Sassy Csaba írásait élmény olvasni. Miskolc első lokálpatriótája mindenkit ismert a városban és - kis túlzással - minden történetét ismerte. Ezúttal az utolsó borsodi betyárról szól a legenda - a 28-as embertől. (Most még szóljon ez a történet, aztán majd mesélek Vihar Petiről, aki tényleg az utolsó betyár volt Borsodban és Miskolcon.)
,,Az utolsó borsodi betyár
A millenium esztendejében — 1896-ban — mint apró gyerek egy egész nyarat Felső-Tárkányon töltöttem. Ott hallottam romantikusnál romantikusabb históriákat a borsodi Bükk utolsó betyárjáról, aki a 70-es évek elején állott népszerűsége virágjában.
A 70-es évek idejefölötte alkalmas volt a betyárromantika népszerűsítésére. Nem volt háború, nem voltak hősök, akiket szárnyára vegyen a fantázia. így lettek, csak így lehettek népszerűek, megcsodáltak a hétországra szóló falurosszok, így született a virtuskodó betyárromantika.
Vidróczky Marciról azután sokáig nem hallottam semmit. Addig nyomoztam mégis utána, míg a Borsod 1873-as évfolyamának sárgáló lapjait böngészve megtaláltam a rávortakozó első, hiteles hírlapi közléseket. A 64 évvel ezelőtt megjelent miskolci újság február 27-iki száma közli, hogy:
— Vidróczky Márton megyénkbeli, apátfalvai születésű rabló, — aki már háromszoros gyilkosságot követett el — Heves megyében, amint Almássy Edmund kirablására volt menendő, társai által agyonveretett. A hírhedt rabló holttestét Egerbe szállították s csak miután ugyanazonossága konstatáltatott, temettetett el.
Ez a Vidróczky Marci halálhíre. Egy későbbi számban aztán már cikkeznek is Vidróczkyról. Megírták az 1873 január 24-én Szilváson rendezett dáridóját, amelyen majd csak az egész község résztvett. A történet, melynek hitelességéért közlője szavatol — élénk világot vet a Vidróczky, hogy úgy mondjam fenegyerek motívumokkal csillogó hetykeségére, dacos, elszánt vakmerőségére. Másrészről számosan illusztrálja az akkori közbiztonsági viszonyok ziláltságát és a népnek a betyárromantikával való rokonérzését, a virtus előtt való hódolását.
Vidróczy Márton (1837-1873)
,,A betyárkirályként” elhíresült Rózsa Sándor mellett Angyal Bandi, Zöld Marci, Sobri Jóska vagy éppen az 1837. november 12-én született Vidróczki Márton szintén országos hírű betyárnak számított. A nevéhez kapcsolódó énekes szájhagyomány – dalok, balladák és mondák – a betyárköltészet általános sztereotip formuláit követi. Életét, 1873-ban bekövetkezett halála körülményeit Kodály Zoltán Mátrai képek című művében idézte meg két dallal, A Vidroczki híres nyája és a Már Vidroczki emelgeti címűekkel. A Csernely község határában nyíló Betyárkút a szájhagyomány szerint róla kapta a nevét. Mátrakeresztes közelében és a Bükkben is található egy-egy Vidróczki-barlang, utóbbi első kutatója 1942-ben Kadic Ottokár volt."
(bekesmegye.com)
Az esetet szóról-szóra az alábbiakban mondja el az egykori közlés:
- A f. évi január hó 23-án Szilvás község bírája, Köz Varró István fiának lakodalmát tartván, miután a vendégek éjfél után eloszlattak s az ezen alkalomra Csermelyből által hozatott zenészek is nyugalomra készültek, Bak Mihály, még a legközelebb múlt időkben is megyei lovaspandúr, megjelenvén, a fáradt cigányokat vele való menetelre szólította fel.
Utjok egyenesen a korcsmába vezetett, ahol rájuk már Vidróczky s egy ismeretlen nevű társa várakozott.
A korcsmaasztalt borral megrakatva, megkezdődött a mulatság s a három jómadár hegedűszó mellett reggeli 6 óráig fogyasztotta a pince tartalmát Ekkor eszébe jutva Vidróczkynak az, hogy a bor hatása kávéval ellensúlyozható, miután ilyennel a megrémült vendéglős a legjobb akarat mellett sem volt képes szolgálni, zene kíséretében a községben lakó uradalmi orvos lakására ment s itten magát előre bejelentetvén, a meglepett házigazdát azzal üdvözölte, hogy egyik legfőbb vágya volt őt, mint nemrég megtelepedett községi lakost megismerni.
