1888-ban Soltész Nagy Kálmán, Soltész Nagy Albert, Szeremley Lajos és Kun Kálmán feleségeikkel olasz körutazáson voltak. Soltész Nagy Kálmán és Kun Kálmán Kossuth Lajosnál is látogatást tett. Erről az utazásról Kun Kálmán naplót vezetett, melyet lentebb változtatás nélkül olvashattok. Ez a napló egy párját ritkító történeti emlék számunkra.

Zarándokok útja

(Lóhalálában végignyargalta nyolczadmagával: Ö. k. d.)

(I). Jó egy puskalövésnyire esik Makó - Jeruzsálemtől, de bizony Rómát is jó elhajították hazánk fővárosától. A budai pályaháztól vasárnap (april 8) este 7 1/2 órakor indultunk el a gyorsított személyvonattal szakadatlan zakatolás után kedden (april 10) d. u. 1 órakor értünk a szent örökvárosba.

Utközben, mint a hordós kaposztát a sóörlő kő úgy elnyomta keblünket a Krajna-Karst vidéke, valami 8 órán át egy kővilág kőkorszaka nehezedett rajtunk s csak Nabresinán túl lélegzettünk fel a mint a hegycsucsról először megpillantottuk a végtelen tengert. Önkéntelenül ajkainkra tolult a >>Hazádnak rendületlenül<< , s a válogatott hamis hangon énekelt hymnus dallamát megszépíté a megkönnyült honfiúi érzés és szerencsésen elnyomta a vonat robogása. 

Udinét - az első nagyobb vasúti állomást Olaszföldön - igen elégületlenül hagytuk el. Kosból visszafordított báránysült és viselt ruha illatu apró vastag makaroni párolgott előttünk. Magyar gyomrunk egyiket sem vette be, hát csak a piros borra szoritkoztunk s narancsot szürcsöltünk.

Rómában bennünket miskolcziakat a Hotel d’Alemagneban szállásoltak el, a >>Corsó<<-hoz közel eső szállodában. Szobánk utczára nyílt, s majd kiutrottam örömemben az ablakon, a mint a szemben lévő ház nyitott ablakán át zongorán vert magyar dal édes hangja csapódott felém. Ugy csak magyar kéz játszhatott, majd megesküdtem: hogy Zichy Géza gróf időzhet még Rómában vagy talán csak az egyik kezét hagyta itt, de hát akkor mi maradt volna a világhírű félkezű grófnak?

Villásreggeli után (a dejeuner rendesen 12 és fél, az ebéd 6 és fél órakor volt) felmentünk a nagyon közel eső >>Pincio<< hegyre. Gyönyörű sétahely ez gyalogosoknak és kocsizóknak. Pálmák, cziprus, olajfák vetnek enyhe árnyat, bár hideg eső permetezvén, meleg napsugárra vágytunk. Pompás kanyargó utak mellett virágágyak, üde zöld gyepszőnyegek ékeskedtek. A hegyoldalban fedett lépcsőházban Viktor Emanuel lovagszobra áll s fenn a hegyen elszórva nevezetes férfiak mellszobrai díszlenek a hegyről felséges kilátás mindenfelé s Róma egész panorámája feltárult előttünk. Elszorult szívvel szegény kis városunkra gondoltam, - pénzzel és izléssel mi lehetne a mi elhagyatottságában is szép Avasunkból!!!

Majd a >>Corsón<< Róma keskeny, hosszú, de felette élénk főutczáján végig és szebbnél-szebb urifogatokban gyönyörködtünk. Innen a szt. Péter temploma felé mentünk hogy mindjárt megérkezésünk első óráiban a nagy világ legnagyobb templomát csodáljuk meg.

XIII. Leo pápa

Hát bizony, világra szóló csodás alkotás is az. Már a templom előtti óriási tér is kétoldalt óriási oszlopcsarnokával ámulatba ejtheti a >>0<<-fokon alul lehütött angolt is. A hegyen fekvő templomhoz széles lépcsözet vezet s a templomnak csak oszlopzatos homlokzata látszik. Oldalt a >>Vatikán<< terül el egy kis város befogadására elégséges épületcsoporttal.

Áhítattal léptünk be Isten legnagyobb szentházába s bent áhítatunk és csodálkozásunk nőttön emelkedett. Hosszura nyúlna a templom belsejének leírása. Röviden csak annyit említek meg, hogy elfér benne 50 000 ember, s hogy a templom óriás arányain, kincsein, kupoláján, stb. hónapig bámulhatunk. Hat nap alatt hatszor voltam a templomban s a mesteri alkotás csodás műremekén csodálkozásom nem csökkent.

