Meghökkentő mesék - szemezgetés a múlt századi miskolci sajtó írásaiból - 2. rész
2021. április 20. írta: Reiman Zoltán

Meghökkentő mesék - szemezgetés a múlt századi miskolci sajtó írásaiból - 2. rész

Folytatódik a Meghökkentő mesék című sorozatom. Ezúttal is három érdekes történetet hoztam nektek. Az elsőben egy csodadoktorral ismerkedhettek meg, aki hóval gyógyított, aztán a bolgár exuralkodóról lesz szó, majd az Avason forrásokat tálaló műépítészről lesz szó.

 

755147.jpg

Forrás: multidezoepiteszet.blog.hu

 

A csodadoktor

Egészen hihetetlen eset borzolta a miskolciak kedélyét 1930 januárjában. Egy csodadoktor garázdalkodott a városban, aki elsősorban fiatal lányokat "gyógyított". 

 

letoltes_17.jpeg

Az Urak utcája (a mai Petőfi Sándor utca) valahogy így nézhetett ki abban az időben, amikor a csodadoktor ott lakott. Forrás: hungaricana.hu.

 

Dr. Krempánszky vagy Dr. Kovács?

A Reggeli Hírlap tudósításában egy Szent Anna utcai esetről írt, egész részletesen. Eszerint a magát dr. Krempánszkynak bemutató álorvos több napja figyelhette a helyszínt, ahol műsorát előadta a háziaknak. Kizárólag olyan házakat szemelt ki magának, ahol fiatal lányok is laktak, illetőleg a vizsgálatra érkezés időpontjában otthon voltak. Olyan esetről pedig nem írnak, amikor a ház ura is otthon lett volna, tehát férfiakat nem vizsgált a különös doktor. Attól is félhetett, hogy ők bizony egy hirtelen mozdulattal kipenderíthetik a lakásukból őt.

De térjünk vissza a történetünkhöz. Első lépésként emberünk illedelmesen bemutatkozott - néhol Kovács doktorként -, aztán előadta, hogy ő a tüdőbeteggondozó orvosa, aki a kormány megbízásából járja az utcákat és a beteg embereken segít. Mindezt olyan meggyőzően, hogy a házaiak nem kételkedtek ennek igazságtartalma felől. 

A vizsgálat

Miután meggyőzte a ház népét arról, hogy ő kicsoda és miért van ott, elkezdődött a vizsgálat. Először rendszerint a ház úrnőjét vizsgálta, de náluk semmilyen betegségre utalót nem talált. Aztán következett a család fiatal hölgy tagja, tagjai, őket már alaposan megvizsgálta a doktor. 

Minden esetben teljesen meztelenre kellett vetkőznie az alanynak, a fiatal hölgyek érthetően ennek nehezen tettek eleget, sokszor az édesanyjuk parancsolt rájuk. Ezután az álorvos alaposan végigtapogatta a rémült lányokat, akiknél problémát talált. Nagy problémát, amire tudta a megoldást.

A kezelés és annak hatása

A megoldás pedig a test hóval való bedörzsölése volt. Ezt a folyamatot egy fél órán keresztül folytatta. Amikor pedig végre kiélte minden beteg hajlamát a falfehér, hidegtől és félelemtől remegő lányokon, akkor elbúcsúzott tőlük és megígérte, hogy hamarosan visszatér felülvizsgálatra. Egyes esetekben tűvel is szurkálta az ijedt fiatalokat.

Persze soha többé nem látták az orvost, a hóval dörzsölgetés következtében azonban sok leány súlyos betegségbe esett, így jutott végül az ügy a rendőrség tudomására.

Kiderül a turpisság

Az első feljelentések után a nyomozóhatóság eredt az álorvos nyomába. Hamarosan el is kapták a fiatalembert, aki az Urak utcájában (mai Petőfi utca) lakott és a szembesítés során sokan felismerték őt a becsapottak közül. 

Egy Gonda Gyula nevű húszéves miskolci volt a tettes, aki azt mondta, hogy különös élvezetet érzett didergő fiatal lányok látványakor. Zárójelben jegyezném meg, ilyen kifogást szexuális perverzióra még a mai beteg világban sem hallottam. Szerintem egész egyszerűen fiatal lányokat szeretett fogdosni a "csodadoktor". 

 

img_20210226_021728.jpg

 

Elmondása szerint egy bormérőt is tartott magánál, melyet a hideg hóban teljesen lehűtött, majd a szegény lányok hóna alá dugta és kéjes örömmel nézte vacogásukat. 

Az orvosi vizsgálat egyébként megállapította, hogy a fiú nem teljesen normális. Ennek ellent mond - szerintem -, hogy a beszélőkéje és határozottsága jó lehetett. Ne feledjük: vadidegenként ment be a lányos házakba, ahol hamarosan meztelenre vetkőztette az ott lakókat. 

