142 éve, a mai napon történt Magyarország legtöbb halálos áldozatot hozó természeti katasztrófája, a miskolci árvíz. Miskolcot óriási kár érte, a várost szinte teljesen újjá kellett építeni. Ebben az írásomban anekdotákat szeretnék megosztani veletek, árvízi történeteket. Először azonban nézzük mi történt azon a végzetes napon!

Forrás: infostart.hu

A Szinva és a Pece több ága futott keresztül a városon, ezért lépten-nyomon hidakkal, gázlókkal, zúgókkal találkozhatott Miskolc polgára. Ez a két patak, és ezek több ágra szakadt mellékerei megkeserítették életüket. Egyszer áldás, - az éltető erő -, egyszer átok, azaz a romboló energia. A város helyzeténél fogva egy keskeny völgyben helyezkedik el, és bizony a hegyekből lezúduló csapadék itt tombolta ki magát évszázadok óta.

A Bábonyibérc és az Avas-hegy között összeszorul városunk, ez a szoros, ez a szűk völgy volt az egyik okozója sok más mellett - például a szabályozatlan sok ágra szakadó kanyargós medrek, illetve a malmok és egyéb építmények, épületek mellett - a nagy miskolci árvizeknek.

Álljon itt egy hiteles szemtanú elbeszélése helyettem a viharról, Gyöngyösy Sámuel református lelkész tollából. Azért választottam Sámuel urat, mert az ő elbeszélése tűnik nekem a leghitelesebb beszámolónak arról, hogy mi történt azon a szörnyűséges éjjelen.

Miskolc 1840-ben. Ludwig Rochbock metszete. Forrás: Wikipédia.

,,Augusztus harminczadika nem sokat különbözött más nyári napoktól; a megsürüsödött és villanynyal telt levegő tikkasztólag hatott a szervezetre, leverőleg a kedélyre; a nagy hőség legfölebb is záporesőre, vagy égi háborura engedett következtetni.

Közelgett az éjfél, és tizenegy óra után, mint sülyedő hajóról a vészlövés, eldördült a vastag fellegek serkentő ágyúja; tompán, morogva, kiterjesztett fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala, - az egymást pillanatonként fölváltó villámok tűzében azt lehetne gondolni, hogy az egész légkör meggyuladt. (...)

A vihar éjfél után elvonult, a morgás elcsendesült, az ég fáklyái kialudtak, s csak távoli halványuló fényök vetődött néha-néha vissza a koromsötét égre, mely borzalmasan terűlt el az alvó város fölött. Az emberek hálát adva Istennek, lenyugodtak ismét. (...)

Miskolcz (...) oly szerencsétlen fekvésü város, hogy a közelebb eső apróbb völgynyilásokat nem számitjuk is, három nagyobb völgynek a hegyekből lerohanó vize egyesül határain, melyek ily nagyobb mérvü felhőszakadás idején a Szinva és Pecze árkát azonnal betöltik; sőt mivel a szabályozatlan, jobbra-balra kanyargó medrekben, a szerencsétlen malmok által is feltartóztatva, a tóduló árnak rendes lefolyása nem lehet. (...)

A város lakói közül kevesen maradtak ébren a vihar elvonulása után; csak itt-ott őrködött egy-két családapa, midőn egy és két óra között a halál és pusztulás angyala megérkezett.

Zugva, bőgve hömpölygött elő a völgyekből a roppant áradat, utjában fölszakgatva a talajt, fölszedvén minden szemetet, szennyes iszap és keverékké sürüsödött; mindjárt a legelső házakat nagy erővel rohanta meg, vagy elsodorta, vagy ledöntötte; bezuzta az ablakokat, kivetette sarkaikból az bezárt ajtókat, menekülésről máshova szó sem lehetett, csak a padlásokra, vagy háztetőkre; szalmaszálhoz kapkodó menekűlés volt ez is csupán: a tomboló ár nekidőlt a gyenge alkotmánynak, feldöntötte, elsodorta a házat is, a tetőt is, a menekülőket is.

