Mai beszélgetőpartnerem Hoitsy György, a Lillafüredi Pisztrángtelep tulajdonosa, aki feleségével együtt vezeti a népszerű telepet már több évtizede. Munkássága, lokálpatriotizmusa példaértékű lehet mindenki számára, pedig nem is miskolci, nem is Borsodban látta meg a napvilágot. Az Erdei Halsütöde üzemeltetésével már bizonyított, most pedig egy egészen különleges éttermet nyitott, mely kiemelkedő gasztronómiai értéke Miskolcnak és a megyének egyaránt.

- Vendéglő a Pisztrángoshoz. Honnan jött az ötlet, ennek a megnyitására? Négy évszakos étterem lesz, vagy szezonális, mint a Pisztrángosban működő Erdei Halsütöde?

- Akkor a végével kezdeném. Ez télen-nyáron és tavasszal-ősszel is működni fog, tehát négy évszakos étteremnek gondoltuk. A pisztrángtelepen az Erdei Halsütöde 1991 óta működik. Először csak sült halat adtunk, meg egy szelet kenyeret, aztán a vendégek mutatták az irányt, legyen hasábburgonya is, savanyúság is. Később az étlapra került a füstölt pisztráng, majd az arany pisztráng fokhagymás bundában, illetve elkezdtük a Pisztráng Ötös Napokat. Ez mindig október első teljes hete nálunk, ilyenkor új ételeket készítünk és kóstoltatunk, kulturális programokat fűztünk fel rá. Volt itt halas bélyeg, archív fotó, halas poszter kiállítás, szalvéta és a Hámori-tóról képeslap kiállítás. Nem nagy dolgokra kell gondolni, de mindig próbáltunk valami kis kulturális rendezvényt szervezni kísérőként. Gyerekeknek halsimogatót alakítottunk ki. Meg akartuk mutatni, hogy nem csak Igló kapitány létezik, halas ételeket készítettünk nekik pisztrángból. Ezek ellenére úgy éreztem, hogy már kicsikét korlátaim vannak a sütödében. Olyan ételeket is kitaláltam/készítettem már, amelyeket ott nem tudott az a kis halsütöde megvalósítani. Mindenféleképpen szerettem volna továbblépni. Nem csak azért, mert most marha nagy sláger ez a gasztronómia - ezt én már tizenvalahány éve csinálom -, hanem mert szerettem volna minőségi ételeket készíteni zöldségekkel, friss salátával. Kreatív ételeket, az mindig a szívem csücske volt. Olyan minőségi alapanyagok vannak a Pisztrángtelepen, melyekből lehet nagy dolgokat kihozni. Nézzük például az arany pisztrángot. Magyarországon mi tenyésztjük egyedül. Ebből készül egy arany pisztráng filé grillezve, füstölt burgonyapürével és zöldség krémekkel. Egy brokkolis-petrezselymes pástétomot adunk mellé és zellerkrémet. Tehát hihetetlen ízeket találtunk ki itt a szakácsokkal és nagyon szép, látványos ételeket. Úgy gondoljuk, hogy van erre is kereslet, nemcsak a csülkös babos pacalra - amit én imádok egyébként, meg a velős pacalt, mindent, ami árt, ahogy szokták mondani. Szerettünk volna elmenni ilyen irányba, ezért találtuk ki ezt az éttermet. Lehetőség nyílt ennek a régi bányaépületnek vagy bányairodának a megvásárlására. Előtte működtetett itt egy panziót, de nem volt rá igény, kereslet. Mi úgy gondoltuk, megpróbáljuk, és reméljük hitelesek leszünk a vendégek szemében, hiszen 36 éve irányítjuk a Pisztrángtelepet sikerrel. Ez a telep valamikor 1,5 tonnát termelt, manapság 60-70 tonnát termelünk évente. Hétvégén háromszor fordultam a telep és az étterem között, ahogy fogyott a hal, úgy hordtam lefelé az étteremhez. Abból a szempontból is továbbléptünk, hogy itt filézett, szálkátlanított halak vannak, vagy eleve szálka nélküliek, mint a kecsege vagy a harcsa. A pisztrángot is filézzük, szálkátlanítjuk. A ponty, amely ott kifürdi magát nálunk - azon a gyönyörű forrásvízben, ezért hihetetlen ízű -, szóval a pontyot is kifilézzük, irdaljuk és azután az is szálka nélkül kerül az asztalra. Egy jó kis tócsnival, lecsópürével tálalva (tényleg hihetetlen finom - a szerk.) nagyon finom.

