Miskolcon is zajlottak boszorkányperek, történtek "bűbájoskodások". Ahogy látjuk majd, a régiónk egyik legnagyobb pere - az igrici-diósgyőri boszorkányok pere - is városunkban zajlott és itt égették meg a szerencsétlen áldozatokat.
Miskolci boszorkányperek
Az első dokumentált per a XV. századból való. Bakos Balázst vádolták meg boszorkánysággal. 1648-ban Szabó Pálnét vádolják meg ugyanezzel. Érdekesség, hogy ő nevét 61 év múltával is megtaláljuk egy periratban. 1709-ben szintén Szabó Pálné, Krasznai Zsuzsánna és Nagy Boris ellen folyik egy per, méghozzá 42 tanú bevonásával.
1768-ban a tetemvári Derecskei Mihály barmát rontotta meg a vádlott, egy bizonyos Kókainé. Felesége így vallott:
,,Bezzeg rajta voltunk az elmult éjszaka, bé jött a házba, leült az asztal mellé, fel vette a kenyeret, az asztalhoz verte, azután az ágyhoz jött, a nyoszolya fenekét felfelé taszigálta aztán mint a macska párnát és lepedőt kapart, onnét a kemencéhez ment, a pár szakajtó kast zörgette, onnét a pitvarba ment, a Pereces hordót zörgette, azután pedig az ólba nyiló kis fiókon háromszor, mint a marha bé fújt, de bizony nem egyéb volt, hanem Kókainé."
(Bodgál Ferenc: Boszorkányok, bűbájosak és társaik)
1759-ben Madarász János panaszkodott arról, hogy vettek egy tehenet, amelyik jól tejelő volt azelőtt, náluk azonban nem akart tejet adni. Szabó Andrásné volt a régi tulajdonos és a perbe fogott boszorkány.
De nemcsak a boszorkányokat üldözték, hanem egy 1741-es perirat tanulsága szerint a táltosokat is, hiszen ebben az évben tárgyalták Kőmíves Siska ügyét. Őt 25 korbácsütésre ítélték. Azonban, ha újra visszatér a mestersége gyakorlására, azt fővesztés kockázata mellett teszi.
Valószínűleg az utolsó boszorkányper zajlott 1933. október 17-én Miskolcon. Elek Károlynét, egy 68 éves hernádkércsi asszonyt vádolt meg két falubelije boszorkánysággal, de egyébként is, mindenki boszorkánynak csúfolta őt a településen.
Farkas Gyula és felesége volt a felperes az ügyben, ők vádolták meg az idős asszonyt. Sőt, Farkas meg is fenyegette a nőt, hogyha rontással próbálkozik nála, akkor agyonüti. Az utóbbit a bíróság előtt azonban tagadta Farkas Gyula.
A férj azt panaszolta a testületnek, hogy Elek Károlyné megjelent a feleségének álmában egyszer kutya, másszor pedig csikó képében.
A felesége is megerősítette a férj vallomását, sőt hozzátette, hogy bizony őt a kutya és a csikó többször lerángatta az agyáról és a földhöz csapkodta. Ezután pedig egy földöntúli erő kihívta a kapuhoz, ahol Erős Károlyné állt, aki őt nézte. Az eset után el is menekültek Hernádkércsről. Miskolcon laknak jelenleg és azóta a rontás is elmúlt.
A bíróság minden körülményt gondosan figyelembe vett, így Farkas Bélát becsületsértés miatt 10 pengőre, feleségét 15 pengőre bűntette, ennek végrehajtását azonban három évre felfüggesztette.
Mindezek eltörpülnek az Igrici boszorkányok pere mellett. Nézzük mi történt! Az eset azért kapcsolható városunkhoz, mert itt zajlott a tárgyalás és az ítéletek végrehajtása.
Igrici boszorkányok
A leghíresebb boszorkányper.
1717-ben négy igrici asszonyt fogtak perbe boszorkányság vádjával. Tompa György ügyész vádolta őket az alispán, Szathmáry Miklós előtt.
