2022. május 12. írta: Reiman Zoltán

Érdekességek Déryné naplójából

Egy különleges, háromkötetes napló került hozzám a közelmúltban - telis-tele miskolci vonatkozásokkal. Déryné a fordulatokkal teli életének eseményeit jegyezte le benne. Ezekből az eseményekből olvashattok egy kis ízelítőt a lenti írásomban.

Déryné Széppataki Róza szobra a Miskolci Nemzeti Színház szoborparkjában. Fotó: hellomiskolc.blog.hu

Déry Istvánné Széppataki Róza (Schekenbach, Schenbach Rozália) (Jászberény, 1793. december 23. – Miskolc, 1872. szeptember 29.). Ő volt az első magyar operaénekesnő. Már gyermekkorában színész szeretett volna lenni, de a szülei nem nézték ezt jó szemmel. 1810-ben szerződött hivatalosan egy színi társulathoz, ott tanulta a szakmát. 1813-ban ment férjhez Déry Istvánhoz, de a kapcsolat hamarosan megromlott, elsősorban a férj bántalmazásai miatt. Külön éltek, de soha nem váltak el. 1815-ben távoznia kellett a társulatnak Pestről, azonban már ebben az évben Miskolcon játszottak az együtt maradt színészek. A naplójából idézett részek ebben az időszakban készültek. 1819-ben távozott Miskolcról. Sok helyen megfordult, óriási karriert futott be. Színészi pályája befejezése után költözött Diósgyőrbe férjéhez, majd annak halála után Miskolcra.

A Diósgyőri vár kertjében található az a ház, melyben Déryné Széppataki Róza - a magyar színjátszás egyik legnagyobb 19. századi alakja - élt 1852-1867 között. Az épület a 18. század végén épült, jelenleg szálláshelyként működik. Forrás: A Déryné-ház Facebook oldala

Megérkezés Miskolcra

Egerből érkezett a híres társulat Miskolcra. Egy kicsit félve jöttek városunkba a színészek, mert nem tudták, hogy mi várja itt őket. Déryné is kétségek között döcögött a szekéren...

,,(...) Aztán vidáman folyt az utunk, előre elképzelnénk magunknak a helységet, a hol játszani fogunk, mert még Pesten létünkkor tele verték fejemet némely ifjak balitéletekkel, mondván: ,,Ne menjen Déryné Miskolcra, ott csupán nagy karimájú kalapos embereknek fog játszani; aztán mind csupa fehér kendővel bekötött fejű asszonyok ülnek a zárt székekben." s így hát nem is igen magas fogalmam volt Miskolc műveltségéről..

Már este volt, midőn a városba hajtattunk s kellemetlen kinézésűnek tetszett a külseje: sok rongyos viskó állott előttünk s elkezdettünk Murányinéval röhögni fölötte, hogy majd vajjon melyikében ezen Rondelláknak fognak nekünk színpadot építeni?

A mint így mókázunk, egyszer csak egy széles, mély árokba éreztük magunkat leereszkedve. ,,Jajj! - kiálték - itt lesznek a süllyesztő masinák." Azon az áron kellett az akkori időben a városba leereszkedni. Azonban midőn abból kiértünk, egyszerre a városban találtuk magunkat. Már akkor minden ház ablakából gyertyavilág özönlött felénk, alacsonyabb, magasabb házakból egyaránt. Szép este volt, s bár késő, de mégis sok csinos nép sétált az utcákon. Ez már mindjárt más hangulatba emelt bennünket.

De hova szállunk? Lesz-e itt oly épület, hol ennyi szekér beállíthat: tizenkét szekérnek sok hely kell. ,,Hej földi! - szólítottak meg egy bámészkodó parasztot - hol lehet itt beszállni? Hol van egy fogadó?" ,,Itt ni mindjárt, az a nagy épület, a hol az a sok ablak világít." Még jó darabokat kellett fölfelé jönni, míg megpillantottuk a Korona-vemdéglőt. ,,Ah! - mondánk - alászolgája! hisz nem éppen oly fekete az ördög, mint a hogy festik." A szekerek zörejére minden ajtóból özönlött ki a sok Kellner, Hausknecht, nyitották a kaput innen is onnan is bukdosott ki a sok vendég. Berobogtunk, vagy két szekér a kapu alá. Mi voltunk az elsők Murányinéval. Leszáltunk.

