A Barlangfürdő tetőszerkezetének leégésével óriási kár érte városunkat. De nem ez volt az első ilyen csapás Miskolc történetében. Ezúttal ezeket a nagy tűzvészeket vesszük sorra. A Deszkatemplommal és az Avasi kilátóval kezdünk, majd Rabutin, császári generális által okozott nagy tűzvésszel folytatjuk, végül az 1843-as, legnagyobb kárt okozó, az egész városra kiterjedő katasztrófával fejezzük be a tűzesetek vizsgálatát.

Kép a nagy londoni tűzvészről. Miskolc ilyen lángokban állhatott. Forrás: gyujtoforras.hu

Gyújtogatás történt a Deszkatemplomban

1997. decemberében égett porig Miskolc egyik emblematikus épülete a Deszkatemplom. Szinte azonnal országos összefogás indult az újjáépítésére és rengeteg felajánlás érkezett a határon túlról is. Bár több, előre nem látható akadályt kellett leküzdeni, másfél évvel később újra birtokukba vehették a hívek. Az újjáépített templom felszentelésére 1999. május 2-án került sor, ahol Orbán Viktor akkori - és mai - miniszterelnök is beszédet mondott. A felszentelt templom Puskás Péter tervei szerint - Szeghalmy Bálint eredeti terveit alapul véve -, Simon Gábor építész vezetésével készült el.

A templomot egy zavart elméjű fiatalember gyújtotta fel. Majd egy évvel később a bíróság felmentette az elkövetőt.

,,1998. október 14. - ítélet a Deszkatemplom felgyújtójára. A bíróság tegnap meghozott ítéletében felmentette a gyújtogatót, amit azzal indokoltak, hogy az igazságügyi elmeorvosi szakértő szerint üldöztetésben, vallási tévhitben, nagyzásban és tudatzavarban szenved. Ezért tette elkövetésekor nem volt tisztában cselekedetével. A bíróság a büntetőjogi felelősség alóli felmentéssel egy időben elrendelte a férfi kényszergyógykezelését."

(Észak-Magyarország -2009. május 2.)

Fotó: Észak-Magyarország 

Lángokban a kilátó 

Az ugyancsak Szeghalmy Bálint által tervezett, 1934-ben épült kilátó 1956-ban teljesen leégett. Az incidensnek két magyarázata terjedt el a miskolciak körében. Az egyik szerint a szabadságharcosok gyújtották fel, a másik szerint egy orosz tank lőtte szét.

2019-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, az Urbex Hungary és egy szemtanú segítségével tisztázták a megsemmisülés körülményeit. Egy tank a Villanyrendőr - vagyis akkor inkább még Megay sarok - mellől lőtte ki a kilátót, amely teljesen leégett, csak a betontalapzata és a lépcsősora maradt meg mutatóba. 

Egy új kilátó építésére hét évet kellett várni és ma is ez magasodik Miskolc felett. 

Ennyi maradt a leégett Szeghalmy-féle kilátóból

Rabutin generális porig égeti Miskolcot

A török kiűzése után a magas és törvénytelen adók, az alkotmánysértő rendeletek, a vallásszabadság korlátozása és a német katonaság túlkapásai miatt forrongott a nemzet. Az elégedetlen nép élére Rákóczi Ferenc állt. A következő időszak róla és a magyar nép szabadságáért való küzdelméről szólt. Rákóczit jelentős erőkkel támogatta városunk, mind emberben, mind javakban. Két ízben tartózkodott városunkban hosszabb ideig, mindkétszer rendeletek sorát hozta meg Miskolcon, sőt egy francia követet, Luis Fierville le Herissy ezredest is itt látott vendégül a fejedelem.

A felkelés elején városunk 66 lovassal és 190 gyalogossal támogatta a harcot, ezen katonáink részt vettek Tokaj ostrománál, ahol 9 polgárunk életét vesztette. 1704. zord telén befagyott a legtöbb folyónk, így a Tisza és a Bodrog is, ezáltal Tokajt könnyedén, minden oldalról ostromolhatták a magyar erők. A németek szabad elvonulás fejében feladták a várat. Mint fentebb említettem, a fejedelem 1704 telének egy részét itt töltötte. Ekkor egy 11 mázsás sérült ágyút ajándékozott a városnak, melyből harangot öntettek az avasi templom javára.