Az ügy átkerült a bíróságra, azonban ítéletet nem olvastam, nem találtam róla az újságokban. Gonda Gyula amilyen gyorsan feltűnt, úgy el is tűnt a nyilvánosság elől...

 

A ,,Balkán rókája" és a tizennégy agancsú szarvas

Az egykori bolgár cár - I. Ferdinánd - szerette Lillafüredet. Három alkalommal biztosan volt itt, de inkognitóban ennél többször is időzhetett a festői szépségű Palotaszállóban és környékén. 

 

img_20210226_023026.jpg

Forrás: Pesti Napló

 

Az egykori cár nagyon szeretett vadászni, türelmes, jó vadász volt. A kalandja a tizennégy agancsú szarvassal jól dokumentált, ezért gondoltam, hogy megemlékezem erről az esetről. 

Ferdinánd 1887-ben lett Bulgária fejedelme, az ország a függetlenségéért küzdött akkoriban. 1908-ban érte el hivatalosan ezt, ekkor felvette a cári címet, amely minden bolgár uralkodónak járt. Az első világháborúban Bulgária a Központi hatalmak oldalán harcolt, és a cár vereség után lemondott. A fiára ruházta át a hatalmát, ő pedig száműzetésbe vonult.

Mai szóval élve végigturnézta a kontinenst, nagyon sok helyen járt. Nagyon szimpatikus ember benyomását keltette, a magyar sajtó rokonszenvét is élvezte Coburg Ferdinánd. 

De térjünk végre rá a lillafüredi eseményekre. 1934 januárjában történt az eset. A Palotaszállóban lakott Murányi gróf néven - mindig ezt az álnevet használta - és alig várta, hogy elkezdődjön a vadászat.

,,Alig várom már, hogy bőgni halljam a szarvast... Ilyenkor elfelejtek mindent..."

(Pesti Napló - 1934. január 6. - Murány grófja vadászatra indul, 35. oldal)

A környezetével magyarul beszélt, ezt a nyelvet használta a legszívesebben Ferdinánd. Az udvartartásának tagjai magyarok voltak vagy jól beszéltek magyarul. Nem csoda, a híres Koháry família leszármazottja volt....

 

img_20210226_023319.jpg

 

A szentléleki - egy másik forrás szerint a jávorkúti - erdőben hallgatta a szarvasbőgést, és egy hétig figyelte azt a pompás állatot, amit később leterített. Hajnali háromkor már a vadászlesen ült. A kéthetes vadászat alatt csak ezt az egy állatot ejtette el a bolgár exuralkodó.

Háromszori ittléte alatt nagyon sok barátot szerzett Ferdinánd és sokakat gazdagon meg is jutalmazott. Talán a három látogatásáról szóló részletes írásomban majd el is mesélem kiket és mivel...

 

Varázsvesszővel az Avason

Nem mindennapi esetnek lehetnek szemtanúi a miskolciak 1929-ben az Avason. Varázsvesszővel kereste a vízereket egy forráskutató. 

 

img_20210226_231843.jpg

 

Schulek József műépítész varázsvesszővel járta az Avast, a szőlőbirtokok között kutatott. A helyiek ezért hívták el őt, mert pár hónappal azelőtt (Görömböly-)Tapolcán is talált ezzel a módszerrel egy forrást, melyet azóta is használnak az ott élők.

,,A kopár hegytetőn, amelynek  köves felszíne alatt igazán senki nem gyanithatott volna forrást, a kutató varázsvesszője jelezte helyen bővizü kutat tártak fel."

(Reggeli Hírlap - 1928. augusztus 3., 5. oldal)

És ha már ismét eljött, akkor ismét vizet talált. Az Avason Tury József, Hieronimi Károly, Kenyeres Pál, Dolinay Mihály és Markup Géza földjén is találatot jelzett a pálca, ezzel jelentősen megkönnyítetve a termelők életét. 

 

,,A varázsvessző mogyoróból vagy fűzfából készült Y-alakú ág, mely felerősíti az azt használó ember kézizmainak ösztönös mozdulatait, amikor lelőhely közelébe ér.

A kutató kezeit felfelé fordítva, az Y-szár egy-egy végét fogja úgy, hogy az egyenes szár előre néz. Az első telérkeresők, akik eredményeiket dokumentálták, a varázsvesszővel kereső forráskutatók a középkori Szászország német szénbányászai voltak."

(energybelvaros.hu)

 

Pazár Béla, a miskolci vízművek akkori igazgatója meghívta Tapolcára a kutatót, hogy újabb forrásokat segítsen felderíteni, Schulek József azonban sietett, ezért kedvesen visszautasította a meghívást.

 

 

Források:

 

Reggeli Hírlap - 1929. augusztus 3., 1930. január 10., január 12., január 14., 1934. január 6.

Pesti Napló - 1930. január 11., 1934. január 6.

Az Est - 1929. augusztus 6.,  1933. szeptember 26.

Friss Újság - 1929. augusztus 6.

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr7216399980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása