Amikor Miskolcról igazolt a Real Madrid
2018. március 24. írta: Reiman Zoltán

Amikor Miskolcról igazolt a Real Madrid

A magyar futball történetében nem a DVTK az első miskolci csapat, amely a legmagasabb osztályban szerepelt, - nem mellékesen még nem is volt miskolci, amikor először felkerült - hanem a Miskolci Attila. A húszas években Magyarországon létrejött a profi labdarúgó-bajnokság és ekkor már városunk reprezentása is képviseltette magát a profi futball palettáján. Az első másodosztályú bajnokság győztesét tisztelhetjük bennük és az első vidéki kupadöntős csapatot. De milyen csapat ez az Attila? Hogyan jött létre? Mit ért el? 

 

logo_2238_01_1.png

 

A 19. század utolsó negyedében alakultak az első sportegyesületek Miskolcon. A labdarúgás azonban csak a 20. század tizes évei körül jutott el arra a szintre városunkban, hogy szervezett keretek között kezdték meg működésüket a labdarúgó szakosztályok/egyesületek. Az első világháború sajnos visszavetette a klubok fejlődését, a világégés alatt a működésük is szünetelt. Míg az első nagy háború előtt még kassai, losonci, ungvári, beregszászi csapatok ellen szaladgáltak fiaink, utána már sajnos sok ősi magyar város is határon túlra került. Ekkor hét kerületre osztották fel a csonka Magyarországot. Az északi kerület központja Miskolc lett, ezzel Észak-Magyarország sportközpontjává vált városunk. 

 

img_20180306_231954.png

Az 1926/27. évi professzionális másodosztályú bajnokság végeredménye

 

A húszas években a miskolci egyesületek a városi lakosságból toborozták tagjaikat és ezen klubok majd' mindegyike állami egyesületként működött. Kivételt egyedül a Miskolczi Atléta Kör jelentette, ez a klub polgári kezdeményezésre alakult és a városi polgárság működtette. Ez a klub adja majd az Attila bölcsőjét. 

 img_20180319_170110.png

Az Attila kezdőjében két későbbi Real Madrid játékossal

 

1926-ban gondolta úgy a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy európai - avagy osztrák mintára - professzionális labdarúgó-bajnokságot szervez. Nagy vitákat generált ezzel az MLSZ, a foci tömegsport jellegét érezték veszélyeztetve sokan. Ennek ellenére 1926 júliusában megalakult a Magyar Proffeszionalista Labdarúgó Szövetség (MPLSZ), azt szerették volna, ha elrajtol a bajnokság mindkét osztályban augusztus elején. Ebben a bajnokságban kizárólag kereskedelmi társaságok által működtetett klubok indulhattak. 

 

Miskolcon is ügyködtek a helyi labdarúgást szeretők egy ilyen csapat létrehozásán. Szervezkedésüket siker koronázta, létrejött az első miskolci profi klub a Miskolci Attila Kör. 1926-ban a Népkertben kialakítanak egy minden igényt kielégítő modern létesítményt, itt fogadja majd ellenfeleit az együttes. Hodobay Sándor, akkori polgármester szívén viselte az egylet sorsát. 

 

img_20180306_232143.png 

Amikor még szeretettel várták a miskolciakat Nyíregyházán

 

Hosszú és kemény munka volt megszervezni a társaságot, amely, mint említettem, a Miskolczi Atléta Körre épült, abból "nőtte ki magát". Tulajdonképpen az Atléták jogutódja az Attila. Egészen pontosan 1926. július 29. a dátuma az új klub megalakításának. Az 1926/27-es idényben a profi másodosztályba kaptak besorolást, hiába lobbiztak az első osztályú tagságért. 

 img_20180319_170038.png

 

A ,,Miskolci Attila Kör, mint szövetkezet" létrejöttére 1926. október 31-én került sor. A klub elnöksége a piros-kék színkombinációt választotta.

,,A szövetkezet a nehéz gazdasági viszonyok közt kölcsönös önsegélyezés formájában kívánja a működéséhez szükséges tőkét megszerezni. Egyetlen szakosztályként a labdarúgót kívánja működtetni, melynek játékosai és alkalmazottai munkájukért szerződésszerű fizetést, vagy egyéb díjazást kapnak."

