2018. március 30. írta: Reiman Zoltán

A kis bányászfaluban a világ harmadik leghosszabb alagútja

Pereces. Miskolc egyik városrésze, alakulásakor még Diósgyőrhöz tartozott. Jelenleg csak a történelemkönyvekben lehet olvasni egykori fénykoráról, amikor még a bánya üzemelt és nyüzsgő kis résztelepülés volt. Ezen írásom Porkoláb László forráskutatásán, gyűjtésén alapul.

Ha a múltjáról kezdünk el beszélgetni kikerülhetetlen a bányászat, ez jelentette a település létjogosultságát.

Korabeli képeslap Perecesről

Egészen addig, amíg a szénvagyon a föld alatt pihent és nem mérték fel, ez a terület szinte lakatlan volt. A település erenyői részén - Ernye bánról nevezték el, ez a település legrégebbi része - voltak szőlők - már a tatárjárás után is -, illetve a szőlőművelésen kívül néhány család az úgynevezett ,,szénkibúvások" kitermelésével foglalkozott, de ez csak amolyan külszíni fejtés volt. Az őslakos miskolci, diósgyőri magyar családok nem értettek a bányászat mesterségéhez.

fotó: minap.hu

A Pereces név csak földrajzi nevekben mutatkozott meg a századok során. Pereces-völgy, perecesi erdő, Pereces-kő. Ezeket a neveket találjuk a térképet bogarászva. Egyes források szerint a 18. században a külszíni bányászat során kitermelt szenet a Garadna-völgyi hámorokba szállították.

Perecesi Bányamécs Dal- és Műkedvelő Egylet

,,A bányamunkásnép szellemi életének fejlesztésére, nemes irány új szórakoztatására, a magyar nyelv- és hazafias érzés ápolására 1906-ban alakult. Műkedvelő előadások, hangversenyek és táncmulatságok rendezésével a tagok közt társadalmi életet teremt. Olvasótermében különféle napi- és képeslapokkal, egyéb helyiségeiben kártya-, sakk-, dominó-, és biliárddal szórakozhatnak a tagok. Dalárdája a magyar dalkultúrát ápolja, egyházi énekkara nagyobb ünnepeken a hitélet fejlesztésében segédkezik. Az egyesület kétpályás tenisztérrel is rendelkezik." (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. - Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919, 276. oldal)

Nevének eredetére két változatot találtam kutatásaim során.

Vagy a települést perec alakban körülölelő hegyek formája miatt nevezték el így,
vagy a település kialakulásakor nagyon kedvelt sós perec miatt. Az itt lakó bányászok minden alkalommal jól felpakolva, sok pereccel érkeztek haza a miskolci vásárokból, s ezért a vasgyáriak pereceseknek hívták őket.

fotó: rfmlib.hu

Állítólag már Fazola Henrik is tudott a rétegekben búvó Diósgyőr-környéki barnakőszén-lelőhelyekről, de akkor még ezt nem tudták rendesen kiaknázni. 1868. február 5-én, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter alapító levelet adott ki, melyben utasítást adott a Pereces-bányatelep alapítására. Az alapító levél tartalmazta azt a szándékot is, hogy minél hamarabb meglegyen a vasúti összeköttetés a vasgyárral, - 7 kilométeres szakasz - ugyanis a kitermelt szén a vasgyár érdekeit szolgálta.

Korabeli képeslap, forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport.

Egy alagút építését is parancsba adta a miniszter, ez a Granzenstein-alagút volt, mely az építése utáni időben a világ 3. leghosszabb alagútja lett. Az alagút hossza 2334 méter volt és hihetetlen gyorsasággal 1870-re már el is készült. Ekkora mérnöki bravúr nem volt szokványos egy közép-európai kis bányászfalutól. Sajnos ma már nem csodálhatjuk meg, pedig akár ipartörténeti szenzáció is lehetne az alagút járhatósága esetén.

Egy évszázad alatt - amíg működött a bánya - közel 14 millió tonna szenet termeltek ki a föld alól. 1871-ben Tiszolcról 31 vendégmunkás érkezett, ők voltak az akkori szóval élve a ,,fészekrakók." 1872-1873-ban állami segély érkezett lakásépítésre, az új lakók nagy-nagy örömére. 1875-ben újabb 59 lakás épült, 1884-ben pedig megnyílt a Főakna, majd ezt elnevezték később Baross aknának. 1901-től itt alkalmaztak először az országban föld alatti szállításhoz villamosmozdonyokat.

fotó: bke.miskolcpereces.hu

A Vasgyár és a perecesi bányatelep összeköttetésének megteremtése azért is volt döntő fontosságú, mert mint fentebb említettem a perecesi szénvagyon a Vasgyárat szolgálta. Pereces bányászati tevékenységének fellendítésére egy Selmecbányán végezett bányamérnököt kértek fel, Joós István személyében. Őt 1882-ben nevezték ki, majd 1911-ben már az Állami Szénbányák igazgatója lett. Nem csak vasútvonalat, hanem jó minőségű kövezett utat is építettek a Pereces és Vasgyár közé.

