A mai interjúmat Kossárik Nándornéval, leánykori néven Polgár Mariann-nal készítettem. A később a tanári pályát választó hölgy fiatalon a Miskolci Vasutas Sport Club női kézilabda csapatában játszott, abban a csapatban, akik óriási meglepetésre újoncként nyerték meg a magyar NB I-es bajnokságot. Arra kértem, meséljen nekem arról a közösségről, a Kubik hangulatáról és arról, hogy miben voltak mindenkinél jobbak a lányok abban a bizonyos esztendőben. 

Fotó: Kossárik Nándorné tulajdona

- Kíváncsi lennék arra, hogy került kapcsolatba a kézilabdával?

- A Zrínyi Ilona Gimnáziumba jártam, nagyon jó futó voltam és elkezdtem atletizálni. Az atlétika edzések után kézilabda edzések voltak, mi egy páran ott maradtunk és néztük a lányokat. Egyik alkalommal szóltak, hogy mi lenne, ha beállnék a csapatba. Sokat nem kellett győzködniük, hiszen gyerekkorom óta a mindenem volt a labda, otthon is mindig azzal játszottam. Legközelebb már rutinszerűen álltam be a kézilabdások közé és hamarosan otthagytam az atlétikát.

Fotó: Kossárik Nándorné tulajdona 

- És hogy került a Kubikba, ahol akkor már évek óta működött egy nagyszerű kézilabda szakosztály?

- Az egyik edzés után szólt az edző, hogy menjek be az irodájába beszélgetni. Rögtön arra gondoltam: valamit rosszul csináltam. De nem ezért hívtak. Az MVSC-től jött két megfigyelő és azt mondták, hogy engem és egy másik lányt le akarnak igazolni. Úgyhogy attól kezdődően a Kubikba jártam edzésre.

Egy nagypályás mérkőzés előtt... Fotó: Kossárik Nándorné tulajdona 

- Egy saját gondolatot vetnék most közbe: nagyon sajnáltam, amikor a stadion rekonstrukció során eldózerolták a régi kézilabda pályát. Gyakorlatilag ott nőttem fel, reggeltől estig ott fociztunk. Nem értem, hogy miért kellett ezt tenni, bár biztosan van rá értelmes magyarázat. De gondolom egykori kézilabdásként mégjobban vérzik a szíve miatta.

- Igen. Nem tudom már, melyik évforduló miatt jártunk ott a lányokkal és bizony egyikünknek a könnye is kicsordult, pedig akkor még meg volt a pálya. Valaki azt is megjegyezte: ,,itt többet bajnokcsapat nem terem!" Már akkor is rossz állapotban volt, a beton között nőtt ki a gaz. 

- Mi volt a csapat sikerének a titka?

- Most mondhatnám azt az általánosságot, amit mindenki szokott: az egyik oka az edző volt - de tényleg. Győrffy Endrét nagyon következetes fiatalembernek tartotta mindenki, aki maga is kézilabdázott. Akkoriban sok edző nem rendelkezett kézilabdás múlttal, csak egy edzői vizsgával. Bandi öltönyben és nyakkendőben állt a pálya szélén és mindig jegyzetelt. Soha nem volt egy hangos szava sem, a nyugalma mindenkire átragadt. Igazi úriemberként ismertük meg. Általában megnézem a kézilabda mérkőzéseket a tévében és azt látom, hogy az edző ordít a játékosaival. Igaz, dobolnak és hangoskodnak a szurkolók - a mi időnkben ez nem volt így. Az edzőnk a tudását egy német szaklapból gyarapította. Jól beszélt németül és megszerezte a Handball folyóiratot és abból sok újítást hozott a csapat játékába. 

A bajnokcsapat tagjai a 2010-ben megjelent Hajdu Imre: Zöld-fehér nefelejcsek című könyvének bemutatóján. Köszönet a szerzőnek a munkájáért. Fotó: Kossárik Nándorné tulajdona 

- Igaz az, hogy akkor még nem volt divat a bevetődés a hetes vonalon belülre, illetve a felugrás az átlövéseknél?

- Igen. Elmondta mindenkinek: így eredményesebb lehet a játékunk. Azonban a csapat egyik legjobbja, Árpádné azt mondta neki: ne hülyéskedjen már, ebben a korban már nem fog változni, nem fog ugrálni mint egy kecske. Ennek ellenére Bandi végig megőrizte a tekintélyét, pedig sok esetben fiatalabb volt mint a játékosai.

