Következő interjúalanyom Béki Károly, aki az MVSC labdarúgója volt, szerepelt a Vasút NB2-t nyerő csapatában és az NB1-ben is pályára lépett. Tősgyökeres martintelepi, nagyon sok emlék köti a Kubikhoz és jól ismerte az akkori közeget. Otthonában fogadott, felesége és keresztfia társaságában. Sok forrást bocsájtott rendelkezésemre, megkaptam tőle a 100 éves az MVSC című videóösszeállítást, melyet ő és Sárosi Ödön korábbi játékostársa készített el.
- Hogy történt, hogy nyomozói állást ajánlottak Károly bácsinak Kaposváron?
- Kaposváron, a Dózsában, a Somogy megyei első osztályban játszottunk - mert ott voltunk katonák - Simon Laci martintelepi MVSC-s barátommal együtt. Azonban 1956 “közbejött”, így inkább hazajöttem. Annyira szerettem a szülői házat és az itthoni körülményeket, hogy nem tudtam elmenni. Kimehettem volna külföldre is, de hazahúzott a szívem.
Béki Károly
- Miskolcon született Károly bácsi, igaz?
- Igen, 1934. október 26-án. A Martintelepen jártam elemi iskolába, majd a negyedik osztály után elkerültem a Lévay József Református Gimnáziumba, ott végeztem 1953-ban.
- Hogyan került a Kubikba?
- Az iskola közben már az MVSC igazolt sportolója voltam, talán elsős gimnazista koromtól. Édesanyám nehezen engedett el, féltett, hogy lerúgnak, illetve a tanulás elmaradásától is tartott e miatt. 1952-ben megnyertük a megyei ifi bajnokságot, úgy, hogy Tokajban 22:0 arányban vertük riválisunkat. A csapatra a mai napig emlékszem: Tóth - Kocsák, Veress, Kovács - Mátyus, Bándi - Simon, Kis, Ládi, Bari, Béki.
- Az iskola után közvetlenül hogyan alakult a sorsa?
- Nem vettek fel a testnevelési egyetemre, ezert az MVSC segítségével dolgozni mentem. A Rakodási Főnökségen kaptam munkahelyet, majd 1954 szeptemberében vonultam be katonának Kaposvárra. Leszerelésem után Miskolcra, a Gömöri Pályaudvar Kereskedelmi Hivatalába kerültem. Később, 1963-ban elvégeztem a MÁV Tisztképzőt Budapesten. 1992-ben 38 év szolgálat után mentem nyugdíjba.
- Mik voltak játékosként az erényei Károly bácsinak?
- Nem voltam kiemelkedő tudású játékos, de szívvel-lélekkel hajtottam, próbáltam mindig kihozni magamból a legtöbbet.
- Tagja volt annak a csapatnak, amelyik megnyerte az NB2-es bajnokságot.
- Igen-igen, 11-szer léptem pályára és ötször voltam a Népsportban a jó játékosok között említve, egyszer pedig a Keleti csoport heti válogatottjába is bekerültem. Főleg jobb bekket játszottam, de jobbszélsőt és balszélsőt is, sőt még jobb halfot is egyszer, azon a bizonyos NB1-es meccsen, a Csepel elleni 0-8 alkalmával.
- Annyit számított, hogy a Sárosi Ödön védett Károlyi József helyett, annyira összefogta a védelmet, vagy fel volt nagyon forgatva a csapat és várható volt ez az eredmény?
- Fel volt nagyon forgatva a csapat. Már akkor meg volt pecsételve a sorsunk és azért is történt ez a súlyos vereség.
- Miért nem sikerült bentmaradni az NB1-ben?
- Gyengék voltunk, nem volt erősítés, nem volt rutin. Annak idején, amikor a Joci a Diósgyőrbe védett - és miután utána átkerült az MVSC-be -, mindig nagy probléma volt a Diósgyőr és a Vasút között. Ma már nincs probléma, nincs rivalizálás, a szakosztályt meg is kéne szüntetni, mert ez a megyei másodosztály megcsúfolása a futballnak és a nagy múltú egyesületnek egyaránt. Azonban abban az időben nagy konkurenciaharc volt, a Kubikban is volt 5-6 ezer néző átlagban, de volt, hogy 18 ezeren is kijöttek, amikor a Ferencvárossal játszottunk. Aztán sajnos a sorsdöntő meccsen - a kiesés szempontjából - a DVTK megvert minket a Kubikban, pedig ők akkor már biztosan bentmaradó helyen voltak. Paulás Tibike elintézte.
- Az tényleg igaz, amit ő mondott, hogy ő nem akarta belőni a győztes gólt, csak rászúrta messziről?
- Nagyon rendes fiú volt, lehet, hogy nem akarta. Arra emlékszem, hogy Papp rúgta az első gólt és a másodikat a Paulás Tibike.
- Azt hallottam mindig a Vasút meccseken, amikor jártam, - milyen érdekes, ezt még a kilencvenes években sem felejtették el a szurkolók -, hogy nem akarta, Károlyi sajnos a csúszós pályán ezúttal "benézte" a labdát.
- Erre nem tudok pontos választ adni, azóta nekem is a begyemben van a dolog, mert abban az időben, ha bentmarad a Vasút, - talán az erősítések jobban sikerültek volna a nyáron -, akkor sokáig két NB1-es csapattal rendelkezhetett volna Miskolc. A városvezetés azonban akkor is mindig csak a Diósgyőrt favorizálta. Az MVSC nem kapott akkora támogatást semmilyen szempontból. Persze az is hozzájárult a kieséshez, hogy azon a bizonyos szovjet túrán, - ami a bajnoki cím úgymond jutalma volt - minden vezető is a csapattal tartott. Talán ha itthon maradnak az igazolási szezon kellős közepén, jobban sikerül az erősítés.
