Érdekes szerelmi történetre bukkantam az egyik régi újság hasábjain. Két ősi miskolci nemesi család tagjáról, Szathmáry Király Zsuzsannáról és Vay Józsefről, illetve az ő szerelmükről lesz szó. Elsőként Vay Sándor, a Vay család krónikása jegyezte le a históriát, ezért elsősorban az ő általa leírtakat vettem figyelembe - azért, mert nem utolsósorban személyesen ismerte Józsefet - a cikkem megírásakor.

Hasonló kocsival lehettek Zsuzsikáék a híres ,,nászutas" estéjén. Forrás: mult-kor.hu

A Szathmáry Király és a Vay családok Miskolc városának főnemesi familiájához tartoztak, bár az utóbbi ezer szálon kötődött Alsózsolcához is. A XIX. század közepén egy viharos házasság útján közeli rokonságba is kerültek - egy ideig.

Vay József már régóta "kerülgette" Zsuzsikát - Vay Sándor krónikás szerint. Akkor fordult komolyra az eset, amikor Ferdinánd főherceg Miskolcon utazott át, de egy bálon megjelent előtte valahol a városban. Éppen Zsuzsikát vitte volna táncba, amikor Józsi ott termett és elvitte a meglepett fenség elől a leányt. 

Komoly probléma is lehetett volna a dologból, azonban mindenki tudta - Ferdinánd is -, hogy Vay Ábrahám gyermekéről van szó. A Vay család az északi országrészből egy jókora szeletet birtokolt, nagy befolyása volt, ezért nem vont maga után semmiféle retorziót az eset. Persze roppant kellemetlen volt önmagában is. 

A botrányos este után nem sokkal összefutott a Sötétkapu mellett a két renitens gyermek apja - ugyanis, ha még nem mondtam volna, Zsuzsika sem ment a szomszédba egy kis balhéért - Szathmáry Király József és Vay Ábrahám. Ráadásul szomszédok voltak az urak, így a birtokokat egyesíthették volna  - akár - egy házasság által. Ezt József uram javasolta Ábrahámnak.

József édesapja Ábrahám, az MTA egyik alapítója volt. Forrás: Wikipédia.

Vay Ábrahám így szólt a házassági ajánlatra:

,,- Én nem vagyok a jónak elrontója. Nincs is semmi kifogásom Zsuzsanna hugomasszony ellen, de.... De hát bolond az én Józsi fiam, Domine Spectabilis..." 

Szatmáry uram erre a lehető legközelebb hajolt Vay uramhoz és ezt suttogta feléje: 

,,- Híszen épen annak az okáért. Mert bolond ám az én Zsuzsi lányom is szörnyű módon. Ezt a kettőt csak épen csak egymásnak teremtette a fölséges Uristen."

(Pesti Hírlap - 1906. január 7., 33. oldal, Gróf Vay Sándor)

Meg is ülték a lakodalmat, olyat, mint a mesékben. Hétországra szólót. Már a mézeshetek alkalmával is voltak összetűzések az ifjú házasok között, ami azért nem jelent sok jót. Általában Zsuzsika volt a harsány, Józsi pedig engedett a harcias menyecskének.

A krónika megőrizte híres ,,nászutazásukat" is. Történt egyszer, hogy Józsi a négy legtüzesebb lovát fogta be, Zsuzsikát pedig maga mellé ültette a bakra. Árkon-bokron hajtotta a lovakat, más asszonyság már remegve szállt volna le a férje mellől, a ,,miskolci Bősz Katát" azonban nem ilyen fából faragták. Elkapta a gyeplőt urától és amikor a Sajó fölötti hídon voltak a lovak közé dobta azt. Az egész fogat grófostól, Zsuzsikástól a Sajóba zuhant. 

Forrás: Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap

A lovak elpusztultak, a kocsi összetört, de a ,,nászutazó" párnak kutya baja sem lett. Úgy, csurom vizesen, kacagva sétáltak hazáig. Így mulatott a két nemesi család forróvérű párosa.

