Azt mondják, minden városban van egy olyan egyéniség, amilyen Dzsekszon volt az ezredforduló környékén Miskolcon. A mai napig emlegetik a különc figurát, mert volt valami különleges benne. Talán az, hogy szerette az embereket és mindenkivel barátkozni próbált.
A miskolci Dzsekszon (Fotó: Új Hírnök)
Biztosan sokan emlékeztek rá, hiszen a kilencvenes évek közepétől folyamatosan lehetett találkozni vele a főutcán. Mindenkinek csak Dzsekszonként mutatkozott be, az igazi nevét senki nem tudta, és ő azt nem is akarta elmondani senkinek.
Az édesanyja elmondása szerint:
,,- Áldott gyerek volt. (...) Kiskorától nem lehetett otthon tartani. Jött, ment, ismerkedett, mindenkivel szóba állt. Imádta a barátságot."
(Észak-Magyarország - 2000. március 18., ,,Neki a város volt az élete!")
Példaképe volt Michael Jackson, ezért hívatta magát így. 1997-ben Nagy Dezső, az Észak-Magyarország újságírója próbált vele egy interjút készíteni. Dzsekszon a vágyairól és a példaképeiről is beszélt.
Szukup Tibor családja körében. Forrás: Molnár Gabriella (Molnár Gabriella, Miskolc és Én Facebook csoport)
,, (...) majd arra kér: ne szólítsam már Tibornak, maradjunk a Dzsekszonnál. Egyébként egyik vágya, hogy találkozzon Michael Jacksonnal. Róla nevezte el magát. Szereti az énekes hangját és a tánclépéseit. Mindenütt utánozza, ahol az eszébe jut.
- Szeretnék elmenni Afrikába, hogy megnézzem, hogyan élnek ott az emberek. Meg Kínába is, meg Hongkongba is, hogy gyúrjak - csapongnak a gondolatai.
Majd azt magyarázza, hogy Jean Claude van Damme-hoz hasonló szeretne lenni, meg hogy Arnold Schwarzenegger már kiskorától súlyzózott. Olvasta egy újságban. A filmjeiket is megnézi a barátja videóján. Szeretné, ha rakodómunkás lehetne. Akkor nem kellene kéregetnie, meg szemetet hordania a Búza téren. Kicsit nehéz követni a csapongó beszédét."
(Észak-Magyarország - 1997. november 7., Dzsekszon - Távol Afrikától)
A Széchenyi ikonikus figurája egy időben "szendvicsemberként" is dolgozott a főutcán, illetve szórólapokat osztogatott. Különleges motyogását, mozdulatait, táncát, mimikáit nem lehet elfelejteni.
Kiss Zsuzsa rajza Dzsekszonról
Esztári Szécsi Zoltán fotója Dzsekszonról
Szécsi Zoltán miskolci fotóművész sokat tudott Dzsekszonról, ezt a fent idézett interjúban is elmondta.
,,Dzsekszonról sokat tud Szécsi Zoltán fotográfus, aki a róla készült felvételekkel is népszerűsítette belvárosi műtermét. Tény: valóban jó képeket készített Dzsekszonról.
- Ha egy olyan embert tettem volna a kirakatba, akit senki sem ismer, nem figyeltek volna fel az üzletre. Így ezt a vitrint két hét alatt mindenki felfedezte - mondja, majd a fotók születéséről mesél.
- Láttam hajat mosni a szökőkútban, láttam táncolni a lemezbolt előtt. A fotózás alatt úgy viselkedett mint bárki más, követte az utasításaimat. Szerintem egy kicsit „rájátszik” a szerepére. Talán élvezi is ezt. Amúgy el lehet vele beszélgetni...
Az igazi nevét Szécsi Zoltán sem tudja: úgy ismerkedtek meg, hogy Dzsekszon pénzt kért tőle az utcán.
- Később jöttem rá, hogy én is egy vagyok azok közül, akik megelégszenek annyival, hogy ő a Dzsekszon."
(Észak-Magyarország - 1997. november 7., Dzsekszon - Távol Afrikától)
Egy felvétel található a videómegosztó csatornán, amin Dzsekszon szerepel. Jellegzetes mozgása, dudorászása megelevenedik a videóban
Az igazi neve Szukup Tibor volt, 11 testvérével és az édesanyjával együtt a Szondi-telepen lakott. Az édesapja sajnos fiatalon elhunyt, Dzsekszon második gyermekként érkezett a családba. A Szukup család nagy szegénységben élt, de tisztességesen. Gyermekként Giricsen volt intézetben, majd Hernádkércsre került. Kalandos gyerekkora volt...