A rohanó viztömeg csakhamar a derékhad megérkezése után perczenként fél métert is növekedett. Midőn az első házak lakóinak vészkiáltása keresztül csengett a hullámok moraján, már a távolabbi házak is vizben állottak. Nemsokára irtózatos zaj vegyült a bábok zugásába; menekülők segélykiáltása, fuldoklók halálhörgése, az ostromolt épületek recsegése, az összedőltek zuhanása, az állatok orditása. Midőn a vészharang megkondult, egy még néhány óra előtt virágzó városban 2185 család küzdött a halállal."

(Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV. (Miskolc, 1911, Miskolc város közönsége), 8-17. oldal)

Gondoljunk csak bele, hogy a vihar elvonul felettünk, megnyugszunk - és nyugodtan fordulunk a másik oldalunkra -, majd egyszer csak a semmiből tör ránk az ár. Alig éjfél után vagyunk és minden teljesen sötét, olyannyira, hogy semmit nem látunk. Sokan csak akkor vették észre a veszélyt, amikor már kifordította a családot a víz az ágyból. Aki nem tudott elmenekülni hirtelen, vagy nem tudott felmenni masszívabb háza tetőterébe, tetejére, azt a biztos halál várta. Mégis szerencseként kell említenünk azt, hogy amilyen gyorsan emelkedett a víz, olyan gyorsan le is apadt, ezzel sok száz embert mentve meg a biztos haláltól. Ugyanis sokan valamibe kapaszkodva, vagy a saját háza tetőterében, esetleg a tetején, már csak egy talpalatnyi földön áldogálva várta a vész elmúltát. Az ár erejére jellemző az is, hogy egy-két kivételtől eltekintve az összes Szinva és Pece hidat elsodorta.

Borzalmas olvasni a beszámolókat, nagyon megrázó, részletes leírások állnak rendelkezésre, jól dokumentálták a jelentéseket. Ezek szerint mindenhol rombolás nyomait láthattuk a városban, akármerre is tévedtünk. A főutca burkolatában hatalmas lyukak tátongtak, egyes helyeken a burkolatot magas torlasszá emelte az ár. A pincék megteltek vízzel, a rengeteg áru mind megromlott.

Szétszakított családok keresték napokig egymást, hátha mégis megmenekültek szeretteik. A város majorságában hordták össze az áldozatokat az északi részen - ez a mai Tűzoltóság környékén volt -, a Kálváriához került pedig az, aki a déli végen lelte halálát. Akit sikerült azonosítani, annak a lábára kis címkét kötöttek nevével ellátva. Különösen megrázó annak a pincelakás mentésének, szivattyúzásának leírása, ahol mind a 13 lakos egytől egyig a vízzel megtelt pincében lelte halálát. Borzalmas!

Nagy torlasz a Szinván. Forrás: Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV.

A nem összedőlt házakon látszottak a legmagasabb vízállás "vonalai." Rengeteg helyen magasabb volt a víz, mint az ajtók, ablakok felső részei, illetve sok helyen az eresz tetejétől, sőt majdnem a tetőtől is. Némely helyen pedig az 5-6 méteres magasságot is elérte. 2185 család küzdött itt az életéért. Kevesen voltak azok, akiknek családjában nem volt semmilyen tragédia.

Hamarosan megérkeztek az első felajánlások az ország minden részéről. Pénz, fizikai munkások, bányamunkások, katonák, rendőrök.

Szerencséje volt Miskolcnak, hogy olyan kiváló polgármestere volt abban az időben mint Soltész Nagy Kálmán. A városi képviselőtestület megválasztja és tejhatalommal ruházza fel a vészbizottságot. A bizottság élén természetesen Soltész Nagy Kálmán állt. Bódogh Albert megyei főorvossal kezdi meg működését az egészségügyi alosztály. Az építészeti alosztály Czakó Lajos királyi mérnökkel az élen kezdi meg munkáját. Az élelmezési bizottságnak óriási feladat jutott. Napokon keresztül százaknak osztják a beérkezett élelmeket. A torlaszokon dolgozik mindenki. Feltűnik Horváth Lajos országgyűlési képviselő, de Mihalovits Sándor rendőrkapitány is. Működtek a szivattyúk szüntelenül, takarították az iszapot is, mely mindent beborított.

