Rendhagyó bejegyzés következik a blogon, hiszen nem az én írásom lesz olvasható, hanem egy 2008-as szakdolgozat, Ozsvári Tamás munkája. Nagyszerű munka, érdemes elolvasni. A 9. HONVÉDZÁSZLÓALJ MEGSZERVEZÉSE ÉS TÖRTÉNETE 1848. DECEMBERÉIG a szakdolgozat címe. Ezúttal a honvédsereg délvidéki harcairól lesz szó. 

A szakdolgozat első része itt található:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2023/11/10/a_9_honvedzaszloalj_megszervezese_es_tortenete_1848_decembereig_1_resz 

A szakdolgozat második része itt található:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2024/03/16/a_9_honvedzaszloalj_megszervezese_es_tortenete_1848_decembereig_2_resz

A szakdolgozat harmadik része itt található:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2024/06/29/a_9_honvedzaszloalj_megszervezese_es_tortenete_1848_decembereig_3_resz

A szakdolgozat negyedik része itt található: 

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2025/03/15/a_9_honvedzaszloalj_megszervezese_es_tortenete_1848_decembereig_4_resz

A fehértemplomi ütközetek

A 9. zászlóalj 4 százada augusztus 23-án érkezett meg Fehértemplomba, ahol az első harcokon átesett a zászlóalj. A 2. század a Fehértemplom és Krucsica közötti útszakaszon folytatott biztonsági szolgálatot. Ekkor az itteni őrszem vette észre, hogy Fehértemplom felé fegyveresek közelednek. Ezt jelentették Kálnoky főhadnagynak, aki kiküldött három embert, hogy győződjenek meg róla, hogy az említett fegyveresek hová tartoznak. A három honvéd amint közelebb ért az eddig ismeretlen fegyveresekhez, azok tüzet nyitottak rájuk, melybe mindhárman belehaltak. Ők voltak az első áldozatai a 9. honvédzászlóaljnak.

Kálnoky természetesen azonnal támadást indított a vonuló szerbek ellen és félórányi küzdelem után megfutamították őket. Ezzel a 2. század átesett a tűzkeresztségen, melyen kitűnően vizsgázott. Azontúl pedig, hogy elüldözték ellenségüket, még zsákmányoltak 1 ágyút és 3 lőszertaligát is. Veszteségük pedig mindössze 3 sebesült volt, illetve az előbb említett 3 honvéd, akik felderítés céljából túl közel merészkedtek a szerbekhez.

Nem sokkal később a 3. század is fegyveres összetűzésbe keveredett, ugyanis a szerbek egyik hadoszlopa átkelt a Dunán és feldúlta Új-Moldovát. Ezt Rácz Sándor százados hírül vette és két századával a Duna felé indult. Augusztus 27-én elérte és megrohamozta a szerbek ómoldovai táborát, amely teljes sikerrel zárult. A szerbek jelentős veszteségeket szenvedtek el, mintegy körülbelül 60-70 halottat számláltak.

A Krucsicánál történt ütközet után mindennapossá váltak a kisebb összetűzések, mely már előre jelezte egy nagyobb szerb támadás közeledtét. Erre a támadásra nem is kellett sokáig várni, ugyanis szerb csapatok vonultak augusztus 30-án Vöröstemplom, Vracsevgaj és Krucsica felől Fehértemplom megtámadására. Hozzátartozik a történethez, hogy ekkor a zászlóalj létszáma itt nem volt teljes, mert Rácz Sándor a 6. század parancsnoka, aki Ómoldován győzelmet aratott, ebben az ütközetben nem tudott részt venni, ugyanis későn érkezett meg Ómoldováról. Továbbá Vitalis őrnagy a zászlóalj parancsnoka – nem tudni milyen okból – távol maradt az ütközettől, ezért egész nap Maderspach parancsnokolt.

