A miskolci bor híres volt évszázadokon keresztül. A várost a bor, és az azzal való kereskedés tette naggyá. Nézzük most a szőlőtermesztés és a borkultúra helyi érdekességeit, különlegességeit, amelyre a ma élő ember is felkapja a fejét.

A (nagy-)miskolci szőlők első említése

,,Itt az Avas, az Angyal-völgy, 's a' kedves Bábonyi-bércz

Olly Kintset tart, melly könnyebben ád pénzt, mint az arany-ércz."

(Ezek a szavak Strong Sámuel: Miskólcznak a javai című költeményéből valóak, 1800-ból.)

A nagy-miskolci szőlők első említése 1313-ból való, amikor a Diósgyőri uradalom feje, István nádor szőlőt adományozott a diósgyőri pálosoknak. Természetesen nem ekkortól számíthatjuk a szőlőművelés kezdetét városunkban, hanem már ennél sokkal régebben termeszthették a környékünkön, de igazából a 14. század előtti dokumentumainkban, írott forrásaikban ezt nem jegyezték le, illetve kevés adattal rendelkezünk abból az időből.

A fent említett szőlő valahol a mai Csanyik környékén volt, az akkor még létező Csanyik (Chenik) község lakói művelték. 1315-ben pedig ismét szőlőt adományozott nádorunk a diósgyőri és a szentléleki pálos kolostorok számára.

Miskolcot szőlőbirtok kapcsán konkrétan 1325-ben, egy Fülöp nádor által írt oklevélben említik, melyben Miskolc határleírásában egy köves út mellett, a Szécsi család szőlőbirtoka húzódik, valahol a Bábony és Keresztúr falvak határában, melyen szőlőt termesztettek.

A miskolciak, az Avas és a bor 

Az Avas, a miskolciak legendás hegye a város közepén, az északi oldala borospincékkel van tele, a hegy túloldala pedig szőlővel volt tele a régi időkben. Egykoron itt volt a kereskedelmi központja a régiónak. Az Avas egyébként régi magyar szó, jelentése ,,tilalmas erdő". Eredetileg Szent György-hegy volt a hegy - illetve csak domb - középkor előtti elnevezése, az Avas szó csak a XVI. században szerepel először az írott forrásokban. Szakrális hely volt a kezdet kezdetétől.

A miskolci polgárságot először 1471-ben Mátyás rendelete mentette fel a borkilenced fizetése alól. Ezt addig az uradalom központban kellett fizetniük a diósgyőri várnagyok részére. 1503-ban a kiváltságot Anna királyné is megerősítette. Ennek ellenére a diósgyőri várnagyok ezt a jogot számtalanszor megsértették, a kilencedet követelték a miskolci gazdáktól. 

Érdekesség, hogy a miskolci nemeseknek alig-alig volt miskolci szőlőbirtokuk. A megye más településein azonban annál inkább, melynek termését a városi pincéikben őrizték. (Emiatt is kerültek gyakran összetűzésbe az uradalommal, a kilenced mentessége kapcsán.)

Valamikor ez idő tájt "nyílt meg" a Felvidék és a lengyel területek felé az a kereskedelmi útvonal, mely évszázadokon át fennállt és, amely az első számú célpontja volt a miskolci kereskedőknek árújuk eladása szempontjából.

Milyen lehetett a miskolci bor?

Minden bizonnyal fehérborban kell gondolkodnunk, jó, gyümölcsös aromával. Az egészen sötétsárga árnyalattól a világosabb fehérig, széles skálán mozoghatott a miskolci bor színe. Valószínűleg nagy cukor- és alkoholtartalmú, mézízű, nehéz, testes borok lehettek, hasonlítottak a mai hegyaljai borokra. Miskolcon is készítettek aszút, melyet csak a legnemesebb földben lehetséges.

Bél Mátyás így ír a miskolci borokról 1723-ban:

,,Kellemes íze és egészséges volta az ínyt csiklandozza-e inkább vagy a gyomorra nézve egészségesebb-e vitás."

Valószínűleg a furmint, a sárfehér, a dömjén, a polyhos, a fehér kadarka, a sombajor, a fekete poshadt cigányszőlő, a piros bakator, az erdei bakator és a beregi rózsás lehettek a környékünkön termesztett szőlőfajták. 

Benkő Sámuel a miskolci borok közül 1782-ben a Szent György elnevezésűt a legjobbak közé sorolja. 

