Volt egyszer egy Martintelep...

Még a 19. századvégi térképek is lakatlan területként mutatják a Martin-kertváros mai területét, olyan dűlő- vagy szántónevekkel, melyeket a településrész ma is őriz. Pesty Frigyes ország hely- és dűlőnevei összeírásában így ír a fövényszer elnevezésről:

,,Az ezen dűlőkben található nagyobb mennyiségű fövényről vette nevezetét, mely fövény bányáknak múlt századbéli nyomai a' Kis fövényszeri dűlő nyugoti vége mellett most is láthatók."

A föveny vagy fövény, valamilyen sóderszerű anyagra, homokra utal egyébiránt. Találkoztam még egy érdekes dűlőnévvel is a Martintelep területén, ma már valószínűleg senki nem használja ezt az elnevezést. Ez a Keskenyfarkú. A Kis- és Nagy-fövényszer előtt, a mai Kubik oldalán volt található. Pesty így ír róla:

,,Ezen dűlőben lévő földek alsó része négy vagy ötször szélesebb lévén mint a más végén mintegy farkat képezve hasíttattak ki 's nevezetét ezen sajátszerű formáról nyeré."

Ahogy városunk egyre bővült, egyre több lakosa lett, így lett igény a szabad földterületekre is, lakhely gyanánt. Egyre több birtokot parcelláztak fel és adtak el házhelyként a város peremvidékein, így a telepünkön is. Martintelep első említése 1908-ból való. Martin Károly, a miskolci tűzoltóegylet parancsnoka volt a névadó - és a testvére - az ő birtokuk, tulajdonuk, földjük volt a Martintelep. Károly egyébként 1877-ben hunyt el, városunk is meggyászolta elhunytát.

Ellentétben a város más részeivel, Martintelep soha nem volt önálló település. Károly és Zsigmond a város szemetét hordatta a jórészt nádassal borított területre. Kutatásaim szerint azonban már nem ők voltak azok, akik felparcellázták, majd házhelyeknek eladták az így kialakult telkeket, hanem valószínűleg a leszármazottjaik.

A huszas években a telep a Bornemissza utca bal oldaláig, a Temes jobb oldaláig, illetve a Mező utcáig volt beépítve, a többi részen bulgárkertészet, szántóföld és legelő osztozott. Az Alkotmány és Lajta utca viszont végig beépített volt, s az akkori utolsó ház, most is legutolsó az utcában. Ekkor a trianoni diktátum miatt felvidéki kitelepített családok is kaptak lakást a telepen. A Kisfaludy és a Gyöngyössi utca találkozásánál egy fekete kereszten egy Trianon felirat őrizte népünk tragédiáját.

A húszas évek végéig téglagyár is üzemelt a telepen, melynek rossz minőségű tégláiból épültek a Balassa, Gvadányi, Rába, Dráva utca egyes házai. A harmincas évekre már 200 telkes házat jegyez Miskolc lakói névjegyzéke. 1935-ben immár Miskolchoz tartozó városrészként 6000 lakossal rendelkezett, egyes források szerint még 1937-ben is csak 3000 fővel, talán ez tűnik a reálisabbnak. Ekkor fúrták a vasút költségén az artézi kutat is, mert a telep vize meszes volt. A közvilágítást is ekkor vezették be a telepre, amely nem jelentette egyúttal a házakba történő villany bevezetését is.

1935-ben lett Miskolc része, addig Hejőcsaba tulajdonában volt, ekkor vásárolták meg. Tulajdonképpen a Nagy-Miskolc projekt első építőeleme lett a Martintelep, bár Mindszent visszacsatolása 1880-ban, vagy Tapolca egy részének megvásárlása 1910-ben már előrevetítette Miskolc szándékait. 

A második világháború alatt a rendező pályaudvart akarták bombázni az amerikaiak, mely hellyel-közzel sikerült csak. A mellette lévő telepi házakra jutott a csapás nagy része. A front pedig Szirma felől érkezett, így a németek és az oroszok házról-házra "járó" véres harcot folytattak. A kertvárost mindössze tíz német védte, nagyon sokáig sikerrel. Egyik lövészárokból a másikba szaladtak és onnan tüzeltek, hogy azt higgyék ellenfeleik, többen vannak. A református templom többször is gazdát cserélt, fontos stratégiai pont volt. Mind a tíz német katona elesett a csatározás végén, de óriási erőfeszítésre késztették az orosz hadsereget, mely nagy veszteségeket szenvedett.

A szocializmus alatt épült-szépült a városrész és egyre jobban a városi "elit" kedvenc kertvárosa lett az egykori vasutas telepből. 2002-ben Martin-kertvárosnak nevezik át a városrészt, a telep szót pejoratív jelentésére hivatkozva tették semmissé.