Ekkori források szerint a legnagyobb harc a krucsicai vonalon alakult ki, de ezt is sikeresen visszaverték a vörös sapkások. A vöröstemplomi résznél a mieink gyorsan felőrölték az ellenséget, de az ütközet megnyerését nem tudták kiaknázni teljesen, mert a menekülő szerbeket Blomberg osztrák ezredes nem hagyta üldözni. Innen is kiderül, hogy az osztrák katonai vezetők némiképp azért szimpatizáltak a magyarellenes szerbekkel. Ezen felháborodva Elek Ferenc százados az 1. század parancsnoka egyenesen árulónak nevezte Blomberget, tegyük hozzá teljes joggal, hisz Blomberg lovasságával a menekülő szerbeket könnyedén megtizedeltek volna. Ezek után természetesen némi bizalmatlansággal kezelték már az osztrák katonai vezetőket. A zászlóalj vesztesége ekkor: 3 halott és 6 sebesült volt. 

Belső élet a zászlóaljban

Miután Fehértemplomnál kétszer is vereséget szenvedtek a szerbek, így egy jó darabig nem próbálkoztak a város megszállásával. Helyette inkább a környékbeli falvakat fosztogatták, az itt-ott felbukkanó szerb hordák. Ebből kifolyólag egész szeptember és október folyamán nem voltak nagyobb csaták a déli területeken.

E két hónap alatt viszont annál jelentősebb belső változásokon ment át a zászlóalj. Itt legfontosabb megemlítenünk, hogy a zászlóaljparancsnok Vitalis Sándor őrnagy helyett Rácz Sándor századost nevezték ki ideiglenesen a zászlóalj vezetőjének, amíg Kiss Pál százados át nem vette azt.

Változások történtek továbbá a magasabb parancsnokságoknál is, ami érintette a 9. zászlóaljat. Ilyen volt, hogy a verseci hadosztály (ide tartozott a 9. honvédzászlóalj) vezetését (Blomberg távozása után) október végén Damjanichra lett bízva. Szeptembertől pedig ebbe a hadosztályba osztották be a 3. honvéd zászlóaljat is. Így került honvédsereg két legjobb zászlóalja a szabadságharc egyik legjobb vezetőjének keze alá.

Damjanichot amint átrendelték az új hadosztályához, parancsot adott a 9. zászlóalj feltöltésére a pótújoncokból, ugyanis a zászlóalj létszáma ekkor körülbelül a fele volt a kívánatosnak. Így körülbelül 600 újoncot osztottak be ide, akiknek a nagy része oláh volt, mintegy 400 fő.

Ezennel pedig újra megkezdődtek a zászlóaljban a kiképzések és az elméleti oktatások, hisz az állomány fele ekkor újonc volt.

A harcok kiújulása

A szerbek legfőbb célja ekkor az volt, hogy a Versec és Fehértemplom közötti összeköttetést ellehetetlenítse. Ezért a két városhoz közel fekvő Strázsát (Lagerdorf) megszállták, védősáncokkal, és 3 ágyúval megerősítették.

Damjanich november 9-én adta ki a parancsot Strázsa megtámadására, méghozzá Fehértemplom és Versec felöl. Versecről indult hadba Damjanich vezetése alatt a 3. zászlóalj 2. százada, 1 század székely gyalogság, Württember huszár-, Freudenreich tüzér-üteges- és Rózsa Sándor szabad csapata. Fehértemplom felöl támadott, mint a hadoszlop bal szárnya a 9. honvédzászlóaljnak két százada.

A 9. zászlóalj derekasan kivette a részét a küzdelemből, és győzelemmel bosszulták meg az ekkor elesett hadnagyuk Fáy Gyula halálát. A magyar sereg tehát új vezetője alatt totális győzelmet aratott a Strázsát megszállt szerbek felett, akik súlyos veszteségeket szenvedtek el, a halottak száma körülbelül 673-ra volt tehető. Seregeink pedig hadizsákmányként megszerezték a 3 ágyút és az itt levő nagyszámú szarvasmarhát.