Két dudás sajnos nem fér meg egy csárdában, nem véletlenül tartja a mondás is. Zsuzsika mindig kötözködött férjével, aki megunta a veszekedést, látszólag engedett az asszonynak. Azonban egyre kevesebb időt töltött otthon. Zsuzsika ismerte a férjéről szóló legendákat, a sok hódítását, a fékezhetetlen természetét. Józsi ismét visszatért a ,,vadászmezőkre". Azt pletykálták, hogy a Búza téri kenyeres kofaasszonnyal szűrte össze a levet. Ez természetesen Zsuzsika fülébe is eljutott. 

És hát, jajj annak, aki ,,Borsod Rózsáját" megcsalja! Zsuzsika nem volt rest, megkereste a kofaasszonyt, elkérte gúnyáját - amiért szép pénzt fizetett - és odaült a piacon a helyére, várva kedves férjurát. Hamarosan jött is Józsi, hogy meglátogassa az ő kis kofaasszonyát. Éppen köszönt volna illendően a hölgynek, aki egy szerelmes pillantás - vagy a híres miskolci fehér cipó helyett - egy jókora maflást adott a csalárd férjnek. 

Nem tudta mire vélni a dolgot a gróf, csak akkor értette meg, amikor az arca elé tartott selyemkendő alól az ő Zsuzsikájának arca mosolygott reá. 

És a két fiatal harca folytatódott. A házasság véget egy káposztás tál okozta, amellyel Zsuzsika találta fejbe hites urát. Beadták a válópert és elváltak. Pedig akkoriban ez nem volt szokás, de a két erős jellem egész egyszerűen nem fért meg egymással...

Zsuzsanna nemsokára férjhez ment egy csendes osztrák kapitányhoz, akit három gyönyörű gyerekkel ajándékozott meg. Boldogan éltek egymást mindig szeretve és támogatva. A ,,miskolci Bősz Kata" megnyugodott, leihiggadt.

József még sok sokáig a kalandokat kereste, nem talált megnyugvást. Végül azonban ő is megtalálta a hozzá illő asszonyt. Egy húsz évvel fiatalabb csodaszép nőt, aki rajongott férjéért. Vay József is beállt a sorba, tisztességes úriember vált belőle. Vay Sándor - a történetíró - itt az írásában megemlítette, hogy József második házasságának története sokkalta romantikusabb mint az elsőé, de azt nem mesélte el, mert az özvegy Vay Józsefné akkor még élt. 

Kávéskészlet a Szatmáry Király család címerével. Forrás: Iparművészeti Múzeum.

Nem sokkal később, valahol összetalálkozott történetünk két hőse (Én feltételekkel fogadtam ezt a nagy találkozást, szerintem nem zajlott le, elsősorban Szatmáry Király Zsuzsanna korai halála miatt, de az egyik újságban erről írtak.):

,,- Boldog vagy Zsuzsika? - kérdezte Józsi.

- Hála Istennek, igen, Józsi. 

- Az uradat szereted? 

- Lehiggadtam. S szeretem és tisztelem, Józsi. Jó az, tisztelni egy férfiút. Aztán tudod, jó férj, szófogadós. Csendes. Én a kedvében járok. Mindent úgy teszek, mintha csak érte tenném. Nálunk mindig az történik, amit az uram akar. Igaz, hogy ő nem akar mást, mint én. S Te Józsi?

- Hát én is boldog vagyok. A feleségem kedves, szelid, okos. Mindent a kedvemre tesz. Nálunk csak egy akarat van, az enyém. 

- Sosem veszekedtek?

- Soha Zsuzsika.

- S ő mindent megtesz, amit te akarsz?

- Okos asszony az én feleségem, Zsuzsika. Ő mindig elhitetni velem, hogy amit tesz, azt én akartam. S én elhiszem. Ez pedig a boldogsághoz, hidd el, éppen elég."

A krónika szerint kedvesen beszélgetének és jó barátságot tartottak fenn ezután."

(Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941. december 24., 4. oldal, Ignácz Rózsa írása)

Így ért véget Szatmáry Király Zsuzsika és Vay Józsi története. Mindketten megtalálták a megnyugvást, de nem egymás oldalán. A sors így rendelte. Ezt a históriát is hozzáfűzzük Miskolc történetéhez.

Források:

Wikipédia - Vay Ábrahám szócikk

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái - 6. kötet 

Szendrei János: Miskolc története és egyetemes helyirata V.  

Pesti Hírlap - 1906. január 7. 

Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap - 1941. december 24.

Magyar Jövő - 1943. szeptember 3.