Jött oda a Kellner: ,,Mit parancsolnak?" ,,Legelőbbszer is szobákat nyissanak." ,,Nem lehet, mind el vannak foglalva." ,,Csak nem hálunk itt az udvaron?" ... Én már leugrottam; tömérdek nép tódult a kapuk alá, alig tudtunk mozogni. Hozták a gyertyákat, lámpákat világítani; oda tolongtak a vendéglői vendégek, bekukkantottak az ernyő alá, Murányiné szép asszony volt. Mindjárt kezdettek lármát ütni s kiabálni a Kellnerekre: ,, Segíteni kell a dolgon, a dámáknak szoba kell, Jean." Ez alatt a zajra kijött a fogadós, mind körül fogtak, színészek, urak mind kiáltották egyszerre: ,,szobákat, szobákat." ,,Jó, adnék szívesen, - mond a fogadós - de egyetlen egy sincs üres." Ez alatt hangzott a vendégek közül: ,,a pesti társaság ... színészek." Ez alatt én csak mind bámultam, még sohase utaztam ily nagy számmal és néztem minden felé, hogy milyenek azok a nagykarimás kalapu emberek?

De nem láttam egyetlen egyet se, sőt igen csinos, illedelmes ifjakat s férfiakat. A Korona előtt, de csak az utcán, a nők, kik sétáltak, mind megállottak. Ez így tartott egy kis ideig, és gondolám, hiszen itt urak vannak, ez víg város, itt jó lesz nekünk"

(Déryné naplója, I. kötet, 306-308)

Déryné restaurált zongorája ki van állítva a Zenepalota emeletén a hangversenyterem előtt. A zongora 1979-ben került a városba, előbb a Diósgyőri Vár melletti Déryné-házban volt látható, majd a Herman Ottó Múzeum raktárában volt. 2016 májusától a Zenepalotában található. Az első magyar operaénekesnő Déryné Széppataki Róza (1793-1872) tehetsége a pesti tanuló évek után Miskolcon bontakozott ki. Forrás: royalmagazin.hu

Az első éjszaka

A Koronában nem volt hely, de mégis sikerült szállást adni a társulatnak éjszakára. A mai viszonyok között teljesen irrealis körülmények között...

,,Ahogy ott cibálták a fogadóst, mondja: ,,Ha csak a nagy-szállába nem szállnak be az urak?" ... ,,Ugyan, hát miért nem mondta mindjárt, már azóta le is pakkoltunk volna." Elkezdődött a lepakkolás, majd éjfélig tartott.

A férfiak odalent enni kértek, volt minden. Mi fölvitettünk egy kevés vacsorát. Én csakhamar a párnazsákomat kértem, hogy lefekhessem. De igen fölbiggyesztettem ajkimat, amidőn hozták a sok szalmát, a nőtlen ifjak számára. Életemben sohase szenvedhettem egy szalmaszálat se a szobámban; ha egy szál történetesen valami ruhán becsúszott, nem aludtam. ,,Jajj - mondám - hát az a sok szalma mind itt lesz a földön?" ,,Hát? - mondták - annyi ágyat csak nem állíthatnak föl a teremben." ,,Elég baj - mondám - már most szépen lefekhetünk, mint a d..... az ólban! De nekem hozzanak legalább egy olaszfalat, különben le se fekszem." Elment a mumus Murányi nagy dühösen: ,,Ennek a capriciósának mindig vannak valami kifogásai." Murányiné is utána kiált: ,,Nekem is Zsiga!" Lement az asszonyhoz s kérte Murányi nagyon. Végre nagy nehezen mondá: ,,Egyetlen egy van, de az nekem kell, mert sokszor a vendégek itt kártyáznak a szobában s én amellé vonulok aludni." ,,No, de most igen szépen kérem..." Murányi is szép ember volt s tudott hizelegni, a hol szükséges volt. Végre fölcipeltette a szolgaval az olasz falat s szent volt a békesség. Elaludtunk az úrban, de még odavetettem Murányinak: ,,Bizony, ha nem hozott volna, le se feküdtem volna, de egy se aludt volna egész éjjel. Elővettem volna a gitáromat s reggelig mindig énekeltem volna." Murányiné elkiáltja magát: ,,Dögölj már egyszer." ,,Már megdölöttem", mondám, s halálos kacagást vittem véghez.

