1544-et írunk, a török a határon belül, de Miskolc hivatalosan nem tartozik a török hódoltság területéhez. Ennek ellenére kénytelen adót fizetni, illetve pont ebből lesz a baj, hogy nem fizet. Ezt a porta zokon veszi, és ezért Mehmet budai pasa egy sereget küld Miskolc ellen, akik kíméletlenül behajtják a tartozást és nem mellékesen a várost is felgyújtják, lakóinak egy részét pedig fogságba vetik. De nemcsak Miskolc szenvedett ettől a seregtől, hanem a vármegye több települése is. Erről az esetről szól a mai történetem.

Forrás: kanizsaujsag.hu

Miskolcon abban az időben Donga Sámuel volt a főbíró, aki nagy tekintéllyel bírt a lakosság körében. A főbíró többször hangoztatta, hogy meg kellene fizetni a töröknek is az adót, mert ebből komoly probléma származhat a későbbiekben. A helyi nemesek azonban úgy gondolták - ahogy fentebb említettem, mivel nem vagyunk a birodalom része -, ezért a Ferdinándnak való adózás mellett nem tartozunk a töröknek semmilyen kötelezettséggel. Egy évtizeden keresztül nem érkezett válasz az adózásra való felhívásra Miskolcról, amiért a budai pasa nagyon megharagudott. Haragjában elküldte egyik legjobb vezérét városunk és vármegyénk ellen - egy tízezer fős sereggel.

A sereg egy kora őszi napon érkezett Borsod vármegyébe, és ahogy átlépték a határt máris hatalmas pusztításba, fosztogatásba kezdtek. Jelentős számú vármegyei települést égettek fel, romboltak le Miskolc felé vezető útjuk során a törökök. Mire ideért a sereg, a városlakók jó része pontosan tudta, mire számítson tőlük, ezért ugyanoda menekült, ahová mindig is, amikor valamilyen ellenség támadta meg a várost. Már a tatárjárás idején is a Bükkben keresett menedéket a lakosság, persze, mindig volt olyan, aki nem tudott elrejtőzni.

Donga Sámuel főbíró és hű szolgája, Tapolczai Gáspár a bíró családját és vagyonát egy szekérre rakva menekítették, és a Bükk felé vették az irányt. Meg is menekülhetett volna a család a sereg elől, de a kis Ilonka - a főbíró legkisebb leánya - észrevette, hogy kedvenc játéka otthon maradt, ezért Donga a hű szolgájával együtt visszament megkeresni azt. Azonban a törökök már a városban voltak és bár nem könnyen, de fogságukba esett történetünk két hőse. A fosztogatók mintegy száz miskolcit, összesen mintegy négyezer foglyot vittek rabláncra fűzve Egerbe a vármegyéből.

Egerben azt a parancsot kapta az egri pasa, hogy a vármegyéből való foglyokat munkára kell fogni, a nemesekért pedig kérjenek váltságdíjat. Azonban amikor megtudta, hogy velük ellenkező miskolci főbíró is a foglyok között van, elrendelte: vigyék Törökországba, a hírhedt Héttoronyba, ahol élete végéig raboskodhat. Így került Donga Sámuel és Tapolcai Gáspár konstantinápolyi börtön falai közé. Nap mint nap eszébe jutott a két miskolci rabnak az otthon maradottak bánata. Sámuel nagyon nehezen bírta a rabságot, Gáspárnak nem volt családja, neki jobban fájt gazdájának szomorúsága, mint a saját baja.

Két évvel a raboskodás megkezdése után kivitték dolgozni őket a földekre. Nem voltak azok a nagy fontosságú, szigorúan felügyelet alá tartozó rabok, akiknek tilos volt kijönni a Héttoronyból falai közül. Egyik ilyen alkalommal Gáspár a munka végeztével a börtön felé menet egy baltát látott meg eldobva az út mellett. A szíve hevesen dobogott, nagyon megörült ennek, hiszen a menekülés reményét látta benne. Az örömöt megosztotta gazdájával is, kinek szintén megdobbant a szíve a baltát meglátva. Azonnal félreálltak a hosszú sorban, elbújtak a bokrok között és a rabok elmente után megpróbálták leverni a láncot magukról. De hiába, a balta gyengének bizonyult, nem tudta szétverni a nehéz vasat, mely a két fogoly két lábát kötötte össze. Sámuel magába roskadva ült le, amikor Gáspár önfeláldozó tettre szánta rá magát: saját lábát vágta le a bokája magasságában, így gazdája - igaz egy lánccal a lábán -, de lehetőséget kapott a menekülésre. Az egykori főbíró megdöbbentve nézte, hogy mit tett magával a szolgálja.

