A miskolci vásári szokásokból szemezgettem a múltkoriban. Nagyon sok érdekességet találtam a sorok között. Ezekből állítottam össze egy cikket, a teljesség igénye nélkül. Szemelvények a miskolci piactörténelemből. Az írásom Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon című könyvének tartalmán alapul elsősorban.

A piac szavunk 1372-ben fordul elő először írott formában. Piacnak nevezzük azt a területet, ahol egy vagy több jószág és/vagy pénz cseréje zajlik. A vásár szavunk 1055-től használatos. Jelentése olyan terület, ahol nagyobb arányú adásvétel folyik. 

A Búza téri piac 1900 körül 

Vajon már az első miskolci telepesek is piacoztak? Minden bizonnyal.  

Miskolc középkori vásártere a mai Kossuth és Rákóczi utcák közötti területen - az egykori Béke mozi alatt feltárást is végeztek - volt, Derék piacnak hívták. Tehát a mai Sötétkapu északi és déli részét is magába foglalta. Tőle nyugatra is (Felső piac) - Városház tér környéke - és keletre is (Alsó piac) - Forgó híd-Kazinczy-Szemere utcák nyomvonala - kisebb-nagyobb piactereken is árusítottak. Városunknak 1580. előtt nem volt ,,vásártartási vagy sokadalomalapítási" joga. 

Azt viszont valószínűsíthetjük, hogy a két katolikus templomunknak - a reformáció előtt - volt búcsútartási engedélye, ekkor biztosan nagy forgatag volt a városban. 

A Búzavásártér és környezete a 19. század végén (Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon, 104. oldal)

A 17. században két országos vásárra kaptunk engedélyt:

• Orbán napi (május 21.),
• Szent Lukács napi (október 18.)

Még ugyanebben az évszázadban még kettővel bővült:

• Szent Julianna napi (február 16.),
• Sámuel napi (augusztus 21.)

1801-től pedig még egy vásárnap csatlakozott az eddigiekhez:

• Lázár napi (december 16.)

A Vásárcsarnok 1938-ban - Miskolc a múltban Facebook csoport képe.

Ezekben városunk olyan büszke volt és olyan bevételt hozott, hogy 1942-ig plakátokon hirdetve reklámozta. 

A prágai naplóíró asszonyság Bozena Nemcova, akinek leírásába lépten-nyomon belefutok, ezt írja a miskolci vásárról, amelyen részt vett a 19. század közepén:

,,1851. április 30. szerdán piac... Furcsább látványt nyúltak ez a piac a különös viseletek és arcok keveredése miatt. A Lipót puttonyokban áll, emitt lisztárusok, amott vajárusok, zöldséges és virágárus asszonyok,odébb mészárosok. Szárított gyümölcs, jól megaszott körték várnak vevőre. Van itt bögre, szilke, tál stb. Vargák, bádogosok, egy egész sor zsidó, rőfös áruval és ócska ruhákkal. Vikler(?) lóg a huszárzubbony mellett, a flór ruhák a kocsisok sujtásos libériája mellett és kemény kalap hátul lecsüngő széles szalaggal. Prágában ezt nem engednék meg... Közvetlenül mellette van az ócska-vasas, majd a súlyommal kereskedő asszony. (...) A szegény nép ezt nagyon fogyasztja! Az íze olyan, mint a krumplié, ezt is sózva eszik és drágaság idején a szegények egyedüli tápláléka. 30 darab (kerül) 1 krajcárba. Fogyasztása azonban hideglelést okoz."

20. századi plakát a Sámuel-napi vásárról. (forrás: Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon, 18. oldal)

1851-ben már búzavásárnak vagy csak simán vásártérnek említik a Búza teret a források. A 19. század végétől állandósul a Búza tér elnevezés. A negyvenes évek végétől 20 évben át Béke térnek nevezték mai vásárterünket. 

Főutcánk elnevezése - Piac utca - is vásározó városra utal. 1874-ben nevezték el Széchenyi Istvánról. 

Élelmiszerpiacot minden nap tartottak városunkban, egészen a villamosközlekedés kezdetéig, 1896-ig. 

Évszázados hagyománya van Miskolcon a keddi napokon történő állatvásárnak, péntekenként pedig az iparcikk árusításának. 

Lacikonyhások 1910 körül

Vásárokon a rend fenntartása minden esetben a vásárbíró feladata volt. Büntetések behajtása, peres kérdések azonnali ítélethozatala, mind-mind őreá tartozott. 

Míg a piacokat a városban bonyolították le, addig a országos vásárokat a városon kívül. A 18. századtól kezdődően Miskolc keleti részén a Zsolcai városkapu és a Sajó közötti térség adott ennek helyet. Az állatvásárokat a Szentpéteri kapui vásártéren tartották. 