Ápr. 12-ikén délelőtt felette ritka látvány tárult elénk. Szt. Péter s Pál sírja felett emelt oltárnál misét mondott a szentatya XIII. Leo. A mint az emberáradat felett lebegett hordszéken feltünt a tetőtől-talpig fehérbe öltözött pápa tisztes alakja, galambszelid arczával és áldást osztogató kezével: rengeteg riadalom zugott végig és sok ezer torokból frenetikus éljen, eviva, vive, lebe, hoch stb. harsogott fel. Soha ilyen lelkesedést, ilyen népszerűséget. Ha képviselőnek lépne fel Ő szentsége, megválasztatása több >>mint bizonyos.<< Mise alatt orgona lágy hangjainál kitünő énekkar nyujtott felejthetetlen élvezetet. Aligha nem állaná ki a versenyt a szegedi orsz. dalárünnepélyen a miskolczi dalárdával. Mise után, ismét a templom boltozatát majd áttörő lelkes éljenzések zugó vihara kisérte hazáig a >>Vatikán foglyát.<<

Ápril 16-án, hétfőn délben 12 órakor fogadta a pápa a zarándokokat a vatikáni trónteremben. Ugy volt, hogy az osztrák-magyar zarándokokat fogadja csupán Ő szentsége. De nem ugy történt. A világ mindenféle nemzetségéből összesereglettünk s a remélt 5-600 helyett 6000-en lehettünk a teremben és mellékfolyosóin. Nyögött ott s jajveszékelt sok ember s különösen sok nő, a milyen nemzetbeli, olyan nyelven. Irtóztató volt a hőség és a szorongás. Én igen jó helyre jutottam, éppen szembe a trónszékkel. Jól hallottam a szent atyát a midön eleinte elhaló halk hangon, majd tűzzel szónokolt franczia s később latin nyelven. Szerettem volna menekülni de nem lehetett: >>ám gyere ki.<< Ugy összelapítottak, hogy a zsebkendőmet nem voltam képes kivenni, a szomszédom kendőjéhez dörzsöltem olykor-olykor az arczomról s orromról aláfutott verejtéket. Társaságunk egyik női tagja igen megszenvedett, szegényt félholtan vitték ki a teremből. Ilyen áron nem kívánok látni több pápai fogadást. Minket miskolcziakat megszóllítással tüntetett ki a szent atya. Élénk érdeklődéssel kérdezősködött a kocsonyáról, az épülő kaszárnyáról s különösen Giovanni Barsoniról: az ő szerelmes fiáról, a kiben neki nagy öröme telik.

Üzenete volt, hogy igen jó parthiet tudna számára, bőséges hozománnyal. - No János, ha ennyi biztatásra is nőtlen maradsz, magadra vess!

Könyvet kellene írnom, hogy Rómát méltóan megismertessem. Erre sem időm, sem tehetségem. Dióhéjban csak a főbb nevezetességekre s régiségekre szorítkozom. 

Róma czímere: egy anyafarkas, emlőin Romolus és Remussal, a kik - a rege szerint - Rómát alapították. Róma czímerét látja az ember uton-utfélen, szállodánkban még a vajon is a város czimere díszelgett. 

Róma igen gazdag templomokban. Háromszáz temploma van. Belölről talán a legszebb is: Szt. Pál temploma. Tiszta márvány ott minden, a falak és oszlopok. Gyönyörű a főoltárkép. A legszebb festménynek látszik, pedig hát apró szines mozaikból van kirakva. A kerete malachit.

Nagyszerű a vatikáni képtár és szobortár. Izlésemre a legszebb: Rafael >>Madonnája<<, és a >>Laókon<< szobor, Kr. e. időből és ismeretlen művésztől.

Mesés kincsesház a vatikánban kiállított pápai ajándékok tára. Elvakult a szemem, belebódult a fejem. 

Érdekes a >>Szt. Pietro in vincolis<< templom, főékessége a >>Mózes<<-szobor, a melyet Kossuth Lajos saját szavai szerint két óráig bámult. 

Nagybecsü a >>Pantheon<<: a régi pogány kornak egyedüli ép emléke. Kupolája felülről nyilt, ugy hogy az eső a templom márvány padlózatát mossa. E helyütt van eltemetve Viktor Emánuel és Rafael sírja is itt van.

A Colosseum, a római és Traján forum, Caracalla fürdői, a Ceasarok palotái megbámulni való óriás romok. Igen érdekes a Capitolium, abban a Garibaldi szoba, itt őrzik a hős kardját, a melyet rendesen viselt, a golyót, a melylyel bokában meglőtték, nagy halmaza van itt sok ajándéktárgynak és sok gyönyörü koszorunak. Akár csak a Deák-szoba a nemzeti muzeumban. A capitoliumi ludakat nem láttuk, valahol a páston legelhettek, tartásukra a budgetben semmi sincsen megszavazva, saját emberségükből kell megélniök.

Igen érdekes a Szt. Lorenzo temető. A templomot most renoválják, s most ékesítik gyönyörű mozaikkal IX. Pius nyughelyét. A temetőben szebbnél szebb emlékek. Különösen van kettő, a melyenél majd elpityeredtünk. Az egyik: egy fiatal haldokló anya hálóköntösben karszéken ül, s hozzá simuló szép fiacskáját utoljára megcsókolja. A másik: egy fiatal anya kiterítve pihen nyugágyán, s leánya lábujjhegyre ágaskodva rángatja a takaró lepelt, mintha alvó anyját költögetné. Költői s megható műremek mind a kettő. 

