A Miskolci Holding együttműködésével a ,,Kőbe írt történetek" projekt hamarosan folytatódik. Ezzel a projekttel szeretnénk közelebb hozni a miskolci főutca épületeinek történetét a város lakóihoz és az ide érkező turistákhoz. Az újabb tíz helyszín közül ezúttal a Pátria-tömböt és az egykori Rosenwasser és Stern-épületek történetével ismerkedünk meg.

dr. Sáfrány Gy. József képeslapja

Pátria-tömb

A mai Pátria-tömb helye Miskolc belvárosának egyik legsúlyosabb történeti vesztesége. Itt nem egyszerűen régi házak álltak, hanem a város polgári életének ikonikus intézményei, amelyek közül kiemelkedett a Rorarius kávéház. Ez a hely nemcsak kávét szolgált fel, hanem gondolatokat, vitákat, találkozásokat is. A Rorarius a miskolci közélet egyik színtere volt: újságírók, ügyvédek, tanárok, kereskedők asztalai mellett formálódott a város véleménye és hangulata.

A környező épületek kisebb üzletei, polgárházai, vendéglátóhelyei szervesen illeszkedtek a főutca ritmusához. Ez a városrész nem hivalkodó volt, hanem emberléptékű. A homlokzatok mögött életek zajlottak, mesterségek működtek, kapcsolatok szövődtek. Itt még érzékelhető volt az a régi miskolci világ, amelyben a város nem díszlet, hanem közösségi tér volt.

Mindez a 20. század második felének városrendezési szemléletében vált „elavulttá”. A régi házak eltűntek, helyükre pedig egy szocreál borzalom került, amely érzéketlen módon szakította meg a belváros történeti szövetét. A Pátria-tömb nem kapcsolódik, hanem elválaszt. Arányaiban, anyaghasználatában és szellemiségében is idegen test Miskolc történelmi belvárosában.

Ez az épületegyüttes nem a város múltjára épült, hanem annak eltörlésére. A Rorarius kávéház és társai helyén ma egy arctalan tömb áll, amely jól példázza, hogyan lehet egy városi emlékezetet betonba temetni. A veszteség nem csupán esztétikai: eltűnt egy olyan tér, ahol a miskolciság megélhető volt.

Amikor ma elmegyünk a Pátria-tömb mellett, nem nosztalgiázni kell, hanem emlékezni. Mert várost rombolni könnyű, de identitást újraépíteni szinte lehetetlen. Miskolcnak pedig épp ezekből az eltörölt helyekből kellene újra erőt merítenie – hogy többé ne fordulhasson elő hasonló öncsonkítás.

Azt azonban jegyezzük meg, hogy az épület menthetetlen volt, elbontása szükségessé vált. A tervezője az akkori kornak megfelelően egy tetszetős tömböt alkotott.

A Pátria-tömb 

Egy évszázad a rövidáru szolgálatában – a Rosenwasser- és Stern-ház története

Ha már végigjárták a ,,Kőbe írt történetek” projekt egy részét, akkor tudják, hogy mindegyik fal mögött ott rejtőzik egy-egy család története, egy régi mesterség emléke, egy letűnt kor hangulata. Ha végigsétálunk a Széchenyi utcán, talán észre sem vesszük, hogy egy-egy kapualj, egy kovácsoltvas erkély vagy egy régi üzlethelyiség milyen sokat mesélhetne nekünk.

A Széchenyi István utca 119. és 121. szám alatti épületek is ilyen történetek őrzői.

A 119-es számú, kétemeletes lakó- és üzletház a 20. század elején épült. Az épület története összekapcsolódik a Rosenwasser család nevével, akik kereskedőként váltak ismertté Miskolcon. Az utcai homlokzat felújítása során igyekeztek megőrizni azokat az értékeket, amelyek a századforduló polgári építészetének hangulatát idézik.

A ház egy különleges átmeneti korszak lenyomata: még őrzi a 19. század végi, historizáló városi épületek vonásait, de már magán viseli a 20. század eleji városiasodás jegyeit is. A kovácsoltvas erkélyek, a díszesebb nyíláskeretek és a homlokzat tagolása mind arról mesélnek, amikor Miskolc rohamos fejlődésen ment keresztül.

A 121-es számú épület története talán még érdekesebb. Ezt a kétemeletes lakó- és üzletházat 1910-ben építtette Stern Miksa felesége. Az épület a főutca utolsó, Ady Endre utca felé „hajló” épületeinek egyike, amely sajátos helyzetével is felhívja magára a figyelmet.

A dokumentumok szerint az épület eredeti tervezőjének neve nem maradt fenn, de formájában és tömegében erősen hasonlít a szomszédos 119-es számú házhoz. Ez nem véletlen: a századforduló Miskolcán a belvárosi telkek beépítése, az üzletek és lakások kialakítása egy egységes városképet eredményezett.

A földszinten mindig is üzletek működtek. A főutcai portálok mögött generációk találkoztak: kereskedők kínálták áruikat, vásárlók válogattak, és a Széchenyi utca mindennapi élete zajlott. A régi képeslapok és fényképek tanúsága szerint az épület előtt egykor élénk forgalom volt, az üzletek kirakatai pedig hozzátartoztak a város főutcájának hangulatához.

Érdekes részlet, hogy a 121-es számú épület alatt egykor az úgynevezett Pece-mederré alakított patak egyik lefedett szakasza húzódott. A Pece-patak története szorosan összefonódik Miskolc múltjával: évszázadokon át meghatározta a város szerkezetét, majd a fejlődő belváros igényei miatt fokozatosan háttérbe szorult.

A két épület felújításai során fontos szempont volt, hogy ne csupán egy modern homlokzat szülessen, hanem visszaköszönjön valami abból a világból is, amelyben ezek a házak megszülettek. A századfordulós Miskolc polgári életének emlékei ezek: kereskedők, iparosok, vásárlók, lakók és utcai pillanatok történetei.

Ma talán csak elsétálunk előttük, de ha egy pillanatra megállunk, megláthatjuk bennük a régi Miskolcot. Azt a várost, ahol egy üzlet cégére, egy kapualj, egy erkély vagy egy régi fénykép még összeköti a jelent a múlttal.

Mert egy város történelmét nemcsak a nagy események írják. Hanem azok a házak is, amelyek csendben állnak az utcán – és őrzik mindazokat, akik valaha beléptek az ajtajukon.

Az írás forrása nagyrészt a Miskolc belvárosa című könyv és a Miskolc írásban és képekben sorozat részei. Külön köszönet Kelecsényi-Gombos Ágnesnek és Kiszela Gergőnek!