Az ütközet utáni időt a zászlóaljak az újoncok további kitanítására használták fel, amire volt is idejük egészen november legvégéig. November közepétől Kiss Ernő tábornok és Damjanich alezredes szabadságot kaptak. Helyüket Vettel ezredes és Kis Pál őrnagy vette át ideiglenesen.

Vettel november 30-án nagyszabású akciót indított, melynek végső célja Pancsova elfoglalása volt. A terv az volt, hogy Vettel a nagybecskereki hadosztállyal Tomasevácon át nyomul előre, míg Kis Pál a verseciekkel Alibunárnál lép fel támadólag. Maderspach pedig a fehértemplomiakkal Palánkán és Ördöghídján át nyomul Pancsova felé. 

Ez utóbbi hadoszlophoz tartozott 4 vörös sapkás század is, így ők kiváltképp lényegesek a számunkra. Mikor Madersprach Palánkához ért három részre osztotta csapatát. A bal szárnyak kellett megszállnia Ó-palánkát, a középső seregrésznek és a jobbszárnynak pedig Ördöghidat. A középső seregrész reggel 7 órakor sikeresen birtokba vette a hidat, s miután a jobb és a balszárny is harcba keveredett Madersprach 9-kor elrendelte a szuronytámadást a szerb hadak ellen, amely igen jelentékeny erőkkel rendelkezett (2500 katona és 7 ágyú volt itt). De hiába voltak ennyien a szuronytámadástól azonnal megfutamodtak, így a mieink ismét győzelmet arattak, és hadizsákmányul szereztek 3 ágyút, 8 lőszeres kocsit, és több mint 200 ágyútöltényt. Zászlóaljunk vesztesége ekkor 3 halott, és jó néhány sebesült volt.

Sajnos a győzelmet nem lehetett kiaknázni, ugyanis a Vettel és a Kis Pál vezette előrenyomulások is sikertelenek voltak, így kénytelen-kelletlen a Maddersprachnak vissza kellett térnie Fehértemplomba.

Decemberben visszatértek hadosztályaikhoz Damjanich és Kiss Ernő, és úgy döntöttek hogy a 30-án történt sikertelen támadást Pancsova ellen most újra megpróbálják, de új terv alapján. Úgy döntöttek, hogy Kiss a Vetter féle hadosztállyal megtámadja a tomaseváci szerb tábort szemből, közben pedig Damjanich Dorbrica irányába nyomul előre és megpróbál a szerbek háta mögé kerülni. Damjanich hadosztályának a megerősítésére pedig a 9. zászlóaljból az első négy századot Versecre rendelték.

A támadás Damjanich vezetésével december 12.-én indult. A jobb szárny (9 gyalog, 1 lovas-század, 4 üteg) Alibunár felé tartott, míg a fő seregrész 12 gyalog század, másfél lovas század és 9 üteg Károlyfalvára ment. Fontos megjegyezni hogy a 4 vörös sapkás század a fő seregrészhez tartozott. Alibunáron és Károlyfalván seregeink ellenállásba ütköztek, de többszörös szuronytámadás után sikerült megszállni a két várost. A fősereg miután elfoglalta Károlyfalvát egyesült a jobbszárnnyal Alibunárnal.

Ezekben a harcokban a szerbek vesztesége állítólag az 500 embert is meghaladta. Továbbá seregeink zsákmányoltak 2 ágyút, 2 lőszerkocsit, 2 zászlót és 300 lőfegyvert a szerbektől.

A vörös sapkások vesztesége 13 halott volt. A sebesültek pontos száma sajnos nem ismert.