Miskolcot nagyon szerette. Sokszor egy csokor virággal indult neki napi sétájának, hogy minden szembejövő hölgynek tudjon adni ajándékot. Ennek ellenére sokakat taszított az enyhén értelmi fogyatékos fiú stílusa, viselkedése. És..., bizony sokan bántották, nem csak szóban, hanem tettlegesen is... Ráadásul sokan meglopták...
,,Nem szeretem Magyarországot, itt sok a lopós, a múltkor is ellopták a pénzem."
(Észak-Magyarország - 1997. november 7., Dzsekszon - Távol Afrikától)
Forrás: Észak-Magyarország
2000. február 26-án terjedt el a hír a városban: Dzsekszon balesetben életét vesztette. Még az édesanyja is a belvárosban kapta az információt, aztán később, az esti órákban értesítették hivatalosan. Amikor előző este nem ment haza a fia, még nem gondolt semmi rosszra, máskor is előfordult ilyen eset.
,,Dzsekszon volt talán az az ember, aki a legtöbb miskolcival találkozott, aki a legtöbb városlakóval volt személyes kapcsolatban. Édesanyja is biztos benne: „a polgármestert nem ismerték ennyien, mint őt; csodálkoztak még falun is, hogy ilyen van a nagyvárosban”.
- A város volt az élete - adja meg a jellemzést édesanyja Dzsekszonról. Majd felidézi: egyszer egy Miskolcon forgató külföldi tévéstáb riportere „kiszúrta” Tibort a Centrumnál. Tolmács útján kérdezték, hogy hívják, de ő csak azt hajtogatta: Dzsekszonnak. „A fejfáján is ez áll majd” - jelenti ki Szukup Lászlóné. Ez állna, ha az özvegynek lenne pénze fejfára, sírra, egyáltalán: temetésre."
(Észak-Magyarország - 2000. március 18., ,,Neki a város volt az élete!")
Forrás: Észak-Magyarország
Szukup Tibor a felsőzsolcai vasútállomáson szenvedett balesetet. A vonat elé lepett 2000. február 25-én éjjel. Nem halt meg azonnal, pár órával a kórházba szállítása után hunyt el.
A családnak nem volt pénze a temetésre, ezért az Észak-Magyarország napilap vállalta, hogy gyűjtést szervez rá. Jöttek a felajánlások, gyorsan összegyűlt a pénz. A végén még több is, a különbséget a család kapta meg, hogy használja fel belátása szerint.
Jó volt látni, hogy megmozdult Miskolc. A temetést celebrálását a selyemréti egyház plébánosa, Holczer József vállalta díjmentesen. A temetés költségeinél csak a saját kiadásait számlázta a vállalkozó. Dzsekszont végül a szentpéteri kapui temetőben helyezték örök nyugalomra, az édesapja mellé.
,,- Nem tudjuk, hogy Dzsekszon látta-e a vonatot, hallotta-e a dübörgést - utalt a négy héttel ezelőtti tragikus balesetre beszédében Holczer József esperes -, csak azt tudjuk, hogy a vonat megállt, s abban a pillanatban megállt Dzsekszon szívdobogása is.
- A selyemréti templom plébánosa a következőkben „Tibor-Dzsekszon testvér” nevében köszönetét mondott mindazoknak, akik ismerték és szerették a fiatalembert, s haláláról hallva áldozatot vállaltak a méltó temetés érdekében. A sírra többtucat koszorú és virágcsokor került."
(Észak-Magyarország - 2000. március 28., ,,Szerette az embereket, jó gyerek volt.")
Felmerült az is, hogy az élete nagy részét a főutcán töltő fiatalember egy szobrot kap Miskolcon, de végül ebből a próbálkozásból nem lett semmi.
,,A kétségkívül eredeti ötlet nem teljesen öncélú, hiszen az ideagazdák elképzelései szerint a Dzsekszonszobor emlékeztetne a velünk élő fogyatékosokra is. Hogy az ép társadalom figyelmesebb, megértőbb legyen a fogyatékosokkal szemben.
