Egy olyan könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amely igazi értéket képvisel. Bozsó Gyulának erdészeti nagykövetként három könyve jelent meg eddig: az Ehető erdő, az Erdő finom és az I love Bükk. Mindhárom különleges és hiánypótló a maga nemében, akárcsak a nemrég megjelent kiadványa, ami a Miskolc, város a Bükk ölében címet viseli. Már most úgy emlegetik, hogy ez a város turisztikai bibliája. A csodálatos képekkel illusztrált, igazi prémium kategóriás könyv remek alkotás, én is csak gratulálni tudok hozzá. Mindenképpen hozzátenném még, hogy öröm Gyulával beszélgetni. Rendkívül pörgős egyéniség, informatív és közben ragyog a szeme, ahogy Miskolcról, a Bükkről beszél. 

- Hogy mutatkoznál be az olvasóknak, mit mondanál el magadról és a könyvről?

- Egy erdész ember vagyok, abszolút optimista, ilyen szemlélettel írtam a könyvet. Úgy gondolom, hogy mindenkinek megvan a maga küldetése, ami olyan, mint egy ujjlenyomat, mindenkinek egyedi és a sajátja. És attól függetlenül, hogy "Miskolcos" könyvről van szó, ez hozzátartozik a küldetésemhez. A magyar erdőket szolgálom, az eddig megjelent három könyvem is erről szólt, de ebbe a sorba beilleszthető ez a kiadvány, hiszen az alcíme: város a Bükk ölében. Itt a cégnél alapvetően beruházásokkal foglakozom, de hozzám tartoznak a vármegye erdeihez kapcsolódó közjóléti és turisztikai fejlesztések is: például a túra útvonalak, a kilátók, az ökoturisztikai létesítmények. Szeretem az erdőt, szeretem Miskolcot, így kapcsolódik a kettő egymáshoz.

- De miért pont Miskolc?

- Egy magára valamit is adó lokálpatriótának a vágya az, hogy szeretett városát a képzeletbeli polcon magasabb szintre helyezze. Mégis más ez a kiadvány, hiszen nem egy tipikus várostörténeti könyv. Imádom a történelmet és tudom, ha valaki, akkor te is nagyon szereted, de ez most egy kicsit más szemszögből, a turizmus szempontjából mutatja be a várost. Illetve nagyon fontos az Acélváros és minden más emlékünk a közelmúltból, de nekünk előre kell tekintenünk, meg kell nézni, hogy a fiatal generációt miként tudjuk itt tartani. Ebben a könyvben a város értékeit mutatjuk be.

- Abszolút visszajön a könyv mondanivalója, remek képek, jó kis leírások a helyszínekről.

- Ha elolvastad, akkor gondolom az is feltűnt: nem arról van szó, hogy egy történész írt le benne eseményeket, hanem a várossal foglalkozó turisztikai szakemberek tollából született, laza hangvételű, könnyen emészthető munka. Az utóbbi években olyan könyvek születtek Miskolcról - például a te könyveid -, melyek profi, komoly kutatásra alapuló kiadványok. Tudom, hogy Dobrossy István nagy példaképed az ő könyvei vagy a te könyveid más jellegűek, különböznek az enyémtől. Olvasmányos, történetekkel teli, hiteles Miskolc képet adnak az olvasóknak. Ez a könyv viszont más, egy turisztikai iránytű, nem az a célja, hogy a város történetét mutassa be, hanem inspirálni szeretné az ide látogatóknak, és szerintem ez a vizuális tartalom pont ezt éri el. 

- Milyen helyszínek szerepelnek benne?

- Hat témakör szerint van csoportosítva, 71 turisztikai attrakciót tartalmaz. 71 attrakció, amely önállóan is megállja a helyét. Nehéz összehasonlítani őket, hiszen - ahogy említettem - szerepelnek benne helyszinek, rendezvények, emblematikus épületek.

- Van még egy olyan város - Budapesten kívül - szerinted, amely 71 önálló turisztikai attrakciót össze tud állítani?