A borászattal kapcsolatos szokások, mesterségek 

A borral szorosan összefüggött az üzlet megkötése utáni áldomásivás, mely az adásvételi szerződések elengedhetetlen kelléke volt. Vagy a vevő, vagy az eladó fizette az áldomást. 1639-től törvény is szabályozta az áldomás ivását.  

,,A városban a borhoz kötődő sajátos szakmák is kialakultak az újkorra. Utóbbiakról a XVIII. századból maradt fenn a legelső ismert, írásos emlék. Ezen szakmák végzői voltak a borkorcsolyások és a talyigások. Előbbi elnevezés nem keverendő a mai 'desszert, ételféleség' jelentésű borkocsolya szóval. A borkorcsolyások feladata egy létraszerű tákolmánnyal a hordók felhelyezése és levétele volt a szállítóeszközökről, főképp a „talyigáról”. Az áruszállítók, borszállítók voltak a talyigások, akik viszonylag igénytelen, hosszában a tárolóterületüket könnyen megnövelhető, lófogatú szekereikkel könnyen járták be a dombos-lankás vidéket. A leírások alapján igen szerettek hatalmas szőrös gubába burkolózni, és kedvelték a lacikonyhát."

(Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században)

A Borbíró is fontos szerepet töltött be egy város életében. Nemcsak a bor beszerzése volt a feladata, hanem a hordók mértékének ellenőrzése, a kocsmák működésének felügyelete. 

A filoxéra a szőlő levélen. Forrás: YouTube 

A déli fekvésű miskolci az igazi

Érdekesség, hogy nem csak a miskolci borokat nevezték miskolcinak. Ezzel a névvel dicsekedett régen a sajókeresztúri, kelecsényi, bessenyei, görömbölyi, csabai, tapolcai, geszti, sályi, kisgyőri, daróci, emődi, aszalói, szentpéteri és a szikszói vidék termése, illetve bora.

Dobrossy István a bükki, avasi borokról szóló könyvében részletesen taglalja, hogy a déli fekvésű hegyekben terem a legjobb bor.

,,Nincs kétség, olyan némely szőlő természete, hogy a hely fekvése szerint hol jobb, hol rosszabb. A délre néző helyek, melyek egész nap élvezik a napot, tüzesebbek, ha mindjárt természetüknél fogva gyöngébbek. A nap izzó heve mérsékli a hidegséget, amint a felmelegedő talaj jobban átmelegszik. Ez a talaj száraz természetű, annál jobban felmelegíti az állandóan tűző nap: különösen, ha ismételten kap esőt, hogy fejlődés közben a termés leve ki ne száradjon. Ugyanilyen természetű a nyugati fekvés is, ha szárazabb: a nedves talajban ugyanis a kelő nap nem olyan hasznos, mint a déli. Ezért a keleti nap sugarai távolról sem olyan meleg, különösen, ha a talaj amúgy is hűvös. Innen származik az a különbség, hogy mindig jobb a déli, gyöngébb a keleti termés bár a keletié gyakran jobb ízű, a déli fekvésűé erősebb. Főleg, mikor bő a termés, a sűrű lombok és a (szomszéd) tőkék miatt nem tudja a napot annyira felhasználni, hogy beérjen, ezért gyakran még szüret előtt rothadni kezd, savanyú és fanyar levet ad. Ha pedig száraz a talaj, jobb ugyan a bora, de rosszabbul fizet."

(Dobrossy István: A bükki promontórium ékessége, a miskolci Avas, 44-45., Columella)

A miskolci borok útja a Felvidék felé 

A városi fejlődés és a szőlőkultúra együtt járnak a 14-15. századi Miskolcon. Dr. Tóth Péter történész a borsodi mezővárosok 14. századi "átrendeződését" a gömöri bányavidék benépesítésével magyarázza. Szerinte ebben az időben bontakozott ki a fejlett szőlőkultúra a vidékünkön. A bányavárosok környékén több tucat agrárfalu is létesült, melyek élelemmel ellátták őket, viszont a borral adósak maradtak. A Putnok "fölötti" területen nem lehetett szőlőműveléssel találkozni, a várostól délre azonban komoly szőlőtermesztés bontakozott ki.