Nézzük most egy miskolci, Pflieger J. Ferenc leírását egy piaci forgatagról, kicsit későbbről, mint a Nemcova által leírott bemutatás:

Hömpölygő tömeg a régiségvásáron, amely kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Fotó: boon.hu

,,A Sötétkaputól lefelé a kenyeres kofák árultak egészen a mai Pest városa szállodáig. Feljegyzésre érdemes, hogy a sor elején 3-4 asztalkán árulták az országszerte híres hófehér miskolci dumós kenyeret és a négy felé hasított, jóízű cipókat. Ezután következtek a kétszeres kenyerek asztalkái, végül a barna és rozs kenyerek. A kenyérszeletek végén a már említett Laci pecsenyesütő és a Lúczi kocsma állt.(...) A Széchenyi utca északi oldalán kezdődőleg, a mai Lengyel-ház felső végétől a Kossuth utca sarkáig mindenfelé cókmókot árultak tarka összevisszaságban. (...) Az árusok jobbadán kiérdemesült kofák és cigányasszonyok voltak, az utóbbiak kiegyenesített szöget és tűzszerszámot árultak. A Kossuth utcától lefelé, elsők a veszékedésükről híres perecnek asszonyok voltak utánuk következtek a puttonyból áruló lisztes asszonyok, nagy lármával kínálgatva a langlisztet, a mont lisztet, a grízt. (...) A lisztes asszonyok után következtek a színházig az ócska bútor és házi eszközök árusai és a köszörűsök következnek. (...) Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései. 1840-1918. (32. oldal)

A legendás Zsarnai. Fotó: csipkeistva.blogspot.com

Az országos gyakorlatnak megfelelően a 19. század végétől már csak mérnökök által tervezett vásártéren lehetett árulni a kereskedőknek. 

A vásárok velejárói voltak minden időben, az úgynevezett tractőrök, azaz a vendéglátósok. 

Országos híre volt a miskolci fehér kenyérnek, cipónak, perecnek és a lacipecsenyének. 

A lacipecsenyések helye mindig a fehér kenyeresek mellett volt. Ha ezt a vásárbíró nem úgy gondolta, nagy purparlé kerekedett, úgy, mint ebben a felidézett 1836-os esetben:

,,A piaczi rendelkezésbe ember emlékezet óta mindenkor a fehér kenyeresek mellé rendeltettünk, minthogy a perselyt sütés a kenyér árulástól el választhatatlan (...) Tisztázatlan Antal gyógyszer áros Úr kivánságára onnan el hajtattunk, s a Ttetes Camerális Prefectus Úr háza elibe rakottunk le (...) esedezünk, hogy méltó tekintetbe lévén azt, hogy a mi áruló helyünk á fehér kenyeresek árulló hellyektől távolban nem lehetvén, különben tetemeket kárt vallani kéntelenítettünk (...) állandó hellyet a fehér kenyeresek áruló hellyéhez ki rendelni, s állandóvá tétetni, s ez által minket élelmünk keresésébe a károsodástól meg menteni méltóztasson." (Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7., 18. oldal)

Miskolci különlegességek képeslapon: a perec és a fehér kenyér (forrás: Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon, 127. oldal)

A ,,Latzi konyha", mint ,,szegényes olcsó vendéglő" 1699-től szerepelt írott forrásban. 1785-től jelent egyet a piaci sülthússal. A népi hagyomány szerint II. Ulászló alatt készítették először, neve innen ered. 

A miskolci Lacipecsenye:

,,Forró zsírban, s nagy lángon pirított, bőrös sertéshús, amelyet a pörkölttől az különböztetett meg, az kenyérszeletek, vagy kettévágott cipó közé rakható nagy darab szelethús volt."

A kenyér és zsemle súlyának és árának meghatározása 1744-ből. Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon, 66. oldal)

A Búza téren először 1885-ben épült vásárcsarnok, Adler Károly tervei alapján. 

A mai csarnok elődje 1926-ban épült. Wellisch Andor és Münnich Aladár tervei alapján. 1944-ben lebombázták,  csak az ötvenes években épült újjá. 2008-ban felújították és kibővítették, Csikós Mihály tervei alapján.

Mindenképpen megemlíteném még a legendás Zsarnai piacot, amely miután a Szentpéteri kapui piac beépült a kórház területére - az állatvásár ezen a helyen volt - szükség volt egy új piactér kialakítására. Ezért került sor az ötvenes években a megalapítására. Nevét a Zsarnay családról kapta, amelynek valószínűleg ezen a helyen földje volt. 

A vendéglősökre vonatkozó előírások 1818-ból. Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon, (75. oldal)

A 19-20. század fordulóján városunkat Egerrel, Kassával és Debrecennel a legjelentősebb vásározó helyként emlegették. A 20. század második felétől ez az ősi hagyományunk visszaszorult az iparváros jellegéből adódóan is. Manapság pedig egy átlagos vidéki város vásározási szokásait éljük, minden hónap első vasárnapján a régiségvásárral kiegészülve. 

Források:

Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon 

Pflieger J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 

Wikipédia - Vásárcsarnok (Miskolc) szócikk, Lacikonyha szócikk

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. - A Miskolcról alkotott kép

Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 

mclib.hu

boon.hu fotója

csipkeistva.blogspot.com fotója

mandadb.hu