Nézzük a vádiratot, amely így hangzott:
,,Miképpen az jelen lévő Lengyel Tamásné, Virág Kata, Gombos Györgyné, Tót Anna, Száz Györgyné, Kasza Sára, Tót Istvánné, Sigó Kata büvös bájos igrici boszorkány asszonyok, nem tudatik micsoda gonoszságtól és ördögi incselkedésektől viseltetvén, nem gondolván mindazonáltal Isten s hazánk törvényével és azoknak büntetéseket félre tévén, külön külön való helyeken, időkben és alkalmatosságokkal, ördögökkel való cimborálások és mesterségek szerint, sokakat testeikben, tagjaiban elrontani s tiszta életben foglaló ifiú, és öreg rendben lévö személyeket megnyergelvén azokat ottan rongálni, gyötreni és rajtok hegyeken völgyeken nyargalózván, magokat és más terheket hordoztatni, nem különben bizonyos alkalmatossággal két ízben is Igriczin lakó Gombos Istók nevű 18 esztendős ifiú legényt keményen és erős istállókból bizonyos zárlyukon kiragadván, Diósgyőrben és más helyeken is boszorkányos mesterségek szerint hurczolván, ugy a keresztesi mezőn lévö életek között is éjszakának idején, ismervén nem hozzájuk valónak lenni, az ördögök közt bizonyos fertö fenekében elhagyni és a megirt keresztesi mezőn lévö életek közt elvetni, s tiz napig valo némává tenni, más alkalmatosságokkal teknős békákká válván vendégösködésekre nézve Duna vizét általuszni merészlették. - Minthogy pedig az ilyen nyilván való büvös bájos boszorkányságok, ördögökkel társalkodások és czimborálások S. Steph. Libr. 2 Cap. 31. 32. s hazánk bevett s mindennap continuált praxisa szerint a megégetésnek büntetésével szoktanak megbüntetteni: ezért is azt kivánom, hogy ezen büvös bájos, nyilván való boszorkány asszonyok, a följebb böven megirt sok rendbeli gonosz cselekedeteiekért a precitált törvényeknek és bevett praxis szerint másoknak rettentö és irtoztató példájára elsöben több complex boszorkány társaiknak és több hasonló gonosz cselekedetöiöknek irtóztatoképen hóhér által megkinoztattatván, aztán a büntetésnek helyén effectiva exetutione mediante (tettleges végrehajtás által) megégettessenek."
(Pataky Dezső: Igrici boszorkányok)
A mai emberben felvetődik, mindezeket hogy lehet bizonyítani? Nyilvánvalóan lehetetlen. Ámde nem akkoriban!
A per megindítása után két esküdt utazott Igricibe, hogy tanúkat keressenek a négy gyanúsított ellen. 19 vallomást jegyeztek le, a tanúknak három, jól irányzott kérdésre kellett válaszolnia.
Ezekben a vallomásokban a legkülönbözőbb képtelen dolgokkal gyanúsították meg szegény asszonyokat.
Kis Márton és Oláh János például azt vallották, hogy az asszonyok babonázták meg ökreiket akkor, amikor nemleges választ adtak nekik arra, hogy bevigyék őket a vásárra.
Onga Kató - egy nemes ember özvegye - egy alkalommal Kun István házában szállást kért. Az úr Sigó Kata ágyát ajánlotta fel neki, aki ezért bosszút esküdött. Sokszor megnyergelte és úgy ment a boszorkányok találkozójára. A hátát annyira felsebezte a nyereg Katónak, hogy sokáig kellett orvossal kezeltetnie.
Kovács János tanú azt vallotta, hogy a négy boszorkány összeveszett - különböző bűbájos dolgokon - és tőle kértek tanácsot, mitévők legyenek.
A következő tanú a vádiratban is szereplő Gombos István. Ő azt vallotta, hogy Virág Kata rabolta el, felnyergelte, majd a Diósgyőri várhoz vágtatott vele, hogy a többi boszorkánnyal együtt mulatozzon. Gombos István felismerte a romoknál Száz Györgynét és Gombos Györgynét is. Italoztak, kínáltak őt is vele, melyet elutasított. Ekkor Virág Kata megharapta az arcát. Másnap vergődött haza Igricibe. Őt egy másik alkalommal is elragadták, akkor ismét felismerte a fent említett három boszorkányt azon a helyen, ahová vitték. Megfenyegették, hogyha elmondja valakinek a történetet, akkor bizony megölik. Nyomatékosításul tíz napi hallgatást mértek rá. Így is volt, István tíz napig nem tudott megszólalni.