- Szerintem nincs. Kondás Vilmossal beszélgettünk - a Géniusz Könyváruház tulajdonosa, óriási lokálpatrióta szakember - a bemutató után a kilátó teraszán és ő is azt említette: nincs még egy ilyen város az országban. Erre legyünk nagyon-nagyon büszkék. Ilyen szempontból is egyedi könyv született. Nyilván a főváros más turisztikai szempontból, rengeteg lehetőség van és mindenki tudja, hogy Budapest centralizált országban élünk. De a vármegyei jogú városok közül az élen járunk egy ilyen könyv kiadásával és az értékek, attrakciók szempontjából is.

- Mondanál nekem egy-két példát, ami szerinted magával ragadó egy turistának?

- Például a régi Otthon étterem helyén megnyitott Miskolci Gasztro Centrum teraszán színes esernyők vannak kihelyezve. Szerintem, amikor turisztikai brandet szeretne valaki építeni, akkor az ilyen és ehhez hasonló képek nagyon fontosak. Az a négy-öt vagy hat-nyolc kép arra inspirálja a turistát, hogy igen, ide szeretnék elmenni. A görömbölyi Grál pincében is egy igazi csoda várja a látogatókat. A tulajdonosa saját kezével faragja, alakítja a pincét, igazi lokálpatriótaként értéket alkotott. De mondhatnám az Avasi Arborétumot, melyet nagyon kevesen ismernek a miskolciak közül is. 

- Nekem az egyik kedvencem az ortodox templom.

- Onnan is van egy érdekes történetem. Az ikonosztáz mögött a hátsó hajóban van a templomnak egy úgynevezett akusztikai fókuszpontja. Amikor a fotózást készítettük, ki is próbáltuk. Ha arra az egyetlen pontra beállsz - úgy van kialakítva az egész épület - olyan, mintha mikrofonba beszélnél, az egész templomban felerősítve hallani. Ez apróságnak tűnik, de hihetetlen turisztikai élményt nyújt. 

- Ki a kiadója a könyvnek?

- Teljesen magánkiadás, persze voltak támogatók, akik nélkül nem jöhetett volna létre. 

- Kik voltak a fotósai, írói a kiadványnak?

- Egy értékközösség jött létre. Nagyon sok jeles miskolci fotós készítette a képeket, nagyon sok szakember írt a könyvben fejezeteket. Kiemelném Kupcsik Saroltát, aki egy nagyon komoly turisztikai szakember. De szerzője volt a könyvnek Jakubinyi László a Szimbiózis alapítványtól, vagy Bíró Tibor a Szeleta-park vezetője. Tudom, hogy ismered Szél Misit, ő írta a DVTK-ról szóló részt, az apuka Szél Norbert pedig a vasgyári fejezetet. 

(A könyv alkotói: Adorján Eszter, Bíró Tibor, Borda Krisztina, Jakubinyi László, Kovács Eszter, Kupcsik Sarolta, Nagy Tamás, Pál János, Szél Misi, Szél Norbert, Dr. Szolyák Péter. A könyvben megjelenő fotókat készítette: Fehér János, Gutter Krisztián, Horváth Csongor, Kékesi Viktor, Kovács Eszter, Litványi József, Ujhelyi Sándor. Természetesen a legtöbb írást Bozsó Gyula készítette és a fotózásból is kivette a részét, a szerk.)

- Hol lehet megvásárolni a könyvet? 

- A Miskolc boltban, a Géniusz Könyváruházban, a Végállomás étteremben és a Palotaszállóban. 

- Kiknek íródott a könyv? 

- Nagyon sokszor elhangzott: a miskolciaknak szól elsősorban. Ettől függetlenül hiszek abban, ha egy turista valamilyen emléket szeretne magával vinni - mert jól érezte magát nálunk -, akkor ezt fogja levenni a polcról. Így azon kívül, hogy élményekkel gazdagodott, valamit fizikálisan is el tud vinni magával. Ez egy vizuális album, amely megmutatja a miskolciak életérzését, ráadásul nem csak épületeket, tereket, helyszíneket mutat be a könyv, hanem rendezvényeket, fesztiválokat is. Kimondottan jó a kapcsolatunk a Géniusz Könyváruházzal, oda járunk dedikálni évek óta, és a lányoktól tudom, sokszor, amikor valaki betéved oda a turisták közül, mert emléket szeretne Miskolcról, akkor nem tud mit vásárolni. Ez a könyv ilyen szempontból is hiánypótló. Arról is vannak információink, hogy milyen sok helyre eljutott a nagyvilágban. Oda, ahol miskolciak élnek, egykori miskolciak, akik ott telepedtek le, vagy dolgozni mentek külföldre, de nem tudják azt, visszajönnek-e valaha. Nekik is nagyszerű ajándék ez a városunkról. Rengeteg olyan világváros lesz idén, ahol a karácsonyfa alatt ez a könyv fog lapulni.