Az 16-17. században pedig Miskolc kereskedelmi központ lett, innen indultak útnak a kereskedők az imént említett felvidéki városok, illetve még északabbra, Lengyelország felé. Sőt, a miskolci borok egészen németalföldig és a brit szigetekig is eljutottak. 

A miskolci kereskedők nem csak a saját, hanem a környékről megvásárolt borokat is tárolták, érleltek pincéikben. Az ideális hőmérséklet a pincék mélyén (8-12 fok) tökéletesen megfelelt erre a célra. 

A borkereskedés városunkba érkezésük után - szép lassan - először nagyrészt a görög, majd egy emberöltő elteltével a zsidó kisebbség kezébe került.

A török időkben 

A török rabiga alatt is folytatódott a borkereskedés, azonban a török nem itta a bort, nem kellett kilencedet fizetni neki. 

1563-ban Miskolc panaszok sokaságával árasztotta el az uralkodót, Fánchy Borbála uradalmi zálogbirtokos törvénysértő zsarnokoskodásai miatt. Kós Ferenc írta meg latin nyelvű levelében, hogy Borbála a fiát elfogatta - váltságdíjat várt érte - és csak akkor engedte el, amikor a fiú halálos beteg lett. Amikor hazaért, már mindössze csak egy órát élt a szegény fiú. Ezek után Fánchyék azért még elvették Kós három hordó borát. Ilyen ember volt a hírhedt hűbérúrnő. 

1577-ben Miskolcon 14 szőlőhegyen, 627 gazdának volt szőlője. Ebből 117 az Avason, 105 a Bábonyibércen, 83 a Bedegvölgyön, a többi szerte a városban. 

1694-ben jelenik meg először Miskolc cimerében a szőlőfürt. A miskolci kézműiparosok, céhek címerében is észrevehetők a borkultúra nyomai, jelesül a szőlőfürt - vagy venyige - és a hordó.

,,A 18. századi térkép alapján készült térképvázlaton követhetjük a decimatorok útvonalát, akik a mai Avas-hegy délkeleti oldalától indultak Nyugat felé, s ezen összefüggő szőlős hegyoldalon - Szentgyörgy-Középszer-Ruzsin-Örömhegy - haladtak a hegy nyugati végéig, a tapolcai határig. Itt megszakadtak a szőlők, s dézsmaszedők észak felé fordultak, s ismét a diósgyőri határnál kezdték eladó Miskolcról északra fekvő, de oldalukkal délre néző promontóriumok dézsmálását: Győrfele-Kerekhegy-Bedegvölgy-Likoldal-Kálnás-Nagyágazat-Kiságazat-Istenhegye-Bábonyibérc-Fermező. Ez a kör nemcsak a miskolci szőlőhegyeken, hanem a város határán is körbevezette a decimatorokat, legalábbis képzeletben, hiszen a szőlőhegyek szerinti dézsmálás nem jelentette mindig a helyszíni adminisztrációt." 

(Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században)

Az avasi borospincék 

Az Avas-hegy oldalában ma is több, mint 800 pince és nagyszámú borház található. A 16. századtól kezdődően vájták őket a magaslat oldalába, a hosszuk általában 20-80 méter közötti. A legtöbbjük észak felé néz, van egyágú, két- és többágú, párhuzamos és sugaras szerkezetű.

Az első adatok a pincékről 1516-ból valók. Építésüket négy időszakra osztják, az első időszak a 18. század elejéig tart, a második 1780-1880 között, a harmadik 1880-1950 közötti polgári időszak, az utolsó pedig napjainkig. Minden időben tartotta magát az a mondás, hogy

,,nem is igazi miskolci polgár az, akinek nincs az Avason pincéje! "

A pincék mindig is nagy jelentőségűek voltak a miskolciak életében, nem csak gazdasági, hanem pihenő-, szórakozó-, majd lakófunkciójuk miatt.

Soha nem volt annyi szőlő a városban, ami indokolttá tette volna az avasi és a tetemvári pincék magas számát. 1200-1400 pince volt a 18. század közepén városunkban. Tranzitváros voltunk, a hegyaljai és az Eger vidéki borok is a városi pincékben érlelődtek, itt tárolták őket. A felvidéki és a lengyel piacra szánt borok innen indultak útnak. 

A második világháborúban több pincét is összenyitottak a miskolci polgárok az Avason, értékeiket itt rejtették el. Ezek közül számos pince helyi védelem alatt áll.