A katakombákat csak társaim nézték meg, sokkal kellemesebbek a miskolczi katakombák a tetemvári soron vagy az Avason. A földalatti sirokat trappista barátok mutogatják, derekukon bőrövet hordanak, a arról kétágu szijkorbács lóg, a melylyel állítólag manapság is elnadrágolják magokat. Hust nem esznek, szeszes italokat nem isznak. Tejen és zöldségen tengődnek. 

Savoyai Margit olasz királyné

A Quirinált belülről nem láthattuk. A királyi lak külömben magaslaton elterülő igen hosszu épület. Farkasszemet néz a Vatikánnal, de igen távol esnek egymástól. 

Gazdag kárpótlást nyertünk, kétszer láttuk a szép Margit királynét. A Szt. Pietro hegyen előttünk kocsin két lépésnyire haladt. Mély tisztelettel üdvözöltük, s ő bájos főhajtással nyájasan viszonozta köszönésünket. A királyné igen népszerű. Mondják, hogy igen nemes szive van, s állandóan Rómában lakik. Olaszhon határát nem igen lépi át. A királyné mellett egy nő és szemben vele egy ur ült. A kocsis és hatul két inas talpig veresben voltak. A kocsiut egy fordulójánal szegény lányka futott a kocsi után kezében kérvénynyel, a királyné megállíttatta a kocsiját, s átvette az inas által átnyujtott iratot. A Szt. Pietro hegy pompás sétahely s még felségesebb a kilátás mint a Pincióról.

Rómát ápril 16-án délután hagytuk el és éjjel 12 óra felé Nápolyba értünk. Igen elegáns szállodában (a >>Vezuv<<-hoz) nyertünk szállást. Éjfél után 1 órakor kaptunk pompás ebédet a miről a társaságból sokan nem tudván elaludták a különben is szokatlan időben adott ebédet. 

Alig vártam hogy megvirradjon. Hajnalkor ablakomnál álltam, mely a tengerre és a festői szép vidékre nyilt. Sokat hallottunk Nápoly vidékéről, fekvéséről. A hír, a rege való. De azt nem fogadom el: >>Nárolyt látni és meghallni<<. Igen, sokáig látni Nápolyt, és egészségben sokáig élni. 

Hát bizony felséges Nápoly fekvése. Gyönyörü kék tenger ölén félkörben fekszik, elöl a végtelen tenger szigetekkel, oldalt a Vezuv füstöl s ugyancsak pipázik. - s a város páltere hegyen emelkedik. A szt. Martin hegyről, a zárda szédítő magas erkélyéről elragadó kilátás. Mégis csak Isten a legnagyobb mester!

Nápoly igen nagy s élénk város 1/2 millió lélekkel. Legélénkebb utczája a Toledói. Templomokban Róma után szegény. Érdekes az Aquarium, a nemzeti Múzeum és az S. Carlo színház, a mely legnagyobb a világon. Láttunk benne egy operát (a Hugenottákat) s utána egy ballettet. Az előadás kezdődött este 8 órakor, és éjfél után két órakor ért véget. Bucsuelőadása volt egy Gabbi nevű kitűnő művésznőnek. Patti után nem láttam nagyobb művésznőt sem énekre sem játékra. Volt is taps és kihivás s lelkesedés olyan, a milyenről fogalmam eddig nem volt. Ahogy az olasz tud tombolni, zajongani, s a >>bist<< (kétszer) a hangváltozatok lajtorjáján végig üvölteni: ez minden képzeletet felül mul s az örjöngéssel határos. Majd belehalt a művésznő a sok hajlongásba és csókhányásba. Egy asztalt és egy kosarat kapott teli gyönyörü virággal, 2 szolga alig birta a szinpadról elczipelni. Megemlítem itt, hogy Rómában egy népszinházban voltam, ahol a >>Kornevilli harangokat<< adták, távolról sem olyan jól, ahogy csak Miskolczon is láttuk. S különösen megbotránkoztam azon, hogy a földszint s a páholyokban egyaránt kedélyesen szivaroztak. Magam is az árral usztam.

Igen élénk a Nápolyi népélet a >>Laczi-konyhák<< és az >>osztriga<< asztalok körül. Egyikről sem kivántunk táplálkozni, hanem egy pár furcsa formáju osztrigát megetettünk az eladóval. Az egyik osztriga kerek, lapos volt s tüskés mint a sündisznó, a másik hosszu mint egy egyenes szivarszopóka. Furfang s ügyesség kell a felnyitásukhoz: mint nálunk a sulyomhoz. Lazaronit is eleget láttunk a mint az utczán henteregnek, no de nálunk is van elég járdataposó!

Igen élvezetes kirándulast tettünk a tengeren Capri szigetére. A tenger nyugodt volt, s hullámai szeliden bodrosodtak. Volt köztünk egy miskolczi viharvágyó menyecske, igen óhajtott tengeri vihart megérni. Valami 1/2 óra mulva elkezdett a világ keringeni a menyecskével, s az egész uton jövet menet igen rosszul volt. Felőle ugyan akár a férje is udvarolhatott, nem érdekelte sem a nap fő kelte sem lemente. Bár csendes volt a tenger, hajónk ugyancsak ringott, hát ha még vihar lett volna!