A fősereg Damjanich vezetésével még aznap bevonult Jarkovácra, ahol le is táboroztak. Kiss Ernő pedig a hadosztályával Botoson vert tábort. A terv szerint pedig másnap akartak indulni Tomasevác ellen. Viszont a tomaseváci szerb parancsnok a közeledő veszély miatt, megelőző támadást indított a Jarkovácon levő Damjanich ellen. A támadás sikerének érdekében pedig megüzente a főleg szerb lakosokból álló jarkováciaknak, hogy ha 14.-én éjjel eljön a támadás ideje szövetkezzenek a csapataival.

A jarkováciak természetesen a szerb rebellisekkel szimpatizáltak, így mikor megvendégelték a honvédeket, azoknak mit sem szóltak a készülő támadásról, sőt esetenként még akadályozták is a magyar katonákat a harcba állását, mikor rajtuk ütöttek a szerbek csapatai. A támadás hajnal 1 órakor kezdődött, és teljesen váratlanul érte az épp pihenő hadosztályt. Freudenreich tüzér kapitány a kialakult káoszban próbálta menteni a főtéren felállított ágyúkat, de a nagy sietségben és zűrzavarban sajnos 7 ágyút is elvesztettünk, mert azok a közeli Berzava-csatornába zuhantak. A fejetlenséget csak tetőzte, hogy a szerbek közben rejtett helyekről folyamatosan tűz alatt tartották a mieinket.

Kiss Pál őrnagynak sikerült a hozzátartozó vörös sapkásokat maga köré gyűjteni és kimenekülniük a falu déli kijáratán. Damjanich a többi csapattal pedig északon tudta elhagyni Jarkovácot.

Hajnalban a már rendezett honvédsereg pedig bosszúhadjáratot indított a szerb lázadókkal együttműködő jarkováciak ellen és felgyújtották a falut, a merénylőket pedig lelőtték. Csak kevesen értek el Pancsováig a merénylők közül. 

Hadaink vesztesége igen jelentős körülbelül 300 fő volt. Miután lerombolták Jarkovácot és kiszedték a Berzava-csatornából az előző este beesett hadianyagokat, a csapat tovább indult Szarcsára, ahová követte őket Kiss Ernő vezette hadosztály.

Innen a sereg pedig tovább indult Temesvárra (mert hírt kaptak ottani portyázókról), ami hiba volt, ugyanis ha ekkor Kiss Ernő úgy dönt hogy nyomuljanak tovább Pancsova ellen, akkor a 12-14000 fős sereg valószínűleg sikeresen elfoglalta volna azt. Ezzel pedig elvágták volna a szerb lázadók ütőerét.

Így csapataink végül Temesvár felé vették az irány, és 23-án Csákován vertek tábort. Itt csatlakozott a 9. honvédzászlóalj többi része az a 3 osztály, akik Fehértemplomban maradtak. Ekkor a zászlóalj vezetését Ellák Ferenc vette át, ugyanis az eddigi vezetőt Kis Pált alezredessé léptették elő és kapott egy dandárt Damjanich hadosztályában. 

Mivel Kiss nem volt felkészülve arra, hogy Temesvár ellen vonuljon (ugyanis a seregből ekkor elkülönítettek 3 századot és 2 üteget Klapkának a Felső-Tiszához), innen visszafordultak és ismét a Pancsova elleni támadás került központi szerepbe. Így a 9. honvédzászlóalj tovább vonult december 25-én Dettára, 26-án Versecre, 28-án pedig Nagy-Margittára.

Sajnos ekkor már elveszett a kedvező alkalom a szerbek főseregének megtámadásához, mivel így jutott idejük soraik rendezésére illetve Pancsova védelmének megerősítésére. A mi seregünk pedig a felső-tiszai elvonás miatt sokat vesztett erejéből.

Kiss altábornagy december 29-ére összpontosította a sereget Zichy-falva környékén. A Pancsova elleni támadás pedig január 2-án indult meg. Eleinte a szerencse a magyar csapatokat támogatta ugyanis Kissnek a reggeli nagy ködben sikerült a szerb sereget oldalba kapni, és ezzel meglepni őket. Sajnos ekkor Kiss Ernő nem volt elég határozott és nem rendelt el rohamot, csak ágyútüzet. A majd 3 órás ágyútűz pedig időt és alkalmat adott a szerbeknek, hogy seregeik szárnyát átrendezzék, és ezzel felkészüljenek a magyar fősereg rohamára.

