Az avasi bor legendája
2021. november 04. írta: Reiman Zoltán

Az avasi bor legendája

Ezt a történetet egy idős bácsitól hallottam nagyon régen, akinek egy hatalmas pincéje volt az Avas oldalában. A családja már időtlen idők óta Miskolcon élt és szájról szájra adták tovább egymásnak ezt a históriát. A borospincékről és a szőlőtermesztésről szólt az elbeszélése.

 unnamed_34.jpg

Forrás: Avasi Borút Egyesület

 

A mai Avas borospincéinek keletkezése az idők homályába vész. Senki nem tudja, mikor építették, vagyis vájták, faragták az első pincéket. Ugyanez a helyzet a szőlőkultúra meghonosításával is. Persze a kettő nyilvánvalóan együtt jár(t).

Miskolcon az Avason, a Tetemváron és a Bábonyibércen volt a legtöbb borospince, számuk a "csúcson", akár az 1800-at is elérhette. A legtöbbjük a Avason volt található, ahol ma is körülbelül 800 pincét vehetünk számba. Manapság nagyon soknak közülük nem tisztázott a tulajdonjoga, sok beomlott vagy nem megközelíthető, illetve sok rejtve is van a szemünk elől.

 

img_20210430_201358.jpg

Mint láthatjuk, nem csak manók, hanem sárkányok is vannak (voltak) az Avas környékén :)

 

Városunkban soha nem volt annyi szőlő, amely ennyi pincét igényelt volna. Kereskedőváros voltunk, ahol a pincékben a borokat tárolták és érlelték. Nagyon kevesen tudják, hogy Miskolc félezer éven át a borkereskedelem központja volt és ebből élt. A miskolci bor is kitűnő minőségű, ízletes, a tokajival vetekedő minőségű lehetett. 

A filoxéra vész ugyan a véget vetett a jelentősebb a bortermelésnek, a borospincék azonban a polgári szórakozás központját jelentették a XIX. század végétől a XX. század közepéig. Az "átkosban" sajnos nem törődtek sem a pincékkel, sem a piciny borházak jellegének megóvásával, így jelenleg nem tudtuk kihasználni az ebben rejlő hihetetlen lehetőségeket. De térjünk vissza a legendához!

 

A miskolci borkultúra nyomában

A nagy-miskolciszőlők első említése 1313-ból való, amikor a Diósgyőri uradalom feje, István nádor - Ernye bán fia - szőlőt adományoz a diósgyőri pálosoknak. Természetesen nem ekkortól számíthatjuk a szőlőművelés kezdetét városunkban, hanem már ennél sokkal régebben termeszthették a környékünkön, de igazából a 14. század előtti dokumentumainkban, írott forrásainkban ezt nem jegyezték le, illetve kevés adattal rendelkezünk abból az időből. Szóval ez a szőlő valahol a mai Csanyik környékén volt, az akkor még létező Csanyik (Chenik) község lakói művelték. 1315-ben pedig ismét szőlőt adományoz nádorunk a diósgyőri és a szentléleki pálos kolostorok számára. Ennek előtte találunk olyan információkat István apjától, Ernye bántól, hogy 1271-ben V. István egyik oklevelében az egri egyházmegyét emlegeti és az ők ősi jogát a bortizedre. 

1343-ban Demeter esztergomi kanonok a Pecér-völgyben ajándékoz két szőlőt a diósgyőri pálosoknak. Érdekesség, hogy még ekkor is István nádor birtokaként emlegetik a területet, pedig már régen nem a kegyvesztett család birtokában volt - sőt a családban ekkor már senki sem élt a fővesztéssel járó ítélet miatt. 1364-ben Nagy Lajos királyunk is emlegeti oklevelében a diósgyőri szőlőket egy birtokcsere kapcsán. Ebben az évben csatlakozott a diósgyőri uradalomhoz Miskolc városa is egyébiránt.

Az első miskolci szőlő-adásvételt 1494-ből ismerjük. Dobó Ágota, Klára és Dorottya, Fülöp Tamásnak adják el anyjuktól örökölt szőlőjüket az Ágazat-hegyen. 1499-ben pedig Balázs Máté özvegye, Erzsébet és a Máté fivérek adásvételeről szól a fáma. 

A városi fejlődés és a szőlőkultúra együtt járnak a 14-15. századi Miskolcon. Dr. Tóth Péter történész a borsodi mezővárosok 14. századi "átrendeződését" a gömöri bányavidék benépesítésével magyarázza. Szerinte ebben az időben bontakozott ki a fejlett szőlőkultúra a vidékünkön. A bányavárosok környékén több tucat agrárfalu is létesült, melyek élelemmel ellátták őket, viszont a borral adósak maradtak. A Putnok "fölötti" területen nem lehetett szőlőműveléssel találkozni, a várostól délre azonban komoly szőlőtermesztés bontakozott ki.

1577-ben Miskolcon 14 szőlőhegyen, 627 gazdának volt szőlője. Ebből 117 az Avason, 105 a Bábonyibércen, 83 a Bedegvölgyön, a többi szerte a városban.  

1694-ben jelenik meg először Miskolc cimerében a szőlőfürt. A miskolci kézműiparosok, céhek címerében is észrevehetők a borkultúra nyomai, jelesül a szőlőfürt - vagy venyige - és a hordó.

