Biztos, mint Kecskeméthy!
2024. május 11. írta: Reiman Zoltán

Biztos, mint Kecskeméthy!

Régi miskolci históriák

Sassy Csaba írásait élmény olvasni. Miskolc első lokálpatriótája mindenkit ismert a városban és - kis túlzással - minden történetét ismerte. Ezúttal a huszadik század fordulójának híres rendőréről, Kecskeméthy Sámuelről hoztam egy legendát - a 28-as embertől.

 

img_20230117_232413_1.jpg

 

,,Biztos, mint Kecskeméthy!

Sokféle szólás-mondás járja Miskolcon. A ,,biztos, mint Kecskeméthy“ is egyike a mindenki által ismert helyi közmondásoknak. 

A bennszülött miskolciak ismerik az eredetét. A bevándoroltak, a „gyütt-mentek“ ellenben nem is sejtik, mit jelent. Elmondom. 

Miskolc város törvényhatóságra emelése előtt — 1909 január eleje előtt híres-nevezetes volt a miskolci rendőrség biztosi testülete. Csaknem kivétel nélkül volt csizmadiamesterekből állott ez a testület. — Mert a csizmadiák minden időben politikus náció volt. Sokat olvasott sokat politizált minden miskolci csizmadia. Aztán járták a vásárokat. Felszedték — tovább adták a friss híreket. Mindent tudó, mindent ismerő testület volt. Nem csoda, ha egyik-másik tagja kedvet kapott a hivatalhoz és megválasztatta magát a városi rendőrséghez biztosnak.

Részvéttel vesszük a hírt, hogy Kecskeméthy Samuel ny.városi rendőrbiztos 85 éves korában pénteken reggel meghalt. Az 1880 as években került a rendőrséghez, amelynél 35 esztendeig szolgált. Beválasztották a városi törvényhatósági bizottságba is, melynek 25 évig volt tagja Kecskeméthy Sámuel. Temetésén — értesülésünk szerint — a város és a rendőrség testületileg vesz részt.

(Magyar Jövő - 1921. április 23.) 

A leghíresebb, legemlegetettebb rendőrbiztos Kecskeméthy Sámuel volt, aki 1921 április 22-én hunyt el 85 éves korában. Róla maradt fel ez a szólásmondás, hogy „Biztos mint Kecskeméthy!“ Vagy ahogy Ruttkay Menyhért írta róla a 60-as években a „Csirip-csirip“ miskolci élclapban: 

— Biztos csak a halál, no meg — Kecskeméthy! 

Samu bácsi annyira népszerű és annyira mindenki által ismert volt, hogy jóformán az ő személye merítette ki — valamikor régen — a miskolci rendőrség egész fogalmát a köznép előtt. Ő volt a városi rendőrség megszemélyesítője.

Népszerűsége a nyolcvanas években állott a zenitjén. Állandó alakja volt a „Csirip-csirip“-nek. Temérdek jóízű história, adoma — karakterisztikus miskolci humorból nőve — fonódott a Samu bácsi alakja köré. Az avasi pincékben néha hónapokig egyébről nem beszéltek, mint egy-egy újabb ötletéről, megjegyzéséről, nyomozásáról, melyekben — akaratlanul is — mindig megvillant a humor valamilyen vonatkozásban. 

Enni-inni nagyon szeretett és nagyon tudott Ezért abban az időben, a három lusztrumon át — alig volt olyan miskolci disznótor, ahová meg ne hívták volna. Ha pedig a miskolci rendőrségnek hivatalos nyomozat, vagy más rendőrségi funkció végzésére a szomszédos városokba: Nyíregyházára, Debrecenbe, Szatmárra rendőrtisztviselőt kellett küldeni, mindig Samu bácsit küldték, aki küldetőinek minden alkalommal derekasan megfelelt, becsületet szerzett a miskolci névnek és mindig ő itta asztal alá a kollégáit. 

A nyolcvanas évek elején, mikor a konyak divatba jött és egyszerre mindenki konyakot ivott, egyízben Nyíregyházára küldték ki Samu bácsit hivatalosan. Ott már előre tudták, ki jön és erősen készültek rá: konyakkal fogják elintézni, hogy megemlegesse a tirpák kartási vendégszeretet. 

Meg is kíséreltek mindent. Belediktáltak az Isten tudja, hány kupica konyakot. Nem fogott rajta. A vége az lett, hogy megint csak a nyíregyháziak vágtak be, Samu bácsi pedig józan maradt. 

 

img_20230117_232238_2.jpg

 

Néha, télidőben — disznótorok idején — valósággal terhére volt már a nagy népszerűség. 

Volt olyan szombat, vasárnap este, hogy két három disznótoron ís okvetlenül meg kellett jelennie. 

— Mindenki előtt érthetetlen volt, hogy győzi. Hogy tud annyit enni és inni, hogy a vendéglátó házigazdái elégedettek legyenek vele szemben. Az egyik rendőrkapitány meg is kérdezte tőle egyszer:

— Te Samu! — mondd már, mit csinálsz te, hogy sohasem rúgsz be. Van úgy-e valami titkod? 

— Elárulom, barátocskám. Mikor már érzem, hogy sokat ettem, vagysokat ittam, kimegyek a nagy ujjomat bedugom a torkomba és minden rendben van. Kezdhetem elölről. Ezért nem rúgok be én soha. 