Ekkor altábornagyunk elkövetett még egy végzetes hibát. Miután beszüntette az ágyútüzet, teljesen oktalanul visszavonulást rendelt el. Ez pánikot szült a katonákban és rendezetlenül próbálták meg elhagyni a csatateret, ami végzetes volt. Egyedül a 9. és a 3. honvédzászlóalj őrizte meg a nyugalmát és fedezte a visszavonulást, bár zászlóaljunk rengeteget szenvedett ezen az éjjelen, ugyanis legalább 40 katona szenvedett komoly fagyási sérülést A sereg visszavonulása csak Újfalu elérése után vált nemileg rendezetté.

Tehát ezen hibás döntések következményeként Pancsova megszállása illetve a szerb fősereg megsemmisítése sajnos ekkor kudarcba fulladt. A magyar sereg mintegy 300 halottat számlált.

A vereség hatására Damjanich lett a hadosztály parancsnoka, illetve elrendelték, hogy az itteni sereget ki kell vonni a térségből, és Damjanichnak fel kell vonulnia a Középső-Tiszához. 

Ezzel a 9. honvédzászlóalj Damjanich vezetése alatt elhagyta a déli szerb határőrvidéket.

Összefoglalás

A dolgozatban olvashattuk, hogy milyen problémákkal kellett szembesülnie a frissen alakult kormánynak. Különösképp a toborzás legitimizálásával kapcsolatban, ugyanis ha nem a sorkatonaságba történt az önkéntesek toborozása, akkor ez engedély köteles lett volna. Batthyány zseniálisan oldotta meg ezt a kérdést azzal, hogy a honvédtoborzást a nemzetőri törvényen belül oldotta meg. így az udvar a jelenlegi meggyengült helyzetében ez ellen nem tudott mit tenni.

A dolgozat központi témája a 9. honvédzászlóalj megszervezése, melyben részletes leírást olvashatunk a toborzó bizottságok munkájáról, tagjairól illetve a toborzás mindennapjairól, problémáiról, az ellátás .és a felszerelés hiányosságairól, és ezen problémák megoldásáról. 

Végezetül pedig leírást kapunk az első hadbavetésükről, a fehér-templomi ütközetről, melynek végén méltán kapták meg Batthyány elismerését a „vörös sapkások”, illetve a további harcaikról, egészen 1848 decemberéig.

A dolgozat összegzése kép elmondhatjuk, hogy az 1848 májusában felállított honvédsereg nagyszerűen helyt állt, és maximálisan felülmúlták a hozzájuk fűzött elvárásokat a harctéren. Ezek közül is kiemelkedett a 9 honvédzászlóalj.

Kitekintés

Mikor elindult seregünk a délvidékről a Középső-Tisza vonalához, Damjanich a vörös sapkásokhoz csatolt még egy századot, az un. Temesváriakat, hogy ezzel töltse fel a nagy veszteségeket szenvedett 9. honvédzászlóaljat. Így a továbbiakban már nem 6 hanem 7 század tartozott a zászlóaljhoz.

Miután felvonult Damjanich s Középső-Tiszához, részt vettek a szolnoki csatában 1849. március 5.-én. Itt a 9. zászlóalj a középsereg részeként tevékeny szerepet vállalt a győzelemből.

A szolnoki csata után válságba került a zászlóalj tisztikara, ugyanis megtagadták Elek Ferenc zászlóaljparancsnok parancsait, és leváltását kezdeményezték. Sajnos a korabeli források, csak annyit említenek az okok gyanánt, hogy megromlott a viszony a tisztek és a zászlóaljparancsnok között. Ezért Leiningen tábornoknak panaszt tett a tisztikar, melynek hatására leváltották Eleket és Sándor Kálmánt nevezték ki zászlóalj parancsnoknak. Illetve ekkor megszüntették a 7. századot és az itteni embereket elosztották a 6 alapszázad között.

