1888 májusában Olaszországban tett látogatást nyolc miskolci polgár. A látogatásuknak két fő célja volt: az egyik a pápa meglátogatása a Vatikánban, a másik pedig Kossuth Lajos felkeresése torinói otthonában. Ezúttal az utóbbiról írok majd, Kun Kálmán és Soltész Nagy Kálmán az egykori kormányzónál tett látogatásának leírását olvashatjátok Kun Kálmán tollából.

Fotó: olaszorszag.network.hu

A turini nagy remeténél

(Soha nem felejti: Ö. k. d.)

,,(II.) Sokszor megálmodott vágyunk valósult. Elértük tehát Mekkánkat: Turinba vasárnap este (april 22.) 7 óra után megérkeztünk. Az >>Európa<< szállodában: teremnek is beillő első emeleti utczai sarok-szobában kaptunk szállást s már előre is >>borsódzott a hátunk<<: hogy majd igen >>borsos<< talál lenni számlánk. Csak már tulestünk volna a számazkodás kényes kérdésén. Ugy voltunk vele, mint a csizmadia inas: >>jaj csak már majsztram meglábszíjjazott volna<<! Soha elegánsabb éttermet nem láttam s a kitünő ebéd után jó egy arasznyit növekedett kiváncsiságunk a számla nagysága iránt. Hát bizony elég magasra rugott. Egy >>rugott<< bornyu ára ki nem adta volna.

Hétfőn (april 28.) igen csunya, ködös szitáló reggelre virradtunk. Korán reggel kocsira ültünk s délig összevissza jártuk a várost. Turin Olaszország legrendezettebb városa. Hosszában-keresztben gyönyörü egyenes utczák nyílnak a némelyik olyan hosszu, mint a miskolczi gőzmalomtól a d.-győri vámsorompóig. Hej! ha Miskolczon is valaha nem a Szinva lett volna a szabályozó szépészeti bizottság!

Turin igen szép terekkel, fasoros sétautakkal, pompás népkerttel rendelkezik. Szobrai kitünően sikerültek. Legkiválóbbak a Cavour és Garibaldi dicsőitésére emelt emlékszobrok. Igen nagyszerü lesz a nemzeti emlék: Victor Emanuel emlékére. Egy muzeum épület, közepéből majd az égbe nyuló karcsu toronynyal. Ez lesz a világ legmagasabb tornya.

Végre d. u. 2 óra felé ütött a várva várt óra. A Via dei mille 22. sz. Háza előtt dobogó szívvel állottunk meg s még hangosabban vert szivünk, a mikor az első emeleten megpillantottuk a lépcsőre nyilo ajtón bevésve: Kossuth. Az előszobában névjegyek átadása után csakhamar nyitotta az ajtót az inas, mondván: szabad. Egy galambösz igen kedves öreg ur, fején fekete házisipkával igen nyájasan fogadott fogadott bennünket s igen melegen szorított kezet velünk. Szép kék szemeivel szeliden nézett reánk, s a mikor elmondtuk hogy azt a nagy V. betüt csak azért csináltuk, hogy öt szinről-szinre láthassuk és hallhassuk, - mosolyogva felelte: >>nem volt értelme ilyen messze fáradnotok.<<

Soltész Nagy Kálmán

Kossuthot virulo jó szinben és kitünő kedelylyel találtuk. Vállban kissé görnyedt, de lelke, szelleme, kedélye fiatal s hanja cseng most is, mint az ezüstharang. Szivarra gyujtottunk s finom ménesi borral koccintottunk (rajtunk kivül még báró Orbán Balázs és báró Nyáry a régész) a vendégszerető házigazda egészségére, mire Kossuth is poharat emelt, mondván: >>Isten őrizzen, hogy sokáig éljek, mi czélja volt eddig is s mi lenne ezután. Voltam valaha valami. Elmult, vége van. Semmi vagyok, hitregei alak, elfeledve.