A Capri sziget tövében érdekes a >>kék barlang<< - maga Capri szigete is - de mindezeknél szebb Sorrento. Költőknek való idylli hely s fiatal párnak a mézeshetekben. Nem csodálom, hogy az orosz czárné 6 hetet töltött itt Sorrentoban. - Magas hegyen fekszik, szép kertek közt, czitrom s narancsfákkal teli gyümölcscsel, s a kilátás a tengerre, Nápolyra leirhatatlanul szép. Itt a vastag próza is költeménynyé finomul. A sorrentoiak igen ügyes műfaragók, az élénk városka igen sok boltja megrakva remek fafaragványokkal, de a selyem gyártás is nagy lendületet vett. Megfiatalodva Sorrentóban szeretném élvezni a mézesheteket. Talán majd gyermekeim!

A sorrentói felejthetetlen nap után másnap Pompejbe utaztunk. Egy nagy város már ami kiásva van, s az ásatási munkálatok most is serényen folynak. Az utczák kövezve és mindenütt látszik a kerék nyoma A falak sok helyütt épek, a házak berendezéséből kitűnik, ahol ur, s ahol szegény lakott. A kiásott értékes tárgyak a nápolyi muzeum kincsei, a pompéjiban láttunk megkövült alakokat abban a helyzetben, a hogy szegényeket a láva eltemette. A krater, a mely Pompejit elpusztitotta, régen kihült. Uj pipára gyujtott a Vezuv. Délután kocsin felrándultunk a Vesuvra, de ez egy kárbaveszett kirándulás volt. Az alsó krátertől lehettünk még 3 órányira gyalog, nem ajánlom jó emberemnek. Én egy bokor alatt jóizüt aludtam, délutáni édes álmam a legkedvesebb emlékem a Vesuvról. Alatta egy városkában láttam temérdek makarónit kihuzott kötelen száritottak, mint nálunk a fehérnemüt. 

April 19-én éjjel 11 órakor elbucsuztunk Nápolytól. Gyönyörü holdvilágos éj volt, a tenger csillámlott, s a Vesuv tüzelt, mintha szüreti pásztor tüzet raktak volna a tetején, hol elaludt, hol kigyuladt.

April 20-án este 8 óra felé Florenczben pihentünk meg. Igazi virágváros, gyönyörü vidékkel, kertekkel, villával. Érdekes a városháza magas tornyával, a dombja kivülről igen szép fehérmárvány, képtára világ hírű, s gyönyörű a királyi kert. Domboldalon fekszik festői panorámával. Két királynő volt akkor Flórenczben. Victória az angol, és Natália a szép szerb királyné. A kirakatokban láttuk arczképeiket, elevenen egyiket sem. 

Ápril 22-én vasárnap délben Bolognában elváltak útjaink. A társaság Velencze felé tartott, én Soltész Nagy Kálmánnal szivünk Mekkája Turin felé zarándokoltunk. Turin nagy remetőjéről legközelebb.

(Borsodmegyei Lapok - 1888. május 15.)

Soltész Nagy Kálmán

A turini nagy remeténél

(Soha nem felejti: Ö. k. d.)

(II.) Sokszor megálmodott vágyunk valósult. Elértük tehát Mekkánkat: Turinba vasárnap este (april 22.) 7 óra után megérkeztünk. Az >>Európa<< szállodában: teremnek is beillő első emeleti utczai sarok-szobában kaptunk szállást s már előre is >>borsódzott a hátunk<<: hogy majd igen >>borsos<< talál lenni számlánk. Csak már tulestünk volna a számazkodás kényes kérdésén. Ugy voltunk vele, mint a csizmadia inas: >>jaj csak már majsztram meglábszíjjazott volna<<! Soha elegánsabb éttermet nem láttam s a kitünő ebéd után jó egy arasznyit növekedett kiváncsiságunk a számla nagysága iránt. Hát bizony elég magasra rugott. Egy >>rugott<< bornyu ára ki nem adta volna.

Hétfőn (april 28.) igen csunya, ködös szitáló reggelre virradtunk. Korán reggel kocsira ültünk s délig összevissza jártuk a várost. Turin Olaszország legrendezettebb városa. Hosszában-keresztben gyönyörü egyenes utczák nyílnak a némelyik olyan hosszu, mint a miskolczi gőzmalomtól a d.-győri vámsorompóig. Hej! ha Miskolczon is valaha nem a Szinva lett volna a szabályozó szépészeti bizottság!

Turin igen szép terekkel, fasoros sétautakkal, pompás népkerttel rendelkezik. Szobrai kitünően sikerültek. Legkiválóbbak a Cavour és Garibaldi dicsőitésére emelt emlékszobrok. Igen nagyszerü lesz a nemzeti emlék: Victor Emanuel emlékére. Egy muzeum épület, közepéből majd az égbe nyuló karcsu toronynyal. Ez lesz a világ legmagasabb tornya. 