- Így ez a szobor a fogyatékkal élők emlékműve is lehetne, hazánkban valószínűleg elsőként - fogalmaznak az ötletadók. - Ebben a formában bizonyára az lenne. Újraidézve az alapgondolat elkövetőit: „ha a szobrász gyakori megjelenésében, szendvicsemberként alkotná meg Dzsekszont alakját, akkor a hirdetési felület egyik oldalára valamilyen toleranciát sugalmazó versrészlet kerülhetne, a másik oldalra pedig az emlékmű felállításának célja és természetesen Dzsekszon neve. A fogyatékosok világnapján pedig virágokkal emlékeztethetnék egymást és magunkat, hogy örülni és segíteni tudjunk azoknak, akiknek kevesebb jutott az egészségből”.
(Új Hírnök - 2000. október 14. - Szobrot Dzsekszonnak!)
Forrás: Észak-Magyarország
Egy igazán szép nekrológot találtam Dzsekszonról a megyei napilapban. Ezzel fejezném be a róla szóló emlékezést.
,,Testvérünk, Dzsekszon
Szerették a népek, mondta a temetésen egy fiatalember, mindenki csak szerette.
Az emlékezetben ez a kép fog élni róla bennünk: Dzsekszont mindenki szerette. Azok számára, akik ismerték, érthetetlen, mikor visszakérdeznek: kiről van szó? S dühítő, ha kertelés nélkül kijelenti valaki: én gyűlöltem. De felejteni azt sem szabad, amikor nyilvánvaló jelét adták az
emberek: nem kívánatos személy. Hogy sokan és sokszor bántották, s a jobbik eset volt, ha csak kitoltak vele. Az egészségesek, a nem szegények, a nem elesettek, akikből, mikor gonoszul cselekednek, az „én nem leszek beteg", „én nem leszek szegény", „én ura vagyok a sorsomnak" öntudata viliódzik, kétes fénnyel, embertelenül.
Dzsekszon a miskolci városkép része volt. Nem a megszépítő és hazug városmarketingé, hanem a valóságos valóságé, a mindennapoké. Ahogy a régi szép épületek hiányoznak egy városból, ha lebontják, átalakítják azokat, ugyanúgy hiányzik az ismert figura is, ha elmegy.
A selyemréti plébános a temetési szertartásban a szokásnak megfelelően testvérünknek nevezte Dzsekszont. Ez a „testvér" mégis több. Mert egy szegény család tragikusan elhunyt tagja volt, s a város érzőszívű polgárai segítettek, hogy méltó módon eltemethessék, ha már élni méltó módon nem adatott meg neki.
S ahogy a temetés az élőket halandóságunkra emlékeztetni hivatott, úgy ez a segítség is magára a segítés szükségességére kell, hogy figyelmeztessen.
A temetés után a sarat - rögöt - pucoltuk a cipőkről: minden megy tovább.
De... Dzsekszonék még testvérek tizenegyen vannak.
És Dzsekszonok még vannak százan.
Még vannak ezernyien.
Itt vagyunk mi, akik segíthetünk.
Nyugodjál békében, testvérünk, Dzsekszon."
(Észak-Magyarország - 2000. március 28., Kornya István: Testvérünk, Dzsekszon)
❗❗❗ Az Északos cikksorozat szerzője, a temetés és a közösségi gyűjtés szervezője Balogh Attila volt.
Forrás:
Észak-Magyarország - 1997. november 7., Dzsekszon - Távol Afrikától
Észak-Magyarország - 2000. március 18., ,,Neki a város volt az élete!"
Észak-Magyarország - 2000. március 21. - Adományok Dzsekszon temetésére
Észak-Magyarország - 2000. március 22., Dzsekszon temetése: megvan a pénz
Észak-Magyarország - 2000. március 23., Hétfőn temetik Dzsekszont
Észak-Magyarország - 2000. március 24., Megvan a pap, a sírhely, a koporsó
Észak-Magyarország - 2000. március 28., ,,Szerette az embereket, jó gyerek volt."
Észak-Magyarország - 2000. március 28., Kornya István: Testvérünk, Dzsekszon
Észak-Magyarország - 2000. március 28., Nyugodj békében Dzsekszon!
Észak-Magyarország - 2000. április 1.
Észak-Magyarország - 2000. október 19., Dzsekszon
miskolc.blogspot.hu
Miskolc és Én Facebook csoport
Új Hírnök - 2000. március 25. - Dzsekszon holtteste temetetlen
Új Hírnök - 2000. október 14. - Szobrot Dzsekszonnak!
