Sok emléktábla áll a főutcán. Azonban van egy közöttük, melyet senki nem érez magáénak. Pedig egy olyan szörnyű eseménynek állít emléket, ami majd' 600 miskolcit érintett, köztük gyermekeket és öreg, beteg emberek is... Már elmúlt az október, és a november első hete is eltelt, de a városban sem a jobb, sem a bal, sem a közép nem gondolta úgy, hogy egy koszorúzással emlékeznie kellene. Két magánember az, kiknek koszorúit láthatjuk az emléktábla alatt...

A cikkben emlegetett emléktábla a főutcán. Hajnal József fotója 

Közösségünkben sokat beszélgetünk arról, hogy Miskolc hogyan jutott el egy fejlődő, virágzó kereskedő-, majd iparvárosból a jelenlegi helyzetéig. Nagyon összetett kérdés, összetett probléma. 

A probléma a második világháború végén kezdődött, amikor a legnagyobb vidéki zsidó közösséget, a városi értelmiség egyik felét gyakorlatilag megsemmisítették. 1944. június 12-én, 14-én és 15-én indították el az öt halálszerelvény a diósgyőri téglagyárból...

A világégés után - vagy, ahogy a következő rendszert az akkor, és máig élő lelkes támogatói is nevezik: felszabadulás után - sajnos a szovjet érdekszférába került megcsonkított országunk. Egy kis demokratikus próbálkozás után a hatalmat a kezébe ragadó MKP közreműködésével a magánvagyon megszűnt, az arisztokrácia tudatos elsöprése történt - hogy aztán majd azokat az általuk gyűlölt szokásokat a hatalom káderei gyakorolják. 

A "rendszeridegen", veszélyes elemeket kitelepítették, akiket nem, azok a következő években hagyták el országunkat, illetve esetünkben a városunkat. Ha mindezek után a "reakciós" mégis úgy döntött, hogy nem menekül el, annak az életét keserítették meg, különféle eszközökkel. És még meg sem említettem a kollektív bűnösség elve alapján kitelepített németeket...

Mai írásomban a fentiek egyik epizódjáról, a miskolciak tragikus éjszakájáról lesz szó. A cikkem alapját Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak (Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42.) című tanulmánya adta. 

1952. június 25-én hajnalban több mint 500 embert telepítettek Hortobágyra, a magyar Gulágra. 1-1,5 év kényszermunka nyomorúságos körülmények között. Persze, a sajtóban ennek hiába keressük nyomát...

Sokat írtam már Miskolc két világháború közötti évtizedeiről. Ebben a két évtizedben a lakosság összetétele jelentősen gyarapodott értelmiségi polgárokkal, hiszen nagyon sokan menekültek városunkba a Trianoni diktátum után. Budapest után Sopronban és Miskolcon volt a legtöbb értelmiségi a lakosság arányait tekintve.

Dr. Halmay Béla fiatal korában. Az első világháború során a 10-es honvéd gyalogezred hadnagya, majd főhadnagya volt. Hét évig tartó orosz hadifogságot szenvedett el. Ha mindez nem lett volna elég, őt is elvitték Hortobágyra... 1935-38 között volt Miskolc polgármestere. Egy igaz ember, igazi értékrenddel. Manapság olyanok is a szájukra veszik, vagy példálóznak vele, akikbe a lábát sem törölné bele... Forrás: hermuz.hu.

A második világháború előtt Miskolc lakossága 77 ezer fő, a háború után mindössze 43 ezer, amely majd Nagy-Miskolc kialakulása után éri el a háború előtti állapotot. A folyamatos beköltözésnek hála, 1952-ben már 133 ezer főt számlál az ország egyik ipari központjának városa. 

Új lakásokra óriási igény lett volna. Miskolcon például átlagosan öt főre jutott egy lakószoba, ami hihetetlen zsúfoltságot sugall. A legtöbb történész elsősorban erre vezeti vissza az országos kitelepítések okait. 