A Berlini Magyar Egylet levele Miskolc városának. Ők is küldtek támogatást. Forrás: MNL.

Az éhezők segítségére sietett Borsod megye is. Munkásokkal, száz meg száz élelmiszerrel megrakott kocsival jöttek az adományok. A városban 3000 katona dolgozott.

Szeptember másodikán óriási pánik lett úrrá a lakosságon, szerencsére alaptalanul. - A Taj - a Hámori-tó régi neve - átszakadt! - kiabálták a "felülről" jövők. Az alvégiek a Sajótól rettegtek - ami alapból képtelenség, ugyanis a víz nem folyik felfelé. Egyes feljegyzések szerint azonban néhány helyi azt kiabálta, hogy már a mindszenti paplakban van, ezért mindkét "vég" az Avasra futott.

Szeptember 27-én viszont megismétlődött az egy hónappal korábbi eset. A víz sok helyen ismét a házakban volt. A katasztrófát egyrészt azért kerülte el városunk, mert a Szinva meder tiszta volt, így a víz akadálytalanul folyt le, másrészt pedig a Pece árhulláma előbb folyt le, mint a Szinváé. Pedig nagyobb vízállást mértek a vasútnál, mint augusztus 31. borzalmas éjszakáján...

Az eset után a város újjáépítése, a Szinva és a Pece szabályozása lett a legfontosabb feladata a város irányítóinak. Az újjáépítés során sok adomány és gyűjtés érkezett városunk javára, de közel sem annyi, mint Szeged részére egy évvel később, amikor az alföldi várost szinte teljesen újjáépítették az őket sújtó pokoli árvíz után.

A károk mértéke:

Épületekben 471 849 forint volt a kár keletkezett, értéktárgyakban, ingóságokban 508 341 forint, jószágokban pedig 759 581 forint. Ez mindösszesen 1 739 771 forint. A megsemmisült, lerombolásra, illetve felújítást igénylő házak száma összesen 2185, ebből 697 vált lakhatatlanná. 277 emberéletet követelést a pusztító ár. 

A mentésben nemcsak a helyi tűzoltók, hanem az itt állomásozó katonák is részt vettek. Az árvíz által meglepett honvédek egymást mentették a rájuk törő veszedelem elől. Alig fujták ki magukat, segítségkérésre lettek figyelmesek. Özvegy Kronovics Lipótné kiáltott segítségért. Ki is mentettek őt és a nála megszállt férfit és nőt, a Kronovicsné öt, illetve a nála megszállók két gyermekével egyetemben.

Megmentették meg Zsóry Dánielt, feleségével, cselédjével és gyermekével együtt, a más összedőlt házuk alól. Ezek után a gyászos éjszaka után pedig öt álló napon át segítettek az elhunytak összeszedésében, a károk helyreállításában. 

Gardos Aladár árvízi emlékműve 

Anekdóták a miskolci árvíz történetéből 

A miskolczi árvíz és áldozatai című könyv történetei alapján szerkesztve

,,A beteg kis leány" 

A napszámosként dolgozó anyuka egyedül nevelte kislányát, mert a férjét elvitték katonának. Egyik alkalommal vele volt leánya is, mert beteg. Ezért nem is haladt úgy az asszony a munkával, ahogy rendes körülmények kötött menne neki, a beteg gyermekét pedig a díványra fektette. 

Megszólja ezért a munkát adó kocsmárosné:

,,- Tegye le azt a kölyköt a divánról, mert vele együtt lököm ki, meg a bérét is lefogom! 

(...)

- Ott van a teknő a lábánál! Csak nem akarja azt, hogy az én aranyos kis lányom háljon abban! Jól alszik a maga porontya akárhol, paraszt a szemétdombon is elhál, ha egyebe nincs! És mert maga olyan sokat itt lustálkodott a gyereke miatt, még ezt a szobát is ki kell surolnia, ha reggelig tart is - mert ki nem fizetem, holnap még mást fogadok maga helyett..."