Zászlóaljunk tehát a tavaszi hadjáratot megújulva kezdte el, ahol részt vettek a tápióbicskei és az isaszegi csatában is. Vitézségükkel itt is kitűntek a vörös-sapkások, de sajnos emiatt a veszteségeik is jelentősek voltak. Isaszegen 2 tisztet, 5 őrmestert, 7 tizedest és 98 közvitézt veszítettek.

Isaszeg után a magyar fősereg Komárom felmentésére indult. Csapataink út közben április 19.-én Nagysallónál győzedelmeskedtek az osztrákok felett. És ezzel lehetővé vált Komárom teljes felmentése.

Április 26-án pedig Komáromnál ismét győzött a magyar sereg. A 9. honvédzászlóalj pedig sikeresen teljesítette az itt rábízott feladatokat. 

A komáromi csata után összesen mintegy 200 fő hiányzott a zászlóalj létszámából, mely veszteségek a harcok és a kolerajárvány miatt érték őket. Komárom alól vörös-sapkásainkat felrendelték Buda várának bevételéhez. Ekkor a III. hadtest (ide tartozott a 9. honvédzászlóalj is) parancsnokságát Knézich vette át, mert Damjanichot hadügyminiszter helyettesnek nevezték ki. Damjanich azonban az új beosztását nem tudta betölteni, mert 28-án eltörte a lábát, és így tényleges szolgálatot már nem tudott vállalni. 

Tehát zászlóaljunk a parancs értelmében április 29-én indult Budára, és május 4-én ért a várhoz. A május 17-i sikertelen rohamba így már részt tudtak venni. Itt nem közvetlenül rohamozó feladatokat kaptak, hanem a várhoz közeli házakból kellett fedezniük társaikat, és ezzel lefoglalniuk a várfalak védőit. Május 21-én a sikeres várfoglaláskor is ugyanezt a feladatot látta el a 9. honvédzászlóalj, amiből arra lehet következtetni, hogy a zászlóalj létszáma ekkorra már jelentősen megcsappant.

Buda elfoglalása után csapataink célja a Vág folyó jobb partjának birtokbavétele volt. Ekkor a 9. honvédzászlóalj Knézich elővédje volt Tornocon, Knézich hadteste pedig Érsekújváron táborozott le. Nem sokkal később Görgey leváltotta Knézichet és Leiningent nevezte ki az új hadtestparancsnoknak, aminek a vörös-sapkások nemigen örültek.

Perednél pedig az osztrákok megtámadták a III. hadtestet, melynek következtében Zsigrádra kellett visszavonulniuk. Ebben az ütközetben a III. hadtest és a 9. honvédzászlóalj is súlyos veszteségeket szenvedett.

Június 28-án Haynau elfoglalta Győrt, ezért Görgey elrendelte a seregek összpontosítását Komáromnál. A III. Magyar hadtest megpróbálta visszafoglalni Ó-Szőnyt, mely végül sikerült is nekik. Ebbe az ütközetbe a 9 zászlóalj nem vett részt, mert új-szőnyi hídfőben voltak, és feladatuk a harcba induló nehéz ütegek fedezése volt. 

Kevéssel később zászlóaljunk kivette részét a nem túl dicső 3. komáromi ütközetből is. Az itteni visszavonulás ellenére, korabeli források szerint a 9 honvéd zászlóalj hősiesen helyt állt és egyedül ők vonultak vissza rendezetten. Ekkor zászlóaljunk vesztesége 14 halott és 54 sebbesült volt.

A komáromi csatavesztés után a magyar fősereg Buda felé húzódott vissza, hogy onnan délvidékre vonuljon. A Vác környéki csatákban sajnos nem sok minden maradt fent a 9 honvédzászlóaljról, így ezek részletezéséről eltekintek.