Szirma

Miskolc-Szirma jelenleg csendes kertváros. Önálló településként is érdekes története, történelme van. Először 1343-ban szerepel írott forrásban Szirma neve, de akkor nem magára a településre utalnak, hanem Szirmay Márkra, a Szirmay család egyik ősére. 

Az alapításának körülményei vitatottak a mai napig. Az egyik verzió szerint egy nomád török eredetű népcsoport - besenyők - alapította legkésőbb a 12. század első felében. Az, hogy az innen eredeztetett "sirima" szó, az akkori török szlengben mit jelentett, inkább nem írom le, de állítólag a gonosz erők megtévesztése - a démonok miatt, vallási okokból - érdekében inkább jelentéktelenebb neveket adtak helységeiknek, gyermekeiknek egyaránt. 

A második verzió sokkal romantikusabb. A 19. században Szirmay Antal próbálta rekonstruálni a családja történetét. Élt egy Raak nevű vitéz, aki IV. Béla király 1242-ben kiadott oklevele szerint Sirminiumból (Szávaszentdemeter, Szerémség) származott. 

,,Amidőn a dühöngő tatár nemzet felbecsülhetetlen sokasága le akarta vágni a mi királyi fejünket, avagy a pogányság nyomorult igájába törekedett taszítani bennünket, vitéz bajnokként, harmincnyolc igen vitéz fivérével és atyafiával együtt hősiesen beavatkozván a küzdelembe, előbb, mint a saját fejét, a mi királyi fejünket megmentette."

A csatában mind Raak úr, mind a fent említett rokonai a csatában elesnek, de a király nem felejtette el hősiességüket. 1245-ben gyermekeinek, a Szirmának nevezett Otthobornak, Jannusnak és Cheburkának adományozott egy Szántó nevű, Sajó melletti lakatlan területet. 

Összegezve, Szirmay Antal úgy gondolta, hogy a vitéz szerémségi származása miatt keletkezett a Szirma(y) elnevezés, illetve a címerükön lévő rákot a hős harcos nevéből - Raak - eredeztette. Raak úr létezett, a kapcsolatot viszont több történész kétségbe vonja. 

Az alapítás körüli bizonytalanságok csak szaporodnak, ugyanis van egy harmadik verzió is. 1707-ben kapott grófi rangot a család I. Józseftől. Szirmay István kapta a kutyabőrt. Ő úgy mutatta be családját a király színe előtt, hogy ősei a Honfoglalás korában Szkítiából érkeztek, ezen a helyen telepedtek le, a földnek pedig saját nevüket adták. 

Ember legyen a talpán, aki ezek közül az igazi történteket megállapítja. Maradjunk annyiban, hogy sok a bizonytalanság az alapítás körül. 

1674-ben lakói elhagyták a települést a török sanyargatásai, illetve a Sajó folyó gyakori áradásai miatt. Sok forrás szerint csak a Rákóczi szabadságharc után népesült be ismét, bár az 1709/10-ben tomboló pestisjárvány itt is pusztított a hivatalos adatok szerint, tehát teljesen mégsem néptelenedhetett el. Érdekesség, hogy lakói nagy része ekkor Szirmabesenyőre költözött.

,,Szirmay István 1694-ben, I. Lipót királytól kiváltságlevelet eszközölt, hogy a török hódoltság alatt ellehetetlenedett és félig elpusztult Szirmáról jobbágyait átköltöztethesse Besenyő, Sajókeresztúr és Alsókelecsény pusztán maradt helyeire, és az családi nevéről Szirmabesenyőnek elnevezhesse."

Lipót ezt 1695-ben engedélyezte. Szirmabesenyőt ezek után 1945-ig a Szirmay család leszármazottai birtokolták.

Református kőtemploma a 18.században épült, amelyen a tornyokat csak 1871-ben fejezeték be. (1784/85-ben építették) Római katolikus templomot viszont csak 1874-ben kapott a falu. A településen található még egy görög katolikus templom és egy Baptista imaház.

1903-ban Klein Mór kastélyt építetett Szirmán. Nem akárkik voltak a tervezők, Lajta Béla és Lechner Ödön. Az épületnek ma már nyoma sincs, 1944-ben a németek felrobbantották. 

A Nagy-Miskolc project részeként 1950-ben csatolták Miskolchoz. Szirma mindig jelentős szerepet játszott városunk élelmezésében. Elsősorban a zöldségtermesztésben jeleskedtek.

Jelenleg Miskolc egyik legélhetőbb kertvárosa, csendes, nyugodt, falusias jellegű. Ugyan városunk része, de még megőrizte vidékies jellegét.