Két helytörténeti érdekességet szeretnék bemutatni a mai napon, mindkettő Soltész-Nagy Kálmánhoz kapcsolódik. Az egyik 1896-ból való, sokadik polgármesterré választása kapcsán méltatják őt. A másik pedig a híres polgármesterünk búcsúbeszéde 1902-ből. Mindkettő megtalálható majd a hamarosan elkészülő életrajzi könyvében.

A Szabadság című újság címlapja ezt írta 1896. június 27-én:

,,Soltész Nagy Kálmán.

A város szellemi és anyagi ügyeit legközvetlenebbül a polgármester vezeti és intézi. A városra nézve tehát tisztújítás idején a legfontosabb kérdés az: ki legyen a polgármester?

Miskolcz város közönsége abban a szerencsés helyzetben van, hogy e fölött a nehéz és fontos kérdés fölött nemkell töprengenie. Az isteni gondviselés adott a városnak egy olyan férfiút, aki egyenesen predestinálva van arra, hogy Miskolcz városát nagggyá, széppé, virágzóvá tegye. Ez a férfiú: Soltész Nagy Kálmán.

Soltész Nagy Kálmán kir. Tanácsost a tegnapelőtt tartott tisztújító közgyűlés ismét általános lelkesedéssel választotta meg Miskolcz város polgármesterévé. Negyedik ízben teszi ezt vele szemben a megvesztegethetetlen népakarat. Egyhangúlag, egy felkiáltással történt most is a választás, éppen úgy, mint ezelőtt hat esztendővel, de ebben a mostani felkiáltásban, a percekig tartó lelkes éljenzés hangjában volt bizonyos megható lélektani motívum, amely nemcsak az elismerésnek, a szeretetnek és a ragaszkodásnak, hanem a közelmúlt eseményeit tekintve, az elégtételnek is kifejezése volt. Valóban lélekemelő jelenet volt, amint a nép választottai ez ünnepélyes aktus alkalmával fölállottak székeikről Soltész Nagy Kálmán előtt s szemeikben az igaz lelkesedés tüzével mondották: te légy továbbra is első közöttünk, te légy az első polgár, a tisztikar feje!

Ebben a nyilatkozatban Miskolcz város összes polgárainak közszeretete, köztisztelete és közelismerése nyert megható kifejezést.

Mit bizonyít ez?

A képviselőtestület abbeli elhatározása,hogy a város ügyeinek vezetését, szellemi és anyagi dolgainak intézését újabb hat esztendőre Soltész Nagy Kálmán kipróbált kezeire bízta: azt bizonyítja, hogy a város közönsége eredményt lát az ő munkájában a múltban s az ő személyében biztosítékot lát a jövőre nézve.

Igen! Soltész Nagy Kálmán tizennyolcz évi polgármesterségének időszaka aranybetűkkel lesz beírva Miskolcz város történetébe. Az ő éles esze, előrelátása, rendkívüli szorgalma, páratlan ügybuzgósága eredményezte azt, hogy Miskolcz a lefolyt két évtized alatt Magyarország előkelő vidéki városai sorába küzdötte föl magát.

Nincs rá terünk, de még nem is időszerű most, hogy Soltész Nagy Kálmán érdemeinek méltatásába bocsátkozzunk, úgy is tudja azt Miskolczon mindenki, hogy miket tett, miket cselekedett ő a város előhaladása s felvirágzása érdekében.

De vajjon ezeket a nagy érdemeket méltányolta-e, jutalmazta-e valaha a város?

Bátran felelhetjük, hogy nem méltányolta és nem jutalmazta, mert azt a munkát, azt az odaadó buzgalmat és rendkívüli tevékenységet, melynek forrása a város iránt való határtalan szeretetből, önszívének véréből buzog föl, méltányolni, megjutalmazni nem lehet.

Az öröm és megelégedés jóleső érzése hatja tehát át lelkünket, midőn látjuk, hogy a képviselőtestület a szerzett érdemeknek, a tizennyolcz évi buzgó tevékenységnek jutalmául odaadta azt, amit egyedül adhatott, odaadta az elismerést és a bizalmat akkor, amidőn Soltész Nagy Kálmánra újra reábízta azt a fontos tisztséget, melynek vannak ugyan rózsái, de — miként a múltban sajnosan tapasztaltuk — vannak tövisei is.

Soltész Nagy Kálmán eszére, vezetőképességére nagy szüksége van Miskolcz városának. Egy fejlődő város, mely a haladásnak csak az első stádiumában van, a munkás és kipróbált erőket nem nélkülözheti. Mi erősen hisszük, hogy Soltész Nagy Kálmán polgármester vezetése alatt a reánk következő újabb hat esztendő városunk életében a munka és tevékenység szakadatlan lánczolatából fog állani.

Ebben a reményben üdvözöljük díszes állásában Soltész Nagy Kálmán polgármestert. Nem írjuk neki elő — mint némely lap teszi — rideg, sablon szerint, hogy hassa át lelkét továbbra is a kötelességérzet, hogy legyen szorgalmas és ügybuzgó a város érdekeinek munkálásában; minek irnánk mi ezt, hiszen őt természete és véralkata úgy is munkára és szorgalomra serkenti s arra ösztönzi, hogy egyik eredmény után újabb eredményt vivjon ki a város javára és boldogulására. Minek festenénk mi halvány képet a kötelességérzetről annak az embernek, akinek lelkében ugyanaz a kép a legtisztább alakban, a legragyogóbb színekkel már festve van?

Mi, akik nem értjük a város dolgait úgy, mint ő, nem adhatunk neki tanácsot sem arra nézve, hogy mit csináljon. Éppen azért mi csak annyit óhajtunk, hogy adjon az isten neki erőt, kitartást s állandó jó egészséget nagy és nehéz munkájának véghezvitelére, hogy még ezután sok cziklusban elmondhassuk: Éljen Soltész Nagy Kálmán Miskolcz város polgármestere!”

(Szabadság - 1896. június 27.)

 Soltész-Nagy Kálmán

Soltész Nagy Kálmán lemondó levele:

,,Igen tisztelt képviselői Közgyűlés!

Már korábban tudomására hoztam az igen tisztelt Közgyűlésnek, hogy f. évi október hó 3-án Miskolcz város déli választókerületének bizalma országgyűlési képviselőül megválasztott; hogy én a polgártársaim részéről önkéntesen nyújtott bizalmat hával fogadtam el és hogy az összeférhetetlenségi törvény értelmében záros határidő alatt a polgármesteri állásról le kell mondanom. Immár elérkezettnek látom az időt arra, hogy polgármesteri állásomról való végleges lemondásomat a mélyen tisztelt közgyűlésnek bejelentsem és megváljak azon állástól, melyre közel 24 évvel, ezelőtt meghivattam; azon állástól, melyet annyi szeretettel, jóakarattal igyekeztem betölteni, s melytől a válásra választó kerület bizalma mellett az is indít, hogy a hivatalos élet izgalmait legyőzni alig tudom és hogy sokszor megtámadt életerőmet más téren való munkálkodásra, — de mindig Miskolcz városának javára — megtartsam.

Mi volt nekem a polgármesteri állás? Nem csupán hivatal, tisztesség volt az részemre: mindenem, életem volt az nekem. Egy nagy család fiának éreztem magam, ki e család minden tagjának jólétét, boldogságát előmozdítani s azért munkálkodni kötelességének tartja. És úgy is tekintettem ez állásban Miskolcz városát, mint a fiú az édesanyját, ki az ettől nyert életet csak a legmelegebb szeretettel és legodaadóbb ragaszkodással s tőle telhető legnagyobb áldozattal hálálhatja meg. Ily gondolatokkal és törekvésekkel foglaltam el annak idején a polgármesteri állást s ugyanilyen érzelmek vezettek engem pályám egész folyamán.

A mélyen tisztelt Közgyűlés megjutalmazott engem ezekért. Czéljaimról meg volt győződve, megbízott tiszta, önérzetes törekvéseimben, tudta, hogy kötelességem teljesítésétől semmi el nem tántorít A mélyen tisztelt közgyűlés megújuló hálája és soha nem fogyó jóindulata, továbbá a kölcsönös bizalom adott nekem erőt a munkához, és ebből nyert reményt és tudatot a város közönsége arra, hogy ügyeit, érdekeit bizalmas s érdemes sáfárok gondozzák.

Ha visszatekintek polgármesteri állásom első és utolsó esztendejére, ha megfigyelem azon változást, mely Miskolcz város életében ez időközi évek alatt beállott, ha látom, hogy Miskolcz városát népességének száma, kulturális emelkedése és intézményeinek sokasága s a város külső képének megváltozása Magyarország egyik igen jelentékeny helyévé emelték, azon jóleső érzet tudatára jutok, hogy ebben nekem részem van, hogy nem czéltalan volt munkálkodásom.

De meghatva és a tartozó köszönet érzetével ismerem be azt én, hogy mindezeket csak a képviselőtestület összeségének és egyes tagjainak szeretett városunk jóléte és boldogsága iránt táplált meleg érdeklődésével és törekvéseimet soha sem szűnő támogatásával érhettük el.

A polgármesteri álláson kívül még hat évet töltöttem a hivataloskodásom kezdetén fennállott sommás bíróságnál, mint jegyző, későbben, mint tiszti ügyész a város szolgálatában: ily hosszú összeköttetés után érthető lesz mindenki előtt válásom nehézsége. Súlyossá teszi ezt különösen annak bevallása, hogy kitartó törekvésem sem juttatott ahhoz, hogy Miskolcz városa a modern fejlődés leghatalmasabb tényezőjének, a vízvezetéknek és csatornázásnak birtokába lépjen.

A viszonyok súlya s azon tekintet, hogy a város lakosságának lehetőleg könnyűvé akartam tenni a vízvezeték s a csatornázás kiadásainak viselését, s tartóztatott vissza a gyorsabb alakulástól. És mélyen fájlalom azt is, hogy életem egyik fő czélját, azt, amiért Miskolcz minden jó polgárának imádkoznia kell, azt, hogy Miskolcz önálló, törvényhatósági joggal felruházott város legyen, polgármesterségem évei meg nem hozhatták.

Hiszem, hogy most, midőn kitartó munkásság után megvettetett az alapja annak, hogy Miskolcz városa is birtokába juthat a közegészség és köztisztaság leghatalmasabb eszközeinek, midőn a város fejlődése lakosságának hazafisága és bölcs mérséklete Miskolcz városát az önállóságra éretté tette, talán hamarább gondoljuk birtokába jutnunk mindazon intézményeknek és áldásoknak, melyeket forró óhajtással párosult igyekezet és törekvés jutalmul szokott adni.

Mint Miskolcz város első tisztviselője, s a város első szolgájának tekintettem magamat. Nem válogattam az időben, munkában és személyben; a nap minden szakában, minden dologban, személyválogatás nélkül a legnagyobb lelkiismerettel igyekeztem kötelességeimet teljesíteni: ily tudattal eltelve, soha nem felejthető mély hálám kifejezése mellett válok meg polgármesteri állásomtól. Legyen szabad reménylenem, hogy azon kegyes, jó indulatot, melyben közel 30 éven által részem volt, a mélyen tisztelt Közgyűlés továbbra is megtartja, nem tagadja meg tőlem ezután sem és jutalmul munkatársnak fogad mindazon munkában, melyet kezdeményeztem, de nem fejezhettem be.

A Mindenható áldását kérem szeretett városunkra, annak minden polgárára és a mélyen tisztelt képviselőtestület minden egyes tagjára s szeretett polgártársaira

Miskolcz, 1901. deczember 30-án.

Lekötelezett polgártársuk

Soltész N. Kálmán,

kir. tan., polgármester.

(Szabadság - 1902. január 1.)

Források:

Szabadság - 1896. június 27.

Szabadság - 1902. ja