 

img_20180319_170707.jpgAz Attila első profi mérkőzése a címlapon a helyi sportújságban 

 

Az újonnan megalakult szövetkezet vagyonát a tagok által megvásárolt, úgynevezett részjegyek bevétele alkotta. Egy részjegy ára 10 pengő volt, összesen 800 darab került forgalomba. Persze a részjegyből származó bevétel fabatkát sem ért volna, ha nem álltak volna a helyi mecénások a társaság mellé. A klubot igazgatóság irányította, melynek létszáma 3 és 12 fő között változott. Első elnökük az Atléták volt első embere, Kolár Nándor lett, akit három évre szóló megbízással választottak. 

 

Igazgatósági tagok lettek: Kolár Nándor, Vidats János, dr. Halmay Béla, dr. Silbiger Bertalan, Majzler László, dr. Klenits Barna, Rosenberg Ferenc, Szepesi Jenő, dr. Kovács Géza, Weisz József, Varga Gyula, Nagy Andor, Farkas Dezső és Grosz Henrik. Orvosaik dr. Vas Miklós, dr. Ceglédi Géza és dr. Róna Artúr lettek. A klub egy-két kivételtől eltekintve miskolci és diósgyőri labdarúgókat alkalmazott. 

 

img_20180306_232753.pngAz Attila a legjobb bajnoki helyezését 1931/32-ben érte el

 

És eljött a nagy nap. 1926. szeptember 5-én a Népkertben az óbudai VAC ellen kezdődött a profi szereplés. A mérkőzések során bebizonyosodott, hogy a Miskolcon nagy az igény a profi futballra. Egyre csak jöttek a támogatók és a város is kinyitotta a pénztárcáját. A 800 darab részjegyből 400-at megvásárolt a város, illetve '27 januárjában jelentős pénzösszeggel támogatták a klub működését is.

 

,,A Miskolci Attila Kör futball szövetkezet, mint üzleti vállalkozás is rentábilisnak ígérkezik, mert jól megszervezett futball csapata rövid idő alatt országos nevet szerzett magának, s a sportkedvelő közönség érdeklődését sikerült oly mértékben felkelteni, hogy mérkőzési zsúfolt nézőtér előtt folynak." 

 

img_20180319_170621.jpgCsak egyszer kapott ki, de többször "megizzadt" a zöld-fehér gárda Miskolcon, itt is játszott a csapatban a két későbbi Real játékos

 

Ilyen előzményekkel nem is csoda, hogy megnyerték bajnokságot, a 26 mérkőzés alatt mindösszesen egy vereséget szenvedve. Mivel volt pénz igazolni, neves játékosok érkeztek a klubhoz, de erre majd meg visszatérek írásom végén. 1927 nyarán még olasz túrára is futotta a büdzséből. 

 

1927. augusztus 27-én a Népkertben került sor az első osztályú debütálásra vereséggel, - 0-1 - a szombathelyi Savaria együttesétől. A szezon végén sajnos - a jelentős erősítések ellenére - kiesett a csapat az első osztályból. Viszont egészen a döntőig meneteltek a Magyar Kupa küzdelmei során. Ez a döntő volt a legnagyobb sikere a piros-kék alakulatnak működése során, az első vidéki kupadöntős büszke címet nem veheti el senki az Attilától. 

 

1442654047_miskolci_attila1926d.jpg 

 

 

1928. június 24-én került sor a döntőre.

 

Ferencváros - Miskolci Attila

5-1 (1-0)

Üllői út, 8000 néző, vezette: Széll.

FTC: Huber- Takács Géza, Hungler - Fuhrmann, Bukovi, Berkessy - Koszta, Takács József, Turay, Szedlacsik, Kohut. Edző: Tóth-Potya István.

Attila: Németh - Kutik, Dankó - Maszlonka, Pruha, Janovitz - Friesz, Riff, Siklóssy, Powolny, Pimpi. Edző: Nagy József.

Gólszerzők: Kohut (3), Szedlacsik, Turay illetve Riff.

A Ferencváros gyenge teljesítményt nyújtott, illetve a miskolciak remekeltek a tudósító szerint, bár a végére kialakult a nagy különbségű győzelem a zöld-fehérek javára. Döntően befolyásolta a mérkőzést, hogy a 61. percben egy vitatott szöglet után a Ferencváros megszerzi a vezetést. Ekkor a miskolciak reklamálnak, majd le akarnak vonulni a pályáról. Az edző megpróbálja őket visszatuszkolni, de  az egyik elnökségi tag is  a levonulás mellett van. Kész káosz, ami a pályán történik, közben Pruha és Powolny nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidja a bírót, mire ő mindkettőjüket kiállítja. Természetesen a tudósító szerint a reklamáció alaptalan volt... Ezek után már nem okozott nehézséget a győzelem a ferencvárosiaknak... Ne feledjük, ekkor már a miskolci csapat kiesett, így készültek a találkozóra, ennek ellenére remekül helytálltak.