- Hogyan került kapcsolatba Lillafüreddel? Úgy tudom, hogy sem Ön, sem a kedves felesége nem miskolci.

- Ez így igaz, én érdi vagyok, a feleségem pedig százhalombattai. Ez tulajdonképpen a tanulmányok idején történt. Én Gödöllőre jártam agráregyetemre és halból írtam a diplomámat, öt éven keresztül nagyrészt hallal foglalkoztam. Abban az időszakban úgy volt, hogy ha a tanulmányi osztályra kiírták, kérünk egy agrármérnököt a „csajágaröcsögei szarvasmarhatelepre”. Mivel halas állás nem volt, én pedig más állattelepre nem akartam menni, viszont nagyon sokat jártam Borsod megyében - és a mai napig vezetek egy természetvédelmi tábort egy érdi gimnáziumnak – Úgy gondoltam itt jó lenne dolgozni ebben a megyében. Egy 1976-os Halászat folyóiratban megjelent Borsod megye halászatát bemutató cikk is ösztökélt, hogy ide jöjjek. A hónom alá véve az újságot jöttem el Miskolcra. A feleségem akkor itt, a miskolci egyetemen tanult, én pedig Tapolcán egy sátorban laktam. A sátor végébe a zakóm és a nyakkendőm fel volt akasztva és minden nap mentem, jártam a megyét. A teljesség igénye nélkül Tokaj, Hejőkeresztúr, Bőcs, Gelej, Bükki Nemzeti Park, ahol víz, hal, növény, állat volt, azt próbáltam meglátogatni, feltérképezni, felfedezni. Bogarásztam, botanizáltam. Szívesen dolgoztam volna ilyen helyen is, mindenhová bekopogtattam, de nem találtam munkát. Utolsó nap mentem ide a telepre és az elődöm említette, hogy ő egy fél év múlva nyugdíjba megy, ezért szükség lenne rám. Mire visszaértem Miskolcra - mivel a buszt lekéstem, gyalogoltam, akkor még a Majális parkból indult az egyes busz, ott volt a végállomása -, addig az akkori igazgató, aki zalai volt, már hazament hétvégére. Annyi pénzem sem volt, hogy hazamenjek Érdre, így hát felstoppoltunk a Zemplénbe, ott bogarásztunk egyet a hétvégén. Közben elkapott egy felhőszakadás minket, szombat, vasárnap esett az eső. Mikor visszaértünk hétfő reggel Miskolcra, sárosan, piszkosan, nem néztünk ki valami jól. A Tiszai pályaudvaron kicsit megmostam a bakancsomat, így mentem be az igazgatóhoz. Ő volt az egyetlen olyan ember, aki megkérdezte, hogy államvizsgáztam, hányasra, miből írtam a diplomámat, jártam-e kint a telepen és mit látok benne. Beszélgettünk háromnegyed órán át, aztán megkérdezte mikor akarok, mikor tudok kezdeni. 10 napot kértem, hogy elintézzem a dolgaimat és 1982. július 15-én, egy hátizsákkal és egy kézitáskával a kezemben megjelentem a telepen és itt rekedtem, itt ragadtam. Szerelemmé vált a pisztrángtenyésztés és az egész Bükk, ami maga a csoda.

- Könnyű volt átvenni a telep írányítását?

