Egy érdekes írásra bukkantam a Miskolci Hírlapban, miközben egy teljesen más ügyben kutattam a régi újságok között. Rögtön tudtam, hogy ez a történet nem maradhat a feledés homályában, ezt a miskolciaknak ismernie kell.
id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc-labanc lovas párbaj. Forrás: Wikipédia
A történetet egy bizonyos Balogh Béni mesélte el az olvasóknak - 1948-ban -, de az írás végén azt is megosztotta velünk, hogy az eredetit Simon János jegyezte le. (Rögtön tudtam, hogy kiről van szó, egy keretes cikkben kissé lentebb róla is olvashattok.)
Nem sokkal később Miskolczy Simon János írását is megtaláltam 1906-ból, a nagypipájú, kevésdohányu Szepessy Pálról. Ő egy kicsit hosszabban írta le a történetet és sokkal több információt is osztott meg velünk.
Tehát ez a történet Miskolczy-Simon János gyűjtése, ő talált rá valahol, valamikor kutatásai során, és lejegyezte. A legenda szájhagyomány útján őrizte meg Szepessy Pál emlékekét.
De vajon miért volt nagypipájú Szepessy Pál? Ennek is megvan a maga története. A hagyomány szerint Szepessynek volt egy hatalmas pipája - ez ugye nem meglepő a fentiek tekintetében. Állítólag olyan hatalmas volt ez a pipa, hogy, amikor egyszer a Bodó-hegyen hatvan embere kapált szőlőjében és ő elkérte mindegyikük dohányzacskóját, az abban talált összes dohány sem töltötte meg azt. Ezért hívták nagypipájú, kevésdohányú Szepessy Pálnak.
,,Kevésdohányú". Ez a szólás tudvalevőleg egy 1672-ből való labanc gúnydalból származik (Thaly, Adalékok I. 41), mely főleg Szepessy Pál, borsodi alispán ellen irányul, aki egyike volt a legszerényebb s egyszersmind legvitézebb kurucvezéreknek. A dal maga Thaly Kálmán véleménye szerint a kurucoknak 1672. október hó 26-ikán történt veresége után keletkezhetett, ekkor csúfolták a labancok Szepessyt nagypipájú, kevésdohányú Pálnak; az elnevezés később az egész nemzetre hárult: nagypipájú, kevésdohányú magyar nemzet. Értelme világos, nagypipájú: nagyot akar, köti az ebet a karóhoz, hogy így meg úgy, s mikor aztán tettre kerül a dolog, akkor kevés a dohánya a nagy pipába, nincs tehetsége hozzá, akár eszközök, akár ész és erő híján. Mint a kuruckornak sok más dala, ez is megmaradt a nép száján, kivált nótája, a híres tárogató-nóta révén, s bár versei szétforgácsolódtak is, töredékei majd magukban álltak meg, majd hasonló dalokba olvadtak. S így maradt meg a nevezett szólás is a nép nyelvében ebben az alakban: nincs vágott dohánya, kevés a vágott dohánya, s ezt olyan emberről szokták mondani, kinek nincs elég esze, nem elég okos valaminek megtevéséhez, különösen, ha ahhoz egyszerű, józan ész kell, mint Arany János tudósa, ki könyvet írt a bölcsességről, de nem találja ki cirmos cicájának baját, mert
,,Nagy lett volna a tudósnak az ő tudománya. De mi haszna, ha kevés volt a vágott dohánya."
(Magyar Nyelvőr – 27. évfolyam – 1898. - 1. A német–magyar szótárhoz • Ausgesprochen. Bérczi F. (422. oldal)
Miskolczy-Simon egy akkori labanc gúnydalban is felfedezte Szepessy Pál emlékekét:
,,Az ezerhatszázhetvenkettedik
Esztendő folytán magyaráztatik,
Pál-Szepessy titulussa mikor változik:
Nagypipájú,
Kevésdohányú
Pálnak hivatik."
(Budapesti Hírlap - 1906. január 9.)
Szepessy Pál szerény ember hírében állt, emellett vitéz katonaként emlegették, kitől rettegtek a császáriak. Egy Miskolcon történt eset alapján félhettek is. 1671 júniusában jártunk ekkor, a megmaradt kuruc seregek bujdokolni kényszerültek, hiszen a Wesselényi összeesküvés utáni megtorló intézkedések idején nehéz helyzetben voltak.