„Azzal magyaráztuk a dolgot, hogy sok munkás él nagyon rossz körülmények között és az adott gazdasági helyzetben semmi remény a lakásviszonyok megjavítására. Ugyanakkor - így tovább a gondolatmenet - ezrével élnek Budapesten osztályidegenek, akik a fővárosban nyugati kapcsolataik és egyéb lehetőségek révén az ötödik hadosztály szerepét játsszák."

(Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak, Borsodi Levéltári Füzetek 42., 30.)

Miskolcon is ez volt a helyzet... Szóval a jobb helyzetben lévő családoktól el kell venni az ingatlant és abba munkásokat költöztetni, mert ez így nem mehet tovább... Persze a káderek is szép lakást kértek, ők nem szerepeltek a statisztikában. Volt olyan (káder)feleség, aki kikötötte, hogy csakis kétszobás, csempészett lakásba hajlandó beköltözni.

„Eltanácsoltak" 

„Miskolc városban nagy számban élnek ellenséges elemek, akik a felszabadulás előtt a város vezető pozícióit töltötték be és a városban való tartózkodásuk káros. A felszabadulás előtt kb. 80 földbirtokos, 400 tőkés, 500 csendőr és rendőr, több mint 400 katonatiszt és kb. 100 VKF-2-es tiszt élt Miskolcon. A közigazgatási szervekben kb. 1200 tisztviselő dolgozott. És, hogy az üzemek közül csak egyet említsek, péld. A Dimávag üzemben 120 főnyi magasrangú horthysta gazdasági vezető vitte az irányító szerepet. A felszabadulás előtt létező burzsoá pártoknak és egyesületeknek mintegy 500 felsőbb vezető tagja élt a városban. A jobboldali szociáldemokratákon kívül a Nemzeti Munka Központ 34 tagja folytatott szervező munkát az üzemekben és a bányákban. A felszabadulás után ezeknek a személyeknek egy része, méghozzá a nagyobbik része itt maradt Miskolcon, de azóta újabb ellenséges kategóriák is költöztek a városba, akiknek egy része nagyüzemekben helyezkedett el, vagy jelenleg munka nélkül él." 

(Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak, Borsodi Levéltári Füzetek 42., 32.)

,,Ehhez képest 1952. júniusában mintegy 550 fő elhurcolása csak „tizedelés" volt, és nem „nagytakarítás". A feljegyzésben azonban valószínűleg csak az ellenség felnagyítása történt, mert egy 1953. április 22-én keltezett belügyminisztériumi jelentés szerint Miskolcon 653 fő nemkívánatos elemet tartanak nyílván. 

Ez talán már közelebb jár a valósághoz. Ennek ellenére az idézett feljegyzés kutatásunk egyik legfontosabb módszertani dokumentuma volt, hiszen szinte pontosan felsorolta azokat a kategóriákat, amelyekből a kitelepítetteket összeválogatták."

(Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak, Borsodi Levéltári Füzetek 42., 33.)

Gállfy Imre (fotó: Wikipédia) 

Nemkívánatos személyek lettek az egykori fegyveres testületek tagjai - elsősorban a csendőrség tagjai -, a közigazgatási tisztviselők, a politikai ellenfelek, és a jobboldali vagy tőkés elemek. 

A kitelepítés hajnalán a Dunántúlról érkeztek ÁVH-sok Miskolcra a feladat végrehajtására, akiknek a helyszínt a rendőrség biztosította. Éjfél és hajnali három között bonyolították le az akciót. Van ahol csak egy fél, van, ahol két órája volt a elhurcoltaknak arra, hogy összepakoljanak. A határozatot, melyben kézhez kapták kiutasításukat, a helyszínen alá kellett írniuk. A majd' 550 miskolcit marhavagonokban vitték a Hortobágyra, jellemzően a Gömöri pályaudvarról. Az út alatt a vagonokból kis cetliken üzeneteket dobáltak ki hozzátartozóik számára, remélve azt, hogy valaki eljuttatja hozzájuk. Hozzátenném: Holopcev Péter és Irha Melinda kutatásai szerint nyilas aktivista nem volt a listán... Ők szépen színt váltottak - és színt vallottak - és beilleszkedtek a kommunisták soraiba...