- Edzők, játékostársak. Kire emlékszik jó szívvel?
- Én mindenkire jó szívvel emlékezem. Nekem Zoller Jancsi volt az egyik legjobb pajtásom, ha külföldön, vagy ha idegenben játszottunk, mindig ő volt a szobatársam. Mai napig emlékszem rá, hogy Gömörpanyitban született, azt hiszem ma Szlovakiához tartozik.
- A csapattársak mind elmentek lassan...
- Károlyi Joci temetésének fő szervezője voltam, legutoljára Nyíri Zolit temettük Sajószentpéteren. Abból a csapatból, amely az NB2 Keleti csoportját megnyerte, - a vezetőséget is beleértve - csak én élek már egyedül.
- Milyenek voltak emberileg a csapattársak?
- Károlyi József volt a központi figura. Ha őt mondjuk összehasonlítom a másik meghatározó egyéniséggel, Dobó Zoltánnal, akkor ég és a föld. Dobó Zoli nagyon ügyes futballista volt, de hajtani nem szeretett, neki a lábára kellett tenni a labdát. Ilyen típusú volt a magánéletében is. Károlyi pedig egy gavallér volt, egy szeretnivaló ember. De mindenkire csak szeretettel gondolok, mindenki nevét elmondhatnám neked.
- A Buna Jánosról olvastam még azt, hogy nagyszerű játékos volt.
- El is akarták vinni, nagyon kivételes középhátvéd volt. De mindig itt tartotta a szíve. Nyíri Zolinak is sok kérője volt.
- Ő Diósgyőrig jutott.
- Na igen, de további útja is lehetett volna.
- Az edzők közül kivel dolgozott szívesen?
- Balogh Sándor, az NB1-es edzőnk Jocinak az ismerőse volt, ő a Dózsából került ide. Legjobb szívvel azonban Sztrányai Józsi bácsira emlékszem, vele nyertük meg az NB2-t és ő volt az, aki összetartotta a csapatot. Csak utána jött a Balogh Sándor.
- Az igaz, hogy volt a csapatban egy külön diósgyőri klán, a volt diósgyőriek jobban kijöttek egymással mint a régi MVSC-s játékosokkal?
- Én nem vettem észre ilyen dolgot. Jóban voltunk mindannyian velük. Joci is teljesen "átformálódott" igazi zöld-fehér szívű játékossá. Ő egy meghatározó egyénisége volt a csapatnak. Oroszlánrészt vállalt a feljutásban. Később elnökként is szolgálta szeretett klubját.
- Milyen élmény volt a Honvédot legyőzni a Népstadionban?
- Ezen a meccsen a Simon Laci barátom volt a főszereplő. Ő lőtte a gólt. Nagyon ügyes futballista volt és ha nem lett volna olyan félénk, sokkal többre vitte volna. Gyors volt és jó rúgótechnikával rendelkezett, de amikor a háta mögött hallotta, hogy jön a védő, akkor megijedt, nem mert ütközni, nem szerette a test-test elleni harcot. Ezt a mérkőzést jegyzi a sporttörténelem, ez mindent elmond. Azért szerencsénk is volt.
- A Munkás elleni rangadókról mondana egy pár szót?
- Azok mindig nagy derbinek számítottak. Óriási ellentét volt a két csapat között. Pasztrovics, Csorba II., - Csorba Jancsi testvére - is ott játszott, szóval nagy öszecsapások voltak. Öt-hat-nyolcezer ember mindig volt a mérkőzéseken.
- Az ellentét ellenére a Munkás megtette azt a szívességet, hogy megverte a Debrecent, ezzel bebiztosította a Vasút bajnoki címét.
- Igen, a Debrecen volt utánunk, azt hiszem három pont különbséggel. Volt egy nagyon jó felkészülésünk a tavaszra és egy nagyszerű edzőtábor Hajdúszoboszlón. Veretlenül játszottuk végig bajnokság második felét.
A szovjet túrán a csapattal
- Játékos pályafutása után hogyan alakult az élete?
- 1960-ban elvégeztem a megyei szövetség által indított edzői tanfolyamot. 1968-ban a Testnevelési Főiskolán sportedzői szakképesítést szereztem. Dolgoztam számtalan megyei csapatnál és a Heves megyei Szihalomnál is, utóbbi állomáshelyem jutalma a feleségem, őt ott ismertem meg.
- Mit jelentett Önnek az MVSC?
- Életem egyik legfontosabb értelmét. Mert lehet az elmúlt több mint 100 év szépségein, kudarcain merengeni. Lehet eseményeket újraélni. Lehet nosztalgiázni. Lehet búsulni. De nem lehet az eseményeit elfelejteni, semmissé nyilvánítani!
- Végezetül egy várossal kapcsolatos kérdéssel szeretnék zárni. Mit szeret legjobban Károly bácsi Miskolcban?
- Szeretem Lillafüredet, Miskolctapolcát és természetesen a Martintelepet. Ott születtem, ott nőttem fel, mai napig is - 84 évesen - nagyon szívesen megyek haza a Dráva utcába. Ott voltak a testvérek, ott volt az egész család.
- Köszönöm szépen az interjút és jó egészséget kívánok a továbbiakban!
Források:
Ebben a két forrásban megjelölt interjúkat felhasználtam a beszélgetésben Béki Károly engedélyével:
Hajdú Imre: Jegenyék a Kubikban
MiNap