Valami 1/2 óra mulva Orbánék elbucsuztak s mi Soltész N. Kálmánnal ketten maradtunk az öreg urnál. Mintha csak nagyapámnál, - egy fiatal kedélyű, szelid öreg urnál lettem volna, ugy éreztem magamat. Semmi nyomasztó, szorongó érzet: a melyet nagy szellemek körében rendesen érzünk. Hallgattuk őt, mint unokák a sokat tapasztalt, jó öreg nagyapót. Teljes 2 óráig voltunk szerencsések öt hallgatni s ez idö alatt ezerféle ismeretet árult el. Be szeretném professoromnak.

Megmutogatta növénygyüjteményét, mind alpesi virágok s mind ö száritotta, osztályozta. ,,Sokkal hálásabb foglalkozás volt ez az erdő magányában, mint hajdanában az emberekkel; ezekkel igen sok bajom volt. S miért? Egy nagy semmiért”.

Kérdésünkre, lesz-e még folytatása >>Iratainak<<, megörvendeztetett bennünket, hogy még három kötetre való van rendezés alatt s vár nyomtatásra. Hisszük, hogy hazai közönségünk örömmel várja a köteteket. Adjon Isten erőt, egészséget az >>Iratok<< szerzőjének!!!

Hirlapi kacsának mondta Kossuth azon szárnyra eresztett hirt: mintha ő Somsich Pálnak azt regélte volna hogy hazajön, ha királyunk a muszkának háborut üzen. >>S képzeljék önök, - füzte tovább: - valami Fazekas nevü - tehát azt kell hinnem, hogy magyar - embertöl levelet kaptam, melyben kérve kér, hogy csak maradjak itthon, mert ő (t. i. a levél irója) s vele igen sokan: a muszkától várják felszabadulásunkat. Hát nem őrült ez a Fazekas?

Miskolcz város polgármesterétől élénk érdeklődéssel kérdezősködött Kossuth a mi kis városunk fejlődéséröl. Örömmel értesült Miskolcz emelkedéséröl, szépüléséről, hanem népesebbnek képzelte. >>Hiszen tudják önök, nekem volt részem abban, hogy Miskolcz tekintettel fekvésére s más számbavett körülményekre, két orszgy. képviselői választói kerületet nyert. Hát bizony kérem szivesen 2 képviselö sok Miskolcznak szemben más városokkal, de hát Miskolcznak kiváltságos a helyzete és jövője van<<. - >>Hát a gyönyörü d.győri völgyben a hámor megvan-e még? A negyvenes években kellemes napokat töltöttem el ott<<. Mondtuk aztán, hogy D.-Győr és Miskolcz között terül el egy nagy vasmügyár telep állami kezelés alatt, mire megjegyezte: >>Ilyes vállalat nem való államnak, kevés haszonnal jár, jó, ha rá nem fizet<<.

Sokat beszélt Kossuth Olaszország kedvező helyzetéről, városairól. Százhárom városa van Olaszhonnak s a legkisebb is tud felmutatni valamit, a mi érdemes a megnézésre. Turinnak van 500 milliomosa, szerényen élnek, a jövedelmén felül egyik sem költ. Tanulhatnának a mi uraink, a mi Kégl Pistáink!

Beszélgetés közben felemlítve lett a pisai torony is. >>Hát bi’ a’ kérem szivesen (Kossuth szavajárása) nem szándékosan épült görbének, hanem építés közben jöttek rá a görbeségére, aztán ugy folytatták s ugy veszett, s most tornyáról híres világszerte Pisa<<.

Szivesen beszélgetett fiairól is. Mind a ketten Nápolyban laknak, jó körülmények közt, de nőtlenek. Ferencz az idősb bányász, Lajos vasuti igazgató. Ugy látszik, a kisebbik fiu büszkesége atyjának. Lajos nagy tudományu mérnök, s ha nem idegen, pár év mulva minisztere lehetne Olaszországnak. A turini mérnöki egyetemen (a mely páratlan a maga nemében) végezte tanulmányait. Mint közönséges munkás kezdte a vasutnál. Feltünt egyszer egy napszámos társának: ,,egy értékes gyűrű Lajos fiam kezén. Gyanuba vették, hogy talán nem igaz uton jutott a gyűrűhöz. Mire egy munkás megjegyezte: hát tudjátok fiuk, ő nem olyan magunkféle ordenáré ficzkó, hanem fia annak a Kossuthnak, a ki valahol messze-messze forradalmat csinált.<<

Elborongva felpanaszolta Kossuth, hogy ha megérheti 1889. decz. havát megszünt magyar honpolgár lenni. Mintha bizony törvény elvehetné azt, a mely kegyelettel Kossuth hazájában milliók szivében él, s a kinek emléke örök időre fennmarad!

