fotó: Kulcs magazin

Következő interjúalanyom Somorjai Lehel, a Miskolci Levéltár igazgatója, főlevéltáros, friss Herman Ottó díjas, aki szabolcsi születésű, de őt is elkapta a „miskolciság”.

- Olvastam, hogy szabolcsi illetőségű, hogyan került Miskolcra?

- 1990-ben érettségiztem és a Miskolci Bölcsész Egyesület kapcsán kerültem Miskolcra. Újszerű dolognak tűnt, rendszerváltás, új szelek fújnak, magánegyetem, azt hittem, hogy ez egy új dolgot hoz az életembe, az más kérdés, hogy nem lett belőle soha egyetem, nem kapott akkreditációt. Amikor látszott, hogy ebből nem lesz semmi, pont akkor indította el a Miskolci Egyetem a Bölcsészkarát, '92-ben.

- A családjáról mondana egy pár szót?

- Feleségem, zenetanár, a Szinvavölgyi táncegyüttes zeneiskolájában tanít, régizene-blockflöte és szolfézs szakon. Lányom jövőre fog érettségizni a Zrínyi Ilona Gimnáziumban.

- Mintha zenekar, hogyan csöppent bele, alapító tag, vagy esetleg később csatlakozott?

- Alapító „atya” vagyok. Ebben a felállásban már 4 éve működünk, s ahogy fogalmazni szoktunk városi-népi kamaramuzsikát játszunk. A négy év alatt számos helyre eljutottunk Magyarországon belül és a környező országok mindegyikében is volt már koncertünk Szerbia és Horvátország kivételével. A múlt évben volt a malenkiji robotra elhurcoltak 70. évfordulója, és a cserkészszövetség felkért minket, hogy állítsunk össze egy olyan lemezt, amely ennek az emlékévnek a lenyomata. A malenkiji robotot és a gulágot megjárt emberek verseiből és egyéb népi feldolgozásokból készítettünk egy összeállítást, reméljük hamarosan megjelenik a CD.

- Kedvenc helye Miskolcon?

- Sok kedvenc helyem van Miskolcon. Amikor idekerültem, előtte igazából még soha nem jártam a városban. Miskolchoz toposzként ragadt akkor a kohó, meg az Edda művek, az acélváros mítosza. Borzasztóan érdekelt ez a város, próbáltam fejtegetni. Miskolcnak nagy erénye a többi várossal szemben az, hogy aki szereti ezt a várost, annak könnyű miskolcivá válni. Egyrészt, mert egy 40-45 ezres kis kereskedő városból a háború utánra már egy 200 000 fős nagyváros lett. Viszonylag kevés az az ember, az a család, aki tősgyökeres miskolci. Ezeknek az utódai a mostani miskolciak.

- Miskolciság?

- Miskolc olyan, mint a Diósgyőr futballcsapata, mindig a nagy remény, ez a majdnem sikerült állapot, ami ebben a városban megvan. Ez az a remény, mely annyira szerethető és becsülhető. Mint, ahogy írták „Kassa a legnagyobb múltú város Miskolc a legnagyobb jövőjű.” Miskolcnál jobb természeti adottságokkal rendelkező város nagyon kevés van, talán nincs is. Hegyek, erdők, vizek, tavak, Tapolca, Lillafüred, Hámor. A városnak rengeteg olyan helye van, ahol ha az ember végig megy egy utcán, az utca végén kis erdő, erdei út és ha meg tesz pár száz métert már joggal érezheti, hogy itt 100 kilométeres körzetben talán nem lakik senki, mégis öt perc alatt már visszajut például Diósgyőrbe. Ha végig megy a Móra Ferenc utcán, az utca végi kis ösvényen Fehérkőlápán keresztül Bükkszentkeresztre jut. De szeretem a belvárost, szeretem az avasi templom környékét, nagyon nagy lehetőséget látok én is az avasi pincesorokban.

- A diósgyőri vár is csodaszép.

- A diósgyőri vár felújítása is várakozáson felüli. S ha meglesz a második ütem, hiszem azt, hogy az is tovább emeli majd Miskolc történelmi értékét.

- Köszönöm a beszélgetést, további sikereket kívánok!