- A következő dolog, amiben jobbak voltunk a többieknél az a kondíció. Nagyon sokat adott a kondicióra Bandi, rengeteget futottunk. A Kubikból a Népkerten át, egészen a Kálváriáig kellett futnunk. Hóban, sárban, melegben, fagyban. És persze a mester is futott velünk. Az is előnyünkre szolgált, hogy nem volt fedett csarnokunk, így edzettebbek voltunk a többieknél. Még Miskolcon is megszóltak minket, hogy bolondok ezek a lányok, hova futnak télen? 

- Aztán volt egy semmiségnek látszó dolog, amiről mindig megemlékezünk. Rengeteget utaztunk. Szeged, Békéscsaba, Pécs, Szentgotthárd, Békéscsaba, Budapest - nagyon sok pesti együttes -, de az ország minden részére eljutottunk, ahol NB I.-es csapat szerepelt. Akkoriban még nem létezett az Intercity. Nehéz volt elutazni valahová, főleg, hogy délelőtt kezdődött sok mérkőzés. Az intézőnk, Árpád Jenő a vasútnál dolgozott, már nem tudom milyen munkakörben. Tudott nekünk szerezni egy hálókocsit a hosszabb utazásokra. Egyszerűen odacsatoltak a szerelvényhez, amellyel utaztunk. De ezt a kocsit ne úgy képzelje el mint manapság. Marhavagonok voltak átalakítva hálókocsivá, a munkát a vasutas asztalosok végezték. Emeletes ágyak voltak elhelyezve a vagonokban. Amikor megérkeztünk, ledobta magáról mindenki az utcai ruhát és kényelmesen elhelyezkedtünk. Nagyon meleg volt a kocsiban, de tudtunk pihenni. Nagyon sokat számított az, hogy éjszaka aludtunk és kipihenten érkeztünk a mérkőzések előtt az adott városba.

A Vasutas bajnokság győztesei. Fotó: Kossárik Nándorné tulajdona 

- A legjobb vasutas csapat volt az országban az MVSC?

- Abban az időben minden évben megrendezték a Vasutas bajnokságot. A nagyobb városokban volt vasutas egyesület. Ezt a bajnokságot négyszer nyertük meg egymás után, így a vándorkupa örökös őrzői lettünk.

- Ez adott valamilyen magabiztosságot? A labdarúgásban erős fővárosi dominancia volt, itt is lehetett ezt érezni?

- Amikor felkerültünk az NB I.-be a fővárosi csapatok nem vettek komolyan minket. ,,Jön ez a kiscsapat, a Vasút, majd jól megverjük őket." Az elején így is volt, aztán a fordulópontot az előző évi bajnok Győri ETO legyőzése jelentette. Utána már komolyan vettek minket. Általában nagyon éles meccseket játszottunk, melyekből rendszerint mi jöttünk ki jól. 

Lányok - Asszonyok mérkőzésre is sor került a Kubikban - a csapaton belül. Fehér mezben a Lányok. Fotó: Kossárik Nándorné tulajdona 

- A csapat újoncként nyerte meg az NB I.-es bajnokságot. Azonban egy évvel a másodosztályú bajnoki cím előtt már játszott egy osztályozót a csapat. (Mert a bajnoki cím nem volt elég, még sikeres a osztályozó is kellett a felújításhoz, a szerk.) Ezen a két mérkőzésen azonban nem sikerült az NB I.-es tagság kiharcolása. Okozott ez valamilyen törést vagy feszültséget a csapaton belül?

- Nem volt olyan, hogy egymást hibáztattuk volna. A csapat gerince már a szakosztály alakulásakor, a negyvenes évek második felétől kezdődően együtt játszott. Erős volt a kohézió. Árpádné, Kassainé, Furmann-né, Fazekas Manyi az idősebb generációhoz tartozott. Nekik voltak bizonyos előjogaik. Én például nagyon nehezen tudtam beilleszkedni közéjük fiatalként. Még gimnáziumba jártam, azt sem tudtam hogy köszönjek nekik, amikor a csapatba kerültem. De nem mindenki egyforma. Egyes fiatalok felvették a stílust, mentek a nagy nevetgélések, énelések és máris jó viszonyban találták magukat a csapat "öregjeivel".

- Sok játékosról fogunk beszélni, azonban egy klasszis kezilabdázó, Simon Gizella a legnagyobb siker idején már nem volt a csapat tagja mi történt?