- 1983 márciustól vettem át a "stafétát", addig még egy fél évet az elődömmel együtt voltunk közösen a telep vezetői. Nem volt könnyű időszak megmondom őszintén, amilyen szimpatikusnak tűnt első körben - hogy fél év múlva nyugdíjba megy és nem akar tovább maradni - mondta, olyan rossz volt a közös munka valójában. Amikor idekerültünk és úgymond már más szemmel néztem az itt lévő halállományt és az egész telepet - amely nagyon le volt robbanva - és kezdtem mozgolódni, na az már kicsit ellenszenves volt neki. Ezáltal nagyon sok súrlódás történt közöttünk. 1983-ban azonban nyugdíjba ment, átvettük a telepet és azóta mi vezetjük az egészet. Rá egy évre már háromszorosára növeltük a termelést, amely utána folyamatosan nőtt.

- Hatalmas munkát végeznek itt Önök. Az ikrától a konyhakész állapotig foglalkoznak pisztrángokkal. Hogy van kapacitásuk erre?

- Tény, hogy most már kezd a 24 óra kevéssé válni. A termelés mellet én még egyéb más dolgokkal is foglalkozom. Idén tavasszal a kilencedik könyvecském jelent meg a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával, Védett hazai halaink és más vízi állatok címmel. Ebben a rajzokat is én készítettem, általában éjszaka, akkor volt rá időm. Emellett nagyon sok kutatásunk is van, most fejeződött be egy pályázatunk, amely négy éven át tartott. A gödöllői egyetemre is rendszeresen hívnak óraadónak, a halászati szakmérnök képzés keretein belül. Mint említettem, ott van az érdi biológus táborunk is, de az inkább kikapcsol, noha naponta 20-30-40 kilométereket is kell gyalogolnunk. Mindig azt mondom, hogy munkaszervezéssel sok mindent meg lehet oldani. Most már hál' Istennek a dolgozóim nagy része állandó, nem úgy van, hogy évről évre cserélődik a csapat. Kicsit családias a légkör, le lehet osztani a munkákat, tudják már azért, mit hogyan kell csinálniuk.

- Mályinkán mekkora területen foglalkoznak pisztrángokkal? Mekkora az a telep?

- A mályinkai pici gazdaság egy nagyon kis része a pisztrángtenyésztésünknek, de azt kell mondanom, hogy egy gyöngyszeme az egésznek. 5000 négyzetméter a terület, ezen van egy 1200 négyzetméteres pici tározó. Ezt már valamikor az első malom regiszter az 1770-es években is említi. Államosították, majd becsődölt, iszapréteg rakódott az ottani kis tóba. Mellette megy az Országos Kéktúra, ismertem ezt a helyet. Felmentünk oda, Fábián bácsi - az ő tulajdonát képezte - adta el nekünk 1988-ban. Elkezdtük a termelést szépen lassan. 2004 óta működik ott a feldolgozó. Először csak pisztrángot és füstölt pisztrángot csomagoltunk, pácoltuk, füstöltük. Aztán 2011-ben ezzel a füstölt pisztránggal megmérettettük magunkat az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron és elhoztunk egy első díjat. Utána 2015-ben indultunk még egyszer, akkor egy színes borsos pisztrángfilével, azzal is sikerült egy első díjat elhoznunk. Az elmúlt évben egy füstölt pisztráng válogatással a családdal indultunk a megmérettetésen, egy natúr, egy chilis és egy kapros pástétommal. Ekkor is egy első díjat nyertünk.

A kép bal oldalán Hoitsy György, barátai társaságában.

- Nagyon szép eredmények. Mennyire veszélyezteti a telepet az árvíz? Mekkora károkat okozott a 2006-os, a 2010-es és az idei árvíz?