No de, milyen volt a fölébredés! Borzasztó volt végig nézni azon a teremen. Az a sok szalma; mindenik csomón elterülve az a sok férfi, ki csak hajnalkor jött föl aludni, mert a vendégek megismerkedtek velök s itatták, vendégelték őket! A ruhájok szerteszórva hevert. A sok gyerek, az egyik itt nyafogott, vizet kért; a másik sikoltott, hánykolódott ,,kávét, mamám, kávét"; másoknak más bajuk volt! ,,Istenem! - mondám - csak most az egyszer szabadíts meg, sohase utazom többé egész társasággal." ,,Hja! - mondá Tercsa mama - még többször is fogod te ezt próbálni, ha már utaznunk kell." Hamar megmosdottam, fölöltöztem, kimentem, lementem a kapu elé friss levegőt szívni s mondám: ,,Föl ne hívjanak engem reggelizni, míg a terem ki nem lesz takarítva." De föl is riasztották az elsőbbek a boglyas úrfiakat, mert szállásokat kellett keresni és helyiséget, a hol a színpadot lehessen építeni."

(Déryné naplója I. kötet, 308-309)

Az első magyar operaénekesnő tehetsége a pesti tanulóévek után Miskolcon bontakozott ki. Repertoárja egyedülállóan gazdag volt: alt és szoprán operai szerepekben, daljátékokban, tragédiákban és vígjátékokban egyaránt sikereket aratott.

(kultura.hu)

,,Kedélyes színházi élet Miskolcon"

Déryné szeretett Miskolcon játszani. A miskolci közönség pedig imádta őt, sokan voltak, akik csak miatta látogattak el az előadásokra. Az egyik bemutató igencsak rendhagyóra sikeredett...

,,Itt Miskolcon játszottunk folyvást; mindig szép közönség volt. Itt szerették akkor a szép szomorújátékokat, drámákat. Operát ritkán adhattunk, mert újak nem voltak, a régieket már többször adtuk, a publikum pedig éneket is szeretett volna hallani.

Egyszer a többek között adtunk valami nézőjátékot, már nem jut az eszembe, hogy mit? Én éppen egy fájdalmas monológot mondék, egyszerre csak fölkiált egy öreg úr: ,,Déryné énekeljen." Én csak forogtam hol oldalt, hol hátra és mondtam a szerepem annak jeléül, hogy én őt nem hallom. De ő nem tágított; a közönség csak úgy csendes mosolylyal nézett föl rám, hogy már mi teendő leszek? Én hősies elszántsággal megállok, fölhúztam két vállamat, rá néztem - ott ült az első sor zártszékben - s mondám: ,,Hiszen nem lehet." ,,Ej, dehogy nem - mondá - azután is elmondhatja a mondókáját, csak maga énekeljen." Ebből aztán a publikummal való társalgás következett; mondám: ,,De nem lehet guitár nélkül énekelni." ,,Hát hozzanak valahonnan egyet." Mondom: ,,Hát haza küldök az enyimért és ha a fölvonásnak vége lesz, majd akkor énekelek. Jó lesz?" ,,Jól lesz, éljen!" s ebbe az egész publikum, mint chorus belevágott: ,,Jó lesz, jó lesz, éljen!"