Végre d. u. 2 óra felé ütött a várva várt óra. A Via dei mille 22. sz. háza előtt dobogó szívvel állottunk meg s még hangosabban vert szivünk, a mikor az első emeleten megpillantottuk a lépcsőre nyilo ajtón bevésve: Kossuth. Az előszobában névjegyek átadása után csakhamar nyitotta az ajtót az inas, mondván: szabad. Egy galambösz igen kedves öreg ur, fején fekete házisipkával igen nyájasan fogadott fogadott bennünket s igen melegen szorított kezet velünk. Szép kék szemeivel szeliden nézett reánk, s a mikor elmondtuk hogy azt a nagy V. betüt csak azért csináltuk, hogy öt szinről-szinre láthassuk és hallhassuk, - mosolyogva felelte: >>nem volt értelme ilyen messze fáradnotok.<<

Kossuthot virulo jó szinben és kitünő kedelylyel találtuk. Vállban kissé görnyedt, de lelke, szelleme, kedélye fiatal s hanja cseng most is, mint az ezüstharang. Szivarra gyujtottunk s finom ménesi borral koccintottunk (rajtunk kivül még báró Orbán Balázs és báró Nyáry a régész) a vendégszerető házigazda egészségére, mire Kossuth is poharat emelt, mondván: >>Isten őrizzen, hogy sokáig éljek, mi czélja volt eddig is s mi lenne ezután. Voltam valaha valami. Elmult, vége van. Semmi vagyok, hitregei alak, elfeledve. 

Valami 1/2 óra mulva Orbánék elbucsuztak s mi Soltész N. Kálmánnal ketten maradtunk az öreg urnál. Mintha csak nagyapámnál, - egy fiatal kedélyű, szelid öreg urnál lettem volna, ugy éreztem magamat. Semmi nyomasztó, szorongó érzet: a melyet nagy szellemek körében rendesen érzünk. Hallgattuk őt, mint unokák a sokat tapasztalt, jó öreg nagyapót. Teljes 2 óráig voltunk szerencsések öt hallgatni s ez idö alatt ezerféle ismeretet árult el. Be szeretném professoromnak.

Megmutogatta növénygyüjteményét, mind alpesi virágok s mind ö száritotta, osztályozta. ,,Sokkal hálásabb foglalkozás volt ez az erdő magányában, mint hajdanában az emberekkel; ezekkel igen sok bajom volt. S miért? Egy nagy semmiért”.

Kérdésünkre, lesz-e még folytatása >>Iratainak<<, megörvendeztetett bennünket, hogy még három kötetre való van rendezés alatt s vár nyomtatásra. Hisszük, hogy hazai közönségünkörömmel várja a köteteket. Adjon Isten erőt, egészséget az >>Iratok<< szerzőjének!!!

Hirlapi kacsának mondta Kossuth azon szárnyra eresztett hirt: mintha ő Somsich Pálnak azt regélte volna hogy hazajön, ha királyunk a muszkának háborut üzen. >>S képzeljék önök, - füzte tovább: - valami Fazekas nevü - tehát azt kell hinnem, hogy magyar - embertöl levelet kaptam, melyben kérve kér, hogy csak maradjak itthon, mert ő (t. i. a levél irója) s vele igen sokan: a muszkától várják felszabadulásunkat. Hát nem őrült ez a Fazekas?

Miskolcz város polgármesterétől élénk érdeklődéssel kérdezősködött Kossuth a mi kis városunk fejlődéséröl. Örömmel értesült Miskolcz emelkedéséröl, szépüléséről, hanem népesebbnek képzelte. >>Hiszen tudják önök, nekem volt részem abban, hogy Miskolcz tekintettel fekvésére s más számbavett körülményekre, két orszgy. képviselői választói kerületet nyert. Hát bizony kérem szivesen 2 képviselö sok Miskolcznak szemben más városokkal, de hát Miskolcznak kiváltságos a helyzete és jövője van<<. - >>Hát a gyönyörü d.győri völgyben a hámor megvan-e még? A negyvenes években kellemes napokat töltöttem el ott<<. Mondtuk aztán, hogy D.-Győr és Miskolcz között terül el egy nagy vasmügyár telep állami kezelés alatt, mire megjegyezte: >>Ilyes vállalat nem való államnak, kevés haszonnal jár, jó, ha rá nem fizet<<. 

Sokat beszélt Kossuth Olaszország kedvező helyzetéről, városairól. Százhárom városa van Olaszhonnak s a legkisebb is tud felmutatni valamit, a mi érdemes a megnézésre. Turinnak van 500 milliomosa, szerényen élnek, a jövedelmén felül egyik sem költ. Tanulhatnának a mi uraink, a mi Kégl Pistáink! 

Beszélgetés közben felemlítve lett a pisai torony is. >>Hát bi’ a’ kérem szivesen (Kossuth szavajárása) nem szándékosan épült görbének, hanem építés közben jöttek rá a görbeségére, aztán ugy folytatták s ugy veszett, s most tornyáról híres világszerte Pisa<<.