Szepessy régen járt miskolci otthonában, ebben az időszakban a megyei gyűléseket sem nálunk tartották, mivel labanc kezén volt a település. Nagyon vágyott már arra, hogy lássa családját - feleségét és gyermekeit. Ezért háromszáz emberével letáboroztak a Sajó-parton, Zsolcánál.
A Szepessy családfa. A bal felső sarokban I. Pál. Forrás: Nagy Iván: Magyarország családai
Emberei nagy részét otthagyta, csak régi jó barátja, Szuhay Mátyás és a legjobb katonái tartottak vele. Sikerült észrevétlenül bejutniuk Miskolcra. Felesége Zsuzsánna nagyon örült annak, hogy végre újra találkoztak, de alig ismerte meg férjét. A hosszú háború, a bujdosás meglátszott rajta rendesen. Szepessy Pál miskolci otthona valahol a mai Petőfi utcában lehetett.
Miközben a ház úrnője bőségesen megvendégelte a kissé hitehagyott kuruc csapatot, ezt kérdezte férjétől:
,,- De most már csak vége szakad a harcnak, bujdosásnak, ugye lelkem uram?
— Most kezdődik még az igazi. Már Szendrő is kiesett az özvegy nádorispánné kezéből. Ez volt pedig utolsó mentsvárunk. Üldözött vadak vagyunk, hacsak Apaffy uram önagyságaa majd pártunkat nem fogja. Már nekem a Királyhágón innét nincsen maradásom. Most is csak óvást jöttem be hozzátok búcsúzóra, hogy azután megint nyakamba vegyem a világot.— Erdélyországban keresni a Csaba hírét megerőtlenedett hazám sebeire."
(Budapesti Hírlap - 1906. január 9.)
Portyázó kurucok - olajfestmény részlete. Forrás: mek.oszk.hu
Könnyes szemmel hallgatta ezeket a szavakat szegény Zsuzsánna asszony.
,,- Fogadom a deres szakállamra — buzog fel Szuhay — hogy ha legalább kétezerre szaporul a fegyveres magyarom kitisztítom vele az egész felvidéket a selyma némettől.
- Igyunk rája! — koccint Szepessy — manapság úgyis csak az a mienk, a mit elfogyasztunk. Egyebünket elrabolja a német, ez a nemzet kebelén táplált kígyó és fölprédálja a török, ez a nemzet vérét szopó telhetetlen medve. Rossz világ jár a magyarra — kiváltképp a magunkfajta „rebellis“-ekre, akik már néha-napján megtáncoltattuk Spork meg Spankau generálist. Hogy is dalolják csak rólunk a labancok:
Jaj már minékünk rebelliseknek,
Szuhay Mátyás, Pál Szepessynek,
Zákány István hosszúhaju árva fejinek -
Nincs ereje.
Sem bére
Böjtöléseknek."
(Budapesti Hírlap - 1906. január 9.)
Miskolczy Simon János (1880-1914)
Genealógus, levéltáros, költő, író, történész.
Simon János néven látta meg a napvilágot, 1880-ban Miskolcon. Ősi, elszegényedett, úgynevezett dzsentri család tagja volt apja Simon János földbirtokos (valamennyi földje azért maradt a családnak).
Családfakutatása során jött rá, hogy a Simon család a Miskolczy család leszármazottja. A Miskolczyak egészen Bors vezérig vezették vissza vérvonalukat.
1905-től már a Miskolczy-Simon néven publikált a legtöbb esetben, hivatalosan azonban csak 1912-ben engedélyezték számára a Miskolczy-Simon név használatát a mindennapokban.
Miskolcon tanult, itt érettségizett a református gimnáziumban, majd előbb Sárospatakon, utóbb Budapesten hallgatott jogot.
1903-ban már az Ellenzék című lap segédszerkesztője, majd az év végén önkéntesként egy esztendőre bevonult a hadseregbe. 1904 és 1905 között a Miskolczi Napló újságírója.
1896-tól kezdődően jelentek meg versei az országos és miskolci újságokban. 1901 és 1905 között három verseskötete jelent meg, a ,,Zizi rózsái" című verse pedig akadémiai dicséretben részesült. Utoljára a Heten vagyunk című antológiában jelentek meg szerzeményei, ezután a ,,nyilvános szépirodalmi szereplése befejeződött". Magyarnóta szerzői tevékenysége azonban nem hagyott alább, dalait felesége - Kovács Sarolta zenetanár, 1908-ban vette feleségül -, Lányi Ernő és a kor számtalan híres szerzője zenésítette meg.