Forrás: ripost.hu

- Mit tettél Gáspár, hiszen ez őrültség, saját magadat nyomorítottad meg! - kiáltotta.

- A lelkem már így is nyomorítva van gazdám, mert nap mint nap azt láttam, hogy szenvedsz. Menj, menekülj, tér vissza a családodhoz! Néha emlékezz a hű szolgádra is, aki ittmaradt a börtönben. Ne is próbálj elvinni magaddal, tisztában voltam a cselekedetem súlyával. Isten veled jó uram, áldás kísérjen az utadon!

Donga Sámuel szíve szakadt meg, sírva búcsúzott hű szolgájától, és elindult az ő szeretet hazája - és városa, családja - felé. Hónapokig tartott az útja, csak ment, vándorolt a balkánon keresztül. Mindig volt valaki, aki egy kis étellel, vagy itallal megszánta a kuldusnak nézett egykori főbírót. Három hónapon át vándorolt, mire szeretett hazájába ért.

Két nap múlva már miskolc kapuja előtt állt és meglepve tapasztalta, hogy milyen szépen újjáépült a város az óriási pusztítás után, ami a törökök után maradt. A katolikus templom tornyát azonban hiába kereste, nem emelkedett a Szent György-hegy felé. Megkereste a főutcán - amit akkor Derék utcának hívtak - a Donga-kúriát és félénken bekopogtatott a kapuján.

Az egyik rég nem látott szolgálója nyitotta ki a kaput, aki egy kis ennivalót kínált neki, mert látta, milyen borzalmas állapotban van. A szolga pár perc beszélgetés után a koszos, kócos fürtök között felismerte egykori urát. Óriási boldogság lett urrá a kúriában. A felesége, gyermekei és az egész város három napon keresztül ünnepelte hazatérő főbíróját. Donga Sámuel természetesen elmondta hű szolgájának történetét, a város díszsírhelyet állított számára az avasi temetőben.

- Ejj, ha valahogyan, valami isteni csoda folytán hős Gáspárom is velünk lehetne! Mit nem adnék érte! Micsoda szeretet kellett, hogy legyen a szívében egy ilyen cselekedetet végrehajtásához! Remélem gyors halála volt a börtönben.

De vajon mi történt Tapolczai Gáspárral a Héttoronyban?

Eszméletlen állapotban találtak rá a fogolyra az őrök az út melletti bokrok között, mert csak később a börtönben lévő létszámellenőrzésnél tűnt fel a két fogoly hiánya. Természetesen azonnal a torony parancsnokához vitték a szolgát.

Forrás: dka.oszk.hu 

- Jó uram, vedd el az életem, nekem már úgysem számít, csak az, hogy az én gazdám hazaérjen. Kérlek, ne üldözd őt, a családjához igyekszik, várják őt felesége, gyermekei. Neked is biztos vannak gyermekeid, biztos te is nehéz szívvel fogadnád hiányukat!

Azt mondta erre a börtön ura:

- Ilyen hűséges szolgált még sosem láttam. Megparancsolom: Tapolczai Gáspár gazdáját senki ne üldözze útja során, Gáspár pedig a legjobb ellátásban részesüljön, és miután felgyógyult, engedjék ura után, vissza Magyarországra!

Így is történt, mikor Tapolczai felgyógyult, egy öszvért és pénzt kapott a börtön urától, hogy haza tudjon menni szülőföldjére. Donga Sámuel hazatérte után fél évvel egy ünnepséget rendeztek Miskolc városában, amikor a jó szolga hazatért.

Sámuel sírva borult hű szolgálja nyakába, nem hiába imádkozott minden nap a mi urunkhoz érte. Miután a Ferdinánd király értesült a szolga nemes cselekedetéről, nemességet és földet adott neki. Ez volt a jutalma a leghűségesebb szolgának, aki ezen a földön született.

A legenda szerint a Jóistennek annyira kedves volt ez a történet, hogy ezentúl minden miskolci lelkébe elhelyezett egy kis darabot Tapolczai Gáspár lelkéből. Ezért szeretik annyira városukat, ezért olyan hűségesek az itt élők, ha a Miskolcról van szó.

Forrás: paranormal.hu 

A történet a képzelet szüleménye, a valósággal való hasonlósága csak a véletlen műve lehet. A mese Benedek Elek gyűjtése, “miskolcosítva” lett, helytörténeti elemekkel fűszerezve Budjács András nemes cselekedete nyomán.