évekig alig változott. A korabeli fényképek tanúsága szerint gazdagon díszített homlokzata elegánsan illeszkedett a Széchenyi utca historizáló épületsorába. A későbbi felújítások azonban nem bántak kesztyűs kézzel a házzal. A stukkódíszeket leverték, az emeleti nyíláskeretek egyszerűsödtek, a földszinti portálokat pedig teljesen átépítették. Az egykor pompás homlokzatból mára leginkább a koronázópárkány, az attika és az udvari kovácsoltvas korlátok őrzik az eredeti mesterek munkáját.

Az üzletek természetesen folyamatosan cserélődtek. Az ötvenes években bőráruüzlet működött itt, később kötött- és divatáru bolt, majd fehérnemű-szaküzlet, napjainkban pedig egészen más funkciókat töltenek be az egykori kereskedőhelyiségek.

A telek igazi különlegessége azonban nem is az utcafronton, hanem hátul, a Szinva felé rejtőzött.

1914-ben ugyanis itt nyitotta meg kapuit az Uránia mozgóképszínház, amely Miskolc mozikultúrájának egyik korai szereplője volt. A filmszínház kezdetben egyszerű körülmények között működött, de hamar kinőtte lehetőségeit.

1924-ben özvegy Martin Ivánné – Weisz József hozzájárulásával – merész tervet nyújtott be a városhoz. Egy modern, közel 550 férőhelyes filmszínházat kívánt építeni ugyanazon a telken. A terv korszerűnek számított: külön páholyokkal, előcsarnokkal, ruhatárral, büfével, pénztárral és vasbeton szerkezettel készült volna.

Az elképzelés szerint a közönség a Széchenyi utcáról lépett volna be az épületbe, az előadás végén pedig egy új, a Szinván átvezető hídon hagyta volna el a mozit.

A város építési szakbizottsága és a mérnöki hivatal támogatta a beruházást, a városi tanács azonban végül nemet mondott. Az indok logikus volt: tűz vagy pánik esetén az ötszáznál is több nézőnek egy mindössze két és fél méter széles kapun, valamint egy közel ötven méter hosszú, szűk átjárón kellett volna kijutnia. Egy ilyen menekülési útvonal könnyen tragédiához vezethetett volna.

Így Miskolc első igazán modern filmszínháza végül soha nem épült meg ezen a telken.

Az Uránia azonban nem tűnt el. Néhány évvel később új helyszínen, a Rákóczi utcában valósult meg Árva Pál tervei alapján. Az 1925 végén megnyíló filmszínház később Béke mozi néven vált legendássá, majd jelentős átépítés után ebből alakult ki a mai Művészetek Háza.

Kevés miskolci telek mesél el ennyire sok történetet. Egy helyen találkozik a századforduló kereskedelmi fellendülése, a varrógép-kereskedők világa, a bőrkereskedők vállalkozása, a főutca üzleteinek állandó változása és a város mozikultúrájának egyik legizgalmasabb, végül meg nem valósult fejezete.

Amikor legközelebb elsétálunk a Széchenyi utca 82–84. szám előtt, talán már nem csupán egy régi üzletházat látunk. Hanem egy olyan épületet, amely egykor a miskolci kereskedelem egyik központja volt, és amelynek udvarán majdnem megszületett a város első valóban modern filmszínháza. Ez az álom ugyan végül máshol valósult meg, de a története örökre ehhez a telekhez kötődik.

Az írás forrása nagyrészt a Miskolc belvárosa című könyv és a Miskolc írásban és képekben sorozat részei. Külön köszönet Kelecsényi-Gombos Ágnesnek és Kiszela Gergőnek!