Volt aztán kacagás az álfalak mögött. A színészek egyike erre, másikat amarra dőlt, alig tudtam elmondani a mondókámat. Elhozták a lantomat, énekeltem egy áriat s úgy folytattuk tovább a játékot."

(Déryné naplója I. kötet, 326-327)

Fotó: baznyesz-miskolc.hu

A csimadia-szin, mint főszínpad

Mielőtt még nem épült színház Miskolcon, a Pestről idekerült színi társulat legtöbb alkalommal a Korona szálló udvarán játszott. Aztán megkapták az egykori csizmadiák helyét, melyet mesteremberek a vásárokon használtak legtöbb alkalommal. Háát, nem a legideálisabb volt az előadások megrendezésére...

,,A társaság azonban mindig szaporodott tagokkal. Ekkori időkben keletkeztek azon sok apró fióktársaságok, melyek a vidéken úgy elszaporodtak, mint a gomba az erdőben. Most már komolyan kellett épület után látni, mely alkalmas legyen, minden nagyszerűbb masinériás darabok előadására.

Leltek is egyet; ez már elég tágas volt nagy publikumot befogadni... de milyen kinézésü! A sötét kapu alatt volt egy nagy, ronda kinézésü épület, nagy, üres, vakolatlan ablakokkal, csak a vörös téglákkal környezett ablakkörülete vigyorgott kellemetlenül az emberre. Hát még a bejárat?! Oh kedves publikum! no de ők mégis eljöttek, az igaz, hogy ők beburkolhatták magukat télen meleg bundájukba, de mi, szegény nők, rövid ujjú ruhákban, mezítelen nyakkal! Öltöző szoba itt se volt, engemet csak egy olasz-fal kerített el az ál-falaktól. Aztán nyolszor-tízszer is kellett átöltözködnöm, mert új operák hiánya miatt gyakran kellett adni énekes egyveleget. Énekeltem a nagy áriákat, fölül a színház teteje nem volt befödve, csak egy sor ritka zsindelylyel s a hó kénye-kedve szerint esett le a csupasz nyakamba s karomra. Ez volt az úgynevezett: csizmadia-szin... azelőtt a csizmadiák árulták benne csizmáikat!

A színház orvosa, Szathmári Józsi - ki ismerősünk volt még Pestről - sokat járt Murányiékhoz; följött a színpadra: ,,Déryné! Az Istenért, mit gondol? Maga vizibetegségbe fog esni: az ének hevíti, a nyakán hócsomagok ülnek!" Ez így volt. Istenem! Akkor kacagtam rajta s most, az öregséghez mindenféle fájdalmas betegségek, szakgatások csatlakoznak, nem jut eszébe senkinek, hogy: bizony sok nyavalyát gyűjtöttél magadba öregségedre jó asszony!"

(Déryné naplója I. kötet, 327-328)

Déryné Széppataki Róza: Forrás: cultura.hu

Szirmay gróf

Bizony megesett, hogy anyagi juttatásért cserébe kedvességet várt egy idősebb, tehetősebb úr egy fiatal színésznőtől. Dérynével sem először történt ilyesmi...

,,Fiatal voltam még s némely öreg urak kívántak megkísérgetni, de igen szép móddal s néha tréfával is el tudtam magamtól távolítani őket. Nejeik mind szerettek s tudták jól, hogy hányat ütött nálam az óra - és becsültek. Egy esetet azonban meg kell említenem, mert hisz akkor úgyis tele volt vele a város, hogy mi történt egyszer nálam.

A többek között egy öreg gróf, Edelényből, Szirmay János gróf tette nálam látogatását. Ez nem volt házas ember, de én nem ismertem, se soha nem láttam. Tisztelettel fogadtam. Eleintén illendően viselte magát s én társalogtam vele; de csakhamar igenis profánus módra adta értésemre látogatása célját. Nevezetesen az ujján lévő nagy gyémánt-rózsa gyűrűvel játszadozott szüntelen. Addig feszengett vele, hogy leejtette a földre. Én, minthogy oly idős volt már, illőnek tartottam, hogy fölvegyem és átnyújtsam neki.