,,Kovácsékért éjfél körül jöttek. 

"Egyszer csak kopogást hallottam, és a pesti férj szólt nagy riadtan, hogy ávósok állnak a kapuban, nem tudom mit akarnak. Felkaptam a pongyolámat, és kimentem a teraszra. A kapuban három géppisztolyos ávós állt, kint egy teherautó sötétlett. [...] A kis barna iratot nyújtott át. Az állt benne, hogy Kováts Albert kényszertartózkodási lakhelyéül Hortobágy Borsóstanyát jelölték ki. A barna közölte, hogy pakoljunk, két óránk van, amit addig felteszünk a teherautóra, elvihetjük, a többi itt marad. 1940 tavaszától Miskolcon a Hunyadi u. 34. sz. alatt a földszinti utcai lakásban éltünk. 1951 tavaszán ezt a lakást elvették tőlünk, s Miskolc-Tapolcán a Görömbölyi út 5. szám alatt utaltak ki számunka három helyiségből álló társbérletet. A kitelepítési határozatot a Hunyadi utcai lakásba címezték, ezért lehettek bizonytalanok a katonák." 

(Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak, Borsodi Levéltári Füzetek 42., 52.)

,,Két nappal a kitelepítés után tartotta az MDP Kohászati szervezete pártértekezletét. Az Acélmű gyáregység előadója a nemzetközi helyzet értékelése után beszélt a belpolitikai helyzetről. Szokás szerint felhívta a figyelmet az éberségre, a klerikális reakció elleni harcra. Majd rátért a közelmúlt eseményeire: „Az ellenség nem alszik, példa erre a miskolci tisztogatás, kik mételyezték a becsületes dolgozókat."

A beszámolón fellelkesülve S. elvtárs azt javasolta, hogy küldjenek egy köszönő táviratot Rákosi elvtársnak, „ki, megyénket az ellenséges elemektói megtisztította." A résztvevők egyhangú lelkesedéssel helyeselték a távirat elküldését."

(Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak, Borsodi Levéltári Füzetek 42., 54-55)

Sassy Csaba (fotó: Wikipédia)

A városunkból kitelepítettek a Borsósi Állami Gazdaság területére érkeztek, itt kellett dolgozniuk. Két helyszínen helyezték el őket: Borsóson és Hortobágyon. Másfél évig tartó szenvedésük helyszíne lett a két tábor. 

A miskolciak egy csoportja a Borsós tanyán az úgynevezett Hodályba került. Egy családnak egy emeletes ágy jutott, ezeken 4-5 főnek kellett aludnia. A bútorokat és egyéb dolgokat a Hodály mellett halmozták fel, hiszen nem fértek be a szálláshelyekre. 30 centiméter volt az ágyak között, ennyi élettere volt egy családnak... Egy teremben 60-80 ember fért el... A Hodály mellett tyúkólak voltak, egy ilyen ólba két családot szállásoltak el. Két vaságy fért el az épületben, mellette két négyzetméter szabad hellyel rendelkeztek. A tyúkólak mellé disznóólakat építettek, ide is kitelepítettek kerültek...

A másik miskolci csoport a hortobágyi kilenclyukú híd mellé került.

,,A hortobágyi szálláshelyre így emlékszik vissza W. Balassa Zsuzsa: „egy hosszú gépszín, nyitott fedélszék, egy vékony palatető s alatta beláthatatlan hosszú sorban vaságyak kettesével, a fal mellett emeletesek."

Egy-egy ágyat két ember foglalt el, a gépszínbe mintegy 260-an költöztek be. Itt kapott elhelyezést Márk Ferenc és családja is. 

