Interjú a városi felfedezőkkel
2017. október 01. írta: Reiman Zoltán

Interjú a városi felfedezőkkel

Három érdekes fiatalemberre találtam rá a tetemvári pincékkel kapcsolatos kutatásaim során. Elhagyatott helyeket járnak be szerte az országban, de Miskolcon is nagyon sok helyen kutakodtak már. Az Avasi kilátótól nem messze találkoztam velük, egy feltételezett óvóhely mellett beszélgettünk.   -…

Katolikus sziget a református tengerben, a mindszenti templom története
2017. szeptember 30. írta: Reiman Zoltán

Katolikus sziget a református tengerben, a mindszenti templom története

Mindenszentek egyházaként említik először a Miskolc szélére épült ispotályt, melyet Beatrix királyné 1483-ban oklevélben említ. 1507-ben oltárigazgatósága van, tehát valamilyen kis kápolna ekkor már biztosan található volt a területén. Ebben az évben II. Ulászló is említi oklevélben, mint Miskolc…

süti beállítások módosítása