1706-ban ismét városunkban szállásolta el magát a fejedelem. Rákóczi ekkor hajlott a békére, de csak azokkal a feltételekkel, amelyek biztosítják országunk szabadságát. A Habsburgok meghallgatásra sem méltatták az ajánlatot. A miskolci nép folyamatosan csatlakozott a szabadságharc zászlaja alá, januárban 55, márciusban 256, augusztusban pedig 277 polgárunk csatlakozott a különböző tábornokok csapataiba. Óriási számok voltak ezek akkoriban, hiszen ezekben az időkben Miskolc körülbelül 5000 lakossal rendelkezett. 

Ennek a nagy hűségnek a híre eljutott a labancokhoz is. Történt 1706 augusztusában, hogy Rabutin generális parancsot kapott Kassa elfoglalására és megindult erős seregével Erdélyből. Előtte Károlyi Sándor Szolnoktól Egerig mindent felégetett azért, hogy nehezebb legyen Rabutin haladása. (Ezt több forrásban is olvastam, vajon kerülő úton jött?) Miskolcon minden takarmányt, élelmiszert, malmot elpusztíttatott, a kutakat betömette. Az ellenséges hadat kisebb-nagyobb rajtaütésekkel zavarta. Városunk lakossága tudta milyen sors várna rá, ezért inkább elmenekült Miskolcról.

,,1706. szeptember 17-én Rabutin a város alá érkezett és annak alsó végén tábort ütve, ötnapi pihenőt rendelt. Amikor a német és rácz csapatokból összeállított hadsereg észrevette, hogy a város üres, a malmok felgyújtva, a takarmányt, élelmiszert a lakosság elrejtette, tőből felforgatott mindent. Feltörték az elzárt házakat, pincéket, feltúrták a vermeket. Ami nem megenni, meginni, vagy könnyen elvinni való volt, azt tönkrezúzták, megsemmisítették. A pincék között és egyebütt lappangókat, akik tolvajkodni maradtak odahaza, leöldösték, többeket közülök elevenen megnyúztak, majd pénzzel, drágasággal, ruhaneművel, borral, búzával megrakodva, indulásra készültek. Az indulást megelőző este házról-házra, pincéről-pincére járva, szövétnekkel felgyújtották a várost, meghagyván a katholikus és a kálvinista templomot, harangokat és iskolát. Másnap aztán, mint akik dolgukat jól végezték, elvonultak Kassa felé..." 

(Halmay Béla - Leszih Andor: Miskolc és Borsod-Gömör-Kishont megyebeli községek)

A városi lakosság Szendrő várához menekült, de arra a döntésre jutottak, talán ott még sincsenek biztonságban, ezért egészen Szögligetig menekültek. Októberben tértek vissza Miskolcra, de nem sokáig maradtak, mert Rabutin Kassa sikertelen bevétele után elindult visszafelé. Ismételten városunk elhagyására kényszerült a lakosság. Barcikáig jutottak el és mint kiderült, menekülésük hiábavaló volt, a generális seregével ezúttal elkerülte városunkat. Miután Rabutin elvonult, november 15. után kezdtek visszaszivárogni lakosaink. Ekkor sokan látva, hogy a császáriak mekkora pusztítást vittek véghez, inkább vidékre költöztek. A maradék lakosság a megmaradt református iskolában gyűlt össze, és egyhangúlag Váczy Andrást választotta főbírává. Ő azonnal intézett egy kérelmet a fejedelemhez, hogy tekintettel a helyzetre, városunkat mentse fel minden közteher viselése alól.  

,,Tűz, mely a várost felemészté"

Miskolcz.

A város ég, dulong a vész;

A jajszó szárnyra kél, 

Nem hangzik el pusztába, nem, -

A hon szerelme él!