Szivesen beszélgetett fiairól is. Mind a ketten Nápolyban laknak, jó körülmények közt, de nőtlenek. Ferencz az idősb bányász, Lajos vasuti igazgató. Ugy látszik, a kisebbik fiu büszkesége atyjának. Lajos nagy tudományu mérnök, s ha nem idegen, pár év mulva minisztere lehetne Olaszországnak. A turini mérnöki egyetemen (a mely páratlan a maga nemében) végezte tanulmányait. Mint közönséges munkás kezdte a vasutnál. Feltünt egyszer egy napszámos társának: ,,egy értékes gyűrű Lajos fiam kezén. Gyanuba vették, hogy talán nem igaz uton jutott a gyűrűhöz. Mire egy munkás megjegyezte: hát tudjátok fiuk, ő nem olyan magunkféle ordenáré ficzkó, hanem fia annak a Kossuthnak, a ki valahol messze-messze forradalmat csinált.<<

Elborongva felpanaszolta Kossuth, hogy ha megérheti 1889. decz. havát megszünt magyar honpolgár lenni. Mintha bizony törvény elvehetné azt, a mely kegyelettel Kossuth hazájában milliók szivében él, s a kinek emléke örök időre fennmarad!

Kossuth lakása szép térre, s dolgozó szobája erkélyre nyilik. Az erkélyre nyilo ajtónak egyik üvegtáblája parittyából hajitott kövel igen ügyesen át volt ütve. Csak annyi lyuk van az üvegen, a melyen a dobott kő beférhetett. Olaszországban már a gyerekek is művészek. Az üvegtáblán esett rés papirral van befedve, mosolyogva mondá Kossuth: >>még nem volt rá időm, hogy uj táblát vágassak be,<<

A szoba, a melyben Kossuth világra szóló gondolatait papirra irja, kényelmes tágas. Iroasztalán a levélnyomó egy kő, a mellyet Kossuth a római Caracalla fürdő romjaiból hozott. Igy már magam se sajnáltam, hogy jó magam is elkezeltem egy két kilogrammos emlékkövet, a melyet az egész hosszu uton aggályok közt s bosszusan czipeltem.

A szobában diszes könyvtár van, egy szekrény megrakva a dobozokban elhelyezett alpesi virágokkal, egy másik tele van szebbnél-szebb emléktárgyakkal. Mindezek valaha örökbecsü kincsei lesznek a magyar nemzeti muzeumnak. 

A falon egy nagy kép gyarló kivitelben a >>haldokló Petőfit a csatatéren<< ábrázolja, a másik Kossuth olajnyomatu arczképe életnagyságban, a melynek eredetijét Parlagi Vilma festette s egy idöben annyi bajt csinált. Az arczkép fájdalmas vonásokkal festett beteges arczot mutat, az eredeti, hála istennek piros az egészségtől! A festett képen csak a fekete házi sipka hű és a fekete öltöny, a melyet Kossuth rendesen visel. 

Beszélgetés közben igen dicséröleg emlékezett meg Kossuth Hermann Ottó >>halászati<< könyvéről és sajnálkozott kimaradásán a képviselőházból. Érdekkel hallgatta tőlünk Hermann nősülésének előzményeit, s egybekelését Miskolczon, melyről itt lakó nővére is csak az utolsó órákban értesült. Magasztalva szólt a névtelenül bőkezű Semsey Andorról, a ki nagylelkűsége s áldozatkészsége miatt érdemes a haza hálájára. 

Bármennyire is toltuk volna vissza az óra mutatóját, elérkezett a válás ideje. Mielőtt bucsút vettünk volna, egy kis emléket kértünk. Kossuth két arczképet vett élő s mind a kettőt névaláirásával látta el. Áldott legyen kezének irása s az irója! Szemüveget sem irásnál sem olvasásnál most se használ. Kérdésemre, használja-e még Brazay (a kit személyesen ismerek) >>sósborszeszét<<, igenlőleg felelt, s elmondta a használat módját. Erre egy adomát mondtam el, a mely néh Somsich Pál apjával, az öreg Miklós urral történt. Ugyanis beállitott egyszer egy hires szemorvoshoz. A többi szegény emberrel türelmesen várakozott az elöszobában, a mig rákerül a sor. Nem jelentette be magát, szegénynek nézték. ,,Hát bizony - mondja az orvos megvizsgálva a szemeket - ezekkel öreg barátom már eleget láttunk. “ - Ekkor elárulja kilétét Somsich. >>Ah, méltóságos uram, miért nem mondta mindjárt. Nézzük csak még egyszer azokat a gyenge szemeket, hátha segithetünk.<< - >>Sohase bántsa orvos ur, - felelte Somsich - maradjunk csak az elébbi diagnosisnál: bizony öreg ur, már eleget láttunk<<!

Igen szivélyesen elbucsuzott tölünk Kossuth, s bármilyen távol is estünk töle, gyakran elevenen jelen meg mint álomkép előttünk, s édes szavának behizelgö zengése mint az üvegharang visszavert hangja cseng füleinkben.”

(Borsodmegyei Lapok - 1888. május 25.)

A Kossuth-szobor avató ünnepsége Miskolcon. Forrás: Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV., 306.