Takács Erzse nem különben érdekes történettel állt elő. Őt is elrabolták, vele a Gellért-hegyre mentek. Amikor a Dunához értek, teknősbékává változtak és úgy úsztak át a vízen.
Dadaj Mihály és felesége azt vallották, hogy, amikor Gombos Györgyné, azaz Tót Anna szállást kért tőlük és ezt elutasították, másnapra a feleség lába sebessé vált, melyet azóta sem tudtak meggyógyítani.
Szabó Anna azt vallotta, hogy a kisfia játék közben szerzett sérüléseit nem tudták gyógyítani, mire Sigó Kata olyan füveket hozott valahonnan, amitől gyorsan rendbejött. Több tanú is állította, hogy Sigó Kata többször is dicsekedett a boszorkányságával.
Mágori Anna azt vallotta, hogy Száz Györgyné megkínozta és megöléssel fenyegette meg őt.
Czirják Örzse állítólag látta, ahogy Virág Kata megfog egy kígyót, és "kiveszi a fullankját". Amikor kérdezte, hogy mit csinál, azt mondta, hogy a tehene védelméhez van szüksége rá.
A tanúvallomások rögzítése és ismertetése után következett a tényleges tárgyalás. Az igrici asszonyok védője Vetésy Sámuel volt, aki tételesen cáfolta a vallomások mindegyiket.
Hiába azonban a jól felépített védekezés, Tompa György, a vád ügyésze is ügyes, körmönfont embert volt, így az ítélet "sütögetés, majd elégetés" lett. Sajnos mind a négy szegény asszonyt a maglyára küldték, előtte pedig mindannyiukat jól megkínozták, "sütögették". Borzalmas, értelmetlen halál. Az ítéletet az Égetőpáston hajtották végre, ez a terület a mai Búza tér környékén található.
Érdekesség, hogy Gombos Györgyné, Tót (Thót) Anna (Annók) unokáját 1768-ban szintén boszorkánysággal vádolták meg, de szerencsére azt az ügyet bizonyíték hiányában ejtették.
Összegzés
Sajnos rengeteg vétlen asszony szenvedett kínhalált a rosszindulatú emberek pletykáinak, feltételezéseinek köszönhetően, melyhez az egyház is áldását adta. Sokszor különösebb bizonyíték sem szükségeltetett a halálos ítélet meghozatalához. Százezrek, milliók estek áldozatul az évszázadok alatt az esztelen és értelmetlen öldöklésnek. Csak Magyarországon több mint 600 dokumentált per zajlott, a legabszurdabb, legismertebb eset az volt, amikor Szeged városának 82 esztendős főbíróját is halálra ítélték és kivégezték...
Mária Terézia 1758-ban tiltja meg a feltételezett boszorkányok perbe fogását, kivéve, ha egyértelműek a bizonyítékok és más egyéb bűnvád is fennáll.
Napjainkban Afrikában és Indiában is végeznek ki boszorkányoknak tartott embereket. 2013-ban Szváziföldön az afrikai légügyi hatóság megszabta, hogy 150 méternél magasabban nem repülhetnek a boszorkányok, mert összeütközhetnek a repülőgépekkel...
Források:
Néprajzi Közlemények I. 1-2. - Mádai Gyula: Diósgyőri adatok a népi állatgyógyításhoz, boszorkányokhoz, erdőkultuszhoz
Észak-Magyarország - 1961. február 5. - Bodgál Ferenc: Boszorkányok, bűbájosak és társaik
Észak-Magyarország - 1978. július 30. - Pataky Dezső: Igrici biszorkányok
miskolciszemelvenyek.blog.hu - Thót Annók, a miskolci boszorkány
Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata II.
Magyar Jövő - 1924. május 27. - Boszorkányégetés Miskolcon
Ethnographia 111. évfolyam - Zentai Tünde: Az ágy és az alváskultúra a 17. században
Turista Magazin - 1989. 01. 01. - Egy miskolci boszorkányper
Friss Újság - 1933. október 18. - Boszorkányper Miskolcon