A szegény asszony így is tett, a beteg gyermekét a teknőbe tette, a kocsmárosné gyermeke pedig a díványra feküdt, az anyjával egyetemben. Éjfélkor munkája végeztével meg a napszámos asszony megnézte gyermekét, csókot lehelt ajkára, majd a cseledek szobájába ment aludni, hamarosan kellnie kellett (volna). 

Hamarosan azonban megérkezett az őrült ár. A szegény asszony rohant a gyermekéért, de sehol nem találta, elsodorta azt a rettentő víztömeg... A kocsmárosné és gyermeke azonban ott volt... Kihűlve, megfulladtak a hirtelen vízzel megtelt szobában. 

Nem sokkal később a főutcán egy tűzoltó észrevett egy teknőt, benne egy kisgyermekkel. Azt hitte már nincs élet a kis leányban, nagyon megörült, amikor felsírt az érintésére. Hát még az édesanyja, mikor újra magához ölelte. Ha nem lett volna oly' szigorú a kocsmárosné, már nem élne a gyermeke...

,,Anya fiú és nővér"

,,- Tanulj fiam, csak tanulj! A ki szorgalmasan tanul, annak tőkéje lesz, melyet mi sem semmisit meg, senki el nem lophat. Takarékos légy, mert csakis az lehet független, a ki magán uralkodni tud; és csakis az a boldog, a ki mert megtakaritott valamit, a jótéteményt szűkölködő embertársának javára is kiterjesztheti, rajta segithetvén!... Ha ezt cselekszed, akkor könnyen halok meg, ott van édes anyád, ott van nővéred... nagy kötelességek ezek édes fiam, - fogadd, hogy megteszed?"

A fiú megfogadta apja tanácsát. Szorgalmasan dolgozott, tanult, takarékoskodott. Kifizette apja jelzálogát, saját részére is szép házat épített, s félretett egy csinos összeget a nővérének is arra az esetre, ha férjhez menne a közeljövőben.

Azon a rémes estén az édesanyja nem tudott aludni. Furcsa szorongás kínozta. Félt a vihartól. A fia nyugtatta: nem lesz semmi baj, mi baj is történhetne? De a náluk lakó iparost, Gáspárt áthívta, hogy vigyázzon az anyjára és nővérére. 

Azonban Gáspár csak a nővére hívó szavára jött át a társával együtt, amikor az ár már elöntötte a házat. Asztalt asztalra pakolva próbáltak az ár fölé kerülni, mígnem egy nagy hullám elsodorta a házban lakókat. Az anyát és a nővért örökre elragadta a Szinva... Gáspárt és segédjét elengedte, de félholtan... Míg a fiú - aki a saját házában lakott - az ár megindultával rohant szeretteihez, de a Sötétkapu alatt ő is a Szinva játékszerévé vált. Erős, fiatal szervezete megküzdött az elemi erővel és egy emeletes házhoz tudott úszni, menekülni. A rettenetes éjszakát ott töltötte szeretteiért aggódva...

,,És mire virradt? - ő, ki takarékoskodott, dolgozott, ki apjának tanácsát lelkiismeretesen követte, koldussá lett; elveszté anyját, nővérét, pénzét, házát, ifjúkorának minden örömeit és reménytelen néz a jövő elé!"

Simor András hercegprímás, esztergomi érsek levele Soltész Nagy Kálmán polgármester részére. Forrás: MNL.

,,A két szomszéd" 

Bálint és Kelemen. A két szomszéd egymástól nem messze lakott a Avas alján. Bálint lejjebb a Szinva partján egy szép nagy kőházban, míg Kelemen fentebb, egy kis viskóban. Kelemen mindig vágyakozva nézett Bálint szép, takaros házára.

Kelemen szegény ember volt, azonban később meggazdagodott. Uzsorásnak állt. Mindenre hajlandó volt a pénzért. Mindenki ismerte Miskolcon, de egy barátja sem volt, hiszen mindenkit kizsigerelt, aki a karjai közé került. 

Egy alkalommal Bálint is kölcsön kért tőle, ez volt élete egyik nagy hibája. Mert ha az uzsorások közé kerül valaki, onnan nagyon nehéz szabadulni. Sajnos Bálinttal is ez történt, hamarosan Kelemené lett a szép ház, a takaros kert. Bálint pedig családjával Kelemen egykori kis házába költözött, adóssága fejében ennyi járt neki, ennyi maradt a jussa. 

