Következő beszélgetőpartnerem Ábrám Tibor, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója, aki Miskolc Város Napján rangos kitüntetést kapott. A város Pedagógiai díjjal jutalmazta hosszú ideje tartó oktató-nevelő munkáját.

Ábrám Tibor, a Lévay József Gimnázium és Diákotthon igazgatója. Fotó: reformacio.ma.

- Milyen érzés volt a Pedagógiai díjat átvenni Miskolc Város Napján?

- Egyrészt az ember elsősorban nem azért végzi tisztességgel és becsülettel a munkáját, hogy ilyen földi jutalomban vagy elismerésben legyen része. Mi a református gimnáziumban hisszük azt, hogy nemcsak itt a földi létben kell számolnunk azzal, amit ránk bíztak, hanem eggyel magasabb szinten is, Isten előtt is számot kell adnunk a ránkbízott feladatokról. Így, az elismeréstől függetlenül is, igyekszünk tisztességgel végezni a munkánkat. De azért hozzáteszem: olykor jól esik, hogyha van pozitív visszajelzés az ember munkájáról. Másodsorban azt mondtam el abban a riportban, amely a díjról készült velem, hogy egy intézményvezető munkája nem értelmezhető önállóan. Csak abban a közegben értelmezhető, ahol a feladatát, vagy a szolgálatát végzi. Az én közegem az a nevelőtestület, az az oktatási közösség, melynek én vagyok a vezetője. Az, hogy a város méltónak tartott erre az elismerésre, azzal a nevelőtestületnek, a munkatársi közösségnek a munkáját is elismeri. Kétségtelen, ebben nekem is van szerepem, hiszen 25 év alatt egy olyan intézményt sikerült felépíteni, amelyet most már megbecsülnek, keresnek és jó neve van Miskolcon, illetve a régióban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy nagyon jelentős a túljelentkezés, nagyon jelentős érdeklődés van a Lévay iránt. Harmadsorban pedig, a Lévay Miskolc első gimnáziuma volt, első középfokú oktatási intézménye. Annak idején, amikor még a református egyház elöljárósága, azaz presbitériuma, és a város konzisztóriuma egy testület volt - hosszú-hosszú időn keresztül -, a város és a gyülekezet dolgait is ugyanaz a közösség, ugyanaz a testület irányította, mindig is fontos volt az intézmény számára, hogy szolgálja a várost, a művelődést, emelje kultúráját. Ezt mi örökség szintjén felvállaltuk, és fontosnak tartjuk azt, hogy azzal a munkával, amit elvégzünk, gyarapítsuk a várost minden értelemben.

- Bemutatná nekem a családját? Mi az, amit tudhatunk róluk?

- Nekem egy viszonylag nagy családom van. Feleségem orvos, Dr. Bartha Mária, és a Szent Ferenc Kórházban, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályon dolgozik. Ő tősgyökeres miskolci. Miskolcon született, egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte, de utána hazatért, elkezdett dolgozni, amíg a gyermekeink meg nem születtek. Az édesapja is orvos volt, és talán az idősebb generáció még emlékszik rá, ő volt az úgynevezett biciklis orvos, Bartha Árpád. A feleségem édesanyja pedig református lelkész volt, sajnos már egyikük sem él. Az én családom pedig, hogyha pontos akarok lenni, akkor a partiumi. Több településén laktunk, mert az én édesapám is református lelkész volt. Az Érmelléken születtem, Tasnádszántón. Az egy kis falu Nagykárolytól nem messze. Később több helyen laktunk a Partiumban, ez az édesapám szolgálati helyeinek függvénye is volt. Szatmárnémetibe jártam középiskolába, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba, ami református fiúiskola volt valamikor. Amikor azonban már én oda jártam, akkor se református, se fiúgimnázium nem volt, ez utóbbinak nagyon örültünk, hogy lányok is voltak az intézményben. A szellemiségét megőrizte. Érdekes, hogy egy-egy intézmény az államosítás után is még őrzi egy ideig a szellemiségét. A pedagógusok teszik az intézményt igazán azzá ami, nem a jogi keretek, hanem a tanárok szíve és lelke határozza meg azt. A feleségemmel 1985-ben kötöttünk házasságot. 1986-ban költöztem Miskolcra. Kezdetben a Miskolci Egyetem Fizika Tanszékén tanítottam, egészen 1993-ig. Akkor kaptam ezt az igazgatói megbízatást. Hat gyermeket kaptunk Istentől: három fiút, három lányt. A nagyobbak fiúk, a kisebbek lányok, de a legkisebb is most már 24 éves. Felnőttek a gyermekeink. Második unokánkat várjuk, jelenleg egy 9 hónapos unokánk van, és a második hamarosan fog születni. Itt jegyeznék még meg annyit, hogy az elismerés, amit kaptam - említettem, hogy részben a tantestületé is a díj -, az másrészt a feleségemet illeti meg, mert ő egy olyan biztos hátteret teremtett a gyermekeink, illetve a családunk körül, ami mellett viszonylag sok időt tudtam eltölteni az iskolai feladataimmal. Néha lelkiismeretfurdalásom is van, hogy a családdal kevesebb időt töltöttem, de ő sok odafigyeléssel és törődéssel kompenzálta azt, amit én elmulasztottam. Azért igyekeztem én is, ha ott voltam, akkor minőségi időt töltöttem el a gyermekeimmel. Vannak emberek, akik nehezen tudnak nemet mondani, és a feladatok megtalálják ezeket az embereket.

