A Miskolci Holding együttműködésével a Kőbe írt történetek projekt hamarosan folytatódik. Ezzel a projekttel szeretnénk közelebb hozni a miskolci főutca épületeinek történetét a város lakóihoz és az ide érkező turistákhoz. Az újabb tíz helyszín közül ezúttal az egykori Megay-sarok történetével ismerkedünk meg.

Ha ma azt mondjuk egy miskolcinak, hogy Megay-sarok, szinte mindenki tudja, melyik helyről beszélünk. A Villanyrendőr környékének ikonikus elnevezése generációkon át fennmaradt, pedig maga az épület már régen eltűnt. A név azonban nem véletlenül él tovább: itt működött egykor Miskolc legismertebb cukrászdája, amelynek hírnevét messze a város, sőt Magyarország határain túl is ismerték.

A Megay-cukrászda története összefonódott Miskolc polgárosodásával. A 19. század végére a város rohamos fejlődésnek indult, egyre több elegáns üzlet, kávéház és cukrászda nyílt a Széchenyi utcán. Ezek azonban nem csupán édességeket kínáltak: a társasági élet központjai voltak. Itt találkoztak a kereskedők, az ügyvédek, a hivatalnokok, a művészek és a város előkelőségei. A Megay-cukrászda is ilyen hely volt, ahol egy csésze kávé vagy egy szelet torta mellett üzletek köttettek, barátságok szövődtek és a legfrissebb hírek is gazdára találtak.

A cukrászdát Megay Róbert alapította 1893-ban a Széchenyi utca és a Kazinczy utca sarkán. Már néhány év alatt kivételes hírnévre tett szert. Megay nem egyszerűen jó cukrász volt: újító, kísérletező mester, aki különleges édességeivel folyamatosan lenyűgözte vendégeit. Süteményei nemcsak ízükben, hanem megjelenésükben is kiemelkedtek a kor kínálatából.

Leghíresebb alkotása a Bohém-torta volt, amely valóságos szenzációvá vált. A különleges recept, a gondosan összeállított ízvilág és az elegáns díszítés hamar országos ismertséget szerzett neki. A torta annyira népszerű lett, hogy híre hamar eljutott Bécsbe is.

1899-ben olyan esemény történt, amelyre kevés magyar cukrász mondhatta el magáról, hogy megtapasztalhatta. A korszak egyik legismertebb osztrák édességgyára, a világhírű Pischinger-gyár elkészítette saját változatát a Bohém-tortából. Nem csupán az ötletet vették át, hanem a torta nevét és megjelenését is igyekeztek lemásolni. A korabeli sajtó ezt nem felháborodásként, hanem inkább elismerésként értelmezte. A Magyar Hírlap büszkén számolt be arról, hogy egy nagy múltú bécsi gyár kénytelen volt egy magyar, ráadásul miskolci cukrász remekművét utánozni. Ez akkoriban óriási szakmai sikernek számított.

Megay Róbert azonban nem állt meg itt. Munkásságát nemzetközi kiállításokon is elismerték. Az 1900-as brüsszeli világkiállításon díjat nyert, amely tovább növelte cukrászdájának tekintélyét. A miskolci üzlet ettől kezdve már nem csupán a város büszkesége volt, hanem a magyar cukrászat egyik legismertebb képviselője is.

A történet egyik legérdekesebb fejezete 1910-ben következett. Miskolcra látogatott József főherceg, aki megkóstolta a híres Bohém-tortát. Az édesség annyira elnyerte tetszését, hogy azonnal rendelt belőle a császári udvar számára is. Ettől kezdve Megay Róbert rendszeresen szállított süteményeket az udvarnak, ami abban az időben a legnagyobb szakmai kitüntetések egyikének számított.

A Megay-cukrászda nemcsak kiváló süteményeiről volt híres. A korabeli árjegyzékek tanúsága szerint torták, fagylaltok, teasütemények, bonbonok, likőrök és különféle italok széles választéka várta a vendégeket. A fennmaradt képeslapok és fényképek elegáns, polgári hangulatot idéznek: tükrök, díszes bútorok, ízléses berendezés és mindig nyüzsgő társasági élet fogadta az érkezőket.

A cukrászda a város egyik legismertebb találkozóhelyévé vált. A miskolciak egyszerűen csak úgy mondták: „találkozzunk a Megaynál!” A név idővel már nemcsak az üzletet, hanem magát az egész sarkot jelölte. Ez az elnevezés olyan mélyen beépült a köztudatba, hogy még az épület lebontása után is tovább élt.

A második világháború, majd az azt követő városrendezések azonban gyökeresen átalakították a belvárost. Az 1950-es évek elején lebontották a Megay-cukrászda épületét, később pedig a szemközti Győri-ház is eltűnt. A helyükön alakult ki a ma ismert Villanyrendőr környéke, amely teljesen más képet mutat, mint egy évszázaddal ezelőtt.

Mégis, a Megay név tovább él Miskolc emlékezetében. Kevés olyan hely akad a városban, amely ennyire összefonódott volna a polgári élet, a gasztronómia és a helyi identitás történetével. A Bohém-torta pedig ma is azt üzeni, hogy volt idő, amikor egy miskolci cukrász olyan különleges édességet alkotott, hogy azt még Bécsben is érdemesnek tartották lemásolni.

Ez nem csupán egy torta története. Ez annak a bizonyítéka, hogy Miskolc egykor nemcsak iparáról, hanem kiváló mestereiről, kreativitásáról és országos, sőt nemzetközi sikereiről is ismert volt. És talán ez az a történet, amelyre ma is érdemes büszkének lennünk.

Az írás forrása nagyrészt a Miskolc belvárosa című könyv és a Miskolc írásban és képekben sorozat részei. Külön köszönet Kelecsényi-Gombos Ágnesnek és Kiszela Gergőnek!