„Egy palatetős csűrben voltunk, emeletes ágyakon, egy fekhelyen ketten. Az eső beesett, éjszaka patkányok szaladgáltak rajtunk, volt, akit megrágtak. Fűtés nem volt egyik táborban sem. A nappal ránk ázott ruhát nem tudtuk megszárítani. Vetkőzni, öltözni a pajta sarkában tudtunk, ilyenkor a lányok, asszonyok elé lepedőt húztak." 

(Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak, Borsodi Levéltári Füzetek 42., 73-74)

Mindkét táborban voltak konfliktusok. Nem csak miskolciak voltak elhelyezve a táborokban, az ország minden részéről kerültek ide a ,,kommunizmus ellenségei". 

,,Feszültségek és konfliktusok természetszerűen adódtak a kétféle társadalom s azokon belül is a sokféle értékrend, életviteli kultúra egymásra zsúfolásából. Borsós rabtársadalma ennek ellenére és a folytonos mozgatás, ide-oda rázás dacára, az őrök és a munkáltatók kapkodása közepette, valamiképpen mégis elég hamar összerázódott. Ebben fontos szerepe volt a táborlakók, főként az alaptábort alkotó miskolciak − közöttük a táborélet szervezésében jártas katonatisztek − szervezőkészségének."

(gulag.kommunizmusbunei.hu - 12 hortobágyi kényszermunkatábor)

De vajon mit csináltak ezek az emberek és mennyi fizetséget kaptak érte? Az alábbi idézetekből ezekre a kérdésekre is választ kapunk:

,,A munkaellátottság Borsóson többé-kevésbé folyamatos volt, jóllehet a tél beálltával itt is adódtak foglalkoztatási gondok. A rizstermelés itt is fontos gazdálkodási ágazat volt, emellett az állattenyésztés és − a szikes talajon erőltetett ráfordítások árán − a gabona-, illetve takarmánynövények termesztése is jelentős volt. A Hortobágy folyó és a tározó tó mindkét oldalán − a táborhelyektől távolabb: Malomházán és környékén is − rizsföldek húzódtak. A növénytermesztés idénykötött munkáin túl, a rizstermelést és öntözést szolgáló infrastruktúra: a tározó tó és a szivattyútelep karban tartása, a gátépítés és a termőterületek bővítése a téli hónapokban is biztosított munkalehetőséget. Az állattenyésztés, a tábortól távolabbi állattartó telepek (pl. Várostanya), a Borsóshoz tartozó mátai ménes a férfiakat − kiváltképpen az állatokhoz értő kunmadarasiakat −, a két baromfitelep a Hortobágy közelében pedig a nőket foglalkoztatta."

(gulag.kommunizmusbunei.hu - 12 hortobágyi kényszermunkatábor)

fotó: neb.hu 

Napi 10-15 órát dolgoztak a munkatáborban, jórészt napszámos munkát. Az első napokban 2 forint 50 fillért kaptak naponta, és reggeltől estig dolgoztatták őket érte. A nyári időszakban eleinte 17 óra volt a munkaidő. A fizetések később azért valamelyest magasabbak lettek, de még a gazdaságban is nehéz volt megélni belőle.

,,A víztározó szélein lévő nádat silózva akarták pótolni a szárazság miatt beálló takarmányhiányt. „A nád azonban derékig érő vízben áll, mezítláb nem lehet dolgozni benne, mert összevágja a lábat, a gumicsizmát szétszedi, bizony felöltözve, bőrcipőben kell benne dolgozni, kivágni és a partra kihordani a kévébe kötött nádat. Hülye és koszos munka. Napfelkeltekor, amikor a telepeseket már belezavarják a vízbe, még igen hideg a levegő és a víz is, az asszonyok nagyobbik része hólyaghurutot kap. " 

(...)