Várostörténeti szempontból kiemelt jelentőségű a hely, jelenleg egy több milliárdos projekt van folymatban a történelmi Avas rendbetételére.

A 19. században a szőlőtermelés pár évtized alatt visszaesett, gyümölcsösök váltották a szőlőket, az 1880-as években fellépő filoxéra-járvány pedig végleg tönkretette a miskolci szőlőkultúrát. Nyomait csak a pincék őrizték meg nekünk.

A miskolci szőlőhegyek elnevezései

Érdekesek a szőlőhegyek elnevezései. Nézzünk néhányat! Az összes ma is megvan, középkori eredetű bizonyítottan, de valószínűleg már a honfoglaló, ideérkező magyarság nevezhette el a városunkat körülölelő hegyeket, dombokat.

A Szentgyörgy az itteni, középkori eredetű kápolna után kaphatta a nevét. A Győrfele, Bábonyibérc a szomszédos helységektől eredeztethető. A Likoldal, a Kerekhegy, a Nagy- és Kiságazat a területi formája után kaphatta a nevét. (,,Igazgat engem az ágazat leve".)

A Középszer a Csaba és Miskolc közötti határrész elnevezése. (Más forrásokban az alsó és felső Szentgyörgy közötti területé.) A Bedegvölgy elnevezést Pesty Frigyes a Nyári de Bedegh családtól eredezteti, de későbbi kutatások szerint ezzel az elnevezéssel már akkor is találkozhattunk, amikor még ők nem voltak jelen a környéken. Valószínűleg a beteg szavunk után, valamilyen természeti vagy egyéb káresetből adódóan kaphatta nevét a terület.

Az Örömhegy elnevezése szintén érdekes. A legenda szerint a tatárok elvonulását ott ünnepelte a város polgársága. Az Istenhegy és a Kálnás elnevezés az idők homályába vész, valószínűleg szakrális eredetű, a Kálnás-Kánást a kánai menyegzőből is eredeztetik egyes forrásokban, sőt azt írják, azért lett pont ez a neve, mert olyan finom bort ad, mint amit a kánai menyegzőben lehetett meginni. 

A Ruzsin pedig akár a ruszin szóból is alakulhatott, ruszinok által művelt szőlőhegy gyanánt, de erre semmilyen bizonyíték nincsen. A Csattos-dűlő bora hashajtó mehetett, hiszen: 

,,a' ki borának terméséből iszik, nadrág csattját gyakorta igénybe kell vennie."

(Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben)

A Varga-hegy onnan kapta a nevét, hogy vargamesterek művelték a területet közösen. Az én kedvencem a Papis: 

,,A csabai útvonalra dől, nevét onnan vette, hogy a' régi kegyelmetes időkben a' szőlő terméseiből lelkészeiknek is juttatván, rajta maradt - kap belőle a' pap is." 

(Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben)

A szüret

,,A szőlőművelés szakaszainak legfontosabbja a szüret. Az egykorú források alapján ez előbb volt Miskolcon, mit Hegyalján. Bél Mátyás szerint Lukács (október 18.) napon történt a szüret, persze ez eltérő is lehet sok esetben. (...)

A borkészítés módjára egy 1563-ban kelt latin nyelvű panaszból következtethetünk.

Azt írja a jobbágy - vagyis a panasz lejegyzője -, hogy ,,az szüret idején a szőlőben musttá nyomja ki a szőlőszemeket, majd ezeket hazafelé szállítja a sajtolásra vagy másodbor (lőre) készítésére. Ekkor a miskolciak kénytelenek egy teljes órát is várni szekerükkel, lovaikkal a vár katonáinak parancsára, akik, ami bort a kádban lévő már egyszer kinyomott szőlőszemekből kinyerhetnek, elrabolják."

(Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században)

A miskolciak a leszedett szőlőt még a helyszínen kinyomkodták - ezt tartották a legértékesebbnek, igazi bornak - majd az így maradt félig kisajtolt szőlőt még hazavitték kisajtolásra. Tehát az első kinyomással nyerték a színbort, az otthon történő sajtolással pedig a sajtolás-bort - a lőrét -, ezt így nevezték abban a korban. 

,,A színbor, must (melyet szintén bornak hívtak), a lőre, sajotolás-bor mellett van egy adatunk a fűszeres bor borsodi kultúrájáról is. A diósgyőri vár 1563-ad inventáriumába 8 darab különböző gyógyfüvekből készült borral teli bűzös hordócskát vették fel." 

(Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században)

A filoxéra járvány

,,A filoxéra, szőlőfiloxéra vagy szőlőgyökértetű a rovarok osztályába, a félfedelesszárnyúak rendjébe és a törpetetvek családjába tartozó faj. (...)

Amerikából származó kártevő, más néven szőlőgyökértetű. A szőlő gyökerén ún. gubacsokat képez, ezzel megfojtva a növényt. Védekezés ellene főként filoxérarezisztens alanyok használatával lehetséges."

(Wikipédia - Filoxéra szócikk)

A miskolci félezer éves szőlő- és borkultúra végét a filoxéra járvány jelentette. 1863-ban jelent meg először a rovar, és a következő harminc évben az európai szőlők 2/3-át elpusztította. Magyarországon először 1875-ben, Pancsován észlelték. 

,,Az 1880-as évek közepén mind veszedelmesebben fellépő phylloxera vész a mi szőlőhegyeinket sem kerülte el. 1885-ben a nyári vizsgálat alkalmával a Bedeg-völgyi hegyen Taszner Ferencz szőllőjében a pusztitó rovar jelenléte megállapitatott. Csakhamar utána más három helyen is felfedezték azt s kiirtására a szén-kénegezés azonnal eszközöltetett. (...)

1890-ben a phylloxera pusztitása különösebben az észak-nyugoti oldalon fekvő szőllőkben rohamosan haladt s a védekezés nem mehetett azzal párhuzamos gyorsasággal. A védekezési módok körüli bizonytalanság visszatartotta a tanácsot és a szőllőbirtokosokat attól, hogy egyszerre nagyobb befektetéseket tegyenek. (...)

1891-ben a peronospora viticola is ellepte szőllőinket, s amit meghagyott a phylloxera, nagy mértékben pusztitotta a peronospora. (...)" 

(Szendrei János a Miskolc története és egyetemes helyirata II.)

Sándor Zsolt, miskolci borász és lokálpatrióta

Kereskedők, zugkocsmák, pincék

A 18. században a borkereskedést a Miskolcon letelepedett "görög" kereskedők vették át. Ők lettek a kivitelünk közvetítői, illetve bortermeléssel is elkezdtek foglalkozni. 1722-ben a város rendelettel szabályozta, hogy a görög kereskedők vidékről származó borokkal rakják tele a pincéiket. Ezekben az időkben jelentek meg az első zsidó kereskedők is városunkban.

A bort nagy mennyiségben fogyasztotta a lakosság is - minden időszakban -, azért is, mert a kutak vize rossz minőségű és fertőző volt. A borkultúrához hozzátartozott természetesen a kocsmáltatás joga is. 1767-ben 17 uradalmi kocsmát írtak össze. Megjelentek a jogtalan bormérések, az úgynevezett kurta kocsmák is. 1803-ban 107 ilyen zugkocsmát írtak össze. A kocsmák nagy része is görög és zsidó kézben volt.

1780-ban 1424 borospincét írták össze a városban, 1817-re ez a szám már 1779-re emelkedett. 1849-re a nagy tűzvész után 1438-ra esett vissza a pincék száma. Városunkban a 18-19. században komoly "pincekultúra" bontakozott ki. Ebben az időben tartotta magát az a mondás, hogy ,,nem is igazi miskolci az, akinek az Avason nincs pincéje." Az avasi és a tetemvári pincékben vígalmi negyed alakult ki, asztaltársaságok alakultak írókkal, költőkkel, befolyásos emberekkel. 

Egészen különleges adottsága a városnak, hogy a belvárostól pár percre, a város szívében helyezkednek el ezek a pincesorok.

Pataki a híres kereskedő

Talán a leghíresebb miskolci - aki jórészt borral kereskedett - Pataki György (1726-1804) volt. A görög származású (Pattaki, Pattakosz), Miskolcon letelepedett kereskedő a magyar nemességet is megkapta. 

Óriási vagyonra tett szert, hihetetlen összegek fordultak meg a kezei között. Többször kölcsönzött a diósgyőri koronauradalom számára is. Állítólag annyi pénze volt, amin egész Miskolcot is megvásárolhatta volna.  

Pontos statisztikákat vezetett, így tudjuk, hogy 1755 és 1790 között 13036 hordónyi, körülbelül 20000 hektoliter bort vásárolt fel az egri, a hegyaljai és a miskolci borvidékről. Ezeket bizonyosan szép haszonnal adta tovább. 