- Igen, ezt én is tapasztaltam az évek során. A világ minden pontján élnek miskolciak és imádják a városunkat. Mit gondolsz, milyen jövő előtt áll Miskolc?

- 100%-ig hiszek benne, nekem az megkérdőjelezhetetlen, hogy óriási jövő előtt áll. Emberként soha nem voltam egy pesszimista alkat és mindig csak előre tekintek. Az erdész a szárazföld kincsét védi, amikor mi erdőműveléssel foglalkozunk, erdőt telepítünk, megújítjuk, gyarapítjuk, akkor a jövőt építjük. Tudom, kicsit közhelyesen hangzik, de, aki fát ültet, az bízik a jövőben. Ezzel tudnám összefűzni a kérdésed. Azt szokták mondani, hogy az erdő unokáink öröksége, de ehhez hozzátenném az épített örökségünket is, beleértve Miskolcot. Miskolcnak arra van szüksége mint a magyar erdőknek: vigyáznunk kell rá és gyarapítani - együtt. A miskolci polgárokat pedig arra buzdítom, hogy éljük szimbiózisban a várossal. A biológia a kedvenc tárgyam volt, ez egy biológiai fogalom: mind két fél számára előnyös együttélést jelent. Tehát, ha virágzó kultúrát akarunk, akkor járjunk el színházba, illetve kulturális eseményekre. Ha azt szeretnék, hogy tiszta legyen a város, akkor járjunk el közösségi szemétszedésére. Ha mi nem segítünk, miért várjuk el a várostól mindezt? Egy miskolci lokálpatriótaknak kutya kötelessége szerepet vallami a város érdekében, akkor jól fog működni minden, lesz végre eredménye az összefogásnak.

- Hol van a kedvenc helyed a városban?

- Persze, a Bükk a kedvencem, de, ha ki kell emelnem, akkor két helyet tudnék a városban említeni. Az egyik a bulgárföldi fekete nyárfa, melyet eddig önálló turisztikai attrakcióként nem értelmeztek. Védett fa és egyszerűen gyönyörű, mindenkinek látnia kell. Ha valaki elmegy oda, csak tegye rá a tenyerét és élje át azt a lelkiséget, ami a fából sugárzik, az évszázados történelmet, amit az évgyűrűk árasztanak magukból. Fantasztikus érzés. Lenne egy másik kedvencem is a belvárosban, az elsővel egyenértékű. Haza húz a szívem, a Deák teret mondanám másodszorra, ami a könyvemben Sors tér néven szerepel. És a téren persze ezt az Erdészeti Palotát, ahol most beszélgetünk. Fantasztikus épület, tele sok-sok apró csodával. 

- Mit szeretsz a legjobban a városban? 

- Nagyon-nagyon imádom a miskolci életérzést. Egy régi jó barátom és családja elköltöztek a Dunántúra. Szeretnek ott élni és már valószínűleg nem fognak visszajönni, de egy dolgot hiányolnak. Az emberi kapcsolat egy picit másabb a Dunántúlon. Nem azt mondták, hogy rosszabb. Nem rosszabb, de másabb és azt a fajta emberi kapcsolat, amit Miskolcon a barátokkal, családtagokkal ki tudott alakítani az ember az nélkülözhetetlen lenne számomra máshol. Ha elmennék, hiányozna a Bükk, hiányozna Lillafüred, hiányozna Diósgyőr - minden nagyon hiányozna. És egy picit a másik oldalról, másik szűrőn keresztül nézve: a legjobban azok az emberek hiányoznának, akik Miskolcot nap mint nap éltetik és a hátukon viszik.