„A fizetések pedig nem nagyok. A géplés teljesítményben ment, de nagyon rossz, vadrepcés, acatos, gazos termésből a legnagyobb erőfeszítéssel is alig bírtunk napi egyszáz mázsa körül gépelni. A mezei munka 1,80 azaz egy forint nyolcvan filléres órabérért folyt, csak a speciális munkát, mint pl. a kazalrakást számolták el kettő forint és kettő fillérrel. A zsákhordás emeletes magtárba, amik az istállók padjai voltak, nappal mázsánként 19, éjjel 21 fillér volt, ami azt jelentette, hogy 100 mázsa terményt kellett éjjeli munkában a második emeletre hordani ahhoz, hogy egy fél kiló szalonnát keressünk a gazdaságtól. " 

(Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak, Borsodi Levéltári Füzetek 42., 97)

,,Az őszi munkák befejezésével mind kevesebb lett a munka. Romlott az ellátás is, csökkent a kenyérfejadag 35, majd 25 dkg-ra. Már nem kellett mozgatni az embereket a munkára, hajtotta őket a nyomorúság, aki csak mozogni bírt, kereste a munkát. Az emberpiacon álltak a brigádok, és vetélkedtek a munkáért, ami gyakran csak napi 5-6 Ft-ot, vagy még kevesebbet fizetett. 

Az asszonyoknak télen alig akadt mrrnkájuk, pedig a legtöbben szívesen dolgoztak volna. „Kapáltam, arattam rizst bokáig érő vízben, ástam árkot és takarmányrépát, szedtem markot, vágtam nádat. Gondoztam 12 üszőt, ahol külön pénzért fél liter tejet kaptam. A kacsatelepen személyenként 1000-1200 állatot etettünk. Akkor kaptam 360 Ft-ot egy hónapra. Ezért dolgoztam hajnaltól késő estig. Kevés kivételtől eltekintve még vasárnap is.[...] Ennek ellenére, ha családunk barátaitól nem kapunk havonta 100-100 Ft-ot, nem lett volna miből ennünk." 

(Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak, Borsodi Levéltári Füzetek 42., 99.)

Forrás: hirado.hu

1953-ban aztán valamelyest fellélegezhettek a táborok lakói. Minisztéri végzés érkezett a munkatáborok felszámolásáról. A rendelet foganasítása 1953. július elejétől októberéig tartott. A miskolciak nagy része visszatérhetett a városába vagy környékére, de természetesen egykori ingatlanjaikat nem kaphatták vissza. Barátoknál, rokonoknál kaptak szálláshelyet vagy jóval kisebb lakásokba költözhettek be. 

Gondoljunk csak bele, hogy egy jól élő családnak vagyunk a tagjai a két világháború között. Kényelmesen élünk. A háború azonban sok veszteséggel jár, netán családtagjaink közül is elvesztünk egy párat. Aztán jön a "felszabadulás" és a helyzet még rosszabb lesz. Elvisznek munkatáborba. A házunkat elveszik, ingóságaikat ellopják, gyermekeinkkel együtt megyünk a Hortobágyra. 

Mindez azért, mert mondjuk az Új embert olvassuk vagy a szomszédnak nem vagyunk szimpatikusak és feljelentett. Vagy egyszerűen csak nem örülünk a kommunista párt előrejutásának. Vagy csak tisztségviselők voltunk az előző rendszerben. Vagy Ludovikás katonatiszt van a családban. 

Egészen hihetetlen pusztítást és rombolást vitt véghez mind anyagiakban, mind emberéletben a kommunizmus. Az emberek teljesen megváltoztak ezalatt az ötven év alatt. Az értékrendek teljesen felborultak, a hazafias érzés csíráját is próbálták elfolytani a lakosságból. A határon túli magyarságot pedig teljesen magára hagyták, asszisztáltak annak asszimilálásához. Soha meg nem bocsájtható bűnöket követtek el a magyarsággal szemben...

Csak még egy kis adat: a kitelepítettek között volt három, egykori miskolci polgármester (Halmay Béla, Honthy Béla és Gálffy Imre), illetve Miskolc és az Avas költője, Sassy Csaba is...

Források:

Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak, Borsodi Levéltári Füzetek 42.

gulag.kommunizmusbunei.hu - 12 hortobágyi kényszermunkatábor