- A 2006-os az nagyon nagyot. Ennek az volt az oka, hogy ilyen nagy nagy árvízre nem emlékeztek még az ómassai idősek sem. Hirtelen jött nagyon sok csapadék. Teljesen elöntött minket, elment az áram, azt sem tudtuk honnan jön a víz. Sajnos a 2. világháború után nem volt gazdája ezeknek a patakoknak. Valamikor voltak az uradalmaknál az erdőkerülők, akik vigyázták a fákat, a vadakat, patakokat. Ha volt a patakban egy kis földbucka, vagy a zúzalék összegyűlt, azt kibökték a botjukkal, hogy ne állja semmi a víznek az útját. A patak mélysége helyenként 20-30 centiméter. Olyan nagymértékű csapadékot, mint amilyen a 2006-os árvíznél volt, ez a patak nem tud befogadni. A 2010-es árvízre valamelyest fel tudtunk készülni. 2006-ban homokzsákunk sem volt. A 2010-es esetnél a korábbi homokzsákokat rögtön tudtuk használni. A másik dolog, hogy 2007-ben a kis patak medrét is megtisztítottuk, mélyítettük, úgymond karbantartottuk egy részét. Több száz homokzsákot raktunk le, sikerült megvédeni a telepet. Az idei évben nem voltak ilyen problémák, nem sok híja volt ugyan - mintegy 15 centi -, hogy kiöntsön a patak, de tudtuk kezelni a helyzetet. Kitakarítottuk a patak ágát is, ezáltal "surranó pályán" vezettük el a vizet.

- Mesélne egy kicsit a Pisztrángtelep történetéről és Vásárhelyi Istvánról? És persze arról is, hogy milyen állapotban volt a telep, amikor átvette.

- Katasztrofális állapotban. Abban az időben amúgy sem lehetett bemenni a telepre, csak különleges eseményeken, vállalati rendezvények, vagy pártrendezvények által.

- Akkor ez igaz? Mert a múltkor engem ezért letorkoltak, amikor ilyet mertem állítani az egyik forrásom alapján.

- Igen. Nem kevés "pártos ember" fordult meg akkor nálunk. A hetvenes-nyolcvanas években gyakran. Valamikor a hetvenes években, azt hiszem 1976-ban járt itt Kádár János. A szaletli, amely ma is ott van a telepen, annak a szaletlinek az elődje, melyet akkor, az ő látogatására építettek. Van ott egy úgynevezett "pottyantós vécé", amit mi csak Kádár-vécének hívunk. Akkoriban eszükbe jutott, hogyha Kádár elvtársnak vécére kell mennie, akkor mi lesz? Mit csináljanak, mert itt nincs vezetékes víz, vezetékes gáz. Akkor ő azt mondta állítólag, hogy: ,,Nekem jó az a vécé is, ami az itteni embereknek van". Akkor behoztak valahonnan erdei munkásoktól egy vécét és azt alakították át Kádárnak. Szóval 1982-ben nagyon sok tó be volt omolva és lyukasak voltak. A fölső tavainkba 20-30 centiméteres víz volt csak, másfél méteres iszappal, nem lehetett benne nevelni ivadékot sem. Hét ZiL szemetet vitettünk el. Nagyon lassan haladtunk előre, nyakig érő gaz, lapudzsungel volt mindenhol. Most rendezett körülmények és mindenhol nyírt fű, virágok a tavak mentén. Másabb lett minden, a termelés is. A telep története nagyon messzire nyúlik vissza, mert még Herman Ottó 1906-ban javasolta a Halászati Egyletnek, hogy kellene olyan keltetőt létrehozni, amely ellátná "pisztrángilag" a környéket. Elvetették ezt a tervet, különböző gazdasági okokra hivatkozva. Egészen 1932-ig nem történt semmi, akkor egy nagy halpusztulás volt a Hámori-tavon. Természetes szaporulatból nem tudta magát regenerálni az állomány, rá kellett segíteni. Akkor vették elő a Herman Ottó terveit. Herman Ottó azonban nem ide álmodta meg a telepet a Garadna-völgyébe, hanem a Szinva-völgyébe, ott van fent a Pele-ház, a Szinva-forrás. Oda terveztette meg, de hát akkorra már az a terület beépült, üdülőövezet alakult ki. Így esett a választás a Garadna-patakra és az ottani kis forrásra, a Margit-forrásra. A Margit-forrás állandó hőmérsékletű vizet biztosít, 10 fokost. Fél év alatt megépítettek egy keltetőházat és 5 medencét. Znióváraljáról es Traismauerből érkezett ide az első halszállítmány 1933 március elsején, és azt követően nem sokkal érkezett Vásárhelyi István is, a kicsit talán méltatlanul elfeledett tudós. Pedig elég komoly tudományos munkát tett le az asztalra. Ő kezdett először állati viselkedéstannal foglalkozni, melyet ma etológiának hívnak. Sok állatfajjal foglalkozott, mellette hatalmas csigagyűjteménye volt, Európa egyik legnagyobbja abban az időben. Egy olyan rendellenes csontgyűjteménnyel rendelkezett, melyet a British Museum évtizedeken át szeretett volna megvásárolni tőle. De ő nem adta el, mert bízott abban, hogy létrejön egyszer egy Herman Ottó Múzeum, ahol ezt majd el tudja helyezni. Egy töredéke került a múzeumba, de sajnos meg kell mondanom, én még nem láttam kiállítva. Több száz ismeretterjesztő cikke jelent meg, magyarul és idegen nyelven is. Valahogy azonban nem akarta elfogadni a tudományos környezet őt. Talán azért nem, mert nem volt egyetemi végzettsége. Háromszor találkozott Herman Ottóval, ő inspirálta tudományos munkáját.

- Mit jelent Önöknek Lilllafüred?

- Hihetetlen sok értéke van Miskolcnak, amit sokan nem ismernek. Nüánsznyi értékek, melyeket vagy elfelejtettek, vagy már csak a nagyszülők emlékeznek rá, a fiatalok nem. Ugyanez a helyzet Lillafüreden is. Amikor jönnek a vendégek és akár a Pisztrángtelepen, akár itt beszélgetünk velük, szóba kerülnek dolgok. Látták-e már a Limpiászi keresztet, a barlangkápolnát, vagy Szentléleken a Pálos kolostort. Elképedve hallgatják, hogy ilyen van? Igen, el kell menni, nincs is olyan messze. Sokan nem tudják például, hogy itt van Miskolcon Magyarország legnagyobb ikonosztáza. Ilyen apró dolgok, kis gyöngyszemek. Ezekre a gyöngyszemekre fel lehetne fűzni még egy-két napot az idegenforgalomban, ha olyanok lennének a szállások, olyanok lennének a programok, a prospektusok, amelyekben ezek mind szerepelnek. Hihetetlen, hogy a Pálos kolostort az 1200-as években építették és mai napig látható itt-ott a faragás rajta, egy ló, egy virág. Mindez az 1200-as évekből, elképesztő! Ha egyházi dolgokról beszélünk, ott van a Kálvária. Mi lenne, ha egy picikét rendbe hoznák. Sokszor nem is annyira pénz kérdése az egész. Egyszerűen nem értem például, hogy miért hanyagolták el a Palotaszállónak a látványát az országút felől. Elő kell venni a régi képeslapokat, annak idején lehetett látni a kastélyt, most lehet látni? A "dzsungel" teljesen benőtte. Silány, selejt fák vannak körülötte, amelyek ráadásul nem honosak. Vágjuk ki őket, ültessünk a helyükre olyan őshonos - a tiszafa jégkorszak óta itt van a Bükkben, vagy akár a madárberkenye - fákat, melyek nem nőnek magasra, ezáltal láthatóvá válnak a falak. Az arculatát azért tervezte meg a tervező úgy, mert azt szerette volna, ha mindenki látja. Olyan szépen rendbe hozták a függőkertet is, azt is érdemes lenne megmutatni ezáltal. Egyszerű dolgok és állítom sokaknak leesne az álla a látványtól. Készítenének fotót, szelfit - ezeket feltennék a Facebook-ra - és még többen jönnének az ország minden részéből Lillafüredre. A másik dolog pedig a programok - illetve azok hiánya -, én mindig azt mondom. Lillafüred négy órás jelenleg, ami nagyon kevés, lehetne jóval több. Ha egy Holt-Kőrösön lehet egy színpadot építeni, a Hámori-tavon miért nem tudunk egyet? Lehetne egy jazz koncertet, egy operett, egy operagálát rendezni. Olyan akusztikája van ott a hegynek, hogy csuda. Valamikor jégkorong csapata volt Lillafürednek. Miért nem oldjuk meg, hogy télen lehessen biztonsággal korcsolyázni rajta? Nem sok, csak néhány sodrony kéne. Vannak itt miskolci gyárak, akikkel ezt le lehetne gyártatni. Csak egy párat biztonságképpen betenni a tóba, egy Honda búvárszivattyú kell hozzá és hogy lelocsoljuk