A romboló tűz szerte csap;

Hatalma elterül,

Százezrek bánatos szemén

Részvét könnye ül.

A láng megkapja a szivet,

A keblek mélyiben,

És áldozatra lelkesül

Erénye kéjiben.

Gyuladjatok föl szent tüzek,

Miként a város ég:

Ott sujt a sors haragja, itt

Irgalmat oszt az ég.

Lobogj föl honfi szive, légy

Vész lánginál is hőbb:

Ott dul a tüz, e láng minél 

Nagyobb, annál dicsőbb.

                                       Ney.

,,Legszegényebb néposztályunk s fejlődésnek indult kereskedelmünk és iparunk ment tönkre e rettenetes csapás hatása alatt."

Miskolc városának egyik legnagyobb elemi csapása történt a XIX. század közepén. Pusztító erejét talán csak az 1878-as árvíz múlta felül. A hatalmas vész után városunk hihetetlenül gyorsan újjáépült az országos összefogásnak köszönhetően. Érdekesség, hogy erről az rettenetes katasztrófáról nem találunk annyi forrást, mint a nagy árvízről, pedig rombolása vetekedett vele. Szerencsére emberéletben nem tett akkora kárt.

Az Alsó-Papszeren ütött ki a tűz. A lakosság már-már megkönnyebbülten sóhajtott fel a megfékezése után, amikor a Piac utca felé fújta a szél a még parázsló szikrákat. A színház tornyát gyújtotta meg először, majd a hatalmas tűz, ami a tornyot emésztette szétterjedt, szétszórta erejét a városra. A különösen száraz idő és rekkenő hőség melegágya volt terjedésének.

A nagyobb tragédiát azért sikerült elkerülni, mert - a már többször említett nagy árvízzel ellentétben - nappal történt a katasztrófa, másrészt pedig az emberek az aratás körül foglalatoskodtak, vagy úton voltak az aznapi szikszói vásárba, ezért viszonylag kevesen tartózkodtak a városban. 

,,Mivel a magasabb épületek, s köztük a zárda egyik tornya gyulladtak meg legelőbb, a közép égi tűznek, kénköves essőnek volt hajlandó tulajdonítani e szörnyű veszélyt."

A tragédia szerencsére "csak" hét ember életét követelte. Szücs Sámuel naplója szerint viszont csak két halálos áldozata volt a természet vad tombolásának. Érdekesség, hogy amikor a rabokat a tömlöcből kimenekítették az Avasra, egyikük - kihasználva az alkalmat - megszökött.

A város ,,tetőbeli kára" 605 316 forint volt, az összes kár meghaladta a két millió és majdnem elérte a három millió forintot.

Gencsy László főszolgabírót bízták meg a tűz okának kiderítésével. A nyomozás során arra jutott, hogy a tűz Levandovszky Antal Al-Papszeren lévő házából terjedt szét, ahol a cselédek kévekötegek készítésével foglalkoztak. Akinek az ingósága biztosítva volt, azokat próbálták minél előbb pénzéhez juttatni.

A július 21-én tartott közgyűlésen báró Vay Miklós császári és királyi kamarás 1000 forintot ajánlott fel a károk enyhítésére, ezt Négyessy Szepessy László megtoldotta 100 forinttal. 