Komoly közszereplője volt Miskolc társadalmi életének. A református Filléregylet titkára, a Miskolci Sport Egyesület alapító tagja, a Közművelődési és Múzeum Egyesület befolyásos tagja és a múzeumban is több tisztséget viselt. Kaffka Margit baráti körének tagja volt.
Nagy érdemei vannak Szendrei János Miskolc városáról szóló monográfiájának létrejöttében. Rengeteg kutatói munkát végzett el Szendrei helyett. Az ő ösztönzésére lett Simon levéltáros, 1905-ben tette le az ehhez szükséges vizsgákat. 1906-ban már allevéltáros Borsod vármegyénél. Ezután a Szendrei által felkért kutatásokra támaszkodva sok helytörténeti cikket írt a helyi lapokba.
A fentiek fényében meglepő, hogy 1909-ben elfogadta Nógrád megye főlevéltárosi megbízását. Véleményem szerint biztos volt benne, visszatér még egyszer szeretett városába. Természetesen Balassagyarmaton is megállta a helyét, nagyszerű munkát végzett. Részt vett például a Borovszky Samu által írt Magyarország Vármegyei és Városai című sorozat nógrádi vonatkozásait megörökítő részek írásában. Kutatásokba kezdett a Mikszáth család történetét illetően - 1913 -, és megírta a Miskolczy-Simon család történetét is (szintén 1913).
Ez a sokra hivatott, nagyszerű ember Lemberg mellett esett el az első világháború elején (1914). Egészen pontosan Kulikov közelében végzett vele egy nyaklövés. Két lánya és felesége gyászolta. Érdekesség, hogy egyik leszármazottja Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter, nagykövet.
Balassagyarmaton van emléktáblája, talán egyszer Miskolcon is megemlékeznek majd róla. Megérdemelné...
A császáriak kétezer tallér jutalmat tűztek ki Szepessyre és Szuhayra. Ezt a hírt még Zsuzsanna asszony sem hallotta, de miután elmondták neki a vendégei, azonnal őrszemeket küldött ki a környező utcákba. Meghagyta nekik, hogy bármi gyanús "mozgolódás" esetén azonnal szóljanak neki.
Nem is kellett sokáig várni, a labancok hamarosan megjelentek a ház körül. Elkezdtek dörömbölni a kapun, felszólították a ház úrnőjét, nyissa ki azonnal azt. Szepessy éppen akkor gyújtott rá a pipája és mérges volt, mert nem tudott nyugodtan pöfékelni...
,,— A kétszer kétezer tallér fúrja az oldalát — dörmögi Szuhay. — De várj! Csak ide gyere német! Majd ütök a koponyádon egy olyan likat, hogy az Isten napja azon fog benne jó reggelt köszönteni. És nyúlt a buzogánya után. Szepessy Pál kiadta az ordrét:
— Be kell őket bocsátani, de csak egyenként - mig bírja a fal."
(Budapesti Hírlap - 1906. január 9.)
Szerző id. Georg Philipp Rugendas. Forrás: Wikipédia
Így is tettek. A kis labanc csapat vezetője volt az, aki először lépett a Szepessy portára - elég óvatlanul. Magas, derék tisztnek látszott, kinek a biztonság kedvéért a sisakrostélya le volt zárva. Gyorsan bezárták utána a kaput, méghozzá olyan gyorsan, hogy a lova farkát is odazarták. A császári tisztet le is dobta a lova, s mire felocsúdott volna, már keresztül döfte a ház ura egy lándzsával. A benti zajra természetesen a kintiek ismét felbuzdultak, most már tényleg kis híja volt annak, hogy a kaput betörjék.
Szepessy uram gondolt egy merészet, s lekanyarította - a rostély felhúzása után általa felismert Fodor Ádám - labanc tiszt fejét. A sisakját lezárva feltette a fejére azt, a tiszt fejére pedig a saját kalapját húzta úgy, hogy hosszú fekete haja az arcát eltakarja.