Ahogy növekedett a Vasgyár kapacitása, növekedett szénigénye, az a perecesi bányákat is nagyobb teljesítményre ösztönözte. Ezt a meglévő aknák mélyítésével, illetve új aknák nyitásával oldottak meg. Mivel a Vasgyárhoz tartozott, azok a javak, melyek a vasgyáriaknak jártak, megillették a perecesieket is. Volt vágóhídjuk, mészárszékük, pékségük, vendéglőjük, vegyeskereskedésük. Egyedül kórház nem létesült a településen, aki kórházi kezelésre szorult, az a vasgyári kórház látta el.

A Vilma forrás képeslapon, melyet a Miskolc a múltban Facebook csoportban találtam

Az első iskola 1884-ben nyitotta meg kapuit, 70 tanulóval és Droppa János oskolamesterrel. Őt Lauday János követte, aki felvirágoztatta az iskolát. Az 1910-re már egyemeletesre bővült suliban ekkor már közel 400 gyermeket oktattak. Lauday volt a megalapítója a Bányamécs Dal- és Műkedvelő Egyletnek is, amely 50 éven keresztül működött. Ekkor már Borsod vármegye legnagyobb bányája volt a perecesi. 1890-ben tovább folytatódtak a házépítések, újabb 32 ház épült, 66 lakással.

fotó:opus63.blogspot.com

Az 1910-es népszámlálási adatok szerint 2319 fő lakott a településen, ebből magyar anyanyelvű 1367 fő, német 173 fő, szlovák 691 fő, lengyel és cseh 19 fő, román 72 fő. Nem fizették meg a bányászokat rendesen és a lakhatási körülményeik sem voltak az igazak, - a sok házépítés ellenére - ezért sokan kivándoroltak közülük az Egyesült Államokba a tízes évekhez közeledve. 1919-ben füstmérgezés történt a bányában 60 embert kellett ellátni, sajnos egy ember életét már nem sikerült megmenteni.

forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport

,,A bányamunkásokban beállott állandó munkáshiány a pereczesi gyarmatban munkáslakházak építését tette szükségessé, hogy a banyamunkások olcsó és egészséges lakások átengedese által odavonzhatók és hosszabb ideig ott tarthatók legyenek. Miután a gyár házépítésre alkalmas területtel nem rendelkezett Pereczesen, az ottani gyarmat alsó végén egy terület vásároltatott s azon 12 emeletes, egyenként 16 lakást magában foglaló munkáslakház a szükséges melleképületekkel és kutakkal létesíttetett, ezenkívül a pereczesi aknatalep fölött 2 munkásbarakk építtetett." (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. - Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919, 302. oldal)

Ezekkel a házépítésekkel (is) próbálták megakadályozni a munkások elvándorlását. Azért volt ennyi más nemzetiségű munkás a bányában, mert a magyar nem értett a mélységi bányászathoz, ezért a Felvidékről és Erdélyből hoztak munkásokat.

Perecesi TK

A perecesi sportélet rendkívül aktív volt, főleg addig, amíg a bánya is működött. A húszas években állapítják a klubot, melynek labdarúgói egy évig az NB1-ben is szerepeltek. A település/városrész tekecsapata is letette névjegyét a magyar sportban, ők is szerepeltek a legmagasabb osztályban, illetve a kézilabdacsapat is nagy népszerűségnek örvendett egy időszakban.

Egy korábbi cikkemben már írtam a híres perecesi fradi-verésről, erről olvashatnak itt:

http://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2017/09/18/a_kettetort_perecesi_kapufa_es_fradi_veres

1910-re elkészült az új lakótelep, 137 ház, mely 2312 embernek adott otthont. Ezzel a beruházással a történelmi Magyarország legmodernebb bányásztelepülésévé nőtte ki magát a perecesi közösség. 1938-ban az országban másodikként még szabadtéri színpadot is alapítottak a helyiek.

Képeslap a híres alagútról

A település legnagyobb tragédiája 1947. május 2-án történt. Kilenc bányász vesztette életét, amikor balesetet szenvedett az őket szállító kisvonat. Ennek helyén, az alagút bejáratánál emlékművet állítottak. Csak három bányászt sikerült élve kimenteni a kocsijukra zúduló homoktömeg alól.

1950-ben a Nagy-Miskolc project keretében a települést városunkhoz csatolták, - amely Miskolc központjától körülbelül 8 kilométerre található - ekkor még a fejlődés reményében. A bányát azonban a hetvenes években bezárták, ekkor hanyatlásnak indult és ez a hanyatlás sajnos a mai napig tart. Jelenleg mintegy 4000 ember él Perecesen, akik várják, hogy újra rájuk köszöntsön a legújabb kori aranykor.