,,Miskolcz vésznapja

Borzasztó a kép, ugymond mellyel naplómat megkezdem. Minden vonása a kétségbeesés, nyomor és inség bélyegét viseli: Fagyasztó dér, melly egy viruló sudárnak zöld lombjait elsorvasztja s remény gyümölcseit letépi: átok, melynek sulya alatt ezrek jajdulnak föl, s a megrepedt sziv fájdalma könyözönyt áraszt az irgalom oltárára. Ha mindez - egykori olvasóm nem indit meg, nem rázkodik meg kebled föllázadt érzelmeid viharában, nem lágyul mega szived a részvét szavára, melynek hódolnod embertársaid nyomasztó sorsa kényszerít, s szemeid a szemléléskor könyütlenek: Ugy - én vagyok a hibás. Ecsetem gyönge volt a rajz nagyszerüségéhez. De ne kárhoztass; az eredeti kép látásán megrendült lelkem, s elbúdult eszméletem csak kevés emléket bírt megtartani, melyből készithetném rajzomat.(...) Tűzben állott a lég, villanyként áthasítva szétcsapott lángok folyamától, melly a várost átkarolni látszott. Égő atomözön áradt el a légkörön, honnan tüzzápor hullott: rubinszinben borítva el földet s tündöklö fényt árasztva, vetélkedőt a napéval melynek sugarai aranynyal szinezék a roppant füsttömeget. De a füstfölleg ezer kebel panaszától terhelten csak lassan emelkedheték föl, s az irgalom elkésett segélyt nyujtani.

Az utczákon egy-két embert lehetett csak látni, kik futottak, mintha rossz szellemők által üzetnének, arczaikon a rémülés és kétség kifejezése ül, lábaik reszkettek, de futniok kellett, mert a hőség kiálhatatlan vala; kapuk alól, ablakokból segélykiáltozások hallatszottak, de minden szó, esdeklés, igéret siket fülekre talált, sőt korunk talizmána - a pénz elveszté bűerejét: mert a vész olyan kiméletlen volt, mint maga a halál. (...)

A lángfolyam zugása, égő anyagok recsegései, födelek s tűzfalak zuhanása s jajvezeklés olly borzasztóan hatottak rám, hogy öntudatlan futottam a parázs járdán egyik utczából a másikba, hol közelérdeklőim lakását gyanitám. Puszta s elhagyott volt minden hová betekinték. 

Tünődéseimből hatalmas moraj ébresztett föl. A kettős tornyu egyházra tekinték s elszomorodtam. A tornyok elégett ablakain kigyózva tört ki a láng, s az eget látszott megtámadni. Harangzuhanás okozta a morajt, s tán azé, mellynek ezüst hangja érzelmeket költött föl ezrek keblében. 

Mély elmerültemből ismerősim egyike rázott föl, s értesített, hogy rokonim az Avasra menekültek. 

(...)

Házsorok, közöknek, sőt egész utczáknak is csak rombadőlt nyomai látszottak, s visszaidézve lőn a gyászidő, melyben a mongolok városunk határán kivitt epochalis gyözelmük után rajta kegyetlenkedtek."

Az egész Monarchiában elterjedt Miskolc városának katasztrófája. Öt hónap alatt óriási összefogással majdnem teljesen felépült. A tanács segélykérő leveleire Bécsből, Gráczból, de még Trieszt és Montova városából is érkezett adomány, több, mint 100 000 forint értékben. 

Halászy József szerkesztésében 1844-ben egy Szivárvány című albumot állított össze. A városi, megyei költők, írók verseivel ellátott kis kiadvány bevételét a tűzvész kárainak felszámolására fordították. Ezen írásomban a két kis versike is innen való.  

A közelmúlt tragédiája: lángokban a Barlangfürdő. Fotó: rtl.hu

Szivárvány.

Isten népének, hogy özönvíz nem boritandja,

Tarka szivárványát adta kegyelmi jelül:

Rád Miskolcz! tűzvésze midőn nehezüle Szivárványt 

Részvét s emberiség tettlegesitve derit. 

                                                              Trucka Pál.

Források:

A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993, Herman Ottó Múzeum) 1. KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL

Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben

uni-miskolc.hu

Halmay Béla - Leszih Andor: Miskolc és Borsod-Gömör-Kishont egyelőre egyesített vármegyebeli községek

rfmlib.hu

Wikipédia - Rákóczi Ferenc szócikk 

mek.oszk.hu

Szücs Sámuel naplója 1.

Dobrossy István: Miskolc története III/1

Kárpáti Béla: Miskolc várostörténeti kalendárium

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2.

Dr. Szendrei János: Miskolc története

és egyetemes helyiratai 2., 4.

hellomiskolc.blog.hu

gyujtoforras.hu

Észak-Magyarország -2009. május 2.