kétnaponta. Minimális pénzösszegből 10 hektárt korcsolyázhatóvá lehetne tenni. Valamikor a Hámori-tó világranglista első volt horgászati szempontból is. Egy brit horgász egy nap alatt 59 kiló pisztrángot fogott. Most alig tesznek bele évente 200 kilót. Áhh, nincs értelme, mert nincs horgász. Hát persze, azért nincs horgász, mert nincsen hal, ha teszünk bele halat, odajön a horgász. Áhh, nincsen hely. Miért nem csinálunk helyet? Nem beton stéget kell odatenni, csináljunk fából, természetes anyagból. A pisztránghorgász olyan őrült fajta, aki képes eljönni Ausztriából, Svájcból, Németországból, hogy egy új területet meghódítson. Két olyan horgász szervező is volt nálam a kilencvenes években, aki ide akart hozni horgászturizmust, de meghiúsult, mert senki nem támogatta. Még a Palotaszállóban meg is lett volna az ingerencia, hogy majd ott megszállnak, én pedig vittem volna a pisztrángot, akár hetente is. A horgászok meg horgásztak volna szépen, de ahhoz, hogy horgásszanak a horgász szövetségnek kellett volna egy kis pénzt befektetnie. Sajnos ez nem történt meg akkor. Annyi, de annyi lehetőség van és kár, hogy ezeket kihasználatlanul hagyjuk. Csak menjünk el 3-400 kilométerre nyugatra. Dunántúlon, Vas megyében egy "nokedli" pataknak, mely alig másfélszer akkora, mint a Garadna-patak, volt olyan év, hogy közel 1200 kilogramm őshonos sebes pisztrángot szállítottam. És horgásztatták, és versenyeket szerveztek, és programokat szerveztek. Más a gondolkodás. Én Érden, ahonnan jöttem, nagy lokálpatrióta voltam. Nagyon sok érték található ott is, amit sokan nem is tudnak. Nem lehet összehasonlítani azonban ennek a vidéknek az értékeivel. Végigbóklásztam ezt a területet és azért mondom, hogy itt hihetetlen értékek vannak, teljesen rabja lettem a környéknek.

- Mit szeret a legjobban Miskolcban?

- Régen azt mondták, hogy Miskolc egy poros, büdös, koszos iparváros. Ez ma már nem igaz. Jó néhány évvel ezelőtt elkezdődött Miskolc parkosítása. Létrehoztak egy Szinva teraszt, ami nagyon tetszik. Én mindenhol megtalálom a magam szépségét, csak néha belül sírva fakadok. Például ott van a Szinva mellett az az utca a Belváros előterében, az egykori Urak utcája, a Petőfi utca. Annyira szép épületekkel van tele és sajnos ezek mind pusztulnak. Arra gondoltam a múltkoriban, hogy egyszer lemegyek egy délután és lefotózom őket, mert annyi kincset rejtenek. De mondhatnám az Avason a pincesort. Ott is csodálatos épületek, borházak találhatóak, egyszóval jó lenne ezeket az értékeket visszahozni. Különleges értékeket rejt a város, nagy részükre mindennap rácsodálkozom.

- Köszönöm szépen a beszélgetést és további sikereket kívánok Önnek az élet minden területén!