- Férjéhez ment egy focistához és elkerült a városból. A húgától úgy tudom, hogy a végakarata szerint a Hámori-tóban szórták szét a hamvait. Tényleg nagyon jó játékos volt. Azt tudni kell még hozzá, hogy 1956-ban rendezték az NSZK-ban a női nagypályás világbajnokságot. Ebben a csapatban csak pesti játékosok voltak, kivéve a három miskolci lányt: Simon Gizella, Furmann Lászlóné és Fazekas Margit.

Kossárik Nándorné, Polgár Mariann Vasút mezben. Egy nagyon különleges címer látható a mezén, én ezzel a címerrel még nem találkoztam. Fotó: Kossárik Nándorné tulajdona

- Fazekas Margit is tagja volt a csapatnak? Úgy tudtam, hogy ő nem volt válogatott.

- A keret tagjaként valami szabálytalan dolgot tett az edzőtáborban. Nagyon öntörvényű ember volt. Ezért elküldték az összetartásról és végül nem lett tagja a világbajnoki keretnek.

- És, ha már beszéltünk róluk, akkor felteszem a kérdést. Kik voltak a csapat legjobbjai?

- A csapatban a legjobbak között említeném Fazekas Manyit. Ahogy említettem rendszerint megnézem a kézilabda mérkőzéseket. Úgy védenek a lányok, hogy kiteszik a kezüket, kalimpálnak, majdcsak eltalálja őket a labda. Manyi nem így védett. Megállt a vonalon mint egy tigris, aki várja az áldozatát. Aztán a lövés után úgy vetődött a labda után mint egy férfi. Mindegy, hogy lapos labda volt és az alsó sarokba ment, vagy magasan a felső sarokba. Nagyon eredményes kapus volt, de öntörvényű ember. Azonban soha nem hiányzott edzésről. Civilben pedig egy nagyon szolid, bányász-lányként ismertük meg. A következő, akit említenék az Furmann-né. A csapat játéka az ő tudására épült. Bombaerős lövést tudott kapura küldeni. Mikor férjhez ment, nem szedett fel plusz kilókat, tartotta erős fizikumát. Talán ő volt a legjobb. Kassainének Töfi volt a beceneve, szintén nagyon jó játékosként ismertem meg. Árpádnét tudnám még említeni a csapatból. A többiek kiegészítő játékosok voltak, Bandi mindig jól választotta meg a kiegészítő játékosait. 

- A férfi csapattal milyen volt a viszony? Azt is olvastam, hogy közös edzéseken is részt vettek.

- Igen voltak közös edzések. Jó viszonyt ápoltunk velük. Ott oda kellett tenni magát az embernek rendesen. Nem mondom, hogy a fiúk udvariasak voltak, de durvák sem. Az erő dominált jobban a velük elleni küzdelem során és többet is kellett futni. Egyértelműen jót tett nekünk ez a közös edzés. És mindkét csapat edzője Győrffy Endre volt. Az a Győrffy Endre, aki, ha rendeznének klubhűségből világbajnokságot, akkor azt biztosan megnyerné. 39 évig volt a vasutas kézilabdások trénere. Sokszor hívták máshová, de soha nem ment el a Kubikból. Egyszer a női válogatott itt játszott Miskolcon és - már nyugdíjasként - szerette volna megnézni az egyik edzését a csapatnak. Nem akarták beengedni az őrök, de addig ügyeskedett, míg végül csak bejutott. Azt mondta nekünk: ezek a lányok gladiátorok, borzasztó kemény edzések mennek, kíváncsi leszek, milyen lesz a térdizületük negyven éves korukban. 

A mindent eldöntő mérkőzés után... A bajnok MVSC csapata. Fotó: Kossárik Nándorné tulajdona 

- Hátha még a mostani edzéseket is látná...

- Teljesen megváltozott a kézilabda, rettenetesen felgyorsult. A mi mindent eldöntő bajnoki mérkőzésükön 10 gól esett 6:4 arányban elosztva. Bandi szerint ez ma akár 26 gólnak is megfelelne. Mi lassan játszottunk és élveztük a játékot. Nálunk Novák Ibolya volt a legcselesebb játékos. Olyan cselei voltak, hogy mi csak ámultunk rajta. Mosolyogva cselezte ki az ellenfelet. Ezért sokszor nyíltszíni tapsot kapott. Ma már nincs idő cselezni, csak a rohanás van. Rohanás támadni, aztán vissza védekezni...

- Köszönöm szépen a beszélgetést, jó egészséget kívánok!

Ha a zöld-fehérek bajnoki címének történetére vagy kíváncsi, kattints ide:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2019/03/30/az_elso_bajnokcsapat_miskolcon_az_mvsc_kezilabdas_lanyai