Forrás: tirek.hu

- Térjünk át az iskolára. Hogyan történt a Lévay épületének "visszaszerzése", az intézmény újraindítása, és melyik évben került sor erre?

- Az 1991. évi XXXIII-as törvény adta meg a jogalapját, hogy az egyházak visszakapják azokat az ingatlanokat, amelyeket 1948-ban államosítottak. Két funkciót érintő ingatlanokra vonatkozott ez a visszaszolgáltatási törvény: az egyik a hitéleti célokat szolgáltakra, a másik pedig oktatási, nevelési célokat szolgáltakra. Így ebbe a kártalanítási "csomagba" a Szinva-partján álló egykori Lévay épülete is belekerült. A Tiszáninneni Református Egyházkerület igényelte vissza ezt az ingatlant, és 1992-ben döntött úgy az egyházkerület, hogy újraindítja ebben az épületben a református gimnáziumot. Akkor Miskolcon Csoba Tamás volt a polgármester, az ő polgármestersége alatt indult el ez a folyamat. Sajnos nemsokára elhunyt, és az akkori alpolgármesterre - T. Asztalos Ildikó - rábízták a város vezetését. 1993 áprilisában került sor egy olyan önkormányzati ülésre, ahol az egyházi ingatlanok - így a Lévay épületének visszaszolgáltatása - kérdése is napirenden volt. Sajnos az önkormányzat úgy határozott, hogy - jóllehet vissza szeretné adni az épületet - nem tudja pillanatnyilag elhelyezni az itt működő gimnáziumot. Ezért a kormány mellett működő Egyeztető Bizottsághoz utalta ezt az ügyet, és mivel a református gimnázium elindítása menet közben megtörtént - meghirdettük a felvételit is - ezért az önkormányzat az ideiglenes működésükhöz három helyszínt kínált fel a város három különböző pontján. Ebből az igazgatótanács a Központi Leánykollégium oktatási szárnyát választotta, így 1993 szeptember 1-én - két osztállyal - ott kezdődött meg az oktatás. Közben az Egyeztető Bizottság elkezdte működését és egy olyan határozatot hozott, hogy az önkormányzat kap egy bizonyos összegű támogatást, ezáltal el tudja helyezni az épületünkben működő iskoláját. Az ekkor már összevonás miatt üresen álló Nagyváthy utcai épület lett a Zrínyi új székhelye, miután a területét bővítették. Azt még hozzátenném: az Egyeztető Bizottság határozata, illetve egy kormányhatározat folyományaként mi már '95 őszén tulajdonjogilag visszakaptuk az épületet, azaz visszakerült az egyházhoz. Eltelt tehát egy körülbelül egy évnyi idő, amikor tulajdonjogilag az egyházé volt ugyan az épület, de még nem vehette birtokba. Az intézmények közötti birtokbaadás az 1996. július elsejével történt meg.

- Mióta Ön az igazgató?

- 1993-ban a Tiszáninneni Református Egyházkerület egyházkerületi közgyűlése bízott meg az igazgatói feladatok ellátásával. Először egy éves határidőre, majd öt éves időtartamra. A kezdetektől a folyamatok részese vagyok. 1996. július elsején kaptuk meg az épületet teljesen üresen, és meglehetősen leromlott állapotban, így '96 szeptemberében már a saját épületünkben ért minket a tanévkezdés. A Lévay új korszakos történetében ez már a negyedik tanév volt.

- Jól értem, az utolsó évesek a ballagási évükben jártak először a régi épületbe?

- Így van, már mindenki innen ballagott, de a legelső ballagó évfolyam már csak egy évet járt ide, ebbe az épületbe. Az 1996/97-es tanévet már 420 diákkal kezdtük. Három évvel azelőtt mindössze 45 tanulóval és két osztállyal indultunk. Talán még annyi érdekességet el tudok mondani, hogy mivel egyházkerületi fenntartási intézmény vagyunk, nagyon nagy a beiskolázási körzetünk. Meg merem kockáztatni azt, de erről pontos kimutatásom nincsen, hogy az egyik legregionálisabb a gimnáziumunk Miskolcon. Több mint 100 településről van diákunk és volt olyan tanév, amikor 120-ra emelkedett ez a szám. Ezen települések Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések jellemzően, sőt inkább borsodiak és gömöriek, mivel Sárospatakon is működik egy református gimnázium.