Bálintot Kelemen azzal vigasztalta, hogyha ő és a cselédje meghal, a szép kőház ismét a régi tulajdonosára száll majd vissza, hiszen sem rokona, sem barátja, sem senkije nem volt Kelemennek, ezért a régi tulajdosra hagyja az ingatlant. 

Azon a végzetes napon nagy vihar közeledett Miskolc felé. Kelemen így szólt Bálinthoz:

,,- No, öcsém, ha a Szinva beszól a házamba és odaszorit a kis szobámba, akkor megint a tiéd lesz!..."

Persze, csak tréfálkozott, nem gondolta komolyan... Pár óra múlva azonban valóság lett a dologból...

Bálint elaludt de hajnalban nagy robajra ébredt. Azonnal kiszaladt az utcára. Mindenfelől jajveszékelés, segítségért kiabálás hallatszott. Az ő kis viskója biztonságban volt, magasan feküdt az Avas oldalában. 

Meghallotta Kelemen segítségért kiabálását is, azonnal a szomszédjához szaladt, a nagy kőházat lassan ellepte az ár. 

,,- Az ajtót nyissátok ki, hadd szabaduljak! - kiáltá belülről Kelemen.

- A kulcsot hát, a kulcsot! - kiáltá Bálint. 

- Nem tudom hol van: ágyam párnája alatt volt, - nyögé Kelemen. Ágyamat felemelte a viz. Elvette kulcsomat, ládám kulcsát. Mindenemet elviszi a viz! Segitsetek emberek! Minden kötvényt, minden pénzt visszaadok! Bálint fiam, édes fiam! Ha megmentesz mindjárt tied megint ez a ház! Ments meg!"

A nehéz vasajtót azonban nem tudták kinyitni, a padlásra pedig nem tudott feljutni Kelemen, mert egy szekrény eltorlaszolta a feljáratot. Ott fulladt meg a lakótársával egyetemben. 

Másnap felfeszítették a nehéz vasajtót, majd a két áldozatot eltemették. Senki sem sajnálta Kelement, csak Bálint ment ki hozzá a temetőbe imádkozni. A nagy kőházat ismét birtokba vette előző tulajdonosa és annak családja. 

A Széchenyi István utca az árvíz tombolása után. Forrás: Miskolc anno: a nagy miskolci árvíz - Bodovics Éva előadása

,,Az öreg Móricz"

Ott, ahol a Belgrád köz található manapság, egy kis szigetet formázott a Szinva két ölelő karja. Ezen a területen állt az öreg Móric kis háza. 

Móric egész életében házalt, vásárokra járt, koplalt, rongyokban járt. Csak egy tisztességes ruhája volt, amit a zsinagógában viselt minden szombaton. De nem ok nélkül élt ilyen önsanyargatásban. Volt neki egy szép lánya, akinek minden pénzét gyűjtögette. 

Meg is lett az eredménye, hiszen egy nagyon jó vővel ajándékozta meg a sors Móricot, egy csodás férjjel a lányát. Nemsokára pedig két szép gyermek is született a frigyből. A szabóként dolgozó férj nagyon ügyes volt, már segédeket is kellett fogadnia, a pesti üzletek is fogadták portékáit. Teljes boldogságban élt a család. 

Sajnos minden boldogságnak vége szakad egyszer. Bosznia annektálása miatt a mi szabónkat behívták katonának. Itt kellett hagynia a családot. A szabóság bezárt, az üzlet csődbe jutott, Móric ismét a vásárokat járta. De minden nap imádkozott, bízott benne, hogy a szép időszak még visszatér a családja életében.

Az ár megérkezett... A borzalom éjszakája. Móric eszmélt először. Az unokákat és lányát felvitte a padlásra. De lent maradt a megtakarított pénze és a családi arany. Muszáj volt lemenni érte. Ekkor söpörte el a kis házat a Szinva, Móric elveszítette az eszméletét...