Kossuth lakása szép térre, s dolgozó szobája erkélyre nyilik. Az erkélyre nyilo ajtónak egyik üvegtáblája parittyából hajitott kövel igen ügyesen át volt ütve. Csak annyi lyuk van az üvegen, a melyen a dobott kő beférhetett. Olaszországban már a gyerekek is művészek. Az üvegtáblán esett rés papirral van befedve, mosolyogva mondá Kossuth: >>még nem volt rá időm, hogy uj táblát vágassak be,<<

A szoba, a melyben Kossuth világra szóló gondolatait papirra irja, kényelmes tágas. Iroasztalán a levélnyomó egy kő, a mellyet Kossuth a római Caracalla fürdő romjaiból hozott. Igy már magam se sajnáltam, hogy jó magam is elkezeltem egy két kilogrammos emlékkövet, a melyet az egész hosszu uton aggályok közt s bosszusan czipeltem.

Kossuth Lajos

A szobában diszes könyvtár van, egy szekrény megrakva a dobozokban elhelyezett alpesi virágokkal, egy másik tele van szebbnél-szebb emléktárgyakkal. Mindezek valaha örökbecsü kincsei lesznek a magyar nemzeti muzeumnak.

A falon egy nagy kép gyarló kivitelben a >>haldokló Petőfit a csatatéren<< ábrázolja, a másik Kossuth olajnyomatu arczképe életnagyságban, a melynek eredetijét Parlagi Vilma festette s egy idöben annyi bajt csinált. Az arczkép fájdalmas vonásokkal festett beteges arczot mutat, az eredeti, hála istennek piros az egészségtől! A festett képen csak a fekete házi sipka hű és a fekete öltöny, a melyet Kossuth rendesen visel.

Beszélgetés közben igen dicséröleg emlékezett meg Kossuth Herman Ottó >>halászati<< könyvéről és sajnálkozott kimaradásán a képviselőházból. Érdekkel hallgatta tőlünk Herman nősülésének előzményeit, s egybekelését Miskolczon, melyről itt lakó nővére is csak az utolsó órákban értesült. Magasztalva szólt a névtelenül bőkezű Semsey Andorról, a ki nagylelkűsége s áldozatkészsége miatt érdemes a haza hálájára.

Bármennyire is toltuk volna vissza az óra mutatóját, elérkezett a válás ideje. Mielőtt bucsút vettünk volna, egy kis emléket kértünk. Kossuth két arczképet vett élő s mind a kettőt névaláirásával látta el. Áldott legyen kezének irása s az irója! Szemüveget sem irásnál sem olvasásnál most se használ. Kérdésemre, használja-e még Brazay (a kit személyesen ismerek) >>sósborszeszét<<, igenlőleg felelt, s elmondta a használat módját. Erre egy adomát mondtam el, a mely néh Somsich Pál apjával, az öreg Miklós urral történt. Ugyanis beállitott egyszer egy hires szemorvoshoz. A többi szegény emberrel türelmesen várakozott az elöszobában, a mig rákerül a sor. Nem jelentette be magát, szegénynek nézték. ,,Hát bizony - mondja az orvos megvizsgálva a szemeket - ezekkel öreg barátom már eleget láttunk. “ - Ekkor elárulja kilétét Somsich. >>Ah, méltóságos uram, miért nem mondta mindjárt. Nézzük csak még egyszer azokat a gyenge szemeket, hátha segithetünk.<< - >>Sohase bántsa orvos ur, - felelte Somsich - maradjunk csak az elébbi diagnosisnál: bizony öreg ur, már eleget láttunk<<!

Igen szivélyesen elbucsuzott tölünk Kossuth, s bármilyen távol is estünk töle, gyakran elevenen jelen meg mint álomkép előttünk, s édes szavának behizelgö zengése mint az üvegharang visszavert hangja cseng füleinkben.”

(Borsodmegyei Lapok - 1888. május 25.)