 

phkm-19280626-00-19280624.jpg Pillanatkép a kupadöntőről

 

A kiesés ellenére ketten - Kripkó József és Pruha Antal - magukra ölthettek a magyar válogatott címeres mezét. Sajnos a sikertelen szezon után a támogatók is elmaradtak. Ezért a csapat értékeitől meg kellett válnia az elnökségnek és a bérek kifizetésével is gondok adódtak. Adományokat gyűjtöttek a csapat javára a városban, felszólították a miskolciakat a gárda megmentésére. Lett is foganatja a dolognak, sikerült stabilizálni a klub anyagi helyzetét. 

 

A nehézségek ellenére a következő szezonban sikerült osztályozós helyen végezni a másodosztályban. Az osztályozón - három mérkőzés után, 2-1, 1-2,  2-0 arányban - legyőzték a Vasas csapatát, tehát ismét jogot nyertek az első osztályú szereplésre. Ennek ellenére rekord nagyságú veszteséget könyvelhetett el a klub. 1930 tavaszán a Vasas visszaadta a kölcsönt - 0-1, 1-1 -, most az Attila volt a felsőbb osztályú, a Vasas pedig a második vonalbeli és ismét a másodosztályú együttes diadalmaskodott. 

 

img_20180306_232025.pngA Vasas elleni győztes osztályozó párharc harmadik, mindent eldöntő mérkőzése 

 

Ismét csak egy évet töltött a második vonalban az Attila. Innentől kezdődően egészen 1936-ig - a klub megszűnéséig - első osztályú tagsággal rendelkezett. 

 

,,Megfordult Miskolcon Opata Zoltán, aki edzette is a csapatot, a kispesti gólzsák Nemes József is, sőt az Ózdról származó, majdan Spanyolországban sikeres Alberti Gyula is őrizte az Attila hálóját rövid ideig."

 

Sajnos a pénzügyi helyzet nem javult a következő időszakban sem. A megszűnés réme ott lebegett folyamatosan a klub felett. 1932-ben érte el legjobb helyezését az Attila, nyolcadik helyen végzett az első osztályban. 1935-ben osztályozóra kényszerült fővárosi Nemzeti ellen, melyet sikerrel abszolváltak. Itt azonban nem volt vége a történetnek, a Nemzeti óvott az Attila rossz anyagi helyzetére hivatkozva. Egészen a Belügyminisztériumig gyűrűzött az ügy, egyenesen a Belügyminiszter adott utasítást az Attila első osztályba sorolására. 

 

nemzetisport19280625_1-685x1024.jpg 

 

Az utolsó első osztályú év - az 1935/36-os szezon - elég gyászosra sikeredett. Egy győzelmet sikerült aratni a jelentősen meggyengült miskolciaknak és ez csak az utolsó helyre volt elegendő. A rossz anyagi helyzet miatt a megszűnés kézzel fogható közelségbe került. Így is történt, 1936. augusztus 28-án feloszlatták a klubot, bár a felszámolása egészen 1942-ig elhúzódott. Az Attila egyes mecénásai megkísérelték életre hívni a Miskolci FC nevű formációt az Attila alapjain, de próbálkozásukat nem koronázta siker. 1937-1940 között a korábban alapított Attila második csapata az amatőr bajnokságban továbbra is szerepelt. 

 

,,A Miskolci Attila feloszlása azt jelenti, hogy Miskolcon meghalt a profi futball (...)" - sajnos a '90-es évek végén hasonló helyzet állt elő Miskolcon.

 

Az Attila első képviselője volt városunkban a profi sporttevékenységnek. Sajnos a működésüket nem sikerült véglegesen stabilizálnia tíz év alatt sem, ezért megszűnt és mára eltűnt a miskolciak emlékezetéből. Az első profi másodosztályú bajnoki címe, és az első vidéki kupadöntős büszke címe azonban örökre nyomott hagyott a magyar labdarúgás történetében. Hét szezon az első osztályban 158 mérkőzésen, 33 győzelem, 96 vereség, 189 rúgott és 351 kapott gól a mérlegük.

 

buzassy_magyarok.jpgA spanyol lap címoldalán Buzássy és Alberty. Mindketten megfordultak az Attila FC csapatában. 

 

Most térjünk rá azokra a híres-neves játékosokra, akik megfordultak az Attila gárdájában. Azt hiszem pár pillanat múlva leesik az állunk a csodálkozástól.