A fogadtatással Vidróczky úgy látszik nem volt megelégedve, mert még jövetelének tulajdonképpeni célját sem említve, távozott s ugyancsak cigányasszisztencia mellett a községben egy nagyot kerülve a korcsmába visszatért.
A reggeli körmenet és ébresztőzene megtette a kívánt hatást. — A községbeli lakosok s ezek közül túlnyomólag fiatal menyecskék s leányok ünnepi díszben az ivóházat egy perc alatt megtöltötték megnyitottnak nyilvánítá a következő szavakkal: „Éljen Vidróczky! s a közönségnél ezen önmagára tett felköszöntés élénk visszhangra talált. Rövid zene után a nők karban a Szilvás, Apátfala és környékén általánosan ismert következő dalt énekelték, amelynek befejezte után Vidróczky a nők egynémelyikét ezüst 10 krajcárral, mint elleendő emlékkel, ajándékozta meg.
— Hallottátok-e Vidróczkynak hírét?
Mikor Őt a pandúrok itt keresték?
Nagy hirtelen kiugrott az oldalba.
Ide gyere kutya pandúr halálra.
Fegyverneki fenyves erdő a tanyám,
Oda gyere kisangyalom én hozzám.
Meglátod az aranyvesszős tanyámat,
Sugár, magas, vékony jegenyefámat.
Kis angyalom, majd ha eljössz estvére,
Piros almát kössél kis keszkenődbe.
Add oda a csendbiztosnak magának,
Már engemet a pandúrok sem bánnak.
Ha kérdi a csendbiztos, hogy: ki küldi?
Mondjad neki: az a híres Vidróczky,
Ha kérdi a csendbiztos, hogy ki küldi?
Az a híres, nevezetes Vidróczky.
Amott látszik három kis tűz magában,
Gyerünk pajtás, ha nem járnánk hiában.
Gyerünk pajtás, járjuk, körül a gulyát,
Szakajjunk el belőle egy néhány párt.
Amott egy pejcsikó magába,
Rézbékjóba van a lába bezárva.
Eredj pajtás, fordítsd meg azt a csikót,
Hadd vágjam le a lábáról a békjót.
Ha levesszük a rézbékjót lábáról,
Majd segítek én a többi bajáról.
Majd elvigyük napnyugatról — keletre,
Már reggelre siller bort iszunk érte.
Az ezután kezdődő táncnak csak a dél vetett véget. A jelenvoltak pálinkán kívül majdnem két hordó bort fogyasztottak, nem említve azt, hogy a fizetést a nagyharangra bízták, a korcsmárosnak ezenfelül minden üvegneműit összetörték.
Az ebédre tett meghívás nem kevés gondot okozhatott Vidróczynak, a vendégszeretetben, versenyzett mindenki. Végre is Kasza János lett a győztes. Az ő házát találta legérdemesebbnek a magas kitüntetésre, a test azonban a további szolgálatot megtagadta. Alighogy helyet foglalt a rabló főnök a terített asztalnál, társával együtt ezeken ülve elszunnyadt, amit az élelmes morék azonnal észrevéve, elillantak.
Cigány nélkül a magyar köznépnél mulatság el sem képzelhető. A cigányt követték a menyecskék, azokat a férfiak s így amidőn Vidróczky mámorát kialudta, csak Bak Miskát találta maga mellett, aki őt hűségesen őrizte védtelen perceiben is vélt pandúr társai által netalán, tervezett meglepetés ellen. Hogy azonban Vidróczky a meglepetésektől nem nagyon félt, az ezen egy körülményből is kitűnik: amidőn üldözésére a pandúrok kiküldve lévén, Apátfalván megjelentek, ő, a helyet hogy a menekülést csak megkísérelte volna is, bent a községben a tehetősebb földmívesek egyikénél meleg ágyban álmodozott a szilvási eldorádóról.
Vidróczky Márton
Hatvannégy éve, hogy ilyen szomorú vége lett a Bükk utolsó haramiájának. A nép ajkán évről-évre színesedő mesékben, históriákban, virtusos tetteiben, még mindig úgy él Vidróczky, mintha nem is több, mint félszáz éve, hanem egy-két hónapja is alig volna nagy duhajságának, zabolátlan, féktelen, szertelesen indulatainak. Vakmerő fellépésének, ami sohasem tévesztette el hatását a népre. Amiért, a kegyeikbe fogadták, rejtegették, titkolták s talán még meg is siratták, amikor bús végéről tudomást szereztek."
(Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap - 1937. december 25.)
Gondolom felismertétek a két települést, Bélapátfalvát és Szilvásváradot. Akkoriban, amikor Sassy Csaba kisfiú volt - és persze akkor is, amikor Vidróczy ott tevékenykedett -, még mindkettő Borsod vármegyéhez tartozott. A betyár születési helyének Apátfalvát említi Sassy, a későbbi kutatások azonban megerősítik, hogy Mónosbélben látta meg a napvilágot, de kétségtelen, hogy tevékenységét Apátfalván kezdte el.
Sassy Csaba (1884-1960)
Író, költő, újságíró, dalszerző.
Sassy Csaba első versét hatévesen írta, már ekkor örökre eljegyezte magát az irodalommal. 16 évesen egy kétoldalas tréfás eposzt írt Kecskeméthy Zalán futása címmel. Már ekkor felfigyeltek tehetségére. Ekkortól rendszeresen írt a miskolci napilapokba is.
1903-ban megnyerte a Borsod-Miskolczi Múzeum egyik pályázatát Miskolczi-Simon című elbeszélésével, ennek komoly díjazása volt, 200 aranykorona ütötte a markát. Ebben az évben vette át a miskolci Ellenzék című napilap segédszerkesztői pozícióját.
1904-ben jelent meg első verseskötete a Futó csillagok. 1905-ben országosan is sikert hozott számára a Chlopy-i nóta című szerzeménye, melyet Lányi Ernő zenésített meg.
Pár év budapesti és aradi - nomeg két verseskötet - kitérő után újra Miskolcon találjuk. 1907-től az Ellenzék felelős szerkesztőjeként tér haza.
Rengeteg dalt ír, melyet a fent említett Lányi Ernő és Sas Nándor zenésítenek meg. A leghíresebbek:
- Sirassatok engem orgonavirágok
- Mikor eszembe jutsz, mintha tavasz volna
- Valamikor úgy szerettél, ablakodba gyertyát tettél estére
1906-ban Kacsóh Pongrác Rákóczi operettjébe két dalt is írt. 1909-ben egy antológiát ad ki Heten vagyunk címmel, Bán Ernő, Faragó József, Kaffka Margit, Miskolczy-Simon János, Péry Ilona, Reinhard Piroska társaságában. 1910-ben és 1911-ben újabb három verseskötete jelent meg. 1913-ban írja Dr. Kárpát Árpáddal együtt az Égbenyúló hegyek alján, heves éjszakákon című dalt, amely a világháború egyik ismert nótája lett.
1914-ig vezette az Ellenzéket, ekkor hadba vonul, a hazáért harcol 41 hónapon át. Itt sem tétlenkedik persze, két kötete jelenik meg a harctéri verseiből. 1917-ben ő szerkeszti a 10-es Honvéd tábori újságot. 1918-ban ő írta - Thurzó Nagy László zenésítette meg - az első irredenta dalt, Nincs már nekem puskám, az olasznak adtam címmel. Gyönyörű szép szerzemény.
A háború alatt haditudósításokat írt a Pesti Hírlapba, a Pesti Naplóba, a Magyarországba, Az Ujságba. Nagy hazafi volt, rengeteg hazafias lelkületű verset írt, melyek több kötetben jelentek meg a háború után.
A két világháború között is aktív volt, sorra jelentek meg dalai, verseskötetei, aktívan részt vett a Miskolc kulturális életében. Főtitkára volt a Lévay József Közművelődési Egyesületnek, de az Avas és a Népkert fejlesztéséért is küzdött. Az Avas poétájának is nevezték, nagyon sok szerzeménye volt a Miskolc jelképének számító hegyről.
A mindig jókedvű, másnak soha nem ártó Sassyt valamiért már a nyilasok is börtönbe zárták, majd 1952-ben a Hortobágyra deportálták a kommunisták. Az sem zavarta őket, hogy nem sokkal előtte komoly agyvérzést kapott. 1953-ban egy pécsi otthonban került elhelyezésre, ahol teljesen leépülve, végül 1960-ban hunyt el.