Ezt a levágott fejét kardélre tűzte, majd a kerítés fölött a kintieknek felmutatta. Azok hangos ovációval fogadták, hiszen azt hitték, a keresett Szepessy feje került a kard végére. Szepessy a lehúzott rostéllyal és Fodor Ádám felvett ruháiban - a lován ülve - ment ki a labancok közé.
,,Azt kiáltja, hogy „Vorwärts!“ Többet nem is szól, hannem előre ugrat és kezében a véres fejjel végig nyargal a Szinva topolyfás partján, le a Szepessy-féle halastónak, onnan meg, a Sajó irányába."
(Budapesti Hírlap - 1909. január 9.)
,,Szepessy Pál (? – Ónod, 1685. máj. 18.): Borsod vm.-i birtokos nemes, a korai kuruc mozgalmak egyik legtevékenyebb vezetője. Az 1660-as években Borsod vm. alispánja. 1662-ben az ogy.-en élénk tevékenységet fejtett ki a protestáns megyei ellenzék politikai küzdelmeiben. Kapcsolatba került a Wesselényi Ferenc-féle főúri összeesküvéssel, s 1669 – 70 ben egyik szervezője a felvidéki nemesi mozgalomnak. 1670-ben az I. Rákóczi Ferenc-féle hegyaljai nemesi fölkelés idején nagy része volt a végvári katonaság megnyerésében. 1671-ben a megtorló intézkedések elől Erdélybe menekült. Tagja volt annak a követségnek, amelyet a bujdosók Isztambulba küldtek, hogy a török Porta engedélyét kieszközöljék a Habsburg-ellenes fegyveres fölkeléshez. 1672-ben egyik vezetője a bujdosók első támadásának. Az 1672. okt. 26-i györkei csatavesztés után társaival együtt ismét Erdélybe húzódott vissza. A következő évben a kuruc mozgalom egyik szervezője és a protestáns színezetű Habsburgellenes kuruc ideológia jellemző képviselője. 1678-ban csatlakozott Thököly Imréhez, akinek egyik bizalmas tanácsosa lett. 1683-ban a kassai és a tállyai rendi gyűlésen a vm.-i nemességgel szemben mint Thököly commissariusa, a katonai jellegű fejedelmi központosítás politikáját képviselte. Élete utolsó éveit Ónodon töltötte. Miskolcon temették el."
(Magyar Életrajzi Lexikon)
A muskétások - akik körülbelül negyvenen lehetek - szó nélkül követték kapitányukat. A Sajó partján aztán komoly meglepetés érte őket.
,,— Rajta, kuruc, rajta! — kiált Szuhay Mátyás, akit Szepessy a Hunyad-utcai kapun sebes nyargalvást ide küldött, hogy a pihenő csapatot előre elkészítse a labancok illendő fogadására. A kurucok rohantak, mint a fergeteg és a muskétásokat egy perc alatt három oldalról is bekerítik. Azok — mit volt mit tenniük — egy szálig megadták magukat s buta képpel bámultak a tétlenül álló vezérükre."
(Budapesti Hírlap - 1909. január 9.)
Csatajelenet a kurucz világból. Rugendas György Fülöp egykorú metszete után. A Lanfranconi-gyűjteménynek az országos képtárban levő példányáról. Forrás: pinterest.com
Ekkor mutatta meg magát Szepessy Pál, miután levette sisakját. A német katonákat meglepte, hogy nem Fodor Ádám arcát látták a sisak alatt. A lovas kardján lévő fejről azonban a hosszú fekete hajat elsimítva már tényleg a kapitányuk arca nézett rájuk. Most értették meg, mi történt a kúria udvarán.
A győzelem után Szepessy visszalovagolt a miskolci birtokára - ahonnan mielőtt ismét távozott volna hosszú időre - egy nagy lakomát csaptak. Természetesen hosszú pipáját is magához vette, mert a nagy sietségben az is ott maradt a házban. A legenda szerint akkor rendeztek legközelebb ilyen nagy mulatságot a Szepessy-kúriában, amikor jó tíz év múlva maga a kuruc király, Thököly Imre volt a nagypipájú vendége.
Források:
Miskolci Hírlap - 1948. szeptember 19.
Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, L-Z - Szepessy Pál
Budapesti Hírlap - 1906. január 9.
Magyar nyelvőr - 27. évfolyam - 1898 - 1. A német-magyar szótárhoz
miskolciszemelvenyek.blog.hu - Miskolc legnagyobbjai 3.