— Jó-jó. De mi élvezeted van akkor, de jól lakol, eszel-iszol, azután erőművi úton történt beavatkozásal szabadulsz meg a jóllakoltság terhétől. 

— Kedves barátom, a népszerűsége se kutya de másként nem tudnék itt is — ott is enni. 

Sassy Csaba (1884-1960)

Író, költő, újságíró, dalszerző.

 

sassy-csaba-katonai-portreja_1_1.jpg

 

Sassy Csaba első versét hatévesen írta, már ekkor örökre eljegyezte magát az irodalommal. 16 évesen egy kétoldalas tréfás eposzt írt Kecskeméthy Zalán futása címmel. Már ekkor felfigyeltek tehetségére. Ekkortól rendszeresen írt a miskolci napilapokba is.

1903-ban megnyerte a Borsod-Miskolczi Múzeum egyik pályázatát Miskolczi-Simon című elbeszélésével, ennek komoly díjazása volt, 200 aranykorona ütötte a markát. Ebben az évben vette át a miskolci Ellenzék című napilap segédszerkesztői pozícióját. 

1904-ben jelent meg első verseskötete a Futó csillagok. 1905-ben országosan is sikert hozott számára a Chlopy-i nóta című szerzeménye, melyet Lányi Ernő zenésített meg.

Pár év budapesti és aradi - nomeg két verseskötet - kitérő után újra Miskolcon találjuk. 1907-től az Ellenzék felelős szerkesztőjeként tér haza.

Rengeteg dalt ír, melyet a fent említett Lányi Ernő és Sas Nándor zenésítenek meg. A leghíresebbek:

- Sirassatok engem orgonavirágok

- Mikor eszembe jutsz, mintha tavasz volna

- Valamikor úgy szerettél, ablakodba gyertyát tettél estére

1906-ban Kacsóh Pongrác Rákóczi operettjébe két dalt is írt. 1909-ben egy antológiát ad ki Heten vagyunk címmel, Bán Ernő, Faragó József, Kaffka Margit, Miskolczy-Simon János, Péry Ilona, Reinhard Piroska társaságában. 1910-ben és 1911-ben újabb három verseskötete jelent meg. 1913-ban írja Dr. Kárpát Árpáddal együtt az Égbenyúló hegyek alján, heves éjszakákon című dalt, amely a világháború egyik ismert nótája lett. 

1914-ig vezette az Ellenzéket, ekkor hadba vonul, a hazáért harcol 41 hónapon át. Itt sem tétlenkedik persze, két kötete jelenik meg a harctéri verseiből. 1917-ben ő szerkeszti a 10-es Honvéd tábori újságot. 1918-ban ő írta - Thurzó Nagy László zenésítette meg - az első irredenta dalt, Nincs már nekem puskám, az olasznak adtam címmel. Gyönyörű szép szerzemény.

A háború alatt haditudósításokat írt a Pesti Hírlapba, a Pesti Naplóba, a Magyarországba, Az Ujságba. Nagy hazafi volt, rengeteg hazafias lelkületű verset írt, melyek több kötetben jelentek meg a háború után. 

A két világháború között is aktív volt, sorra jelentek meg dalai, verseskötetei, aktívan részt vett a Miskolc kulturális életében. Főtitkára volt a Lévay József Közművelődési Egyesületnek, de az Avas és a Népkert fejlesztéséért is küzdött. Az Avas poétájának is nevezték, nagyon sok szerzeménye volt a Miskolc jelképének számító hegyről.

A mindig jókedvű, másnak soha nem ártó Sassyt valamiért már a nyilasok is börtönbe zárták, majd 1952-ben a Hortobágyra deportálták a kommunisták. Az sem zavarta őket, hogy nem sokkal előtte komoly agyvérzést kapott. 1953-ban egy pécsi otthonban került elhelyezésre, ahol teljesen leépülve, végül 1960-ban hunyt el.

A mértéktelen evés-ivás egyszer aztán alaposan tönkre tette Samu bácsit. A nyolcvanas évek felé történt az eset. Komoly beteg lett. — Fogyott, egyre fogyott. Vékonyodott a nyaka cefetül. Átlátszó lett a füle. Szóval minden tünete jelentkezett rajta egy nagy-nagy halálos nyavalyának. Egész tucat doktort sorra próbált - Nem evett, nem ivott odalett. Akkor az egyik rendőrkapitány tanácsára dr. Sidlauer Ármint hivatta el. Sidlauer látta, hogy a Samu bácsi szervezetét egyenesen megöli, ha egyszerre elvonják tőle azt az étrendet, amit évtizedeken keresztül megszokott. Ezért — persze megfelelő adagolásban — vörös bort, sonkát, teát, konyakot írt elő neki. Semmi mást. De ettől a perctől kezdve, mintha ketté vágták volna a betegséget. Szemlátomást javult, gyógyult, pirosodott. És boldogan újságolta a beteglátogatóknak: 

— Nincs több ilyen doktor, barátom! Ez tudja, mi kell Samunak!

Nyolcvanöt évet élt. A halál mégis csak biztosabb volt, mint, amilyen biztos volt ő. Most mára anachronizmus az a miskolci szólás-mondás, amit a bennszülött miskolciak máig sem felejtettek el: 

— Biztos, mint Kecskeméthy!"

(Reggeli Hírlap - 1930. január 17., Magyar Jövő - 1939. április 9.)

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr1718315331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása