A miskolci bor híres volt évszázadokon keresztül. A várost a bor, és az azzal való kereskedés tette naggyá. Nézzük most a szőlőtermesztés és a borkultúra helyi érdekességeit, különlegességeit, amelyre a ma élő ember is felkapja a fejét.

A (nagy-)miskolci szőlők első említése

,,Itt az Avas, az Angyal-völgy, 's a' kedves Bábonyi-bércz

Olly Kintset tart, melly könnyebben ád pénzt, mint az arany-ércz."

(Ezek a szavak Strong Sámuel: Miskólcznak a javai című költeményéből valóak, 1800-ból)

A nagy-miskolci szőlők első említése 1313-ból való, amikor a Diósgyőri uradalom feje, István nádor - Ernye bán fia - szőlőt adományozott a diósgyőri pálosoknak. Természetesen nem ekkortól számíthatjuk a szőlőművelés kezdetét városunkban, hanem már ennél sokkal régebben termeszthették a környékünkön, de igazából a 14. század előtti dokumentumainkban, írott forrásaikban ezt nem jegyezték le, illetve kevés adattal rendelkezünk abból az időből.

Szóval ez a szőlő valahol a mai Csanyik környékén volt, az akkor még létező Csanyik (Chenik) község lakói művelték. 1315-ben pedig ismét szőlőt adományozott nádorunk a diósgyőri és a szentléleki pálos kolostorok számára.

Miskolcot szőlőbirtok kapcsán konkrétan 1325-ben, egy Fülöp nádor által írt oklevélben emlegetik, melyben Miskolc határleírásában egy köves út mellett, a Szécsi család szőlőbirtoka húzódik, valahol a Bábony és Keresztúr falvak határában, melyen szőlőt termesztettek.

Milyen lehetett a miskolci bor?

Minden bizonnyal fehérborban kell gondolkodnunk, jó, gyümölcsös aromával. Az egészen sötétsárga árnyalattól a világosabb fehérig, széles skálán mozoghatott a miskolci bor színe. Valószínűleg nagy cukor- és alkoholtartalmú, mézízű, nehéz, testes borok lehettek, hasonlítottak a mai hegyaljai borokra. Miskolcon is készítettek aszút, melyet csak a legnemesebb földben lehetséges.

Bél Mátyás így ír a miskolci borokról 1723-ban:

,,Kellemes íze és egészséges volta az ínyt csiklandozza-e inkább vagy a gyomorra nézve egészségesebb-e vitás."

Valószínűleg a furmint, a sárfehér, a dömjén, a polyhos, a fehér kadarka, a sombajor, a fekete poshadt cigányszőlő, a piros bakator, az erdei bakator és a beregi rózsás lehettek a környékünkön termesztett szőlőfajták. 

Benkő Sámuel a miskolci borok közül 1782-ben a Szent György elnevezésűt a legjobbak közé sorolja. 

A déli fekvésű miskolci az igazi

Érdekesség, hogy nem csak a miskolci borokat nevezték miskolcinak. Ezzel a névvel dicsekedett régen a sajókeresztúri, kelecsényi, bessenyei, görömbölyi, csabai, tapolcai, geszti, sályi, kisgyőri, daróci, emődi, aszalói, szentpéteri és a szikszói vidék termése, illetve bora.

Dobrossy István a bükki, avasi borokról szóló könyvében részletesen taglalja, hogy a déli fekvésű hegyekben terem a legjobb bor.

,,Nincs kétség, olyan némely szőlő természete, hogy a hely fekvése szerint hol jobb, hol rosszabb. A délre néző helyek, melyek egész nap élvezik a napot, tüzesebbek, ha mindjárt természetüknél fogva gyöngébbek. A nap izzó heve mérsékli a hidegséget, amint a felmelegedő talaj jobban átmelegszik. Ez a talaj száraz természetű, annál jobban felmelegíti az állandóan tűző nap: különösen, ha ismételten kap esőt, hogy fejlődés közben a termés leve ki ne száradjon. Ugyanilyen természetű a nyugati fekvés is, ha szárazabb: a nedves talajban ugyanis a kelő nap nem olyan hasznos, mint a déli. Ezért a keleti nap sugarai távolról sem olyan meleg, különösen, ha a talaj amúgy is hűvös. Innen származik az a különbség, hogy mindig jobb a déli, gyöngébb a keleti termés bár a keletié gyakran jobb ízű, a déli fekvésűé erősebb. Főleg, mikor bő a termés, a sűrű lombok és a (szomszéd) tőkék miatt nem tudja a napot annyira felhasználni, hogy beérjen, ezért gyakran még szüret előtt rothadni kezd, savanyú és fanyar levet ad. Ha pedig száraz a talaj, jobb ugyan a bora, de rosszabbul fizet."

(Dobrossy István: A bükki promontórium ékessége, a miskolci Avas, 44-45., Columella)

A miskolci borok útja a Felvidék felé 

A városi fejlődés és a szőlőkultúra együtt járnak a 14-15. századi Miskolcon. Dr. Tóth Péter történész a borsodi mezővárosok 14. századi "átrendeződését" a gömöri bányavidék benépesítésével magyarázza. Szerinte ebben az időben bontakozott ki a fejlett szőlőkultúra a vidékünkön. A bányavárosok környékén több tucat agrárfalu is létesült, melyek élelemmel ellátták őket, viszont a borral adósak maradtak. A Putnok "fölötti" területen nem lehetett szőlőműveléssel találkozni, a várostól délre azonban komoly szőlőtermesztés bontakozott ki.

Az 16-17. században pedig Miskolc kereskedelmi központ lett, innen indultak útnak a kereskedők az imént említett felvidéki városok, illetve még északabbra, Lengyelország felé. Sőt, a miskolci borok egészen németalföldig és a brit szigetekig is eljutottak. 

A miskolci kereskedők nem csak a saját, hanem a környékről megvásárolt borokat is tárolták, érleltek pincéikben. Az ideális hőmérséklet a pincék mélyén (8-12 fok) tökéletesen megfelelt erre a célra. 

A borkereskedés városunkba érkezésük után - szép lassan - először nagyrészt a görög, majd egy emberöltő elteltével a zsidó kisebbség kezébe került.

Az avasi borospincék 

Az Avas-hegy oldalában ma is több, mint 800 pince és nagyszámú borház található. A 16. századtól kezdődően vájták őket a magaslat oldalába, a hosszuk általában 20-80 méter közötti. A legtöbbjük észak felé néz, van egyágú, két- és többágú, párhuzamos és sugaras szerkezetű.

Az első adatok a pincékről 1516-ból valóak. Építésüket négy időszakra osztják, az első időszak a 18. század elejéig tart, a második 1780-1880 között, a harmadik 1880-1950 közötti polgári időszak, az utolsó pedig napjainkig. Ebben az időben tartotta magát az a mondás, hogy

,,nem is igazi miskolci polgár az, akinek nincs az Avason pincéje! "

A pincék mindig is nagy jelentőségűek voltak a miskolciak életében, nem csak gazdasági, hanem pihenő-, szórakozó-, majd lakófunkciójuk miatt.

Soha nem volt annyi szőlő a városban, ami indokolttá tette volna az avasi és a tetemvári pincék magas számát. 1200-1400 pince volt a 18. század közepén városunkban. Tranzitváros voltunk, a hegyaljai és az Eger vidéki borok is a városi pincékben érlelődtek, itt tárolták őket.

Ahogy említettem fentebb, a felvidéki és a lengyel piacra szánt borok innen indultak útnak. A második világháborúban többet is összenyitottak a miskolci polgárok, értékeiket itt rejtették el. Több pince helyi védelem alatt áll.

Várostörténeti szempontból kiemelt jelentőségű a hely, jelenleg egy több milliárdos projekt van készülőben, illetve folyamatban a történelmi Avas rendbetételére.

A 19. században a szőlőtermelés pár évtized alatt visszaesett, gyümölcsösök váltották a szőlőket, az 1880-as években fellépő filoxéra-járvány pedig végleg tönkretette a miskolci szőlőkultúrát. Nyomait csak a pincék őrizték meg nekünk.

A miskolci szőlőhegyek elnevezései

Érdekesek a szőlőhegyek elnevezései. Nézzünk néhányat! Az összes ma is megvan, középkori eredetű bizonyítottan, de valószínűleg már a honfoglaló, ideérkező magyarság nevezhette el a városunkat körülölelő hegyeket, dombokat.

A Szentgyörgy az itteni, középkori eredetű kápolna után kaphatta a nevét. A Győrfele, Bábonyibérc a szomszédos helységektől eredeztethető. A Likoldal, a Kerekhegy, a Nagy- és Kiságazat a területi formája után kaphatta a nevét. (,,Igazgat engem az ágazat leve".)

A Középszer a Csaba és Miskolc közötti határrész elnevezése. (Más forrásokban az alsó és felső Szentgyörgy közötti területé.) A Bedegvölgy elnevezést Pesty Frigyes a Nyári de Bedegh családtól eredezteti, de későbbi kutatások szerint ezzel az elnevezéssel már akkor is találkozhattunk, amikor még ők nem voltak jelen a környéken. Valószínűleg a beteg szavunk után, valamilyen természeti vagy egyéb káresetből adódóan kaphatta nevét a terület.

Az Örömhegy elnevezéséről többször írtam már, a tatárok elvonulását ott ünnepelte a város polgársága a legenda szerint. Az Istenhegy és a Kálnás elnevezés az idők homályába vész, valószínűleg szakrális eredetű, a Kálnás-Kánást a kánai menyegzőből is eredeztetik egyes forrásokban, sőt azt írják, azért lett pont ez a neve, mert olyan finom bort ad, mint amit a kánai menyegzőben lehetett meginni.

A Ruzsin pedig akár a ruszin szóból is alakulhatott, ruszinok által művelt szőlőhegy gyanánt, de erre semmilyen bizonyíték nincsen. A Csattos-dűlő bora hashajtó mehetett, hiszen: 

,,a' ki borának terméséből iszik, nadrág csattját gyakorta igénybe kell vennie."

(Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben)

A Varga-hegy onnan kapta a nevét, hogy vargamesterek művelték a területet közösen. Az én kedvencem a Papis: 

,,A csabai útvonalra dől, nevét onnan vette, hogy a' régi kegyelmetes időkben a' szőlő terméseiből lelkészeiknek is juttatván, rajta maradt - kap belőle a' pap is." 

(Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben)

A filoxéra járvány

,,A filoxéra, szőlőfiloxéra vagy szőlőgyökértetű a rovarok osztályába, a félfedelesszárnyúak rendjébe és a törpetetvek családjába tartozó faj. (...)

Amerikából származó kártevő, más néven szőlőgyökértetű. A szőlő gyökerén ún. gubacsokat képez, ezzel megfojtva a növényt. Védekezés ellene főként filoxérarezisztens alanyok használatával lehetséges."

(Wikipédia - Filoxéra szócikk)

A miskolci félezer éves szőlő- és borkultúra végét a filoxéra járvány jelentette. 1863-ban jelent meg először a rovar, és a következő harminc évben az európai szőlők 2/3-át elpusztította. Magyarországon először 1875-ben, Pancsován észlelték. 

Forrás: youtube.com - Filoxéra a szőlő levelén

,,Az 1880-as évek közepén mind veszedelmesebben fellépő phylloxera vész a mi szőlőhegyeinket sem kerülte el. 1885-ben a nyári vizsgálat alkalmával a Bedeg-völgyi hegyen Taszner Ferencz szőllőjében a pusztitó rovar jelenléte megállapitatott. Csakhamar utána más három helyen is felfedezték azt s kiirtására a szén-kénegezés azonnal eszközöltetett. (...)

1890-ben a phylloxera pusztitása különösebben az észak-nyugoti oldalon fekvő szőllőkben rohamosan haladt s a védekezés nem mehetett azzal párhuzamos gyorsasággal. A védekezési módok körüli bizonytalanság visszatartotta a tanácsot és a szőllőbirtokosokat attól, hogy egyszerre nagyobb befektetéseket tegyenek. (...)

1891-ben a peronospora viticola is ellepte szőllőinket, s amit meghagyott a phylloxera, nagy mértékben pusztitotta a peronospora. (...)" 

(Szendrei János a Miskolc története és egyetemes helyirata II.)

A szüret

,,A szőlőművelés szakaszainak legfontosabbja a szüret. Az egykorú források alapján ez előbb volt Miskolcon, mit Hegyalján. Bél Mátyás szerint Lukács (október 18.) napon történt a szüret, persze ez eltérő is lehet sok esetben. (...)

A borkészítés módjára egy 1563-ban kelt latin nyelvű panaszból következtethetünk.

Azt írja a jobbágy - vagyis a panasz lejegyzője -, hogy ,,az szüret idején a szőlőben musttá nyomja ki a szőlőszemeket, majd ezeket hazafelé szállítja a sajtolásra vagy másodbor (lőre) készítésére. Ekkor a miskolciak kénytelenek egy teljes órát is várni szekerükkel, lovaikkal a vár katonáinak parancsára, akik, ami bort a kádban lévő már egyszer kinyomott szőlőszemekből kinyerhetnek, elrabolják."

(Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században)

Szóval, a miskolciak a leszedett szőlőt még a helyszínen kinyomkodják - ezt tartják a legértékesebbnek, igazi bornak - majd az így maradt félig kisajtolt szőlőt még hazaviszik kisajtolásra. Tehát az első kinyomással nyerték a színbort, az otthon történő sajtolással pedig a sajtolás-bort - a lőrét -, ezt így nevezték abban a korban. 

A színbor, must (melyet szintén bornak hívtak), a lőre, sajotolás-bor mellett van egy adatunk a fűszeres bor borsodi kultúrájáról is. A diósgyőri vár 1563-ad inventáriumába 8 darab különböző gyógyfüvekből készült borral teli bűzös hordócskát vették fel." (Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században)

Pataki a híres kereskedő

Talán a leghíresebb miskolci - aki jórészt borral kereskedett - Pataki György (1726-1804) volt. A görög származású (Pattaki, Pattakosz), Miskolcon letelepedett kereskedő a magyar nemességet is megkapta. 

Az avasi pincesor. Fotó: miskolc.hu

Óriási vagyonra tett szert, hihetetlen összegek fordultak meg a kezei között. Többször kölcsönzött a diósgyőri koronauradalom számára is. Állítólag annyi pénze volt, amin egész Miskolcot is megvásárolhatta volna.  

Pontos statisztikákat vezetett, így tudjuk, hogy 1755 és 1790 között 13036 hordónyi, körülbelül 20000 hektoliter bort vásárolt fel az egri, a hegyaljai és a miskolci borvidékről. Ezeket bizonyosan szép haszonnal adta tovább. 

Az aranyszőlő legendája

Az első ismert történet az aranyszőlőről Mátyás történetírójától, Galeotti-tól származik.

,,Arany szőlőág, mely két hüvelyk vastag, nem tiszta arany; a rajnai arany fajtájára üt. Gyürüt készítenek belőle, mert az meggyógyítja a bibircsókot."

(Magyar Építőművészet - Utóirat 2005., 2. szám - A tokaji aranyszőlő mondája)

Megyénkből, Tokajból van a legkorábbi dokumentált esetünk az aranyszőlővel kapcsolatban. Az 1650-es években II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek a sárospataki várába vittek egy aranyszemeket tartalmazó szőlőfürtöt, illetve Bél Mátyás, a híres evangélikus lelkész és polihisztor is említi 1723-ban kiadott munkájában az aranytermő szőlők meséjét.

1779-ben egy Mádról származó színarany szőlőfürtöt szállítottak Bécsbe vizsgálatra. Mária Terézia parancsára a bécsi egyetemen vizsgálták, ahol állítólag azt mutatták ki, hogy valamilyen bogarak tojásainak köszönhetően tűnt úgy, mintha aranyból lenne a szőlőfürt.

,,Egy magát meg nem nevező hegyaljai lakos 1942-ben arany termő szőlőkkel kapcsolatban a következőket írta: 

A tokajhegyaljai ember szereti szőlőjét, mint az alföldi magyar a földjét. Ilyen legenda az aranyvenyige legendája. Ez még ma is fennmaradt a nép száján. Egy jobbágy a nemes ember szőlőjében egy sárga színű hajtást pillantott meg, melyet sem kihúzni, sem kivágni nem bírt. Végre nagynehezen letört belőle egy aranyat. Persze, hogy az aranymíveshez ment vele, aki tüstént megállapította, hogy a darab venyige színaranyból van. Egy hét múlva a jobbágy megint elment az aranytermő szőlőhöz és íme, újra kihajtott. Addig járt az aranytermő szőlőjéhez, míg nagyon meggazdagodott."

(A Herman Ottó Múzeum Közleményei 4. - Erdész Sándor: Az aranytermő szőlő, 49)

Miskolcon, bár a szőlője és bora vetekedett a tokajiéval, nem találtam nyomát annak, hogy valaha arany szőlőfürtöt táláltak. Olyan eset történt azonban, amikor a szőlők között régi aranypénzekre leltek. Azért legyünk figyelmesek, hátha találunk egyszer egy ilyen fürtöt, az bizonyosan segítene az anyagi gondjainkon. :)

Jelenleg elenyésző a Miskolc környéki szőlők száma. Inkább a háztáji termesztés a jellemző. A borkultúra viszont újra éledőben van, az avasi borházak, a pincesor megmaradt nekünk. Jelentős eseménnyé nőtte ki magát a Borangolás nevezetű fesztivál, illetve a kisebb keretek között zajló Fröccsfesztivál is. A város is szárnyai alá vette a Kisavasi pincesort, egy jelentős beruházás van készülőben a rendbetételükre, szeretnék, ha visszatérne a ,,jó értelemben vett vígalmi negyed" az Avas oldalába. Lehet, hogy már szőlő nincs Miskolcon, az emberek bor iránti rajongása viszont ugyanúgy megmaradt, hiszen a ,,bor kedélyes lény, ha jól használják."

Források:

Dobrossy István: A bükki promontórium ékessége, a miskolci Avas

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Miskolc, a szőlő és a bor hazája - Az avasi borospincék

Wikipédia - Filoxéra szócikk

Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben

Magyar Építőművészet - Utóirat 2005., 2. szám - A tokaji aranyszőlő mondája

A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 4. - Erdész Sándor: Az aranytermő szőlő