  • Anton Powolny (1899-?) Osztrák labdarúgó, az olasz Internationale csapatától érkezett, mint olasz gólkirály (!), 1927/28-ban 21 meccsen lépett pályára és 5 gólt szerzett. Mekkora durva már, hogy egy magyar újonccsapat leigazolta az olasz bajnokság gólkirályát! El tudnánk ezt ma képzelni?
  • Opata Zoltán (1900-1982) Játékosa és edzője is volt a miskolciaknak. Az Attilán kívül csak az MTK csapatában játszott. 17-szeres válogatott, játszott a párizsi olimpián (1924). 
  • Siklóssy Antal (1896-1941) Magyar válogatott labdarúgó, fiatalon elhunyt. 1927-től szerepelt Miskolcon.
  • Simonyi András (1914-2002) Magyar és francia válogatott labdarúgó. Igazi sportcsaládba született, 9 testvére közül többen labdarúgók lettek. 1933 után Franciaországban telepedett le, majd négyszer a francia válogatottban is szerepelt. Bajnok és kupagyőztes is volt a galloknál.
  • Szulik József (Rezső?) (1906-?1969) Egyszeres magyar válogatott kapus, 1932-ben védett az Attilában. Disszidálás közben aknára lépett, mely szétroncsolta az egyik lábát.
  • Kripkó József (1901-1978) Magyar válogatott labdarúgó. Nem akarok elhamarkodott következtetéseket levonni, nem néztem utána, hogy így van-e, de szerintem ő volt az első Miskolcon született labdarúgó, aki pályára lépett a Magyar Nemzeti 11-ben, 1927. szeptember 5-én egy 3-0-ás diadal során. 
  • Buzássy Ferenc (János?) (1906?, 1909? - ?) Az egyik legrejtélyesebb labdarúgó, több helyen Ferencnek, illetve Jánosnak is nevezik és a születési/halálozási dátumjaiban sem tudnak dűlőre jutni a sporttörténészek. 1931 és 1935 között játszott az Attila csapatában, innen igazolta le a Real Madrid (!!!!), melynek játékosa volt a következő idényben. Bajnoki mérkőzésen nem lépett pályára a madridi csapatban, de még ez sem biztos, mert nem sok használható információ maradt fenn ebből az időből Spanyolországban. Ami biztos az az, hogy 72 meccset játszott az Attilában mielőtt a kiráIyiakhoz igazolt volna. Hány vidéki város van még Magyarországon, ahonnan a Real igazolt játékost? Segítek, Debrecen biztos.
  • Alberti Gyula (1911-1941) Kapus, 1932/33-as szezonban az Attila játékosa volt, amikor a klub anyagi gondjai miatt el kellett adni a debreceni Bocskai csapatának. Onnan igazolt a Real Madrid csapatába, - amikor Buzássy - 1935-ben. A királyiak első nem spanyol nemzetiségű kapusa volt, három idényen keresztül szolgálta a madridi klubbot.

 

img_20180306_232350.png

A ferencvárosiak legyőzése mindig nagy fegyvertény egy kis klub számára. Az Attilának ez egyszer sikerült, 1934. szeptember 9-én. Ezt a kis vicces írást akkor vetette papírra a zöld-fehér szurkolók valamelyike.

 

Remélem ezzel az írásommal sikerül valamennyire emléket állítanom a hőskorszak profi labdarúgóinak, sokan megismerkednek az Attila csapatával és eredményeivel. No és láthatjuk azt is, hogy mennyi rajongója volt már annak idején is a miskolciak körében a focinak.

 

Források:

 

Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története

Rózsa György: A profi sport történetének kezdetei Miskolcon

Wikipédia

magyarfutball.hu

Futball '94 évkönyv

boon.hu

tempofradi.hu

pentamadridista.hu

fourfourtwo.hu

youtube.com

nela.hu

nso.hu

hungaricana.hu

Nyírvidék című újság

www.vatera.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr7713718228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szegedi.Péter · www.szegedi.in 2018.03.24. 21:28:17

Jó cikk, egy kiegészítésem lenne: Miskolc azon kevés vidéki városok közé tartozott, ahol két profi csapat is működött. Az MMTE keretében 1927 májusában alakult meg a Szemere, a profi harmadosztályban szerepelt, 1929-ben szűntek meg.
www.kephost.com/images/2018/03/24/Szemere.jpg

Regelek 2020.10.19. 20:45:24

Tudtommal az Attila FC az egyetlen magyar klub, amelyik az összes mérkőzését megnyerte a Barcelona ellen (azaz győztek 2-1-re, amikor az olasz túrán barátságos meccset játszottak). :)
süti beállítások módosítása