Hazafelé...

(Nehezen várta, könnyű szivvel irja: Ö. k. d.)

(III) A turini felejthetetlen nap után éjjel 11 órakor Milánóban voltunk, s mint hű római zarándokok a >>Róma<< szállodában fúttuk ki egy kevéssé magunkat és visszaálmodtuk a turini prófétánál lelki gyönyörrel átélvezett kéjes órákat.

Szállodánk közel esett a világhirű dómhoz s reggel először is a tornyok csucsain megtört aranyos napsugarakban gyönyörködtünk. Jó izlése van a napnak, hogy sugarait a dóm márványtükrében füröszti, ha ő kelme volnánk, másképen mi sem cselekednénk.

Igen megérdemli a milánói dóm, hogy a nap korán reggel rásüssön. Tiszta fehér márványból épült az egész óriás templom s oly filigrán csipkézettel, mintha >>brüsszeli csipkéből<< vagy czukorból épült volna. Prevosti és Schweiczer (jóhirü sveiczi czukrászok) büszkék lehetnének: ha csak halvány másolatba is utánozni tudnák a világ amaz egyik legszebb műremekét. Háromszáz tornya van s 4500 életnagyságú szoborral ékeskedik. Boltozata belül finom faragványu s óriás oszlopokon nyugszik. Nem csodálom, ha ezt látva a magyar baka: >>Nagy Tálián országról mesélve, el is vetette a sulykot.<<

A dóm elött igen tágas tér terül el, szabadon végig gyönyörködhetünk az egész óriás épületen, nem ugy nyakat-szegve, mint a bécsi Szt.-István templom előtti szűk terecskén. Oldalt a dómtól Milánó városának pompás palotája fényeskedik s abból üveggel fedett óriás bazár nyulik fel fényes kirakatokkal, a mely helyiséghez hasonlót szavahihető utitársam Párisban sem látott.

Milánó város népes, élénk, szép város, gyönyörü fasorokkal, népkertje pedig mesterséges sziklacsoportjaival, vizeséseivel, szökőkutjaival, a legszebb, amit eddig láttam.

Temetöje igen szép rendezett s gazdag művészi emlékekben. A bejáratnál középen kápolnával, egy fedett csarnok sirboltokkal s emlékekkel, fehér márványból épült s 2 millió frankba került. A temető végén van a hullaégető kemencze, csinos épületben. Régebben 2 óra kellett egy hulla megégetéséhez, most 10 percz alatt vége mindennek. A szegények ingyen mulatnak, a vagyonosoknak 50 frankba kerül ez utolsó mulatság. Évenként 200-300-an adják rá a fejüket.

A joviális portás egy üvegszekrényt mutat: a melyben egy anya s 2 gyermekének megtisztult csontjai fehérlenek. A hamvak szeleczében pihennek olyanformákban, a milyenekben bonbonsokra megfut a gyerek szájának nyála.

Milánó sikon fekszik akárcsak a >>kálvinista Róma<<: Debreczen. Határában sok a rizsföld, de abból édes keveset láttunk, mert víz alatt állanak. A rizsföldek nagy hydropaták, s mint a gödények mindig vizet isznak.

Délben a vendéglőben, ahol étkeztünk, bámulattal s örömmel olvastuk az étlapon: >>gollasse ungherese<<. Nem instáltunk belöle, gulyáshust, tokányost, már csak otthon.

Estefelé Verona kies fekvésén s a Gárdató bájos vidékén gyönyörködtünk. A Gárdató ugy fekvésére, mint természetére igen hasonlít a mi Balatonunkhoz, csakhogy ennél keskenyebb és rövidebb. A veronai pályaházban utitársam megizlelte a hires veronai szalámit, én nem mertem belekóstolni, attól tartottam, hogy nyávogni fog bennem. A troubaodur dalnok-macskák serenádját pedig éjjel a háztetőn sem szeretem.

Nagy megtiszteltetésnek venném ugyan, ha daláregyletünk elnöknek választana.

Este 8 órakor Velenczében gondoláztunk. A hagyományos szokás szerint, gyászba öltözött fekete-gondolák és a piszkos, szűk sikátorok, sötét zugok, igen kellemetlenül hatottak reám. S a szállodában még kellemetlenebb hirre érkeztünk. Feleségeinket, a kik három nappal jártak előttünk, nem találtuk a szállodában, a melyet még Florenczben kibéczéztünk volt. Szent isten! Csak nem a >>Sabinnök rablása<< javitott kiadásban! Már már vigasztalhatatlanul fel-felsóhajtoztunk: >>Szegény tatár!<< amikor, - uramfia egy étteremben ráakadtunk oldalbordáinkra. Persze nagy volt a viszontlátás öröme, bár igen lehütötte azon sajnos baleset, hogy a velenczei >>Ezeregy éjszakát<< külön szállodában elszigetelve kellett átálmátlankodnunk.

Reggel egészen jóra fordultak érzelmeim Velencze iránt. Egész Olaszhont bejárva is, érdemes ide bekukkantani, ha ugyis, mint: >>Bolond Istók Debreczenbe<<.