Másnap az izraelita kórházban bolyongott a zavarodott öreg. Száz halott volt kiterítve előtte. Lassan ment közöttük, mígnem egy fiatalasszony és két gyermek mellett földbe gyökerezett lábbal megállt. Nem is mozdult onnan, amíg el nem vitték a helyszínről. 

Csak állt az utcán, kezében a megmaradt kis pénzét szorongatta, zavartan motyogott...

,,- Legalább megvan a vőmnek a pénze! Én gondját viseltem!"

És még azt sem sejtette, hogy a vője sem tér már vissza a háborúból soha... Elesett Bosznia földjén... 

Nem maradt semmije szegény Móricnak. A történtek után magányosan kóborolt megháborodott elmével, rongyokban, magányosan, otthonát sehol nem találva...

Az Avast sem kímélte az árvíz. Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport.

,,Az anya és hét gyermeke"

Élt egy szegény özvegyasszony hét gyermekével egy kis viskóban a Pece egyik ága mellett. Nagyon rossz sorsuk volt, azon a végzetes éjszakán is sírva ringatta álomba éhező gyermekeit az asszony.

,,- Édes anyám! Miért olyan furcsa ma az éneked? - kérdé az egyik nagyobb gyermek, félénken kisérve édes anyja csuklódzón remegő énekét...

- Mert félek édes gyermekem... Ha az isten engem is úgy elvenne mellőletek, mint szegény édes apátokat, ki gondoskodnék rólatok? 

- Hiszen te azt mondtad édes anyám, hogy az úristen gondoskodik majd rólunk is... mondá a második leányka... 

- Igazságod van Katim! Hadd csókoljalak meg hadd imádkozzam hát a jó istenhez, mielőtt lefekszem; bizony mert ha ő nem teszi meg, nem tudom honnét vegyem holnap számotokra a kenyeret."

Szegény asszony nagyon el volt keseredve, így sírta álomba magát. Azt álmodta, hogy gyermekei mosolyogva hívták egy sötét barlangba, melynek falait hullámok nyaldosták. Aztán hideg lett. Szörnyű hideg, hogy e mintha egy kar fogta volna, nem engedte valami felkelni. Ekkor riadt fel.

,,- Gyermekeim! Gyermekeim! - hol vagytok édes gyermekeim! ... jajveszékelé vérfagylaló hangon. 

A vízbe veti magát gyermekeit keresve. Meg is találta őket, mindannyiunkat elragadta már az ár. Oda vitte őket, ahol nincs többé éhezés, szomorúság, gond és baj... A szegény asszony pedig követte szeretteit a másvilágra...

Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport

,,Az önfeláldozó fiu"

Az utolsó történet egy özvegy, Andó Lajosné (fia neve Tessényi volt, első férje után) és fia szomorú esete. 

Alvás közben érte őket is az ár. A fiú kitűnő úszó volt, karjaiban próbálta menteni anyját, mígnem elragadta tőle a Szinva. Próbálta keresni, kutatni a víz alatt, de nem találta, sőt, ő is eszméletét vesztette.

A jó Isten azonban nem akarta elvenni mindkettőjük életét, a fiút megkímélte, az Alsó-Papszeren tért magához. Az édesanyját azonban holtan találta meg a Szirma utcában az önfeláldozó ifjú... 

Az idézetek kivétel nélkül a Miskolczi árvíz és áldozatai című könyvből valók.

Források:

A miskolczi árvíz és áldozatai

Bodovics Éva Judit: Árvízi hangok. Az 1878-as miskolci árvizet megélt személyek történetei.

Bodovics Éva Judit: Árvíz a városban - árvíz a sajtóban. A miskolci (1878) és a szegedi árvíz (1879) verbális narratívái a Vasárnapi Újságban

Bodovics Éva: Árvizek és árvízvédelem Miskolcon a 19. század második felében

Dr. Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV.

Vasárnapi Ujság 1878. 38. az. - A Miskolczot elpusztitott vihador

Wikipédia

minap.hu

Horváth-Marjalaki-Valentiny: Miskolc

A Miskolc a múltban csoport képei

BAZ Megyei Levéltár IV. 1923 4. doboz