Sándor Zsolt pincéje a Kisavason

Az aranyszőlő legendája

Az első ismert történet az aranyszőlőről Mátyás történetírójától, Galeotti-tól származik.

,,Arany szőlőág, mely két hüvelyk vastag, nem tiszta arany; a rajnai arany fajtájára üt. Gyürüt készítenek belőle, mert az meggyógyítja a bibircsókot."

(Magyar Építőművészet - Utóirat 2005., 2. szám - A tokaji aranyszőlő mondája)

Megyénkből, Tokajból van a legkorábbi dokumentált esetünk az aranyszőlővel kapcsolatban. Az 1650-es években II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek a sárospataki várába vittek egy aranyszemeket tartalmazó szőlőfürtöt, illetve Bél Mátyás, a híres evangélikus lelkész és polihisztor is említi 1723-ban kiadott munkájában az aranytermő szőlők meséjét.

1779-ben egy Mádról származó színarany szőlőfürtöt szállítottak Bécsbe vizsgálatra. Mária Terézia parancsára a bécsi egyetemen vizsgálták, ahol állítólag azt mutatták ki, hogy valamilyen bogarak tojásainak köszönhetően tűnt úgy, mintha aranyból lenne a szőlőfürt.

,,Egy magát meg nem nevező hegyaljai lakos 1942-ben arany termő szőlőkkel kapcsolatban a következőket írta: 

A tokajhegyaljai ember szereti szőlőjét, mint az alföldi magyar a földjét. Ilyen legenda az aranyvenyige legendája. Ez még ma is fennmaradt a nép száján. Egy jobbágy a nemes ember szőlőjében egy sárga színű hajtást pillantott meg, melyet sem kihúzni, sem kivágni nem bírt. Végre nagynehezen letört belőle egy aranyat. Persze, hogy az aranymíveshez ment vele, aki tüstént megállapította, hogy a darab venyige színaranyból van. Egy hét múlva a jobbágy megint elment az aranytermő szőlőhöz és íme, újra kihajtott. Addig járt az aranytermő szőlőjéhez, míg nagyon meggazdagodott."

(A Herman Ottó Múzeum Közleményei 4. - Erdész Sándor: Az aranytermő szőlő, 49)

Miskolcon, bár a szőlője és bora vetekedett a tokajiéval, nem találtam nyomát annak, hogy valaha arany szőlőfürtöt táláltak. Olyan eset történt azonban, amikor a szőlők között régi aranypénzekre leltek. Azért legyünk figyelmesek, hátha találunk egyszer egy ilyen fürtöt, az bizonyosan segítene az anyagi gondjainkon. :)

Talán a legszebb mindeközül... A Polgármester pince. Forrás: Északhirnök

Fesztiváli hangulatban 

A Bükki borvidék éledezik a fanatikus, lokálpatrióta borászoknak köszönhetően. Jelenleg ugyan elenyésző a Miskolc környéki szőlők száma és inkább a háztáji termesztés a jellemző, de a borkultúra jelen van az avasi borházak, a pincesorok formájában.

Jelentős eseménnyé nőtték ki magukat a Borangolás nevezetű fesztivál, illetve a kisebb keretek között zajló Fröccsfesztivál és a helyi borászok fesztiváljai. A város is szárnyai alá vette a kisavasi pincesort, egy jelentős beruházás van készülőben a rendbetételükre, szeretnék, ha visszatérne a ,,jó értelemben vett vígalmi negyed" az Avas oldalába. 

Lehet, hogy már szőlő nincs vagy nem nagyon van Miskolcon, az emberek bor iránti rajongása viszont ugyanúgy megmaradt, hiszen a ,,bor kedélyes lény, ha jól használják."

Források:

Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században

Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata I-V. 

Leszih Andor - Halmay Béla: Miskolc és Borsod-Gömör-Kishont megyebeli községek

miskolciborbaratok.hu

hellomiskolc.blog.hu

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7.

Dobrossy István: A miskolci Avas

Nagy Magdolna: Miskolc gazdálkodása a XVIII. század első felében

avasiborut.hu

borsodhonismeret.lapunk.hu

Dobrossy István - Somorjai Lehel: Az igazi Miskolc

miskolcma.blog.hu

turizmus.blogspot.com