Megköszönte, de megfogta kezemet és a gyűrűt mutogatta, hogy nézzem, hogy egy téntacsepp frecscsent egy csepp gyémántra s nem tudta jól letörülni, nem volt türelme hozzá, s mutató-újjamra dugta ezen szavakkal: ,,ez jó lesz magának, édes Déryné." ,,Óh! mondám kacagva, hat sovány újjam is belefér." ,,Az mitsem tesz - mondja - én ezt magának adom... s átölelte a derekamat. Látja, maguknak kicsiny a havi fizetésük és sokat kell költeniök. Maga megengedi, hogy többször is látogassam." De mikor a gyűrűt lehúztam az újjamról s az asztalra dobtak, a milyen kicsiny voltam, egyszerre oly hosszúra nyúltam föl, egyenesre s reá néztem. ,,No, no, édes Déryné, csak nem haragszik , hogy oly mérges szemeket kereszt rám?" ,,Hát mit gondol felőlem a gróf? Hogy én egy férfitól ajándékot fogadnék el, kit én nem is ismerek, és látogatásokat akar tenni? Én nem fogadok el semmi efféle látogatásokat és kérem, méltóztassék engem megkímélni látogatásával." ,,Ej! Ej! maga nagy csapedli, édes Déryné. Maga meggondolkozik és én el fogok jönni magát meglátogatni." ,,Én kérem, hogy engemet megkíméljen." ... csak a szobám ajtaját nyitottam ki előtte s azzal csufondáros kacagással ment.

De midőn helyemre visszaülnék, ott látom a gyűrűt, a hova dobtam, az asztalon. Hamar fölkapom, kifutok vele. Szerencsére ott ült az ajtóban háziasszonyom kis fia s mondom: ,,fussál csak hamar és add oda ezt a gyűrűt annak az úrnak, ki most ment ki innen s mondjad: ott tetszett ezt felejteni." Úgy tett.

Háziasszonyom nem volt itthon. Nyár volt, s a szőlőben járt. De midőn hazajött, mondom neki: ,, Édes Kórodiné asszonyom! Én nálam ma egy úr volt látogatni, gr. Szirmay Jánosnak mondotta magát." ,,Igen jól ismerem, Edelényben lakik." ,,Igen, mondám, hátha ez az úr ide találna jönni, kérem magát, jöjjön be hozzám egész bátorsággal és kezdjen el a szobámban port törülgetni és ki se menjen addig, míg ő itt lesz." ,,Jaj! Kérem alássan asszonyság, az tán még se lesz illendő, majd megharagszik." ,,Hiszen lelkem éppen azt akarom. De nagyon kérem, hogy úgy tegyen, a mint mondom. Sőt, ha soká mulatna itt, maga üljön varró-asztalkámhoz és varrjon akármit, mindegy!" Három kis fiú volt a háznál: kettő kosztos, egy a háziasszony fia, mind oskolába jártak. S a mint mondám háziasszonyomnak, ha úgy nem cselekszi, amint mondom, itt hagyom a szállást, mert mondám, igen illetlenül viselte magát a gróf erányomban - ezt a kis deákok az alsó házban mind hallották, hogy beszéltem s elkezdték nagy kiabálva: ,,Dejeszen csak ide jöjjön többet, ha gorombáskodik, berohanunk mind a hárman, aztán a hátára ugrunk, jól megcibáljuk." ,,Jaj, szélhordta kölykei! Meg ne próbáljátok, hogy ideben mutassátok magatokat." Kiálta föl ijedten Kórodiné asszonyom! Kacagtunk fölötte jó ízűt s ezzel többé reá se gondoltunk."

Az esetnek azonban volt folytatása - amiért az egész város arról beszélt -, melyet majd a következő részben olvashattok.

(Déryné naplója I. kötet, 335-337)

Déryné síremléke a Szent Anna temetőben. Forrás: huppsz.hu