Mint hajdanában afféle jó harangozó gyerek, elöször is a toronyba sétáltam fel. Lépcsőtlen feljárata igen kényelmes, mint a hegyre felmenet kigyózó utakon. I-ső Napoleon lóháton tette meg ezt az utat, ő tehette, bár nem volt >>vasutyi<<. A toronyból egész Velenczén s vidékén épen javában gyönyörködtem, a mikor valamennyi harangot meghuzták fejünk felett s lehetetlen volt a továbbmaradás. Szent-Márk névnapját ünnepelték, azért volt a sok csiling-csalang.

A Szt.-Márk temploma mór stylben épült s igen gazdag műkincsekben. Szt.-Márk szobra vert ezüstből volt kitéve a névnap tiszteletére, igen érdekes a feszület, teknősbékahajból, ezüst foglalványnyal s a Krisztus ébenfából. A templom padlózata mozaik, hanem az idöközi sülyedések folytán igen hepe-hupás.

A Dogek palotája fehér márványból oly gazdag szebbnél-szebb képekben s mükíncsekben, hogy ez maga megérdemli az idefáradást. Trónteremében láttam a legnagyobb fresco-képet a melyen a művész (Tintoretto) 8 évig dolgozott. - Borzalmas helyen vannak a börtönök, - fával bélelt apró czellák: ahová Isten szép napvilágból egy mákszem sugárka sem jut. Igazán csoda, hogy az ott elzárt szerencsétlenek mind meg nem őrültek.

Élénk szép hely a Márk tér, szelid galamjaival. Pompás a fehér márvány királyi palota csinos kertjével a tengerre. Igen érdekes a város órája: a nap, hold, csillagok járását és a világ minden részében az időjárást és változást jelző mutatóival. Az esöre nem érzékenyebb a tyukszem sem. Megláthatod egy áltóhelyedben p. o. hogy hány óra lehet az emberevőknél, és szerencsefia vagy, ha azt, is megtudod, hogy egy szép asszonynál: >>hányat üt az óra<<!

Feleségemmel meglátogattam a csipke gyárat is. Megvallom, némi aggálylyal léptem be. Asszonynyal csipkeárukat nézni, sohasem tudhatja a szegény férj (hát még az udvarló): mennyire ugrik bele. Eléggé ép bőrrel menekültem. - A gyár állami felügyelet alatt áll, az árak szabottak és nem magasak. -

A Lido szigetére nem mentem, ott még zárva volt minden. Fürdőruhákkal bőven el voltunk látva; de bizon szárazan maradtak azok. A fürdőidény csak juniusban veszik kezdetéts tart októberig.

Ha már nem fürdhettem a tengerben, - végig hajóztam a >>Grand Canalat<< - Sok szép márvány palota jobbról balról, de jobbára üresen ásitanak s unalmasan: mint a léhütő ácsorgók. Milyen élet lehetett itt hajdanában, Velencze fénykorában. Fényes emlékein tengődik, - mint az egykor ünnepelt, most elfeledt nő multjának él. Nem jókedvéből, de mert >>muszáj<<!

Este 8 órakor Triestben vacsoráltunk. Érdekes szép város, a tenger partján modern palotákkal. Kikötöje igen élénk, tultesz a nápolyin. A tenger nyugtalanul fészkelődött, - a partnál az utra magasan felhányta a hullámokat, akár csak a Jónást elnyélt czápa csapkodott volna rettenetes farkával.

Érdekes a hajógyár, láttuk az épűlőn félen volt >>Imperatrix<< hajót, a mely azóta ünnepélyesen vízrebocsátottak. Tavaly elkészűlt az >>Imperator<< - s most méltó hitestársa >>Imperatrix<<. A két óriás házastárs 3 millió forintba került, - 2 kaszárnya telep is kikerülne belőle s még csinos rebach maradna.

És most lássuk, milyen lehet az >>Égben<< - a hol csakugyan kékebb az ég és zöldebb a fű. Egy költő megálmodta, s egy nagy ur végrehajtotta. A tenger partján sziklák alatt szikla hegyen egy paradicsomot: édenkertet a hol télen is tavasz van, a hol mindig virit virág, s a hol örökzöld a fák lombja. Boldogság laka volt rövid ideig, - most néma fájdalom siralom háza, a melynek története oly szomoru. A paradicsom alkotója, teremtő Ádámja messze idegen földben alussza örökálmát, - s hű Évája gyógyithatatlan beteg, élőhalott. Nagyon szomoru történet ez, - ki tudja, - lesz-e, s mikor, boldog vig lakója: Miramarnak!

Egy szép este végre hazaverődtünk. Olaszhoni utunk igen élvezetes volt, de igen fáradságos. Olyan formán éreztem magamat mint szakmányosom az idei szölönyitás után, aki nagy fáradtan azzal állított be feleségéhez: >>Anyjuk lelkem, bontsd el a pitvar küszöbét, olyan fáradt vagyok, nem birom átlépni<<.

Még is csak legjobb itthon!”

(Borsodmegyei Lapok - 1888. június 5.)