- Ezt a sok vidéki tanulót el is kell helyezni.

- Számunkra már az első két-három évben világossá vált az, hogy szükségünk van saját kollégiumra. A mostani kollégium épülete korábban nem volt egyházi tulajdonban, tehát nem egy visszaszolgáltatott épületről van szó, hanem a Bársony-ház, illetve a mellette lévő másik két ingatlan együtteséből alakult ki. A Tóth Pál Leánynevelő Intézetért kapott kártérítésből tudta megvenni ezt az egyházkerület. Ezt alakítottuk át egy 250 férőhelyes kollégiummá.

Miskolc legrégebbi oktatási intézménye a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon. Forrás: levay.tirek.hu.

- Gyakorlatilag a semmiből építette újjá a patinás miskolci intézményt. Milyen érzés egy ilyen óriási munkát véghezvinni?

- Az induláskor több kérdés is felmerült. Egy Oktatási Bizottság jött létre annak idején az egyházkerületben. Ez az Oktatási Bizottság javasolta az igazgató személyét, de azt is lehetett tudni, hogy az egykori öregdiákok is szerették volna továbbvinni ezt az intézményt, az igazgatói feladatokat, mondván, hogy ott kell folytatni, ahol 1948-ban abbamaradt. A mi meglátásunk azonban az volt: az értékrendet és a hitbéli gyökereket mindenképpen felvállalva, erre építve visszük tovább az iskolát, de a modern kor elvárásainak megfelelő irányelvekkel. A református gimnáziumok mindig arról voltak híresek, hogy egyrészt konzervatívok voltak a hitbéli, értékrendi dolgokban, másrészt pedig haladók voltak. Lehet azt is mondani, hogy liberálisak, a szó jó értelmében, abban a tekintetben, hogy mindig a tudomány legújabb vívmányait próbálták bevezetni a tanrendbe is. Ez a kettősség lebegett a szemünk előtt és ezt szerettük volna mi is továbbvinni. Egy nagyon világos hitbeli és erkölcsi kötelezettséget, ezt megtartani egy modern, 20. századbéli, vagy 21. századbéli intézményt létrehozni ezekkel együtt. És hogy milyen érzés ezt véghezvinni? Így több mint 25 év távlatából egyrészt azt kell mondanom, hogy nem csak egyedül az én érdemem, hanem nagyon sokak, egy nagy-nagy tantestület munkájának a gyümölcse. Talán az én feladatom az abban volt meghatározó, hogy egyfajta látást, vagy jövőképet kellett felrajzolnom. Ebben is nagyon sokan támogattak és most, így 25 év után azt mondhatom el, hogy egy nagyon innovatív, nagyon lelkes, lelkiismeretes tantestülete van a Lévaynak. Sok olyan dolgot csinálunk, amiben azt lehet mondani, hogy országosan is az elsők között vagyunk.

- Azt olvastam, hogy 2015-től a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi alelnöke. Mit jelent ez pontosan?

- Én is olvastam ezt a hírt, de kicsit pontosítani szeretném. Így van egyébként, csak nem akkortól viselem a tisztséget, hanem 2003-tól. A Magyarországi Református Egyháznak négy egyházkerülete van, ahol most vagyunk, az a Tiszáninneni Református Egyházkerület. Van egy tiszántúli, Debrecen székhellyel, van egy dunamelléki, annak Budapesten van a székhelye, és van egy dunántúli, annak pedig Pápán. A négy egyházkerület elnöksége egy püspökből és egy főgondnokból áll. A püspök lelkész, a főgondnok pedig világi foglalkozást űző személy. Én 2003 óta ezt a világi alelnöki tisztséget töltöm be. És hogy mivel is jár ez, milyen feladatkörrel: én a képzettségemnél fogva az iskolai munka koordinálását kaptam meg feladatomként, tehát a Magyarországi Református Egyház iskola ügyének részbeni koordinálását. Ez kétféleképpen történik. Egyrészt az Oktatási Bizottságnak vagyok referense, ez egy afféle összekötő szerep az elnökség felé. Másodrészben van két országos intézményünk. A Református Pedagógiai Intézet, illetve a Református Pedagógiai Szakszolgálat. Ennek a két országos intézmények egy összevont igazgatótanácsa van, és annak az igazgatótanácsnak vagyok az elnöke. Ezeken kívül van még egy feladatom, de az már inkább önként vállalt dolog. 2009-ben a magyarországi és a határon túli református egyházkerületek egyesültek.. Ez nem egy határrevízió volt, hanem mi úgy nevezzük ezt, hogy egyházalkotmányi egyesülés. Gyakorlatilag az azt jelenti, hogy a Kárpát-medencében lévő tíz református egyházkerület nagyon szorosan együttműködik. Ugyanúgy működünk együtt, mintha egy ország területén lennénk. Ezen belül létrejött 2009-ben egy Kárpát-medencei Református Oktatási Alap, melynek rendeltetése, hogy a határon túli református intézményeket megpróbálja támogatni. Ennek a működését is én felügyelem.

- Nagyon jó látni, hogy egyre több ilyen projekt van. Ezek a határon inneni és túli magyarság összetartását, kohézióját segítik elő.

- Igen. Ha szabad erről is elmondanom néhány gondolatot, mert én magam is erdélyi gyökerekkel rendelkezem. Megkérdezték azt tőlem, hogy milyen volt ezt megélni, ezt a fajta "egységesülést". Erre azt válaszoltam, hogy számomra nem volt nehéz, mert az én gyökereim határon túlra nyúlnak vissza, és mai napig büszke is vagyok rá. De újra kellett tanulni ezt a fajta együttműködést, közösségben való gondolkodást, mert nem a fizikai határokkal van a legnagyobb probléma, hanem a lelkünkben lévő határokkal, és a fejünkben lévő határokkal. Ezeket kell lebontanunk elsősorban.

Forrás: A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Facebook oldala.

- Milyen érzés határon túli magyarként Miskolcon, Magyarországon elérni sikereket?

- Nagyon sok helyen laktam a Partiumban, nagyon sokfelé szocializálódtam. Az életemben nem volt törés, pláne úgy, hogy szinte azonnal családot alapítottunk itt Miskolcon. Hogy ki is van határon túl, vagy melyik oldalán a határnak, melyik az innenső vagy a túlsó oldala, ezen sosem gondolkodtam. Bennem ez a magyarságban való gondolkodás az mindig is erőteljes volt. Amikor a Lévay újjáalakult, azt láttuk, hogy a szülők közül nagyon kevesen tudnak arról, hogy bizony a határon túl magyarok élnek. Az azt megelőző 45 évben nem tanították, hanem elhallgatták ezt a tényt. Tudunk olyan történetet, amikor egy-egy erdélyi magyartól vagy délvidéki magyartól megkérdezték azt: barátom, hogyhogy ilyen jól beszélsz magyarul? Ezért is van az, hogy 22-23 éve rendezünk egy Szólj, ötágú síp! néven egy olyan rendezvényt, ahová minden éveben meghívunk egy határon túli - jellemzően református - közösséget, akik bemutatkoznak, bemutatják kultúrájukat, az intézményüket vagy tájegységüket.

- Ez is egy nagyon jó kezdeményezés.

- Én egy magyarságban tudok gondolkodni, amelynek a magja a Kárpát-medencében van és vannak diaszpórái is, szerte a világon, akár még Ausztráliában is. Oda kell figyelni rájuk is, és meg kell tanulnunk ismét a Kárpát-medencében egy testben, egy magyarságban gondolkodni. Csak akkor van csak jövője nemzetünknek, hogyha oda tudunk figyelni a Felvidékre, vagy a délvidéki, az erdélyi, a kárpátaljai magyarságra. Olyan értékeket hordoznak magukban, ami a mi nemzetünk része. Ebben most szerencsére nagyon pozitív változást látok, nem kevésbé köszönhető ez a kormány azon meglátásának, hogy a Határtalanul! programot elindította. Ehhez mi is hozzájárulunk azzal, hogy 15 határon túli református gimnáziummal folytatunk cserediák kapcsolatot. Rájöttünk arra, hogy a leghatékonyabb tanulási folyamat a diákokat elvinni Sepsiszentgyörgyre, Székelyudvarhelyre, Nagyenyedre, Lévára, Rimaszombatra vagy Técsőre. Egy-egy hetet - legalább - töltsenek el ott és utána nekik már nem kell magyarázni, hogy Sepsiszentgyörgyön miért hall valaki szinte kizárólag csak magyar szót. Van egyfajta tanulási folyamat ebben és mi úgy érezzük, hogyha ezt sok intézmény felvállalja, akkor az a fajta hajszálér rendszer, amely az emberek közötti kapcsolatokat működteti, az újra meg fog telni vérrel, mert az emberek közötti kapcsolatok építenek fel egy nemzetet.

- Köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert kívánok Önnek az intézmény vezetésében és a magánéletében egyaránt!