Az orosz és osztrák előrenyomulás miatt a magyar sereg folyamatos meghátrálásra kényszerült. Felvenni a harcot pedig nem sok értelme, hisz ellenségeink többszörös túlerőben voltak.

Ekkor már lehetett tudni, hogy ezek a szabadságharc utolsó napjai. A 9. honvédzászlóalj utolsó csatáját július 28-án vívta, melyet győzelemmel zártak. Ez a győzelem így méltó befejezése volt, a zászlóalj hősies küzdelmeinek.

(Vége)

Bibliográfia

19. századi magyar történelem 1790-1918, szerk.: GERGELY András, Korona Kiadó, Bp., 1998.

ÁRVAI Ferenc – RÓZSA György Gyula: Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc dokumentumai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban, Miskolc, 1998.

AVERBUCH, R.A. : A magyar nép szabadságküzdelme1848-1849-ben, Akadémiai Kiadó, Bp., 1970.

Az 1848-49.évi forradalom és szabadságharc története, szerk.: HERMANN Róbert, Videopont Kiadó, Bp., 1996.

Az 1848-49-es I. magyar hadtest iratai I., szerk.: HAJAGOS József, Eger, 2002.

BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49.évi szabadságharcban, Heraldika Kiadó, Bp. 2000.

BONA Gábor: Kossuth Lajos kapitányai, Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1988.

Borsod és Miskolc 1848-1849-ben, naplók, töredékek, visszaemlékezések szerk.: DOBROSSY István, Miskolc, 1998.

Borsod Miskolcz 1848, szerk.: CSORBA Csaba, Miskolc, 1987.

Borsod vármegye, vármegyei szociográfiák, szerk.: CSÍKVÁRI Antal, Bp., 1939.

DEÁK István: A törvényes forradalom. Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben, Gondolat, Bp., 1994.

ERDŐDY Gábor: A magyar kormányzat európai látóköre 1848-ban, Akadémiai Kiadó, Bp., 1988.

GERGELY András: Egy nemzetet az emberiségnek. Tanulmányok a magyar reformkorról és 1848-ról, Magvető, Bp., 1987.

HERMANN Róbert: 1848-49: A szabadságharc hadtörténete, Korona Kiadó, Bp. 2001 „hírünk, nevünk virágozni fog” 1848-1849. A forradalom és szabadságharc dokumentumaiból szerk.: SZILÁGYI N. Zsuzsa, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 1998.

KOSÁRY Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848-1849-ben, História Könyvtár, Bp., 1999.

NEMESKÜRTY István: 1848-49 „Kik érted haltak szent világszabadság!”, Aquila Könyvek, Debrecen, 1998.

PUSZTASZERI László: Görgey Artúr a szabadságharcban, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1984.

SÁFRÁNY Mihály emlékiratai, Emlékirat Bizottság, Miskolc 1941

SCSERBATOV, Alekszandr Petrovics: Paszkievics Magyarországon, Európa Könyvkiadó, Bp., 1984.

Szabadság és halál 1848-49. Szem és fültanúk híradásai, szerk.: VARGA Domokos, Hét Krajcár Kiadó, Bp., 1998.

SZABÓ György: Egy honvéd köztüzér élete 1848-49-ben, Franklin-társulat

Szemere Bertalan és kora I., szerk.: RUSZOLY József, Miskolc, 1991.

SZENDREI János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata, IV.köt. 1800-1910, Miskolc, 1911.

SZEŐTS Sámuel naplója

SZŰCS Lajos: Hogyan és hol született a dicső 9-ik honvédzászlóalj egyik százada 1848 tavaszán? Borsodmegyei Lapok 1898. 35.sz.

URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp., 1973.

URBÁN Aladár: Gróf Batthyány Lajos. Magyarország első alkotmányos kormányfője, Holnap Kiadó, Bp., 2007.