Érdekesek a szőlőhegyek elnevezései. Az összes ma is megvan, középkori eredetű bizonyítottan, de valószínűleg már a honfoglaló, ideérkező magyarság nevezhette el a városunkat körülölelő hegyeket, dombokat. A Szentgyörgy az itteni, középkori eredetű kápolna után kaphatta a nevét. A Győrfele, Bábonyibérc a szomszédos helységektől eredeztethető. A Likoldal, a Kerekhegy, a Nagy- és Kiságazat a területi formája után kaphatta a nevét. A Középszer a Csaba és Miskolc közötti határrész elnevezése. A Bedegvölgy elnevezést Pesty Frigyes a Nyári de Bedegh családtól eredezteti, de ezzel az elnevezéssel már akkor is találkozhattunk, amikor még ők nem voltak jelen a környéken. Valószínűleg a beteg szavunk után, valamilyen természeti vagy egyéb káresetből adódóan kaphatta nevét a terület. Az Örömhegy elnevezéséről többször írtam már, a tatárok elvonulását ott ünnepelte a város polgársága a legenda szerint. Az Istenhegy és a Kálnás elnevezés az idők homályába vész, valószínűleg szakrális eredetű, a Kálnás-Kánást a kánai menyegzőből is eredeztetik egyes forrásokban. A Ruzsin pedig akár a ruszin szóból is alakulhatott, ruszinok által művelt szőlőhegy gyanánt.

A borral szorosan összefüggött az üzlet megkötése utáni áldomásivás, mely az adásvételi szerződések elengedhetetlen kelléke volt. Vagy a vevő, vagy az eladó fizette az áldomást. 1639-től törvény is szabályozta az áldomás ivását. 

A miskolci bor nemcsak azért volt híres, mert a szőlői jó minőségűek voltak, hanem azért is, mert a Miskolc környéki pincékben ideális körülmények között lehetett tárolni, érlelni a borokat. Miskolcon soha nem volt annyi bor, amely annyi pincét indokolt volna, amennyi a város területén található volt. Egy kereskedelmi központ volt városunk, innen indultak útjukra a Felvidék és Lengyelország felé is a miskolci kereskedők. 

 

Réges-régen, a történelem előtti időkben, amikor még nem létezett Miskolc vagy Diósgyőr, a mai Avas területén manók éltek. Az ezen a vidéken található sok-sok pince mind az ő kezük munkája. A vulkáni tufába nagyon könnyen tudtak barlangot vájni maguknak, amit kényük-kedvük szerint alakítottak ki.

 

unnamed_32.jpg

Forrás: zsuzsaalkot.lapunk.hu

 

Nyáron minden reggel a hegy mellett csörgedező kis patakba jártak le fürdeni, télen pedig bebújtak a pincéjük legmelegebb sarkába és ott vészelték át a hideg időszakot. Egyre többen és többen költöztek ide, annyira elterjedt a manók között az, hogy milyen csodálatos ez a környék. Egész nap csak játszottak és egymást szórakoztatták, mindig hangos volt a nevetéstől a Manóvár. Igen Manóvár, így nevezték egymás között a picékkel teletűzdelt domboldalt.

Egyszer egy szép napon arra gondoltak, hogy valami hasznos dolgot is ki kellene találniuk az állandó játékon és mókán kívül, valami igazán komolyat. Tudták, hogy kit kérdezzenek meg erről: nem mást, mint Borbolát, a manók bölcs fejedelmét. A vezetőjük rögtön tudta mivel érdemes ezen a kivételesen jó minőségű földön foglalkozni: szőlőtermesztéssel és bor készítésével. A manóknak tetszett a bölcs vezérük ötlete, aki a kezdet kezdetén öt tőke szőlőt adott manóinak. 

 

dsc_05133.jpg

Forrás: waldorf-jatekok.blogspot.com

 

Ettől kezdődően indult meg a szőlőtermesztés az Avason, a leszüretelt gyümölcsöt pedig fahordókban vitték le a pincékbe és ott érlelték. A kis manócskák nagyon jó gazdának bizonyultak és hamarosan az egész Avas-hegyet szőlő borította. 

És, ha már szőlő, akkor természetesen bor. A föld és a szőlő alkalmas volt a kitűnő bor készítéséhez. Ezek az ügyes manocskák pedig nagyszerű munkát végeztek. Aranysárga, olajszerű, testes, kitűnő italt készítettek belőle.

Igen ám, de a kis huncut emberkék túlzásba vitték a szőlőből készült nedű fogyasztását. Hamarosan minden nap bódult állapotban lévő manókat látott a fejedelem szerte Manóvárban. Ez nem tetszett neki, mindent megpróbált, hogy leszoktassa őket a hegy finom levéről. De nem sikerült, a manói napról napra többet ittak, ennek köszönhetően az egykori szorgos kis településből egy szedett-vedett, részegeskedőkből álló közösség lett.

 

unnamed_33.jpg

Miskolc, egy XIX. századi metszeten. A kép felső részében láthatóak a kis borházak az Avas oldalában.

 

Ezért Borbola úgy döntött, hogy a messzi hegyekbe költözteti egész birodalmát, ahol többet nem tudnak bort termelni maguknak. Így is történt. A mai Tátra havas bérceit jól lehet látni tökéletesen tiszta időben az Avas tetejéről, pontosan azt a területet, amit Borbola nézett ki manóinak. Oda költöztette őket, azokat a kicsi emberkéket, akik ezen a földön meghonosították a szőlőtermesztést és hosszú, fáradságos munkával létrehozták a majd' ezer pincét az Avas oldalában... Néha gondoljunk rájuk, ha tekintetünk az Avasi kilátón időzve a magas hegyekre téved...

A történet a képzelet szüleménye, a valósággal való hasonlatossága csak a véletlen műve lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr1916602464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.11.09. 09:36:07

Ismét izgalmas cikk.
Köszönöm!

Reiman Zoltán 2021.11.11. 12:36:29

Örülök, hogy tetszett!
süti beállítások módosítása